Történetek

Mikor oda ért a lakásukhoz tartozó pincerészhez, döbbenten szemlélte, hogy a lámpa nem világít be a rácsokon. Mintha a fény számára áthatolhatatlan fal állna ott. Megrázkódott félelmében. Egy újabb kulcsot keresett meg a karikán, mely a rácsos ajtón lévő lakatot nyitja. Reszketett a keze...

Kopottas fehér falak vesznek körbe. A terem közepén unottan nyújtózkodik egy óra. Ólom mutatói csiga-mód kullognak a hatalmas fehér számlapon. Már régóta figyelem kérlelően, de ügyet sem vet rám...

Ha becsukod szemed, tán még hallod a navajok lépteit, hallod a távoli dobszót, s megérted, miért nem félik a mélységet. A sziklák s a mélység - s ők is - csak így együtt léteznek...

Lassan felér a Savoyai szobrához. A palota díszőrsége a szokásos három lépés után bokacsattantás, fordulás, három lépés vissza módszerrel figyel. Amott két alabárdos testőr áll mozdulatlanul, díszmagyarban, tollas sisakkal. Az őrség miatt csak a sikló felső állomása mellett áll meg, amiben éppen ekkor mozdulnak meg a hatalmas kerekek, a sikló két kocsija elindul egymással ellentétes irányba...

Hosszú fonalban spriccelt a kantej kedveséből. Lehajolt és bimbójához dörzsölte a makkot ejakuláció közben. Barátja felnyögött a gyönyörtől. Az ondó vaskos, lusta cseppekkel harmatozta mellét. A férfi vonaglott még az ölében, amikor a szenzáció bekövetkezett nála is...

(A történet nagyrésze Nick Cave - Bunny Munro halála c. könyvének alapján íródott.)

Egy napon, amikor éppen a galériában ténykedett, ahol legújabb műveit akarták kiállítani, találkozott egy gyönyörű nővel. Hosszú barna haja volt, és kacéran villanó zöld macskaszemei. Vékony volt, törékeny. Amikor a férfi meglátta, vágyat érzett, hogy ezt a gyönyörű nőt karjaiba zárja, és védelmezze, míg meg nem halnak...

– Uraim, elhoztuk Banglades és Utópia állam segélyét Önöknek. Hallottuk, hogy a város bajban van. Úgy gondoltuk, hogy ezzel a csekély összeggel megpróbáljuk lecsillapítani a kedélyeket. Az egyik bőröndben melyet Hakapeszik János Bangladesi guru gyűjtött e nemes célra úgy gondoltuk, hogy fejenként egyezer Eurót adunk a rászorulóknak. Egyet kérünk csak, hogy írják alá az átvételi elismervényt, melyben kijelentik, hogy felajánlják zálogba lelkeiket az ördögnek...

Ahogyan egyre mélyebbre süllyedt a szarba, megjelentek az álmok. Egy péniszről álmodott, ami folyamatosan a kritizálta.
- Fürödj már meg végre, te ribanc! Büdös vagy, és igénytelen. Nem tudnék búvárkodni a pinádban! - üvöltött rá a pénisz, mintha csak valamilyen felsőbbrendű intelligencia, vagy legalábbis egy szigorú százados lenne, aki vezényli a katonáit...

- Fogjuk össze az energiánkat, ezt kérte a tanárunk, a csapatmunkát - mondtam hangosan, és elkilátottuk magunkat: Tűz, Víz, Föld, Levegô! - kiabáltuk, és a kezünket elôre helyezve piros, kék és zöld fénycsíkokat lôttünk a démon irányába. Mikor a szörnyet elérte a támadásunk, a démon felkiáltott fájdalmában, majd visítozva felrobbant...

– Nem lehetne ideiglenes zagytározót kialakítani a Kádárvölgyben és odavezetni a szennyvizet?
– Pár hét alatt megtelik az is uram.
– Van valami alternatíva? Hogy áll a Biohumusz telep és Biogiliszta tenyésztő népélelmezési projekt uraim? Úgy tudom négymillió Eurót nyertünk az Uniós pályázaton e célra.
– Hát az áll… akarom mondani sehogy sem áll – emelkedett szólásra Csipás Margit a népélelmezési csoport vezetője...