Az Elveszett Leány: Első fejezet

EGY DOBOZ TEJ
Első fejezet
- Kelj fel, fiam! - hallatszódott hangosan a türelmetlen női hang. - Reggel van.
Bleda szemei alig kerültek a felkelő napfénnyel szembe, de máris eltűntek. A 17 éves ifjú anyja keltetése után izmos karjaival tolta el magát kényelmes, puha párnájától, majd lökte le magáról medvebőrből készült, pamuttal tömött takaróját. Azonnal megcsapta a hideg csendes szele, mely a nyitott ajtón keresztül fújódott be szobájába, mely valójában egy ágyból és egy ruhásszekrényből állt. Szélessége nem volt több mint 3 méter. Amint Bleda kikelt az ágyból, máris karnyújtásnyira volt tőle a fal, majd fél méterrel arrébb az ajtón keresztül nézhetett ki az övénél sokkal nagyobb hálóba. Oldalazva jutott el rozoga, barna színű szekrényéhez, majd miután kinyitotta két nyikorgó ajtaját, azonnal vette ki a polcokról a szükséges holmikat. Fekete farmer húzott izmos lábaira, hosszú ujjú fehér pulcsit öltött szürke pólójára, mely tapadt kidolgozott testére. Miután felhúzta rajta cipzárját, azonnal nyúlt vastag zoknijához.
Amint felöltözött, két lábra állt, majd szépen rendbe rakta ágyát, közben benyúlt párnája alá és kihúzott egy sötétbarna színű, vastag könyvet. A szegény fiatalnak ez volt a legértékesebb tulajdona, annak ellenére, hogy egy ezüstkoronát sem fizetett érte, pedig a pamut pulcsija 8 aranykoronájába került. Mégis egy metró aluljáró kukája mellett talált, semmitmondó könyv lett a "mindene". A miértre pedig az a válasz, hogy ebbe írta verseit. Ez ritka egy faluban lakótól, de még inkább, sőt, elképzelhetetlen dolog, hogy egy a falutól is távol lakó költő akarna lenni. Viszont Bleda pontosan ez szeretne lenni. A több száz oldalas és az üres lapokkal teli jelzőt már el is lehet felejteni, mivel Bleda majdhogynem már a könyv háromnegyedét teli írta rímekkel.
Szeme sarkából mozgást látott az ágya feletti ablakon keresztül, majd miután egyre sűrűbben mozgó körök mozogtak, úgy érezte, hogy muszáj feléje mozdítania fejét. Érdemes volt. Bleda ugyanis a tél első hópihéit látta leesni az égből.
Pár pillanat múlva már olyan volt, mintha dézsából öntenék. Belepte a területet és Bleda nem látott mást, mint egy nagy mozgó fehérséget, ami előhozta a ritkán látható mosolyát. Nem tudni miért, de a télben mindig örömét lelte. Imádta ezt az időszakot, amitől még a dermesztő hideg sem távolította el.
Viszont magához tért.
Reggeli, emlékeztette magát.
Becsukta az ajtót, majd keresztül ment a kisebb testvérei ágya között, aztán azt a szobát is bezárta. A fából készült padló végig, minden lépésénél nyikkant egyet, hol nagyot, hol kicsit.
A faajtó becsukása után egy háromfokú lépcsőn ment le, majd a nappali előtt lelassította lépteit. Négy tartó gerenda mellett sétált végig, majd jobbra fordult és a konyha, étkező ott állt előtte. Anyja enyhén piszkos, fehér, egybe ruhában készítette a bundás kenyeret, közben néha-néha megigazította felkötött, fekete haját. A konyha asztalon össze-vissza terültek a tojáshéj darabok, néhol még a fehérjét is lehetett látni.
- Ülj le a helyedre! - parancsolta neki anyja, majd hallgatva a szóra leült a tíz éves húga és a tizenhárom éves öccse közé.
Húga, Tibella a szokásos összefont szőke hajának végét simította, miközben hintázott lábával. Ugyanolyan egybe ruhája volt, mint anyjának, csak az övét rózsaszín szirmok, virágok díszítették, és olyan tiszta volt, mintha nemrég tisztították volna ki. A kis kék szemű leányka Bleda egyik kis kedveskéje volt, a folyton mosolygó húgára sosem tudott haragudni, végül is nem is volt rá oka. Nem úgy, mint az öccsével, Rinárddal, aki már abban a korban egy idegesítő, hazudozó, egoista volt. Vele szinte mindennap veszekedett… volt, amikor azért, mert Rinárd elvett valamit, ami nem az övé volt, vagy azért, mert miatta büntették meg az ősök. Egy szóval, Bleda sokkal jobban kedvelte a balján ülő kislányt, mint a jobbján helyet foglaló, barna, rövid göndör hajú, barna szemű fiúval.
