Véleményt szeretnék!

A Kanu nép által uralt rész nagy kiterjedésű terület, amely Kelet és Észak irányában terül el. Városokat, és falvakat foglal magába, valamint síkságokat, hegységeket, erdőket, tavakat, folyókat, és a legnagyobb kikötő várost, amely egyben a Kanu birodalom fővárosa is Agaris. A kanuk kereskedelme, a leggyorsabban fejlődő mindhárom nép közül. Erős nehézfegyveres, könnyűlovas, illetve íjász hadseregük van. A főváros legmagasabb pontján áll a kanuk palotája, hatalmas és lenyűgöző épület, nem is lehet semmihez sem hasonlítani az óriási kerttel rendelkező építményt. A palota hatalmas márvány erkélyéről, amely a trónteremből nyílik, pompás kilátás tárul fel az egész fővárosra valamint a tengerre, látni lehet még a felkelő és lemenő Napot, valamint az éjszaka az égbolton uralkodó Holdat és csillagokat. Ebben a pompás palotában, él az uralkodó család, a leggazdagabb kanu nemesekkel körülvéve. Agarisban általában zajlik az élet, a város mindig hangos a piacon lebzselő, illetve az utcán sétáló emberektől, a tereken játszó gyerekektől, vagy éppen a kocsmákban ittas állapotban veszekedő részegesektől. Azonban ez a nap, más, csend van… túl nagy csend. Az utcák üresek, olyan mintha a fővárosban megállt volna az idő. De, nem így volt.
Noradin a Kanu herceg, türelmetlenül állt, a trónteremben oly méltón elhelyezett trón előtt. A trónra ülve be lehetett látni az egész termet, kimagasló helye volt a kanukat irányító királynak. Ahogy Noradin a trónt figyelte, lassan kinyílt a terem hatalmas ajtaja, és egy fiatal fiú lépett be rajta. Nem volt valami előkelő, valószínűleg csak egy ajtónálló fiú volt, a ruhája is egyszerű volt, akárcsak az összes többi palotában szolgáló emberé. A fiatal fiú közelebb ment a herceghez, csillogó szemekkel figyelte annak egyszerű azonban mégis fenséges ruháját, érdekesnek tartotta a jobb vállán pihenő hosszú, dús fehér prémet, és a gyűrűit, amiknek csillogásukhoz fokhatót még sosem látott. Noradin tudta, hogy a fiú ott áll mögötte mégsem szólt semmit várva azt, hogy a szolga megszólaljon. Néhány perc után azonban már elege lett a várakozásból, és durva hangon megkérdezte tőle, miközben felé fordult:
-    Mit akarsz? Történt valami? – a nemes fiú csodálkozva bámulta a nála mindössze 8 évvel fiatalabb kisfiú megrémült arckifejezését, és hatalmas könnyes szemeit. A szolga továbbra sem válaszolt, szemmel láthatóan megrémült.
-    Utoljára kérdezem, történt valami, vagy csak azért jöttél ide, mert nem tudod hol a helyed ebben a palotába? – a herceg hangja már kicsit nyugodtabb volt, nem tartotta a fiút arra érdemesnek, hogy bosszankodjon miatta.
-    Bocsájts meg uram! – szólalt meg a félénken, miközben tekintetét a terem padlójának a kövére szegezte. - Azért jöttem, mert az uralkodó meghalt…
Ezek a sorok, repedést okoztak a herceg szívében. Vagyis, inkább csak kellett volna, hogy okozzanak ugyanis Noradinnak inkább a szája hajlott mosolyra, a tragikus hír hallatán.
-    Szóval… meghalt. – ismételte el halkan magának, miközben a hírt hozó fiú, lassan meghajolt, és kisétált a trónterem hatalmas ajtaján.
Ezek a sorok, repedést okoztak a herceg szívében. Vagyis, inkább csak kellett volna, hogy okozzanak, ugyanis Noradinnak inkább a szája hajlott mosolyra, a tragikus hír hallatán.
-    Szóval… meghalt. – ismételte el halkan magának, miközben a hírt hozó fiú, lassan meghajolt, és kisétált a trónterem hatalmas ajtaján.
