Olyan néma a csend, csak kavics csikordul,
Mint a könny útja, mi szememből kicsordul.
November közepén, hűvösebb már a szél,
A kopasz faágaknak, szerelemről mesél.
A sétányra – óvón - avar szőnyeg borul.
Csupasz fák törzséről vörös árnyék csordul.
A reggeli napsütés, már nem hoz meleget,
Csak elűzni próbálja a fagyos felleget.
Bús szellő tévelyeg a park padjai között,
Ott, hol nyáron még a szerelem röpködött.
Elvétett madárdal töri meg a csendet,
Hol nem rég még vidám madár ének zengett.
A park fái közt köd húzza meg magát,
Fázósan simul testemhez a kabát.
De hiába keres, nem talál meleget.
Te oltottad ki a bennem égő tüzet.
Körülnézek keresve a padot, hol szerettél,
De rajta most, csak a fagyos dér üldögél.
Hozzám lép a magány szorosan átölel.
A közelgő tél ajkamra hideg csókot lehel.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-25
|
Novella
Ez a sztori egy vázlat, de sose lesz belőle más. Ide csak azért tettem fel, hogy lássuk, milyen...
2025-04-24
|
Novella
Ez ugyan nem korhatáros, de 10-12 alatt nem sorolnám a kötelező olvasmányaik közé, mert nem...
2025-04-11
|
Sci-fi
Az alábbi írás egy történet első része, nincs befejezve, finomitasra szorul, egy szilánk....
2025-04-07
|
Történetek
Egy szombat kora délután belerúgtam az ajtófélfába s eltört a lábujjam, s ha ez nem lenne...
2025-04-02
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
A élet egyetlen esély - vedd komolyan!
Beküldte: Anonymous ,
2004-03-15 00:00:00
|
Egyéb
Ha a csalódás tövise szúrta meg a szívedet,
Ha mindenki megtagad,ki egykor szeretett,
Ha fénylő csillag már nem ragyog,valaki feledni nem fog,
S az a valaki Én vagyok!
Ha mindenki megtagad,ki egykor szeretett,
Ha fénylő csillag már nem ragyog,valaki feledni nem fog,
S az a valaki Én vagyok!
Hozzászólások
Inopier
A vers egy szerűen csak arról szól, egy novemberi kora reggelen egy lány könnyekkel a szemében sétál egy parkba, egy padhoz, ahol a nyáron volt Kedvesével üldögélt. Ahogy a pakban elhalt a madárdal, úgy halt el szívében is a szerelem. Ahogy a téli nap sem ad meleget, épp úgy őt sem hatja át a szerelem forrósága, hisz csalódott a szerelemben, a szerelmében és csak a magány vár rá, és a hideg tél.
Ezek a gondolatok ihlették a verset.