Még mindig róla álmodom

Kiléptem a kapun és abban a pillanatban eleredt az eső. Láttam, hogy ez egy ilyen nap lesz, minden ellenem fordul. Rohanok a kocsiig, és reménykedem, hogy ott van a hátsó ülésen az esernyő, amit ilyen vészhelyzetekre tartok ott, bár pár napja is esett és akkor bementem vele a házba, és nem emlékszem, hogy visszahoztam volna. 
Hátra nyúlok és matatok az öko táskák és egyéb dolgok között, amiket már rég át kellett volna pakolnom a csomagtartóba, de mindig csak halogatom. Még jégoldó is a kezembe akad, pedig hónapokkal ezelőtt volt jég és még remélem, kell pár hónap, hogy újra használni kelljen. 
Természetesen esernyőt nem találtam. Vissza már nem megyek érte, reménykedem, hogy az előadás helyszínéhez közel találok parkolót, vagy addig eláll az eső. 
A parkolóházban volt csak hely a közelben, és rohannom kellett, az esőben, hogy ne ázzak teljesen szét. A régen moziként működő épületben ma már alternatív színházi előadásokat játszanak, ahová igyekszem. Az előtérben a ruhatárban nincs senki, de ki van írva, hogy tegyük le a kabátokat. Belépek és a leghátsó sorban a legvégére teszem be a kabátomat. Legalább meg fog száradni, mire vége lesz a műsornak. 
Már a kabátokból ítélve elég sokan vannak bent, de szerencsére mindenki rögtön az elejére tette le a cuccait és senkinek nem jutott eszébe, hogy a belső sarokba akassza a kabátját, csak nekem. Így nem kell majd elől tülekednem a tömeggel. 
Már éppen indulnék kifelé a ruhatárból, mikor egy lány rohan be, és a belső sarokban a kabátom rejtekébe bújva leguggol a földre és a szájára tett kézzel int, hogy hallgassak. Egyelőre nem tudom miről is kellene hallgatnom, értetlenül nézek rá, de aztán egy hangos férfitársaság jön be az ajtón és az egyik meg is szólít.
- Az előbb bejött egy lány – kezdte, én lepillantottam a sarokban megbújó lányra, aztán fölnéztem és határozottan mondtam.
- Bement a terembe. 
A férfi a társaival bement, és közben a lány nagyot sóhajtott és összetett kézzel könyörgően nézett rám. Nem értettem, hogy mi történik. Már mennem kellett volna be a nézőtérre, de képtelen voltam otthagyni a lányt, aki még mindig a sarokban kuporgott. Odaléptem hozzá és megkérdeztem.
- Segíthetek? – ő rám nézett a rémült nagy szemeivel és halkan, szinte súgta.
- Ne árulj el, kérlek! – 
Ezután hallottam meg az iménti férfi hangját, és magam sem tudom miért, de leültem a földre a lány mellé.
- Lehet, hogy bent van valahol, ezért maradjon itt valaki az utcán, és amikor vége van az előadásnak, elkapjuk, de addig se tudjon meglépni.  
Láttam, hogy a lány levegőt is alig mert venni, önkéntelenül is magamhoz húztam, mint aki a testével meg akarja védeni. Aztán a hangok elcsendesedtek, hallottam, hogy a férfiak kimennek az épületből, de én még nem engedtem el a rettegő lányt. Ott ültünk a földön összekapaszkodva, és nem ismertem magamra. Én az egyetemi oktató, aki komoly és megbecsült tagja a köreinek, több elismert társaság tagja, akinek a kritikáit rettegve várják a színházak, itt ülök a ruhatárban a földön és egy kamaszlányt ölelek.
- Most mit tegyek? – hallottam a lány suttogását. 
Mindig büszke voltam a helyzetfelismerő képességemre, ezért most is működésbe lépett az agyam és megoldást keresett. Pillanatok alatt rájöttem a megoldásra és álltam föl, magammal húzva a lányt, aki mikor fölállt, újra hozzám simult.
Az izgalmak, és a feszes lánytest hatására izgalomba jöttem. Éreztem, hogy a farkam ébredezni kezd a nadrágomban és nagyon kellemes volt neki a lány simulása.
Kikukucskáltam az utca felé és láttam az ott szobrozó izmos férfit, aki szerencsére nem befelé nézett. Megfogtam a lány kezét és húztam magammal a nézőtérre a legközelebbi ajtón, aztán rögtön a színpad előtt átmentünk a túloldalra, ahol nehéz függönyök mögött a kijáratok voltak, és reménykedtem, hogy nyitva legyen az ajtó. Szerencsém volt, mert az ajtó engedett és miután kikémleltem az utcára, ami egy kis mellékutcára nyílt, és nem láttam mozgást, már léptünk is ki a lánnyal a nyomomban. 
