Történetek

Ironikus hangvételű üzenet a sorsnak.
Önmagunkról alkotott képünk humorral leíró esszéje.
Olyasféle konfrontáció, amiben egyszerre sírok és nevetek, amitől a lélek kissé megkönnyebbül.

A falu férfiai felsorakoztak előtte. Az első közülük elismeréssel nézett a szűk, csupasz nőiességre. A hagyományok szerint ő volt a falu legfiatalabb férfija és még sohasem hált nővel. A lány gurgulázott miközben szűzhártyája átszakadt. Úgy érezte hogy szétszakad ahogy magába fogadta a fiút. ‘Istenem...ez mindig ennyire fáj?’-kérdezte gondolatban. A fiú nem tartott ki sokáig. A második férfi közel sem járt akkora fájdalommal mint az első… és mire a harmadik is végzett, a lány szinte élvezni...

Egy halott öregasszony követelt tőlem valamit, amit a saját családja megtagadott tőle és ezzel az én életem teljesen romba dőlt. Álmomban, már ha ez valóban álom volt megtudtam, hogy a feladatom alól nem bújhatok ki, a halál sem oldozhat fel. Csak azt nem értettem, miért engem büntetnek ezzel,

Kivettem a néni szerszámait és a virágokat, amiket magunkkal hoztunk, aztán csendesen követtem befelé a temetőbe. Szorongva léptem be a kapun. Pontosan olyan volt, mint álmomban. A gyönyörű, napos nyári időben a temető tele volt emberekkel. Bözsi néni pedig kilencvenéves korát semmibe véve olyan gyorsan szedte a lábát, hogy alig tudtam követni.

A társalgásuk Niobe ártatlan kérdésével kezdődött, amivel tanácsot kért arra hogy mit vegyen fel.
-Valami könnyen levehetőt. -jött a válasz a telefonvonal másik végéről.
-Álljunk csak meg! Lehet hogy számodra meglepetés, de nem mindenki gruppenszex-szel kezd amikor új embereket ismer meg. Lesz ott egyáltalán szexmentes társasági érintkezés? -kérdezte Niobe.
-Egyértelműen vacsora…. de egyértelműen lesznek ott olyanok, akik szeretkezni fognak, úgyhogy ha szeretnél csatlakozni…...

Ott álltam a babával a kezemben és valahogy ellenszenvessé vált körülöttem az egész ház. Olyan érzésem volt, mintha betolakodó lennék, akinek ugyan joga van itt bármit tenni, de erkölcsi alapja az nincs. A sok holmi járt az eszemben, amit gondolkodás nélkül dobtam a szemétbe.

Mindig mindenki el akart venni belőlem egy darabot és miután persze megtöltekezett azzal, ami kellett neki, magamra hagyott. Nem tudjátok hová vitte?

Az ultrafejlett más galaxisbéli lenyek megmondják mik is vagyunk mi emberek...
(Mihály Laci, Pasztó)

Ebben az epizódban bemegyek a rettegett orosz orvos titkos laborjába...

Ahogy a temetőben sétáltam az egyik sírkő mögül a baba nézett ki és a kezével intett, hogy menjek oda. Elindultam felé, és ahogy a sírkő mögé léptem, hirtelen a házban találtam magam. A szobákban gyönyörű rend volt, még a szőnyegek rojtjai is ki voltak fésülve. Aztán nyílt a szobaajtó és egy kedves arcú öregasszony lépett be, kezében a babával.