A (majdnem) pórul járt farkas

Én tudom, hogy valójában erről szólt.
Kopp-kopp…kopp-kopp-kopp.
De semmi válasz. A farkas tétlenül ácsorgott a kunyhó ajtaja előtt. A kunyhót körülvette a sötét erdő, melyben a farkas tanyázik, s melyet csak egy kis erdei ösvény köt össze a faluval, ahol Piroska lakott. A kislány sokszor sétált a nagymamája háza felé teli kosárral, útközben pedig virágot szedett. Volt, hogy koszorút font belőle és a farkas fejére helyezte, aki hálából, vagy mert az allergiától szemébe tóduló könnyektől nem látott, nem falta fel.
Akárhogy is volt, a farkas gyakori vendég volt Nagymamánál, szívesen járt oda, egy-két jó falat mindig jutott neki, a kalácstól elkezdve a kutyatápon át a párizsiig bezárólag. A nagymamának káposztaszaga volt, a farkas el sem tudta képzelni, hogy akkor az íze milyen lehet, így hát várt és tűrt.

A mai napon is korgó gyomorral érkezett, és most a szemerkélő esőben, mely a komor felhőkből hullott alá a kora esti fényben, két lábra állva próbált betekinteni az ablakon, de sikertelenül. A bútorok sötét sziluettjén kívül semmit sem látott.
-Vajon hol lehet?-tűnődött. -Messzire nem mehetett, igencsak eszi már a reuma az ízületetit. Akárhogy is, jobb ha beeresztem magam, minthogy idekinn fagyoskodva, bőrig ázva várom visszaérkeztét.
Az ajtó vasa panaszosan feljajdult, ahogy a farkas belökte az ajtót, amit Nagyi sosem zárt. Édeskés szag csapta meg orrát, ami olyan alattomosan férkőzött orrjárataiba, mint ahogy a rossz gondolatok szoktak fészket verni fejünkben. Tudta ő mi ez a szag, érezte már…
A hálószoba ajtaja nehezen engedett, de ahogy kinyílt, látni lehetett az ágy sötétvörös fáját az ablakon beszűrődő derengésben. És Nagymamát, amint az ágyában fekszik. Körülötte szétterült hálóingje, mint a bíborosok palástja, vérvörös. A mellkasán lévő lyukból már rég nem szivárog az élet. Csend van, az óra se szól,mintegy tiszteletből. Csak a férgek, az udvariatlan vendégek halk motozását hallani, s látni, amint néha meg-megrezzentik a testet, mintha az élne és új erőre kapna. Lám csak, a kéz mintha intett volna. A farkas közelebb óvakodik, finom szaglásából érzi, hogy a tetem már több napos. Halkan forognak a fogaskerek elméjében, de mégis hangosabban az ajtó zárjánál, mely épp mögötte kattan. Az a lyuk gondolkoztatja így el, melyet Nagymama hálóruháján látott. Az apja bundáját is ezzel szaggatták szét. A vadász…
mögötte már emeli fegyverét.

(biolencse ugyanilyen című szösszenetére.)