A kis sikátor vizelettől bűzlött, és szeméttel megrakott kukák voltak az ajtó mellett. Ezeknek a takarásában hagytam a lányt, aztán mentem az utca végére és kikukucskáltam. A férfi ott állt az épület előtt az utcán és éppen telefonált, nem figyelt felénk. Visszaléptem a lányért és húztam magammal, aztán mikor néhány járókelő ment el a férfi mellett, mi is kiléptünk és az idegenek takarásában elsiettünk az ellenkező irányba. A parkolóházban lifttel mentünk föl az emeletre és a lány jött velem, a megmentőjével gondolkodás nélkül. A kocsiban lekuporodott az ülés elé, nem mert fölülni rendesen, aztán, mikor már kinn voltunk a forgalomban, kicsit bátrabb lett és rendesen fölült a helyére. 
- Biztonsági öv – szóltam rá.
Bekapcsolta, aztán nagyot sóhajtott, mint aki a feszültséget fújja ki magából.
- Hova vihetem? – kérdeztem.
Odapillantottam, és azt láttam mennyire rémült, ahogy rám nézett.
- Nem tudom. Nekem most el kell tűnnöm egy időre. Kitesz valahol, csak menjünk erről a környékről. 
Már ebben a pillanatban tudtam, hogy haza fogom vinni. Besoroltam a forgalomba, és a lakásom felé vettem az irányt. Nem is sejtettem, hogy mennyire meghatározó lesz ez a találkozás az életemben.
A házam elé érve megnyomtam a garázsnyitót. Legtöbbször kinn parkolok az utcán a ház előtt, de most úgy gondoltam jobb, ha a garázsban szállunk ki a kocsiból.
A bejárati ajtó felé terelgettem az ijedt lánykát, aki dideregve állt meg mellettem, de nem kérdezett, engedelmesen lépett be előttem.
- Dobd le a vizes cuccokat és vedd fel ezt – mondtam neki lazán és egy pólómat meg egy fürdőlepedőt nyomtam a kezébe és a fürdőszoba felé irányítottam. 
Pár perc múlva kócosan, már az én pólómban lépett ki, ami a térdéig leért. Ebben a pillanatban döbbentem rá arra, hogy ez a lány még szinte gyerek, olyan vékony volt és annyira hamvas. Legszívesebben fölkaptam volna, és meg sem állok a hálószobámig, ahol magamévá tehetem. Nem tettem ezt, bármennyire is kívántam azt, hogy megérinthessem.
- Éhes vagy? – kérdeztem tőle, mert más nem jutott eszembe. Szex vagy evés. A szex kilőve, akkor együnk valamit.
Azt nem gondoltam, hogy egy ilyen pici lány ennyit tud enni. Úgy tömte magába az elé rakott ételt, mintha évek óta éhezett volna. Nem is válogatott, harapta a vajas kenyeret, aztán a sajtot, ami egy hosszan érlelt svájci sajt volt, és aztán szőlőszemeket nyomott a szájába. Mikor erre hideg tejet ivott, akkor már megborzongtam, de nem tettem szóvá. Közben eszembe jutott, hogy a vizes kabátomat otthagytam a ruhatárban és azt valahogy haza kellene juttatni. 
Felhívtam az egyik tanítványomat, akiről tudtam, hogy ott van az előadáson és elmagyaráztam neki, hová is tettem le a kabátomat, kértem, hogy vegye magához, aztán majd alkalomadtán visszaadja, csak ne maradjon ott. Magyarázatképpen csak annyit mondtam neki, hogy sürgősen el kellett jönnöm. 
Néztem a falatozó kicsi lányt, és megpróbáltam megtippelni hány éves lehet, aztán feladtam és inkább bemutatkoztam.
- Kárpáti Zoltán vagyok, téged hogy hívnak?
A lány arcán mosoly áradt szét, amitől olyan szép lett, a szeme ragyogott, és ha ránéztem az jutott eszembe, ő csak Napsugár lehet.
- Olvastam egy Kárpáti Zoltánról, sőt azt hiszem, hogy filmen is láttam.
- Igen. A szüleim nagy irodalomkedvelők voltak és a családnevem miatt egyértelmű volt, hogy Zoltán leszek. Olvastad Jókait? 
A lány bólogatott, de kissé bizonytalanul.
