Tisztelt Sors

Tisztelt Sors!
 
Sajnálom, hogy ezzel kell zavarnom, de elegem van!
 
Unom már a megpróbáltatásokat. 
Én vért izzadok, azért, amit más könnyedén elér, a legkisebb nehézség nélkül. 
 
A 88 éves szomszéd néni egy versenyló hozzám képest. 
Amíg én vonszolom mázsás, bugyrokkal teli amorf több centiméter vastag zsírrétegbe párnázott egykor (nem is olyan régen); karcsú testem; Panni néni, kecsesen száguld el mellettem a lépcsőn, én pedig lefelé menet a fulladásos halál szélén állok, már a negyedik fokon. 
Harminc évvel idősebb nálam. 
 
Ha sikerül kipréselni holdvilág képem, röplabda nagyságú fejem az ajtón, hogy kilessek, létezik-e még a Föld, irigykedve látom, hogy Panni néni szép arcával, jókedvűen, kettesével szedi a lépcsőt felfelé.
 
Nos ilyen sem fordul elő sokszor elő, évente, egyszer, ha megközelítem az ajtót, ha egyáltalán felkelek.
 
A Zombik családjába tartozó egyed lettem.
Ez kétségtelen.
Melleim pállanak, ahogyan derekamig csüngenek. 
Derék? 
A százéves tölgy kerületének többszöröse.
 
Nyakam egybenőtt a fejemmel és a törzsemmel. Két szemem, mint egy malacé, pirosan, vizesen szürkéll valahol méteres átmérőjű tepsi képemen.
 
Az egykori arcnak nevezett testrészem elrontott szürreális kompozíció. Leginkább egy írországi hajnali, gázoktól párolgó tóhoz hasonlít. Büdös és lehangoló. Minden egyes testrészem ilyesféle. Még a lábujjaim is puffadt tűpárnák. A combjaim két vaskos tepertő faggyúzsírjából összegyúrt alaktalan óriás bőrbe gyűrt iszonyat.
Hasamról jobb semmit írni, hátha gyerek kezébe kerül ezen iromány.
Jaj nekem, fúj de ronda lettem. Visszafordíthatatlanul ocsmány jelenség. 
Ezt ön tette velem, miközben párhuzamosan, gyomorforgató moslékká tette életem.
Ez így együtt azért eltúlzott, nem gondolja?
Naponta hány hozzám hasonló áldozatban találja perverz örömét? Hallja maga süket hangya? Trágya kotorék, repülő döglött sárkány.
Igen.
Magához beszélek halálparadicsom! Romboló törött farkú, repedt patás sátán ivadék!
 
Rendben van, Tisztelt Sors, nem baj, ha nem érem el azonnal a vágyaimat, ha nem történik az, amit szeretnék, de lehetne, hogy legalábbis nem is terrorizál? 
 
Már beérem azzal is, ha nem történik áttörés, csak hagyná, hogy szépen, nyugodtan, csendben tovább slattyogjak haladó utamon. Azaz itt poshadjak el ágyamom, az agyam csöndes elpárolgása; fájdalom mentesítő pusztulása közben.
 
Belefáradtam a harcba. Magával. 
A fárasztó, értelmetlen haláltusába, amiben esélyem sincs.
 
Már hálni sem jár belém a lélek. Idült gyomorpanaszai óta messze elkerül engem.
 
Amennyiben ez volt a célod, hát rendben, oké, vettem az adást, visszaveszek! Miből is? 
Ezek szerint fokozható a halál? Lehet valaki halott, halottabb, leghalottabb, és ennek további fokozása lennék én?
Ám te még ezt is sajnálod tőlem!
 
Igen.
Letegeztelek. Mert egy rosszarcú, ocsmány jelenség vagy!
Sőt! Tudod, mit?
Egy senki. Elkopott bevásárló szatyor. Olcsó nylon.
 
Hogy jössz te ahhoz, hogy alig néhány évvel ezelőtti sziporkázó, életvidám énemből, karcsú alakomból megalkosd a szörnyek egyedileg legrondább példányát?! 
 
