Történetek

A szenvedély, a túlfűtött erotika marcangolja testem. Nem értem miért, de érzem, hogy pezseg a vérem. Hevesen lüktet a vér ereimben. Mint a hatalmas folyam, mely ki akar törni medréből. Mely nagy sebességgel tör előre. Meg akarja testesíteni a testi vágyaimat...

A menedzser sok mindent kipróbált már, de ezt azért mégsem. Nem mintha szégyellős lett volna, abból már rég kinőtt. Bezzeg egyetemi évei alatt sokkal szégyenlősebb volt. Nagy orrával, keseszínű csapzott hajával, hófehér bőrével, nyeszlett testalkatával maga is tudta, hogy nem a nők bálványa. Ráadásul szégyenlős is volt, állandóan elpirult, ha megpróbált leszólítani egy lányt az utcán. Alig volt csaja, és ha az embernek a homlokára van írva, hogy lúzer, akkor nem is lesz. Így persze a tapasztalatszerzés...

Én még mindig nem tudtam megmozdulni, valószínűleg sokkot kaptam. Ági dobálta magát a srác alatt, bár egyre kisebb intenzitással. Aztán legnagyobb meglepődésemre meghallottam azokat a sóhajokat, melyeket már annyiszor hallottam szeretkezéseink során. Rájöttem, hogy Ági élvezi azt, ami történik vele. A srác is észrevette, mert elengedte a kezét. Miközben tovább csókolgatta a melleit, kezével simogatni kezdte az egész testét. Durván belemarkolt a fenekébe, miközben a hasát kezdte csókolgatni......

Ki tudja, miért, de a szenvedésről, a bánatról valahogy mindig könnyebben írtam. Ezzel mintha megszabadulnék egy több tonnás súlytól, amit jó ideje cipelek. Leadom a feszültséget, Könnyek nélkül sírok. A betűk zokognak helyettem. A boldogság viszont... Arról sose tudtam írni...

- Ne csináljon etikai kérdést egy szerelmi ügyből! Tudja, hogy van az. Az ember a szerelem terén nem lehet a végtelenségig tapintatos, nem lehet örökké tekintettel másokra. Az csak boldogtalanságot szül. Maga szerint mit kellett volna tennem, nagyokos? Tűrni életem végéig, hogy egy olyan nő mellett kell élnem, aki képtelen boldoggá tenni, miközben annyi még számomra a lehetőség? Maga képes lett volna végérvényesen feláldozni a boldogságot, csak hogy ne bántson meg egy szerencsétlen nyomorékot,...

Majd’ tizenhat év telt el a nyár óta, hogy gyerekként megismertük egymást és csaknem tíz esztendő utolsó találkozásunk óta. Kiskamasz volt akkor, én gyereklány. Az elsők között volt, akit megismertem az üdülőtelepen. Egyszer hozott nekem egy pici, féltenyérnyi mocsári teknőst amit aztán két hétig maradék felvágottal etettünk közösen amíg meg nem szökött. Sosem barátkoztunk össze – köszöntünk egymásnak, váltottunk egy-egy szót, mondatot, de semmi egyéb. Tulajdonképp el is felejtettem az...

New York utcái folyton hemzsegnek a bűnözőktől. Én mégis a legnagyobb forgalomban, este vágok neki az útnak. Ők még nem tudják, hogy én leszek ma este a legveszélyesebb mind közül. Erre a gondolatra elmosolyodtam...

Nem volt előttem anyaszerep, nehéz volt lány kamaszként férfiak mellett felnőni. Úgy éreztem, nem értenek meg. Semmivel kapcsolatban. Se apa, se a nagypapa. Hisz ők nem nők, hogy is érthetnék meg az első nagy szerelmet, az első szerelem utáni szakítás gyötrelmeit, hogy milyen az, mikor az embernek gondjai vannak...

Ez a történet egy álom alapján készült, teljesen, szóval a hirtelen, teljesen váratlan és szürreális fordulatokért elnézést kérek, de akkor nem én voltam a főnök. :)

Emlékek. Életek. Álmok. A lányom. Én.
Ő a tökéletesség. Formás, nőies csípőjéig érő aranybarnán csillogó, göndör fürtjei egy igazán kivételes arcot kereteznek. Mély, meleg barna szemeivel érzékien, mégis gyermekiesen ártatlanul tekint a világra. Orra finom vonala és igen, azok a telt ajkak! Meseszerű! Úgy ragyog felettünk, mint egy szivárvány...