- Ezt Jókai írta? Olvastam én mindent, ami a kezembe került. Ennek hiányzott a fedőlapja és nem tudtam ki írta, de tetszett. A nagyi az Ecserin árult és sokat voltam kint vele, ott volt egy használtkönyves, akinek a boltjából az ilyen selejteseket, mint ezt is, aminek hiányzott a fedőlapja elhozhattam.
Mennyi mindent megtudtam róla, de még mindig nem tudom, hogy hívják.
- Elárulod a neved? Arra is kíváncsi lennék, hogy miért kellett elszöknünk, ki elől menekültél és miért üldöztek?
Fürkészve figyelt, mint aki azon gondolkodik, hogy érdemes vagyok-e az őszinteségére, aztán ha ezt akartam, hát megkaptam, rám zúdított annyi információt, amit igazából nem is vártam, hiszen egyelőre a neve is elég lett volna, és az, hogy miért üldözték.
- Az igazi nevem érdekel, vagy azt, amin mindenki szólít? Ha rendvédelmis vagy, akkor nyilván az igazi kellene, hogy aktát tudjál belőlem írni, bár azt hiszem nem vagy zsaru, mert azok már leadtak volna a Gyiviben (Gyermekvédelmi Intézet), bár lehet, hogy előtte még dugni akarsz velem és azért hoztál haza. Azt hiszed, hogy nem ismerem ezeket a szokásokat? Semmi gond, csak ne kelljen visszamennem, mert ott most bekeményítettek és eladtak, és nem akarok egy külföldi lebujban strichelni rabszolgaként és főleg nem a szadisták kénye-kedvére.
Miközben beszélt, minden mondat után egy falatot kapott be. Az információk teljesen ledöbbentettek. Aztán elmosolyodott és a szeme ragyogott, olyan mély barna volt, amilyet még soha nem láttam, de a bőre fehér volt, szinte már betegesen hófehér, áttetsző. Gyönyörű volt, ahogy ott ült az étkezőasztalomnál és engem nézett.
- Hívj Virágnak, ez a nevem, erre hallgatok, de a személyimben nem ez van. 
- Ki akart téged eladni? – kérdeztem, de kicsit féltem is a választól, mert éreztem, hogy az én védett nyugodt életemnek vége lesz, ha megkapom a választ.
- Béla, ő egy vadállat, anyám új pasija, az ő emberei jöttek utánam. Azokkal az izomagyúakkal őriztetett, de meg tudtam lépni tőlük. 
Ettől féltem, érzelmileg már benne is vagyok. Az első pillanattól, hogy megláttam ezt a lányt, úgy érzem, hogy meg akarom védeni valamitől, és most itt van ez a vadbarom, akitől meg is kellene védeni őt. Azt azért el kell mondanom, hogy nem vagyok egy hős típus, esetleg egy jó nehéz könyvvel fejbe csapom, vagy megdobom. Neki biztosan nincs könyve, amivel visszadob.
- Anyukád mit szól ehhez, ő nem véd meg téged? – kérdeztem naivan, de nem tehetek róla, én nem ebben a világban éltem eddig, ez a valóság eddig elkerült.
- Anyának napi hat vendéget kell megcsinálni, hogy ne verje el Béla, de van úgy, hogy akkor is elveri, ha megvan a hat.
A lány ezeket a súlyos dolgokat olyan bájjal és könnyedén mondta ki. Mit csodálkozom, hiszen az ő élete ezek között a borzalmak között telik, neki ez a természetes, míg én a védett életemben a legizgalmasabb dolog az, hogy rossz kritikát írok egy darabról és akkor én vagyok a szemükben a hóhér. Így is szoktak hívni, azt hallottam a barátaimtól. 
Az első gondolatom a rendőrség, hiszen azért vannak, hogy egy ilyen védtelen gyermeket megvédjenek. Azért még félve, de rákérdeztem a lányka apjára is.
- Apu sitten van, de ha kint lenne, akkor ő adott volna el, mert amikor megszorult, akkor anyát is eladta Bélának.
Ekkor eszembe jutott a nagyi, aki az Ecserin árul.
- Nagyika már nem igazán tud semmit tenni, mert a cigi miatt már nem kap levegőt. Tüdőtágulása van, vagy mi, már oxigénpalackkal tud csak létezni, de még mindig szívja azt a hülye cigit. Azt mondja, hogy már úgyis mindegy, akkor meg miért hagyja abba?
