A távollét gyönyöre

Idd tekintetét napestig,
idd e mély gyönyört, ha enyhít,
képétől forrj, összefagyj.
Nincs kinek jobb sorsa volna;
s örömöd mégis nagyobb, ha
kedvesedtől messze vagy.

Erő s távolság emelnek,
mint a titkos égitestek,
vérem hűti tér, idő.
Szenvedélyem egyre lágyabb,
szívem könnyebb, mégse bágyad,
s boldogságom egyre nő.

Bár csak képe jár eszemben,
nyugton lehet innom-ennem,
s szellemem vidám, szabad.
Tündér fűti észrevétlen
tiszteletté szenvedélyem,
s ámulattá vágyamat.

Nap-közel, szellős magasban
nem lebeghet boldogabban
foltnyi fellegecske sem,
mint e szív nyugtában-ilyképp,
nem kínozhat félsz, irígység,
folyton-folyvást szeretem.