Választás

Az én történetem egy lányról szól, aki egy másik utat választott. Aki letért a kijelölt ösvényről; a jó és ésszerű döntések helyett az ösztöneire hagyatkozott, ugyanis soha nem múló kíváncsisággal ajándékozta meg őt a sors és azzal a naiv tudattal, hogy tündérmesék még léteznek. Hogy így van-e? Mindenki döntse el szabad akarata szerint.
Tisztelt Olvasó! Célom csak az, hogy egy csepp reményt szeretnék önteni a lelkek reményvesztett tengerébe. Ha némi tanulságot vagy bizakodást nyertek e történet által, esetleg élvezték is akkor túllőttem a célon.

Kiskorom óta arról beszélnek a felnőttek, hogy majd meglátom, ha férjem és gyerekeim lesznek milyen is az. Azt, hogy mennyire untam ezt a témát, leírni nem tudom; talán ahhoz hasonló, amikor mint amikor középiskolában dupla fizika órám volt. A lényeg, hogy a mai napig a happy end folyik a csapból is. A populáris amerikai filmekben a házasság és a gyerek lefedi a boldog végkifejletet. Na és ha valaki nem erre vágyik? Véleményem szerint olyan, hogy minden tökéletes legyen az lehetetlen. Lehet elsöprő a szerelem, a férfi egy görög isten, lehet háza Bora Borán, de mindig lesznek hézagok. Semmi vész! Erre valók a kompromisszumok. De álljunk meg! Kompromisszumot kell kötnöm az álmaimmal? Most akkor el kell fogadnom azt, amit az élettől kapok vagy pedig élni és küzdeni az álmaimért? És kérem szépen arról mért nem beszél senki, hogy minden és mindenki múlandó? A szerelem is elmúlik egyszer és akkor mi a következő lépés? Az a helyes, hogyha újra felkapaszkodunk a szél szárnyára, és az ösztöneinkre hallgatva hagyjuk magunkat tovább sodorni? Létezik örök szerelem, és létezik soha el nem múló boldogság?
Szerintem, a boldogság pillanatokból áll, és én ezekért a pillanatokért élek.

Mindig szánakozva gondoltam azokra az emberekre akik párkapcsolatban voltak és nem élhették át az észveszejtő nyári flört élményét; amikor a római parton rövid sortban és papucsban szürcsölgeted a jegesteádat és forró pillantásokat váltasz jóvágású pultusfiúval. A gyomrodban felröppenek a pillangók, a pulzusszámod emelkedik, adrenalin termelődik a szervezetedben és széles mosolyra húzódik a szád. Na, egy ilyen hasonló élménnyel alaposan megütöttem a bokámat.
Az indián nyár leáldozóban volt már, a hőmérők úgy 20 fokot mértek én pedig a szokásos szerda esti programomra igyekeztem. Azaz: táncórám volt az Operánál. Jó kedélyűen indultam el, tele voltam
pozitív energiával. Azon a héten megtartottam életem első, kitűnő prezentációját az egyetemen (a kezdeti lelkesedés). Volt egy összetartó baráti társaságom és egy barátom akivel akkor már 4 hónapja kiegyensúlyozott kapcsolatban éltem. Az igazat megvallva, nálam ez már rekordnak számított, ugyanis a legtöbből néhány hónap után kiszálltam, azzal az indokkal, hogy unom őket. Mindig azt hittem, hogy ez az én hibám. Leszálltam a hévről és elindultam a jegypénztár felé, hogy bérletet vegyek. Nos, ebben az idillikus helyzetben szólított le egy idegen férfi. Együtt mentünk tovább és közben kiderítettem róla, hogy zenész. Ahogy jobban megnéztem, tudtam, hogy messziről el kéne kerülnöm. Kislánykorom óta rajongok a hosszú hajú férfiakért, a hamiskás szemeit és a kisfiús mosolyát látván pedig az agyamban azonnal bekapcsolt a vészjelző. Bedobtam a barátom van kártyát, ő pedig ezt figyelmen kívül hagyva, elhívott, hogy találkozzam vele a jövő héten a művész mozinál. Azt mondtam, hogy talán, ő rám mosolygott és leszállt. Később megtudtam, hogy amúgy ekkor (is) egy randira sietett.