Kutattam a memóriámban, hogy kinek tudnék szólni, hiszen itt bűncselekmény van készülőben. Itt ül előttem ez a gyönyörű lány, aki bajban van, és én úgy érzem, a megmentője vagyok, a hős lovag, akinek muszáj segíteni. Közben befejezte az evést és mikor átmentünk a nappaliba a kanapéra, akkor ő úgy gondolta, hogy az a természetes, ha rögtön az ölembe ül. 
Tudtam, hogy hálás nekem és éreztem, hogy ennél a lánynál a hála az egyetlen kifejezési eszköze a szex. Bár próbáltam ellent mondani, de mégis annyira vonzott, olyan jó volt megérinteni, érezni az illatát és ahogy odabújt hozzám, olyan volt, mint egy kiscica. Simogattam, remegtek az ujjaim, őrületes érzés volt és a számra hajolt, ő csókolt meg. Ekkor vesztettem el az irányítást, vagyis azt hittem eddig, hogy van bármilyen befolyásom az eseményekre, de ez csak az én agyam elképzelése volt, mert igazából semmit nem tehettem, azt tette velem, amit akart. Átkulcsolta a derekamat a lábával és helyezkedett a farkamon, ami már majd szétdurrant. Érezte ő is, hogy kemény vagyok és mozgott az ölemben és izgatott tovább, majd odanyúlt és rámarkolt, de ez már túl sok volt nekem és én is a bugyijában matattam. Ekkor fölpattant az ölemből és azt hittem egy pillanatra, hogy vége, észhez tért és nekem is észhez kell térnem, mert éreztem, hogy ezt nem kellene tennem. Lihegve ültem álló farokkal és azt láttam, hogy ledobja a fölsőjét és ott voltak előttem azok a tökéletes kis halmocskák, álló mellbimbókkal. A hálószoba felé pillantott és én, mint akit kilőttek, álltam fel és indultam el a hálóba, közben megszabadultam a ruháimtól. Ledobtam az ingemet, gomboltam a nadrágomat és már alig tudtam lépni vetkőzés közben, de éreztem, hogy mindkettőt egyszerre kell tennem, menni az ágy felé és közben lemeztelenedni, mert ő már teljesen csupasz volt. Hófehér bőre csábítóan várta, hogy beterítsem.
- Gyere – súgta és nyújtotta felém a kezét.
Talán egy pillanatig haboztam, aztán minden kétségemet sutba dobva vettem le a maradék ruháimat és bújtam oda a kis nimfához, aki vonzott, csábított, simult hozzám. Nem teketóriázott, széttett lábakkal térdelt fölém és már igazította is be az álló farkamat a lába közé. Rányomta magát és én nem gondolkodtam, már csak a farkam irányított, benne akartam lenni. Éreztem, mennyire szűk, ahogyan ráereszkedett és egyre mélyebbre kerültem abban a bársonyos nyílásban. Ölelte a nyakamat, csókolt. Mozgott rajtam, de csak apró kis mozdulatokat tett, és nekem ez kevés volt, már nem tudtam leállni, begyorsítottam. Őrjítően jó érzés volt és utáltam, hogy csak ennyi ideig tart, mert már jött is a robbanás. A csípőjét markoltam és nyomtam be a farkam még mélyebben és aztán a világ eltűnt egy időre, elárasztottam a magommal, aztán szorítottam. 
Ő aranyosan bújt oda hozzám és azon törtem a fejem, hogy neki ugyan jó volt-e, mert tudtam, hogy nem figyeltem rá. Megfogadtam magamban, hogy legközelebb csak akkor engedem el magam, ha őt legalább kétszer csúcsra nem juttatom. 
Mikor már újra fogott az agyam, eszembe jutott egy nő a szociológia tanszékről, aki rendőr lett és úgy hallottam, fiatalkorúakkal foglalkozik.
A kicsi nimfám elaludt, de én nem tudtam nyugodni, kimentem a nappaliba és nekiálltam telefonálni. Szerencsére, akit elsőnek felhívtam meg tudta adni a volt kolléganő számát, aki most a rendőrségen dolgozik. Nagy levegőt vettem és hívtam Katát, akivel nem álltunk közeli kapcsolatban, de mikor a nevemet mondtam, rögtön tudta ki vagyok.  Elmondtam neki, hogy hogyan találtam erre a különleges lányra és csak azt kértem tőle, hogy holnap reggelig várjon, hogy Virág ki tudja aludni magát. Azt még nem tudtam, hogy hogyan is mondom el a vendégemnek, hogy el kell mennie.
