Történetek

Hosszú volt a sor és ez csak még kínosabbá tette a helyzetet.

Azokban az években még csodaszámba ment, ha egy kocsi magától ment, s nem kellett elé ökröt vagy lovat fogni, így fél szemmel mindenki az automobilt figyelte, amivel a két pantallós úriember érkezett. Igaz, senki nem hagyta abba a munkát, de azért félszemmel mindenki a jövevényeket figyelte.

Silverio élete és munkássága nem éppen úgy hagy nyomot a világban, mint az átlag embereké, viszont ő maga sem mondható átlagosnak. A legkevésbé sem.

Egy erős barátság kibontakozása...

B és minden, ami orosz.

Az első pillanatokban fogalmam se volt, mi ébresztett fel. Az éjszaka sötétjébe vesző tágas helyiségben úgy telepedett rám a fülledt, száraz levegő, mint egy szürkület utáni démon, mely csak arra vágyik, hogy kiszívjon minden nedvességet a nyugovóra térő áldozatból.

B a történelem sűrűjében, ott, ahol minden elkezdődött.

A Nap perzselő hevülettel borította lángtengerbe a tájat. Bár testemet alig takarta több két-három réteg leheletvékony köntösnél, melyek lenge anyagán úgy söpört át a levegő, mintha legalábbis öklömnyi lukak lennének rajta, mégis valahogy úgy éreztem magam, ahogy a csirke pirulhat a sütőben, celofánba csomagolva.

Utazás az egyre kevésbé fagyos északon.

FIGYELEM! A B-vel a föld körül történeteim, egy-két a helyén jelzett, kivételtől eltekintve, nem előzményei és nem folytatásai egymásnak. Csupán egy adott témakör köré szövődő sorozat egymástól független elemei.

Hideg téli éjszaka volt, a férfi csendben kelt fel, felvette egyenruháját és megcsókolta a feleségét.
- Indulnom kell, mindjárt megjön a teherautó.
- Igen, menned kell – válaszolta a nő. - Olyan szép a falunk – nézett ki az ablakon – Szeretem, amikor a holdfény kékre fest mindent. Olyan békés és boldog minden a hó alatt.
- Igen. Ez az utolsó éjszaka, amikor még ezt látjuk. Holnapra mindennek vége

Az Elveszett Leány első részének első fejezete.

Bleda szemei alig kerültek a felkelő napfénnyel szembe, de máris eltűntek. A 17 éves ifjú anyja keltetése után izmos karjaival tolta el magát kényelmes, puha párnájától, majd lökte le magáról medvebőrből készült, pamuttal tömött takaróját.

Az emberi sorsok olyanok, mint a csillagok - mondják az élet legbölcsebb ismerői, a nagyon idősek.
Van, akinek fényes pálya, másnak pillanatnyi ragyogás jut.