Ismeretes, hogy női nyelvre lefordítva a talán egyenlő az igennel, úgyhogy természetesen ott ültem a mozi előtt azon a bizonyos hétfőn. Fáradt voltam, az egyetemről jöttem és legszívesebben haza mentem volna, minthogy találkozzam egy vadidegennel. De nem volt teljesen idegen, jóképű volt, és az igazat szólva mérhetetlenül kíváncsivá tesz egy ismeretlen ember így mit tehettem volna? Sokak szerint veszélyes dolog így találkozni egy férfival. Félelem helyett a gyomromban pillangók táncoltak, a szívem ütemtelenül vert. Felfokozott állapotban voltam. Az este folyamán többször észleltem a vészjeleket de figyelmen kívül hagytam őket. A 9 év korkülönbség, a titokzatosság, a szemérmetlen bókok… Csapdába kerültem. A lelkiismeretem harcolt az érzéseimmel. Megrészegültem ettől a férfitól, és egyszer csak arra eszméltem, hogy hajnalban a hegytetőn csókolózunk. Az eszemet hagytam messzire vándorolni, és átadtam magam az ösztöneimnek. Nem érdekelt, hogy tilosban járok, hogy másnap suli van, hogy kockára teszem a kapcsolatomat a párommal és a barátaimmal is. Először úgy gondoltam, hogy Ő nem az én súlycsoportom, ha értik mire célzok. Az ilyen kaliberű fiúkat mindig megigézve néztem. Egyszerűen nem hittem el, hogy ez velem történik. Tetszett a stílusa, a hangja, a kiállása, az élethez való hozzáállása. Nem olyan volt, aki rögtön azzal kezdte az ismerkedést, hogy milyen fölösleges tárgyak veszik körül őt (autó, mp3, telefon) vagy hogy mit ért el eddig az életben.

Egyetlen vészjelet kellett volna komolyan vennem. Az éjszaka többször is szívtunk. Azt hittem, hogy nála ez nem gyakori, és különben is mindenkinek van egy szenvedélye! Inkább legyen ez, minthogy hullákat rejtsen el a padlásán, pornófüggő vagy alkoholista legyen. Azzal magyarázta a dolgot, hogy neki ihletet ad a zenéléshez, illetve ennek a segítségével nem stresszeli túl magát a napi dolgokon.
Én tudom, hogy ez a gyengeség jele. Nem tudja elfogadni, hogy amíg nem futott be világszerte addig nem lesz sok pénze, hogy örökké szétszórt lesz és elromlik a hangulata ha valami nem úgy sül el ahogy ő szeretné.
Tudnivaló azonban a marihuánáról, hogy hozzászokhat a szervezet és a boldogságérzetet csak ez lesz képes kiváltani. Egy olyan ember pedig aki magát se tudja boldoggá tenni, hogy tegyen boldoggá másokat? Képtelen lesz rá. Rengetegszer voltam venni vele vagy a haverjaival. Számtalanszor szívtam vele. Sokszor hagyott magamra, mert elment venni füvet. Egyszer a rendőrök házkutatást tartottak nála, aztán elvonóra küldték ahova most nem jár. Előfordult, hogy napokig panaszkodott, hogy ki kell jönnie belőle de persze nem volt elég akaratereje. Most arra szeretne rábeszélni, hogy próbáljam vele ki a varázsgombát. Itt merül fel a kérdést: a szerelem képes egy ilyen problémát is áthidalni?

A barátaimmal megszakítottam a kapcsolatot, miután nem beszéltek velem azért, ahogy az ex-barátommal viselkedtem. Kihagyhattam volna ezt a találkozást. Választhattam volna azt, hogy a barátommal maradok és lehet, hogy soha nem élem át az igazi szerelmet. Lehet, hogy akkor 10 év múlva ő lett volna a férjem, és az egész életemet a gyereknevelés tenné ki. Választhattam volna azt, amit az emberek többsége választott volna. Másik utat választottam. A biztonság helyett a bizonytalanság kell. Azért, hogyha 20 év múlva visszanézem az életem, ne az jusson eszembe, hogy bárcsak belevágtam volna!
Most új életem van, és az erre a férfira épül. Mellette kibontakozhatom, fejlődhetek, és olyan nő lehetek, aki mindig is lenni akartam. Azt mondják hiba volt? Ha belegondolok azokba az estékbe, amikor szétcsúszva nevettünk a város valamely eldugott kocsmájában, ahogy a mólón ültünk és fogtuk egymás kezét, amikor az éjszakai buszon egymásnak estünk, vagy ahogy újévkor szerelmes csókot váltottunk akkor elfelejtem az összes drogproblémáját és csak arra gondolok, hogy ez az észveszejtő szerelem mindent megér.

Ez az én kompromisszumom az élettel. Én hiszek a tündérmesékben melyek ugyan a valóságban máshogy zajlanak mint az álmainkban, de jó tudni, hogy élet rengeteg boldog percet tartogat számunkra és ha nem is lesz happy end a vége, de ahogy az egész élményt átéljük, az kétségtelenül örömteli lesz és felejthetetlen.