Ezen az éjjelen sikerült bepótolnom, amit az első szeretkezésünknél kihagytam és többször is csúcsra jutott a kis kedvesem, de ő sem maradt adósom, mert még csodás szeretkezésben volt részem. Nem szóltam neki arról, hogy el kell mennie, csak reggeli után, mikor újra az ölembe ült és csábítóan simogatta a tarkómat, majd a farkamat keresgélte. 
Ekkor megkértem, hogy öltözzön fel, és leültettem magammal szemben, de az asztal túloldalára, hogy ne csábítson el. Komolyan néztem rá és kezdtem bele a mondandómba.
- Remélem, nem fogsz rám haragudni, de te is tudod, hogy csak akkor tudsz a családodtól megszabadulni, ha őket lecsukják, mert különben keresnének, és ha megtalálnak, akkor újra olyan dolgokra kényszerítenek, amiket nem akarsz.
- Te beköptél a zsaruknak? – kérdezte rémülten.
- Nem, de abban segítenek, hogy onnan kiszabadulj. 
Igazából szemétnek éreztem magam, mikor a könnyes szemébe néztem, főleg az után az éjszaka után, amit eltöltöttünk. Mikor csengettek az én szívem is majd megszakadt, átöleltem és megcsókoltam, aztán mentem ajtót nyitni.
Kata nagyon rendes volt, mert nem hozott rendőröket, csak ő jött, mert remélte, hogy Virág önszántából fog vele menni. Engem kiküldött és leült a síró lánnyal beszélgetni. 
Hallottam, hogy mit mond és tudtam, hogy ezt kellett tennem. Virág lassan megnyugodott és Kata kérdéseire okosan válaszolt. Mindent elmondott a mostoha apjáról, a bandájáról, a szövetségeseiről, arról, hogy lányokat ad és vesz, ha kell bedrogozza őket, hogy engedelmesek legyenek, kiskorúakat kényszerít prostitúcióra külföldön is, mert az igazi pénzt a külföldön futtatott lányok hozzák. 
Kata elmondta a lánynak, hogy beveszik őt a tanúvédelmi programba, ahol teljesen új személyiséget kap, elrejtik őt és védelmet kap. Megkérdezte, hogy beleegyezik-e ebbe a vallomásáért cserébe?
A kicsi lány megfontoltan válaszolt igennel. Mielőtt elmentek, még odajött hozzám és rám nézett, hosszan, aztán elment egy szó és érintés nélkül, pedig annyira szerettem volna megérinteni őt, megölelni, erőt adni neki, mert olyan esendő volt, és sebezhetőnek tűnt.
Sokáig volt előttem ez a kép, ahogy ott áll és rám néz, szinte vádlóan, hogy miért nem én védem meg őt, miért adom át a hatóságoknak. Ezen aztán sokat gondolkodtam, hogy jól tettem-e, hogy átadtam őt és nem tartottam magamnál.
Katával ezután többször is találkoztam, beszélgettünk, bár róla semmit nem volt hajlandó elmondani, csak annyit, hogy minden rendben van vele. Kata aztán elmondta, hogy az, hogy lefeküdt velem az ennek a lánynak természetes volt, mert az ő életében az egyedüli kommunikációs forma férfiakkal a dugás volt, ő a kötődését ezzel tudta kifejezni, hiszen 10 éves kora óta molesztálta a közelében élő összes felnőtt férfi, aki az apja volt, aztán egy nagybátyja, majd a mostoha apja és ki tudja még kik tették meg vele. 
Szégyelltem magam, de közben meg nem tudtam elfelejteni őt. 
Teltek az évek és még mindig meg-megjelent az álmaimban, a vágyaimban, ő volt számomra az, akire vágyhattam és bár volt több kapcsolatom is, azzal az éjszakával senki sem ért fel, amit a kis nimfámmal töltöttem.
Már majd 10 év eltelt és még benne volt az álmaimban, aztán egy véletlen baleset kapcsán be kellett mennem a sürgősségire egy nagy baleseti centrumba. A legújabb hobbim a kerékpározás volt és mivel még nem volt nagy gyakorlatom, egy kőre hajtva hatalmasat estem és tele voltam zúzódásokkal. Már a mentőben kaptam egy leszidást, amiért bukósisak nélkül kerekeztem és pont emiatt vittek be, mert koponya CT-t javasoltak a fejemet ért ütés miatt. A sürgősségin hatalmas tömeg volt és ekkor jöttem rá, hogy ez itt egy másik világ. Eddig éltem az unalmas életemet és eszembe sem jutott, hogy létezik ez a hely, ahol ezrek fordulnak meg és mind elveszettnek érzi magát, mikor idekerül. Körülnéztem a függönyökkel elválasztott teremben, ahol a szomszéd ágyon egy néni sírdogált, a másik oldalon egy férfi valami számomra érthetetlen nyelven beszélt, de senki sem figyelt rá. Úgy éreztem engem ide leraktak, aztán el lettem felejtve, lehet, hogy majd a csontvázamból fogják megállapítani a kilétemet antropológusok, mikor évek múlva rám találnak. Még a függönyt sem húzták be, aminek örültem, mert abban reménykedtem, hogy majd meglátnak és eszükbe jutok. 
