Idegen ismerősöm IV.

Biztos vagyok Benned. Légy más, ha kell,
én akkor is szeretlek. Úgyis változásban élünk,
egy lehet csak örök: ki nem hunyó fényünk.

Sokadszorra is hiányzol, készül egy pillanat,
mikor gyengéd lesz az erőnk s ledönt minden falat,
melyet lehet nem is mi építünk.

Fáradtságom hiányoddal vegyül.
Itt fekve mellettem, csak ölelni tudlak majd,
elereszteni sohasem.

Felhívnálak, hallanám csengő mosolyod,
Újra látnám előttem rég eltűnt alakod,
De most még nem tehetem, várnom kell.

Minden éjjel Nélküled fekszem, álmodok,
Kísért a hiba, hogy takarónkon a foltok
egyet jelentenek: semmit sem tudok.

Valaha szerettél, én más voltam akkor,
sajnálattal tölt el a zongora akkord,
mely egybecseng, amplitúdónk kileng.

A szaknyelvet a mérnökre hagyom,
én nem értek máshoz, csak keresem hiányod,
kinél lelem? – súgd meg Kedvesem.

Segíteni szeretnék – életünk munkájában,
ha felismerjük biztos társunk
egy lehet majd álmunk s valóságunk.

Most köszönni készülök – el ettől az éjtől,
túl sötét, túl hűvös, minden reszketéstől,
hogy egymás karjaiban nem félünk majd.