Történetek

Már látom a fényt… Magam előtt a jövőben… Látom, ahogy közeledik felém, egyre gyorsabban és elkerülhetetlenül… És érzem minden jobb lesz… De nem… Ez nem az a fény… Ez valami más… Egy fülsiketítően hangos kürtszó hirtelen visszarángat a valóságba...

Október közepén 6 óra előtt riasztott az ébresztő. Hahó! Várnak rád a Rábca árterében! Lehet egy ilyen hívó szónak ellenállni? Ahogy Micimackó sem tudja kiürítetlenül hagyni a mézes bödönt, úgy egy természetjáró ágya sem lehet tele munkaszüneti napon. Hamar ünneplőbe vágtam magam és búcsúztam el békésen szunyókáló menyasszonyomtól...

Most mi a baj? Az, hogy bérgyilkos lettem, hogy pénzért ölök? Valamiből nekem is meg kell élnem! És, hogy mi van Vikivel, gondolok-e még rá? Már alig. Érdekes, ha néha eszembe jut, akkor azért leszek szomorú, mert már csak néha jut az eszembe. Furcsa érzés így szomorkodni, de nekem ez jutott...

Félni, nem féltem, csak zavart ez a kis „játék”. Gondoltam visszasandítok, hátha csak egy másik futó az. Ismeritek azt az érzést, amikor végig néztek egy sötét kis utcán amit csak néha tör meg a lámpák fénye? És mikor épp elfordítjátok a fejeteket, elsuhan valami az utcák árnyékában…hátborzongató érzés...

Varázslótárgyait egy kilazult deszka alatt tartotta, amiről senki más nem tudott, varázspálcáját pedig mindig magánál tartotta. Aki bármit is megtudott, annak törölte vagy módosította az emlékezetét. Így semmiképpen nem tudott senki semmit mágus mivoltáról...

Matt épp csak felpillantott, amolyan megszokásból, mert úgy gondolta: semmi sem kerülhetett elé ennyi idő alatt. Tévedett. Amikor meglátta a szembe jövő kocsit, a kormányba kapaszkodott, és elrántotta azt.
A nő akkor kapott észbe, amikor meglátta a felemelkedő fejen a rémült tekintetet. Ijedtében felsikoltott. Ő is a kormányba markolt, de nem tudta elrántani időben...

Nem sejtette, hogy hite ellenére létezik, sőt nem is messze, nem az üveghegyen túl, csakugyan létezik ez a herceg, aki méltó lenne szeremére, ez a herceg mind végig mellette volt, titkon szerette, de a lány túl vak volt, túl összetört ahhoz, hogy felismerje ki az igazi...

- Nem a mormotát te hülye. Emlékszel mennyit találgattuk mi lehet itt bent?Most megtudhatjuk.. nézd!Még létra is van.. valami vas izé,ide van rögzítve.
- Hát nem tudom..
- Ne csináld ezt Rose!Kérleeeeeeeeeek!
- Jó, jó csak ne vinnyogj már! Gondolom mehetek én... elsőnek.
Mire befejeztem a mondatot, már csak Tyna hajából láttam egy darabot. Gondoltam, jó hát akkor én nem is megyek le. Vártam,vártam. 10perc. Semmi. 15perc. .ajjaj mit csinál már ez a hülye? Nem...

- Mit művelsz Potter? – sziszegte egy fagyos hang a fülébe.
Harry megint felkiáltott, de most rémületében.
- Hol vagy? Áruld el Voldemort nagyúrnak! – parancsolta a hang Harry fejében.
- Nem! Tűnj innen! – ordította Harry vakon, s a fájdalomtól arccal előre bukott a nedves fűbe.
- Hiába próbálkozol bármilyen szánalmas trükkel! – dörögte Voldemort hangja. – Már senki nem állíthat meg! Még a Kiválasztott sem...

Majd eljött a nagy nap. A műtéte napja. Aznap láttam először pityeregni. Na nem sokat, de két gyémántfényű könnycsepp legördült a szeméből. És így szólt:
- Egész eddig nem sajnáltam volna, ha a műtét nem sikerül, de most, ha elmegyek, akkor nem tudlak tovább vigasztalni.
Zokogva öleltem át, és bíztattam, hogy biztos sikerülni fog...