Eltelt vagy negyed óra, mikor megélénkült a forgalom körülöttem és a síró nénihez is jött egy egészségügyis, meg a férfihez is és a saját nyelvén tudott vele beszélni. Amikor már azt hittem, hogy engem teljesen elfelejtettek, sőt már arra gondoltam, hogy esetleg láthatatlan vagyok, akkor lépett az ágyam mellé egy fehér köpenyes filigrán nő. A kezében egy tollnak látszó tárgy volt, aminek a végén fény villant és belevilágított a szemembe. Szigorú hangon kérdéseket tett fel én bizonytalanul válaszolgattam, amiből arra következtetett, hogy súlyos lehet az állapotom és a háta mögött álló nagydarab ápolónak azt mondta – azonnal koponya CT – aztán már el is ment, de én még mindig a hatása alatt voltam. Ez a határozott nő az én nimfám volt, és mégsem ő. 
Külsőre Virág, tíz évvel idősebb változata, de a határozottsága, az ahogyan ott megjelent és már ment is az új volt.
Nem ismert meg. Legalábbis, nem adta jelét, annak, hogy ismerne. Én csak egy beteg voltam, akit gyorsan el kellett látnia.
Kavarogtak bennem az érzések, büszke voltam rá, amiért ki tudott onnan törni, tanult és lám mire vitte, másrészt fájt, hogy annyira nem jelentettem neki semmit, hogy még egy köszönéssel sem jutalmaz.
Néztem őt és láttam milyen sokat változott. Már nem az kicsi lány volt, egy érett nő állt előttem, egy okos felnőtt nő. Az igaz, hogy már nem az a hamvas fiatal lányka volt, de még mindig vonzott. Már nem érdekeltek a zúzódásaim, a fájdalom, már csak ő érdekelt és nem bántam, bármit tehet velem, csak lássam még. Amikor elestem, arra gondoltam, hogy minek kellett nekem negyvennyolc évesen nekifogni az egészséges életmódnak és kerékpárra pattanni, de most már tudom, a sors akarta, hogy még láthassam őt. 
A CT megvolt, és amikor toltak ki a teremből akkor láttam a fal mögötti helységben a monitorok előtt ülni őt, ahogy a felvételeimet fürkészi, aztán felnézett és először én kaptam egy biztató pillantást és oda is szólt.
- Minden rendben van.
Aztán láttam, hogy egy magas fiatal doktorhoz fordul és rámosolyog. Olyan maró féltékenységet éreztem, amit még soha eddig. Tíz év telt el, ezer meg ezer új ember léphetett az életébe, akik szerették, szerethették és én minden emberre féltékeny voltam, de most itt erre a ficsúrra leginkább. Engem észre sem vesz, szinte tárgyként kezel és ez a langaléta meg mosolyt kap tőle. Nagyon szomorú lettem. A sürgősségire visszafelé úton az ápolót faggattam, aki a kocsit tolta, amin feküdtem.
- Mi a neve a doktornőnek, aki ellátott?
A férfi egy nagydarab kreol bőrű kopasz férfi rám nézett és sajnálkozva mondta.
- Ne is ábrándozz róla. Ő egy jégkirálynő, de annyira aranyos, hogy mindenki beleszeret. Doktor Kis Julianna, de mindenki csak Julikának hívja.
Közben megérkeztünk az ágyamhoz, ahová segített átülni és már cinkosan köszönt el, mert úgy gondolta én is beléptem a Julikát imádók táborába. Igaza van, hogy imádom őt, de én nem most léptem be ebbe a táborba, hiszen már tíz éve tagja vagyok, sőt én alapítottam ezt a tábort, mert én voltam az első, akit elvarázsolt. Már nagyon vártam, hogy visszajöjjön.
Meg is érkezett és egy kocsit tolt, amit leállított az ágyam mellett, és behúzta a függönyt.
- Vetkőzzön le – adta ki a parancsot - kell hozzá segítség?- kérdezte.