A herceg felemelt fejjel, és rezzenéstelen arccal lépett ki a teremből, majd sétált végig a hatalmas folyosón, a szolgák és a nemesek között, egészen a tanácsteremig, ahol a Kanu birodalom vezetői már javában tanácskoztak. Hirtelen nyitotta ki az ajtót, amint belépett a terembe a vezetők felálltak és udvariasan fejet hajtottak neki. Nem volt tapintatos, hogy is lett volna, ez nem volt éppen az ő tulajdonsága. Gondolkodás nélkül az asztalfőhöz ült, majd könyökét az asztalra tette, miközben fejét hátra billentette. A vezető urak, csak nézték, hogy mégis hogy van arca az uralkodó helyére ülni, és hogy mi ez a faragatlan viselkedés, amit tanúsít.
-    Az apám halott. – közölte nyugodt és erős hangon, miközben végig az urak irányába nézett.
-    Igen, tudjuk, de már egy pár órával ezelőtt elbúcsúzott tőlünk, csak te éppen akkor nem voltál a palotába, méltóságos hercegem. – válaszolt, a legöregebb úr, gúnyos és megvető hangon.
-    Fontos dolgaim voltak, a palotán kívül. – mentegetőzött, bátor és titokzatos hangon.
Mintha takargatni próbálna valamit, nem csoda hogy a vezetők, akik egyébként idősek és sok mindent megélt emberek, haraggal néztek a trón leendő örökösére. A vezető urak, nem látszottak nemesnek, Noradin még az egyszerű hercegi ruháival és a fehér prémjével is csak úgy világított a kopár, barna ruhát viselő idősek között.
A Kanu birodalomban, az uralkodó mindig a 4 tanácsosa segítségével hozott döntéseket, az ügyeket mindig a tanácsteremben lévő hosszú asztalnál vitatták meg.
Az öreg urak sose éreztek félelmet, ha a birodalommal volt kapcsolatban valami, de most úgy érezték a félelem és a kétségbeesés elborítja testüket.
-    A királyt, akarata szerint elhamvasszuk, hisz ezt a szokásaink is így diktálják. A temetés napján pedig a Nedum, és a Hema birodalmak uralkodói és nemesei is részt vesznek, persze családjukkal együtt. A temetést 7 nap múlva tartjuk, addig a király holttestét tömjénnel kenjük be, hogy ne árrasszon bűzt magából. A hamvasztásra a főváros közepén kerül sor, az Első – Király téren, értelem szerűen, a temetésre bárki eljöhet. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nekünk is vegyülnünk kell a pornéppel. Ugyanis a közembereket elkülönítjük a nemesektől. – Sorolta a szokásokat az egyik idős ember, folyékonyan mondott mindent, mintha egy könyvből olvasta volna. Mutatván ezzel is azt, hogy valóban nagyon műveltek ezek a tanácsadók.
A herceget nem érdekelték a kanuk szokásai, folyamatosan csak az járt a fejében mi lesz akkor, ha végre király lesz. Mindig is butaságnak tartotta a díszes, túlméretezett temetéseket. Viszont imádta, sőt egyenesen rajongott a nemesek kedvére tartott viadalokért, ahol az egyszerű emberek gyakran életükkel fizettek. Vagy a bálokért, mulatságokért, amiket a palota hatalmas termeiben tartottak. Olyankor mindenki, aki hivatalos volt, elegánsan felöltözött, és gyakran végig táncolta az egész éjszakát. Azonban volt olyan is, aki lerészegedett, és rangjához nem méltó viselkedést mutatott, azt általában diszkréten eltávolították az estélyről, úgy hogy soha senki nem látta többé.
-    A kötelező gyász idejét megtartjuk, ami 1 hónapot jelent. A koronázást csak ezután rendezzük, és a birodalom hivatalos vezetője is csak ezután lehetsz hercegem, addig mi hozzuk a döntéseket a nép érdekében. – Jelentette ki határozottan egy másik öregúr, megszakítván Noradin ábrándozásait az uralkodásáról.
-    Legyen, ahogy ti szeretnétek, de addig nem óhajtok a palotában maradni. Nyugatra indulok, kicsit ki akarom szellőztetni a fejem, mielőtt uralkodni kezdek. – válaszolta, nekik a herceg lekezelően. Majd mondatát befejezvén felállt a székéről és kiment a teremből.
(...)