Egykori jó kedélyem csacsogásom, a halálmadár rothadó leheletéhévé; valaha kedves hangom, szívinfarktust okozó vérfagyasztó recsegéshez hasonló károgásává változtatni, ugyan, hogyan volt merszed, te búbánatos veszett libamáj?
 
Jól van te békétlen ellenség!
Tudod, mit?
 
Teszem, amit eddig, amivé tettél!
 
Nem rohanok, nem kapkodok, nem erősködök, nem görcsölök. 
 
Semmit sem fogok csinálni azon kívül, hogy miután jól kipihentem magam, - erre nem számítottál ugye, te elfuserált lénytelen, kénytelenség, téged teszlek semmivé!
 
Hadd ne keljen holnap is úgy ébrednem, hogy Úristen, mi vár ma rám? Mivel szórakoztatod magad ismét te szakadt hóhércsuha?!
 
Nem lesz többé olyan reggel, amikor előre gyűlölöm a napot. 
Nem lesz többé perc, amikor úgy érzek: unom az életet!
Soha többé nem utálom az embereket. 
Nem akarok így élni. 
Nem fogok egy perccel sem tovább így lebegni a semmi közepén!
 
Szeretnék ismét én lenni.
Akarok!
 
Most jól figyelj, te szánalmas fókasegg!
Ezennel visszakövetelem az életem, amit egy figyelmetlen pillanatomban ellopottál, te szomorú szarkamutáns!
 
Dehogy kérek én tőled szottyadt tarisznya!
VISSZAVESZEM.
Sértetlenül, éppen úgy, ahogyan volt, mielőtt lenyúltad, te börtöntöltelék!
 
Hagyom, hogy rám mosolyogjon az előttem álló nap.
 
Ne hidd, hogy megúszod kiköpött sárga halszálka!
Téged kíméletlenül megbüntetlek, azonban sosem süllyednék a te sikátor, sötét patkánya szintjére!
Azzal büntetlek, hogy semmibe veszlek! Az lesz a veszted kezdete, hogy leszállsz rólam!
Távoltartási végzést hoztam veled szemben koporsóbélés!
Élet fogytig tartóan nem közelíthetsz meg két milliárd kilométeres körzetben!
 
Unalmadban megeszed a bal kezed, de ki bánja?
 
Pusztulj odébb vén békabél! Nem kellesz. Senkinek! Nem is létezel, csak kitalált semmi vagy, akit megtestesített az emberek félelme!
 
De jól figyelj rohadt szilva! Egyszer mindenki számára eljön a pillanat. Az utolsó. Még a tiéd is, sosem volt entitás, akit a Halál öreganyja szült zabigyerekként. Dugsosott sötét lyukakban, míg világ szerencsétlenségére kiszabadultál!
 
Ezennel semmissé nyilvánítalak! Közöm nincs hozzád! Minden, amit mostantól teszek, kizárólag az én döntésem. 
Nem szólhat bele holmi üszkös mocsári parazita, mint te voltál!
 
Igen.
És mostmár minden rendben lesz!
Nem hiszem, hogy villámgyors lesz a változás, és könnyű, 
DE SZABAD VAGYOK!
A lelkem már felszabadult!
 
A többi is eljön, hiszen itt vagyok Én.
Magamnak. Óvom, védem magam, csakis jó történhet!
 
Védem, szeretem, aki kitartott mellettem, mialatt te leégett büdös fazék irányítottad sunyin lopott életem!
 
A szeretet lett az életem lényege.
Mindent jóvá tevő SZERETET, ami sosem árt, egyre nő, és átadom mindenkinek, bárkinek, akit tönkretettél te szóra sem méltó sírásó rozsdás kapa, temető rémelem, te Sorsnak nevezett félelem!
 
Boldog életem elkezdtem most, örömöm végtelen!
 
Veled mi lesz?
Kit érdekel?
Semmi lettél, így hát lényegtelen!
 
Amit eddig tettél, hátra van!
A te sorsod? Tárgytalan.