Egyedül...

Egyedül állok a sötétben...
Sikolyom süket fülekba bújik...
Kísértő árnyak suhannak mellettem.
A város egyre halkabban morajlik.
Magamra maradok én és sorvadó életem.
Magánytól mardosó szivem néhány sebből vérzik.

Elmém elvetett gondolatoktól lüktet
Szivem régi érzelmekkel kínlódik
A téboly szemem elött lebeg
Az őrület egyre vékonyabb határon húzódik
Az élet hatalmas terhe húzza lelkemet.
Magánytól tépett szivem egyre több sebből vérzik.

Válamra az árnyak terhe borul
Szemem véres könnyel megtelik
Torkom acél huroktól szorul
Tüdőmből a levegő elveszik
Lényegem a sötéthez hasonul.
Magánytól szaggatott szivem ezer sebből vérzik.

Szivem utószor nagyokat dobban.
Az utolsó reménysugarakkal küszködik.
Lényegem halványlik a félhomájban.
Lélegzetem megszűnik.
Csendben haldoklom a távolban.
Magánytól összeroskadt szivem lassam elvérzik.