Önkínzás

A bőrt szakítja nagy hévvel,
S tűk hatolnak a húsba keményen.
Éles fájdalom járja elmédet,
S lelked háborogva eléghet.

Nekem e képben áll a világ,
Egy mérgezett rothadó virág.
Az, amit látok most ő itt vár,
Engem óhajt csak engem imád.

De nekem már nem kell ez
Egy torz élet kegyetlen medre
Egy, ami nyugtat, elvesz engem
Tőletek a tűk melyek kedvesek

Másképpen élni már nem lehet
Számomra végső ez kell, legyen
Mely agresszióm felemésztve
Enged élnem végleg véletek

Normális vagy ez fáj!? Hallom
Tőletek, igen ti sebeztek akkor
Ha ajkatok e szókat hangozz
Fáj, tép lelkembe ismét nagyon..

Hogy lehettek ily gonoszok velem???
S megint csak ülök sötétben egyben
S álmodom a halált mindig egyszer
De ti sosem engedtek, csak kínoztok engem…