Nekiálltam levetkőzni, ami eléggé nehezen sikerült, de ő a műszereket rendezgette a kocsin és nem segített. Amikor már egy alsónadrágban álltam előtte, akkor én is meglepődtem a sok horzsolástól, ami a testemet borította. Figyelmesen végignézett, aztán nekiállt és módszeresen minden horzsolást lefertőtlenített valami barna folyadékkal, ami csípett és égetett, de én nem akartam nyafogni, bár időnként nem bírtam és felszisszentem. Mikor már kellően be voltam festve, elégedetten szemlélte a művét és azt mondta várjak még az öltözéssel, hogy megszáradjon a fertőtlenítő. Megírja a papírjaimat és utána mehetek. Ekkor jött oda egy szakállas orvos és megszólította.
- Hoznak egy sérültet mentővel, most szóltak be, átveszed?
- Bocsi, de ezt már nem, mert egy órája lejárt a műszakom. Ezt itt még befejezem, aztán megyek. Tegnap óta itt vagyok – tette még hozzá, szinte bocsánat kérően, mint aki szégyelli, hogy 25 óra után abbahagyja a munkát.
- Rendben, csak gondoltam, megkérdezem – szólt még vissza a szakállas és már ment is.
Nekiálltam felvenni a ruháimat és közben nem mertem ránézni. Mivel nem ismert meg, nem is szerettem volna emlékeztetni azokra az időkre, amikor még olyan kiszolgáltatott volt, főleg azért nem, mert tudom, hogy én is kihasználtam a kiszolgáltatottságát. 
Elvitte a kötözőkocsit, aztán bement egy ajtón és azt hittem, hogy ennyi, soha többé nem látom. Szomorú voltam és szégyelltem magam, most tíz évvel azután, hogy kihasználtam őt. Lassan öltöztem, majd a pulthoz mentem, ahol azt mondták, hogy a folyosón az orvosi szobában kapom meg a papírjaimat. Ballagtam a folyosón, olvastam a feliratokat, aztán megláttam az ajtón a feliratot: Orvosi szoba, és alatta Dr. Kis Julianna.
Nagyot dobbant a szívem. Kopogtam és vártam. Az ajtón nem volt kilincs, csak kulccsal nyílt. Mikor már azt hittem, hogy nincs is bent senki, kinyílt az ajtó és ott állt ő, mosolygott és beengedett. Egyszerűen berendezett orvosi szobába léptem. Szekrény, ágy, asztal, szék és egy fotel, a sarokban hűtőszekrény, annak a tetején egy mikrohullámú sütő volt.
Odament az asztalhoz és papírokat vett fel, amiket nekem nyújtott.
- Gyógyulást – mondta és aztán még hozzátette – Nagyon köszönöm, hogy akkor segített.
Meglepődtem és a szívritmusom száz fölé emelkedett. Emlékezett rám és nem úgy tűnt, mint aki utál engem. Szerettem volna megölelni, magamhoz szorítani, érezni az illatát.
- Emlékszel rám? – kérdeztem elég hülyén, mert nyilvánvaló, hogy valamire emlékszik.
- Igen – mondta és közelebb lépett – Eddig nem akartam erről beszélni, mert a múltammal nem tarthatok kapcsolatot, igaz te nem ahhoz a múltamhoz tartozol, és mégis – hirtelen elhallgatott, aztán fölnézett és a szemében annyi mindent láttam, abban a gyönyörű sötétbarna szemében, amit nem tudtam elfelejteni. 
- Sokat gondoltam rád – mondtam, mint egy szentimentális vén hülye, legalábbis ezt éreztem, mikor már kimondtam.
- Sokáig nagyon haragudtam rád, gyűlöltelek, mert feladtál a rendőröknek. Jaj, nagyon gyűlöltelek. Aztán jártam terápiára és tanultam és minden dühömet a tanulásba fektettem és eldöntöttem, hogy majd én megmutatom, hogy csak azért is leszek valaki.
- Lettél. Egy csodás nő lettél – mondtam és szerettem volna megölelni, de miután azt mondta, hogy gyűlölt, már úgy gondoltam ez nem jó ötlet.
- Egy idő után már nem gyűlöltelek, de reménykedtem, hogy meg tudom mutatni neked, hogy ki is lettem. 