A Nedum nép által uralt terület Nyugaton terült el. Mindössze fele akkora, mint a kanuké, de még így is elég nagy kiterjedésű birodalomról beszélünk. Ennek a birodalomnak nem voltak hatalmas városai, vagy eget rengető építményei, minden az egyszerűségről szólt. A főváros ahol a nép elöljárója élt nem volt akkora, mint Agaris, viszont sokkal békésebb és tisztább város volt. Nem volt királyuk, csak elöljárójuk, aki a birodalom ügyeit intézte. Az emberek boldogok voltak, nem volt annyira jelen a vagyon alapján való megkülönböztetés, hiszen a fővároson kívül városok nem is nagyon jöttek létre ezen a területen, helyettük rengeteg kisebb-nagyobb falu épült. Koldusok, és nincstelenek sem voltak jelen akkora számban, mint a Kanu Birodalomban. Öltözködésük, viselkedésük, hagyományaik eltértek a többi népétől. Mindenben az egyszerűséget keresték, a letisztult formákat, egyszerű színeket és a természetességet. Ennek ellenére elég ügyes harcosok éltek a birodalom területén, akik főleg a karddal, illetve a dupla pengével bántak nagyon ügyesen, közülük néhányan a hadsereg részét képezték. Az erdők hatalmas szerepet játszottak a birodalom életébe, falvaikat erdők mellé építették függetlenül attól, hogy az éppen milyen fákat foglalt magába. A birodalom központjának még csak neve sem volt, mindenki csak Fővárosnak hívta. Ellentétben az agarisival, ennek a városnak a palotája nem emelkedett a magasra, vagyis nem egy hegyre épült, hanem a város szélén állt, mindössze fallal volt körülvéve. A nagy kiterjedésű békés település, az Ősi erdő mentén terül el, sokak szerint ebben az erdőben temették el egykor Agnamos első királyát Somonagot, de a nyughelyét eddig még senki sem találta meg. A nedumok által lakott területnek a Déli részén helyezkedik el egy kis falu, a fővárostól elég nagy távolságra. A kicsi ám annál rendezettebb és békés falucskában nem élnek túl sokan, de az ott élők mind nagyon dolgos és rendes emberek. Többségük földműves, de vannak köztük kereskedők, favágók és kovácsok is. A falu közepén egy nagy tér áll ahol a piacot szokták tartani, ilyenkor a kereskedők az értékes és drága beszerzett vagy éppen ellopott portékáikat adják el, nevetségesen alacsony árért. Az egyébként csendes falu, ilyenkor lármás és nyüzsgő lesz, nincs olyan lakó, aki nem menne ki a piacra, és nem válogatna kedve szerint az érdekes és ritka ruhákból, fegyverekből, díszekből, vagy éppen élelmiszerből. Éppen egy ilyen nap van most a faluban, de ez a nap, a szokásosnál is lármásabb.
-    Micsoda!? 10 ezüstöt kérsz ezért a nyomorult gyümölcsért? – Kérdezte felháborodva egy férfi, a gyümölcsöt áruló fiútól.
Az árus Enuzac volt, az egyik kereskedő 19 esztendős fia. Aki ugyan jóravaló, de valljuk be, néha pofátlan, nagyszájú, és van, amikor igen könnyen az emberek agyára tud menni.
-    Miért? Mit vártál öreg, hogy majd én is áron alul fogok árulni, mint a többi kereskedő, ne viccelj. – Válaszolt Enuzac, nyugodt, magabiztos hangon, miközben végig az járt a fejében, hogyha az apja megtudja, hogy megint áron felül adja a gyümölcsöket, biztos jól leszidja majd.
-    Várj csak, te pofátlan kölyök, ezt elmondom az apádnak. Hogy gondolod, hogy átvered a szegény embereket. – Kiabált vele a férfi.
Enuzac sóhajtott egy nagyot, és végül oda adta a gyümölcsöt a férinak 3 ezüstért. Idegesítette, hogy ebben a faluban az emberek nincsenek tisztába azzal, hogy milyen nehezen élnek meg manapság a kereskedők. Nem értette, hogy az emberek miért ennyire önzők hogy senki mással nem törődnek csak magukkal, ráadásul ennek a férfinek még pénze is volt.
-    Elnézést. – Szólt a fiúhoz, egy 60 év körüli, idős nő. A gyümölcsöket áruló fiú csodálkozva nézte végig a nőt, hosszú világoskék kendő volt a vállára terítve, ami egészen a derekáig ért. A könnyű selyem agyag alatt, hosszú sötétkék ruhát viselt. Őszhaja parasztfonásba volt befonva, szemei pedig szintén zöldek voltnak.
