Történetek

- Igaziból azon aggódom, mi lesz ebből a viharból – szólalt meg végül. – Tudod, a tetőnk még nincs teljesen kész, és most úgy tűnik, nincs is, aki befejezze.
- Aha – bólintott a lány, a szél pedig megrázta hosszú barna haját. – Jogos, ez eszembe se jutott.
Abban a pillanatban egy villám cikázott végig az égen, a kutya pedig nyugtalanul kelt föl gazdája mellől...

Kinyitom a szemem. Ott állsz a lámpa alatt. Esernyőd tetejét megvilágítja a homályos sárgás fény, és az apró vízcseppek szikráznak rajta. Téged pedig óvó sötétjébe burkol az orkános anyag.
Előbújok a sötét zugból. Ahogy a járdára lépek, a nyakamba hullanak a hideg kis cseppek. Nedves lesz az arcom, a hajam, de a következő lépéssel már itt állok az ernyőd alatt – előtted...

– Idefigyeljenek, szervezzék át az egészet, küldték fel a módozatot engedélyezésre! Ne akarják, hogy ezt a mocskot a Beríja elé, tegyem, mert, akkor nem is a Beríja, hanem a hóhér köti meg a nyakkendőjüket! Ha annyira akar szerepelni, a nép atyja ként tetszelegni, akkor pianóban, diszkréten tegye, anélkül hogy árnyékot vetne Sztálin apánkra. Mit akar az ENSZ-el? Még elhomályosítana bennünket, hogy míg a Szovjetuniót elkerülik, majd magukat megtisztelik! Ekkora baromságot, skandalum! Végeztem!–...

Nem szerettük a nézésit. Pókos, véreres szemeivel mindig az ember veséjébe látott. Az ilyen emberre szokták azt mondani, hogy „a szeme se áll jól!” Mogorva volt, agresszív és ellentmondást nem tűrő. Csak parancsokat osztogatott, de kérni azt nem tudott senkitől, soha. Minket is ugráltatott...

– Ötvenkettőben osztályellenségként deportálták őket vidékre. Így kerültek Szolnokra. Dibáczi éjjeliőrként helyezkedett el az akkor épült bútorgyárban. Lili pedig a helyi népboltban lett eladó. Hétvégeken bementek a Tisza Szállóba szórakozni. Olyankor fiákeren hajtattak hajnalonta haza. Karácsonyeste, húsvétkor, jeles ünnepeken átlátogattak hozzánk. Ő, Dibáczi báró volt az én drága, örökké vidám, elegáns keresztapám...

– Hát téged, mi szél fújt erre Csulám?– fordult hozzá nagyapám két sercintés között. – Csak nincs tán valami baj nálatok? Csula lehorgasztott fejjel nyögte ki: – baj, az van, csőstől. Csak Viktusnéném tud rajtam segíteni. Meg kellene erősíteni a férfiasságomat, mint a Börcsöknek is tette. Mamám összecsapta tenyereit és felszisszent, mint akit a kígyó csípett meg.
– Csak, nem…?
– De, igen: nősülés előtt állok! – Húzta ki magát teljes terjedelmében a Csula...

Kicsit zavarban voltam, mivel azt hittem én leszek az első lény, aki más bolygóról látogat ide, de mivel senki más nem jött üdvözlésemre, így először arra gondoltam, biztos más fajjal is felvették már a kapcsolatot és ez a jól bevált protokoll. Kértem vezessen egy emberhez. Ő azt válaszolta, hogy hív azonnal egy járművet, ami elszállít úti célomhoz. A négykerekű jármű, ami érkezett, ugyancsak automata volt...

be, amikor ő egy laza mozdulattal felrúgta azt a másik kapcsolatot. Egy hétfő reggel közölte, hogy hétvégén visszaköltözött a szülői házba, mert nem bírta már esténként megjátszani magát, hogy mindig fáradt és sosincs kedve hosszadalmasan újra életet csiholni a megszokottá vált, jóval kisebb eszközbe.
- Csukogasd az ajtónyílásba! – ajánlotta párjának a veszekedés hevében, bugyiletépés közben...

– Történt egyszer, hogy a vajdának született egy gyönyörűségesen szép lánya. Hetedhét országban híre ment a szépségének. Eljutott a maharadzsához, Abdullahhoz is a híre. A maharadzsa magához rendelte őket, de a vajda visszaüzent, hogy a cigányoknál az a módi járja, hogy a kérő jön lánynézőbe hozzájuk, nem fordítva. A maharadzsa vándorköszörűsnek öltöztette be a legkisebb fiát, akinek a szépséges cigánylányt szánta és elküldte a cigányokhoz...

Ez a büdös tó ott volt már időtlen idők óta. Hogy került oda, senki sem emlékszik. Egyszer csak itt termett és itt van az óta is. Beszélik, lehet, hogy az ördög műve. Belzebub helyezte ki ide a kénköves pokolból. Azért bugyog belőle fel a kéngőz. Még amikor a cukorgyárnak, híre-hamva sem volt már a törökök is ide jártak a reumájukat kezelni a büdös tó kénes, meleg vizére...