Történetek

Felülről minden egész más. Már nem érzem a gravitációt, sem a szelet vagy a hőmérsékletet. Magasan az útburkolat fölött vagyok, letekintek az alattam elterülő világra. Siető emberek, autók, buszok, és egyéb járművek változatos kavalkádja látszik odalent. Egy tébolyult hangyaboly, egy nyugodni nem tudó világ ez, melyben élek. De most egy kicsit kívül helyeztem magam ezen. Követem a buszt a szememmel, ahogy végighalad az úton. Körülöttem semmi, csak a levegő. Fölöttem felhők, és a végtelenség......

˝Rég volt, mikor csatamezőn jártam! Szinte már unom, hogy nem tehetem azt, amihez a legjobban értek, bár Antonia tanítása elfoglalja minden időmet, de azért hiányzik.˝
Aznap éjjel ismét eljött a démon. Antonia és a férfi felkészülten várták. Tyr csak ennyit súgott a lánynak, mikor szemtől-szemben álltak ellenségükkel:
- Bizonyítsd be, hogy te vagy a legjobb! Használd az életösztönödet! ...

. Döntéseim helyességét, sose vitattam meg senkivel, segítséget, támogatást csak legritkább esetben kértem és kaptam. Gőgömnek és túlzó büszkeségemnek ez az oka. De történt valami, amiről azt hittem nem fog. Lettél nekem. Nem hittem, hogy egoizmusom bebocsátást enged, de mint majdnem ismeretlen területen járó tapasztalattal nem rendelkező ember, hamar rá kellett jönnöm kevesebb vagyok, pedig többnek hittem magam...

- Ennyit tudsz csak? Ez igen siralmas teljesítmény, egy olyantól, mint te! - nevetett a férfi, s Antonia rémülten látta, hogy a szája szélén vér buggyan ki. Tyr azonban tudta, hogy ez nem volt olyan „siralmas” teljesítmény, mint ahogy ő azt állította, hisz egy nagyon erős varázslat volt.
„Tyr most nagyon nagy bajba került! Ha nem tudja folytatni, akkor minden elveszett!”- figyelt a lány...

Jobb, ha hímet választunk, mert annak a húsa kellemesebb, könnyebb vele dolgozni. De persze nem kell kétségbe esnünk, ha a piacon a vízilóárusnál csak nőstények vannak. Mindig nézzünk bele az állat szájába, mielőtt úgy döntenénk, megvesszük. Ez a kulcsa a jó húsnak! ...

Remek. Ez egy jó hír. A beszélgetések általában két és fél órásak voltak, egy röpke teával keresztezve. A tea maga nagyon finom volt, de utána az ember legszívesebben bebújt volna egy jó nagy paplan alá, és az álmaira bízta volna magát. De ilyenről szó sem lehetett itt, jöttek a kérdések, azon a nyugtató, bárgyú hangon. És az ember bármennyire is zárkózott személyiség volt, önkéntelenül is kitárulkozott. Tehát, ma ez a kis tea kimarad, és csak egy száraz, rideg beszélgetés lesz...

Régen sokat meséltek róla, hogy ott egyszer valaki leesett, és azóta kísért ott a szelleme, vagy valami ilyesmi. Nem mindig tudtam jól kihallgatni a felnőttek beszédét. Egyszer arra gondoltam, hogy megírom a hasadék szellemének történetét, de letettem erről: kevés volt a háttérismeret, és a szüleim úgysem számoltak volna be egy öngyilkosságról, ami a házunktól nem messze történt meg...

Minden koppanás után megremegtek. Halk, tompa és kísérteties volt… Az árny látta, hogy ezzel nem sokra megy. A hatodik koppantásnál meggondolta magát és csuklyája felé emelte a kezét. Lassan, óvatosan csúsztatta hátra a ruhadarabot. Hermione érezte, ahogy Harry megfogja a bal kézfejét és szorítja minden centinél, amennyit csak haladt az árnyék. S ekkor elérkezett a pillanat. Az árny többé nem volt árny...

Dermedten néztem őket. Ez nem történhet meg velem! Biztosan, csak egy rossz vicc. Nem gondolhatom komolyan, hogy ezzel a fiatal csitrivel fog megcsalni. Hiszen, ő hűséges típus. Az elmúlt kétszáz év alatt, sosem okozott nekem fájdalmat.
Mozdulni sem mertem. Még egy hangos szó sem hagyta el didergő ajkaimat. A szívem mélyén azt kívántam, hogy ne vegyenek észre. Sőt az lenne a legjobb, ha itt sem lennék, hisz akkor, nem láthatnám ezt a felháborító jelenetet...

Halott vagyok.
Ez a gondolat kattogott a fejemben. Elképzeltem ahogy Carla, Tom és a többiek ott állnak a sírom fölött, és szép igéket mondanak nekem. A gondolattól könnybe lábadt a szemem. Kilenc éves korom óta nem sírtam, de úgy gondoltam, a saját halálom a legmegfelelőbb erre. Talán ez egoizmus? ...