Lilla két kezébe vett két tányért, majd Tibella és Rinárd elé helyezte őket, majd visszanyúlt és Bledának is odaadta a két kenyeret hordozó tányért. Anyjuk egyenesen állt a faasztal mellett gyerekeire nézve büntetni készülő, barna szemeivel.
- Semmi köszönöm? - kérdezte tőlük haragosan.
- Köszönjük - mondták egyszerre hárman.
- Na, azért! - fújtatott, majd visszalépett a konyha asztalhoz.
Ekkor csukódott be a nagy port kavaró bejárati ajtó. Apjuk lassú, de annál hangosabb léptei egyre közelebb jöttek. Cowboy csizmájának hangja hirtelen elhalkult, jelezve, hogy már a nappali és a konyha közt van.
Lilla Bledáékkal szemben is letett egy tányért, amin viszont három bundás kenyér kapott helyett, s ezután Laczkóhoz fordult az asszony.
- Milyen éjszakád volt? - kérdezte.
- Rémes. Vesztettem húsz aranykoronát.
Laczkó leült a gyerekekkel szemben.
- Miért jó ez neked, mi? - kérdezte felháborodva Lilla.
- Most hallgass! - parancsolta normálhangon Laczkó.
- Nem, nem hallgatok! Minden este csak veszítesz a pénzünkből. A végén már nem marad semmink sem. Azt akarod, hogy eladjuk azt a négy lovunkat? Meg a baromfikat?
- Lehetne, hogy ezt ne előttünk? - kérdezte Bleda.
- Csendbe légy, fiam! - mordult rá apja. - Neked már rég kint kéne lenned és etetned az állatokat!
Bleda elhallgatott.
Dühét visszafojtva nézte a meg nem kezdett bundás kenyereit, miközben testvérei jóízűen fogyasztották sajátjaikat. Egyszer csak Lilla megzavarta a csendet, miközben a hűtőben keresgélt.
- Úgy néz ki, hogy elfogyott a tej.
- A rohadt életbe! - vágta vissza a tányérjába a kenyeret Laczkó.
- Bundás kenyérhez tej - szólalt meg Bleda. - Tudtok élni.
- Nem akarom még egyszer meghallani a hangod az étkező asztalnál, megértetted? - fenyegette fiát.
- Ha nem költenéd a pénzt szerencsejátékokra, akkor nem érnének ekkora csapások, minthogy elfogy a tej.
- Ne mond meg nekem, mire költsem a saját pénzem! Azt csinálok vele, amit akarok és akkor, amikor akarom!
Laczkó belenyúlt bányász nadrágjába, majd Bleda elé dobott öt aranykoronát.
- Menj el a boltba és vegyél tejet! - szünetet tartott. - Csinálj is legalább valami hasznosabbat, mint a versírás.
- A versírás nem haszontalan.
- Akkor miért nem kapsz érte pénzt? - mordult fiára ismét. - Csakis azért írod a hülyeségeidet, hogy ne keljen semmit sem csinálnod.
- Többet dolgozom a földen, mint te! Elmész a bányába hazardírozni, aztán meg hazajössz sajnáltatni magad, mint a kocsmákban, remélve, hogy egy kurva majd megvigasztal a szájával!
- Na, most már elég legyen! - szólalt fel Lilla hangosabban, mint Laczkó és Bleda. - Minden reggel el kell ezt játszanotok? - kérdezte férjétől és fiától, akik egymással néztek farkasszemet. - Bleda! Menj el a boltba és hozz tejet.
Bleda magához húzta az öt aranykoronát, majd felállt és a bejárathoz indult.
- Vidd magaddal a testvéreidet is!
- Mégis minek? - fordult vissza.
- Ne feleselj!
- Rinárd itt marad és megcsinálja, amit neked kellett volna! - mondta apja.
Bleda dühösen húzta magára bőrből készült cipőjét, majd zsebre tette a pénzt és kezében a könyvvel kilépett a házból.