-    Parancsol valamit? – Kérdezte Enuzac, nagyon meglepett hangon. Próbálta ugyan takargatni a meglepettségét, de nem igazán ment neki a színészkedés. Még sose láttam ilyen öregasszony. - gondolta magába
A nő nem szólt semmit, csaknem 3 percen keresztül bámult a fiú világosbarna szemébe, mintha mondani próbált volna valamit, de semmit sem szólt. Enuzacnak már nagyon elege volt belőle, úgy gondolta, hogy ő meggyőződött arról, hogy ez az öregasszony bolond, és inkább jól elküldi a fenébe, minthogy tovább bámulja. Azonban amikor már éppen kinyitotta volna a száját, hogy pofátlan és sértő szavakkal melegebb éghajlatra küldje az öregasszonyt, az hírtelen megszólalt.
-    Tökéletes. – suttogta rezzenéstelen arccal, végig fenntartva a szemkontaktust a fiúval. – Enuzac tovább csodálkozott, de nagyon ideges lett, főleg látván hogy a nő mögött még 3 ember várja, hogy kiszolgálják.
-    Jó ennyi elég, akarsz is venni valamit, vagy csak bámulsz tovább? – Kérdezte tőle, felháborodva, miközben a magázódását tegezés váltotta fel.
-    Értesz a kardforgatáshoz, vagy a kétélű pengéhez?
-    Hogy? Iiigen mindkettővel ügyesen bánok. – Válaszolt a fiú dadogva, miközben szemei kikerekedtek.
Az öregasszony ismét néma volt, elővett a hosszú sötétkék ruhája alól 2 ezüst tömböt és 1 fehérarany tömböt. A fiú elé helyezte őket, rámosolygott, majd szó nélkül elsétált, a térről és egy keskeny utca felé vette az irányt. Enuzac nem tudta, hogy most mit gondoljon, félnie kéne vagy inkább örülnie. Minden esetre nem tétovázott gyorsan eltette a tömböket a batyujába.
-    Sokáig bámészkodsz még, vagy ki is szolgálod a vendégeket? – Szakította félbe a fiú elmélkedését, egy nagydarab éles hangú nő.
-    Bocsánat. Mit parancsol? – Érdeklődött.
-    Egy kosár gyümölcsöt kérek, az érettebb fajtából.
-    15 ezüst lesz. – Mosolygott Enuzac.
-    Mennyi? – Kiabált a nő. – Akkor inkább éhen halok, te girhes. – Ez a szó igencsak belefúródott a fiú lelkébe, persze nem hagyta annyiba, és visszavágott a nőnek.
-    Nem ártana, ha kicsit lefogynál, amikor elém álltál, hirtelen azt hittem elbújt a Nap.
-    A fene vinne el téged a gyümölcseiddel együtt. – Ordítozott a nő, persze az egész piac már őket nézte, valaki csak nevetett, azonban volt, aki megvetően fürkészte a fiút szókimondósága miatt.
-    Ha nem akarsz venni semmit, megtennéd, hogy odébb állsz, idegesít a röfögésed. – Mondta a nőnek, dühös hangon. Ezzel a mondatával, az egész piac elcsendesült. A fiú a nagy veszekedés közepette észre sem vette, hogy a másik kettő ember, akik vásárolni szerettek volna már nem is álltak a standjánál.
A nagydarab nő ideges lett, és távozott a piacról. Szemmel láthatóan megalázottnak érezte magát, a feje olyan vörös volt, mint egy jól megérett alma. A szemei is könnyesek voltak. Lassan, üres tekintettel hagyta el a piacteret. Enuzac nem nagyon érdekelte, a nő lelki állapota, egy pillanatra megfordult a fejében hogy a nő után szalad, és bocsánatot kér, de ez az ötlet hamar szertefoszlott a fejébe. Időközben észrevette, hogy a Nap lassan lenyugszik, az árusok már javában pakolnak, és az emberek is kezdenek szétszéledni. Ő is így tett, körülnézvén látta, hogy minden árushoz odamegy valaki segíteni, neki azonban még a kutya sem segített. Az ég már erősen narancssárga volt, amikor a pakolás végére ért. Vállára vette a batyukat, kezében pedig a ládát fogta, ami most még nehezebb volt, a benne lévő nemesfém rudaktól. A furcsa az volt számára, hogy csaknem teljesen elfelejtkezett a rudakról és arról a furcsa öregasszonyról, mert végig az járt a fejébe hogy a mai napon is az átlagnál jóval kevesebb pénzre tett szert.

(RÉSZLET! ÖSSZESEN 17 OLDALBÓL ÁLLÓ FEJEZET)

KÉRLEK TIETEKET ÍRJATOK VÉLEMÉNYT, KÖSZÖNÖM!