A XX. század eleje

I
nem volt mindig vörös a csend amikor azt hitték már
megtelt
kézben fogható szerelemmel értelemmel
ha sárgán bólogattak az almafák

néha a törvény aláhullt máskor felmagasztosult
akár gyermek kezében a vízvonal
semmitől sem félünk ezt mondták ők
szemünk ez most másfajta gondolat

összefonódó
szertenyíló
érzéktakaró
válaszra nem váró sziklák
ezüst naplemente
szemfedőtől rettegő halál

nevess nevess nevess
zokogj táncolj
villogtassátok fakó színeit
meg nem élt korotoknak
kövessétek Őt akár a holdat
az időre hajolva
emléketekig gördül patakom


II

a meghitt könnyek tornácáról a városok
rotterdam prága belgrád
sötétebbek mint ólom csöppje melyet a
délutáni
eső sem tud elmosni
poklokból hull kietlen szemekre
tócsába nyúl hol a tikkadt gyökér lüktet

jeruzsálem arany tornyok
belgrád prága fordított vércsepp

isten szobra ördög szobra
nyomorukat megszolgálták

daloljon mondhatni a bor a pohárban
lázadjon fel az erő rajta hát


III

kiadva magából a hallgatag mérget
más élet várt ott a szándék nélküli
völgyben
nem a boldogság csápja bontogatta álarcos
fátylait
a déli égbe csak ájuló tűzfalak álltak
kerülték a vadak a fényt
kitértek öleléséből a nap indáinak
lefedték az éjt
átgázoltak a mindenségen
páncélharapta partokon
elpusztult lelkekből
hídat vertek

eltakarva arcot és kezet
szárazra szürcsöltek bájakat
vulkánokba szórták a gyűlöletet
feltört a húsból
és elborította a világot

Füst
halálköd
május virágai
kibújtak
koponyák szemüregén



IV

uram uram ugye hazatérhetek
véget ért ugye a háború
szüleim a feleségem jól vannak igaz
A gyermekeim meghaltak gyermekeim
átkeltem ugye azért a folyón
parancsaim mind megfogadták
szemembe nem köphet senki
anzio falais colmar
a zászló ugye a nagy nemzet arca még
tán az égbolt is kiderül
s annak nevéből ki látta Rajnát
száz év iszap szégyen alól
is száll fel buborék