CF26 -

Csak a csend
csak a nincs
csak a minden

Csak a csend,
hogy nem látlak naponta,
nem hallom lépteid vidám neszét,
sorsunk felett nem táncol remény.

Csak a gyűlölt álmok,
melyben Veled vagyok,
megvetem miattuk magam,
mert lelkemben még mindig élsz.

Csak a nincs,
hogy eltaszítasz,
ne várjalak,
mert zavarlak és szabad akarsz lenni,
s ha mégis találkozunk,
keserűen támad szavad.
Már nem várok mást,
de szabadulni nem tudok,
foglyod vagyok.

Csak a nincsen,
csak a néma ünnepek,
miket egykor Veled ültem meg,
csak némán kong a csend.

Az első nincs még húsomba vágott,
még kecsegtetett a csalfa remény,
mikor a kórházban vártam hívásodat,
szomjaztam hangod, egy sms-t…

De most, születésem ünnepén,
felejteni fogsz, éreztem,
ahogy Isten és mások annyian,
hisz csak a múl vagyok Neked,
bilincs a lelkeden:

becsukod az ajtót,
mi egykor nyitva állt,
de kulcsot a zárhoz nem találsz.

Talán Neked jobban fájt mint nekem,
hisz készültem erre talán,
hogy születésnapom elfelejted,
láttam zavarod, fájdalmadat,
mikor láttad, más hogy köszönt.

Másnak talán mondanám,
hogy vége, nincs tovább,
légy szabad, ahogy Te akarsz,
de Te, bár gyakran gyűlölöm,
bennem élsz,
Nélküled nem lennék egész,
versemből kiveszne a lélek és a tűz…
Bár tagadhatod,
de legbelül Te is tudod,
boldog és szabad lehetsz nélkülem,
de csodákhoz ketten kellenek.

Ez a titok,
ajkad mondta ki.
Ez a titok: a barátság,
s nem a múlandó szerelem.

Csak a csend,
csak a nincs,
csak a minden.

Csak a csend,
bennem, köröttem.
Csak a nincs,
hogy semmit sem várva várlak.
Csak a minden,
mert örülök mindennek,
mit mégis kapok Tőled,
a száz tavaszi örömnek.

Semmit sem várni, mindennek örülni.