Elárasztottak az érzelmek, közelebb léptem és megöleltem, és ahogy magamhoz szorítottam éreztem az illatát és részeg lettem tőle. Belecsókoltam a nyakába, bár legszívesebben a száját csókoltam volna és ő ekkor megfogta az arcomat a két keze közé fogta és megcsókolt. Ő csókolt meg és éreztem, hogy újra tüzet gyújt bennem. A nyelvünk vad táncba kezdett. Nem mertem vetkőztetni, de ő nem volt gátlásos, dobálta le a ruháit, benyúlt a pólóm alá, ami eléggé fájdalmas volt, mert a horzsolásaim égtek és fájtak, de nem érdekelt, csak felszisszentem, aztán dobtam is le a pólót és húztam át a fején az övét is, és vetettem rá magam a két gyönyörű kerek mellére. Emlékeztem azokra a kis halmokra, amik a kezembe simultak annak idején, de hol vannak már azok, most kifejlett formás igazi nagy melleket csókoltam, mint aki nem tudja eldönteni melyiket vegye a szájába, egyiktől a másikig mentem és amelyiket éppen nem szopogattam, azt az ujjaimmal sodorgattam. Sóhajtozva húzott a keskeny ágy felé, ahová leültetett, lehúzta a nadrágomat és megállt egy pillanatra, mikor az ágaskodó farkamat meglátta, aztán letérdelt és a szájába vette. Nem akartam, hogy csak nekem legyen jó, mert éreztem, hogy annyira fel vagyok ajzva, hogy gyorsan kirobbanok, ha így folytatja, ezért felhúztam az ölembe és a maradék ruhákat leszedegettem róla és simogattam, benyúltam a puncijába, ahol nagyon nedves volt. Már szinte tocsogott az ujjaimtól, és olyan aranyosan simult oda hozzám, hogy könny szökött a szemembe. Elkönyveltem magamban, hogy egy hülye, vén érzelgős pasi lettem, de nagy sóhaj után a hüvely bejártához illesztettem a farkam és lassan nyomakodtam befelé. Segített, azzal, hogy a vállamat fogta és finoman, lassan ereszkedett bele, majd nagyon sóhajtva tövig nyomta magát. Ekkor újra csókoltam és ő is csókolt, majd kezdett el mozogni, de annyira finoman, hogy az őrjítő volt. Tudtam, hogy ezzel, hogy most újra itt van és akar engem és szeretkezünk, már teljesen elvette az eszemet és már soha nem akarok tőle elválni. Szerettem volna, ha mond valamit, de végül az is elég volt, hogy benne voltam és ez csodás volt. Megfogadtam, hogy addig tartom magam, amíg nem érzem, hogy neki jó lesz, de ez nagyon nehéz volt, mert már a mennyekben jártam és mikor éreztem, hogy szorít egyet a hüvelyével, akkor már elvesztem. Elindult az érzés az ágyékomból és az egész testemet görcsbe rántotta és ekkor újra szorított és én már ordítottam és csak lőttem belé a magomat és éreztem, hogy a puncija is lüktet, de attól tartok ezt nem én idéztem elő, hanem ő tudta irányítani.
Lassan lehiggadtunk, már rendeződött a légzésem, de még mindig szorítottam, úgy éreztem, hogy többé nem engedhetem el. Megcsókolt, majd kibontakozott az ölelésemből és bement a fürdőszobába. Hallottam, a zuhany hangját, aztán csend lett és én is összeszedtem magam, utána indultam. Ott állt előttem és törölközött. Tudtam, hogy mindennap látnom kell őt lezuhanyozni, törölközni, lenni, élni, létezni, vele szeretnék lenni életem hátralévő részében.
- A sebeidet egyelőre ne érje víz – mondta, és ezzel a zuhanyozásról szőtt álmaimat kilőtte.- Ja és legközelebb vegyél föl sisakot a bicajozáshoz.
- Hol laksz? Eljössz hozzám? – kérdeztem.
- Ezt még át kell gondolnom. Nem tudom, hogy akarom-e ezt a kapcsolatot – mondta és ezzel a földbe döngölt. Aztán még hozzátette – Te voltál az első férfi az életemben, akivel önszántamból szeretkeztem. Nagyon sok felnőtt férfi használta a testemet, de úgy éreztem, te voltál az első férfi, aki elvette a szüzességem, annak ellenére, hogy előtte hányan megdugtak, mert az az együttlét volt az első, amit én is akartam.
A világom összeomlott. Nem tudtam, hogy most mi lesz. Ha belegondolok, akkor örülnöm kell, hogy ilyen okos és megfontolt nő lett, de azzal, hogy szeretkezett velem a rabjává tett. Úgy döntöttem adok neki időt, hogy mindent átgondoljon és csak reménykedem, hogy majd mellettem dönt.