AZ ÚT

Ha életen át egy társa vágysz,
De csak egy szolgád van: a magány,
Ha a legmagasabb csúcsra is hágsz,
Ott is megtalál e talány.

Ha szeretni vágysz, de kezeden a bilincs,
S rabul ejtett már téged a cél,
Ha szabadulni vágysz, de erőd már nincs,
Pedig tudod te is, inad acél.

Ha elindulsz, hova menned kell,
Szíved hangja, már hozzád nem ér,
Ha jöhet bárki feltett kezekkel,
Hinni akar csak benned, s remél.

Ha esküd erős és te benne hiszel,
Nem élhetsz úgy, ahogy akarod,
S ha szívedben ezer fájdalmat viszel,
De azt mindenki elől, jól eltakarod.

Ha kérdik: ki vagy, csak néma vagy,
Pedig ezer szó dőlne belőled,
Ha már téged mindenki elhagy,
S jó messzire fut előled.

Ha a világ, az élet és a sors is becsap,
Nem érdekel, csak a célt látod,
S ha megtizedel, mert a halál lecsap,
Elvéve tőled minden barátot.

Ha tudod téged, meg nem érthetnek,
S ezernyi kérdésed válaszra vár,
Jót próbálsz tenni, de azt mondják véteknek,
S kísért téged minden szempár.

Ha elfáradsz, de tovább kell menned,
Nem sírsz, csak mész előre már,
Ha nem félsz, hogy azt is meg kell tenned,
Amit szíved soha nem vár.

Ha minden, mi álmodba oly jó és szép,
S mit vágyol újra nap, mint nap,
Ha illúzió és csak egy csalfa kép,
De hited erős, és a gonosz meg nem kap!

Ha mégis tovább harcolsz, vakon és szívből,
Erős marad lelked és eléred a célt,
Ellenséged terve, majd a dugába dől,
Mert akarat nincs, mi megtöri az acélt…