Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Az a baj, hogy nem emlékszem, hol vagyok, hogy vagyok, vagy mi vagyok... Talán író, de lehet,...
-Én is nagyon boldog lennék tőle Yosonava!-azzal sírva átölelte a fiút. A fiú érezte, hogy...
kortárs, epika, próza, kispróza, novella, elbeszélés
-Mit csinál?-kérdezte Sanyi. <br /> Bence hátrafordult a vízen és a mellkasához húzta a lábát....
-Méltóságos polgármester úr, követ az árnyékom!-panaszolta zihálva, fehérre vált arccal Dobráter...
Friss hozzászólások
eliksz13: Nagyon szép leírás. Élő. Erzem...
2019-05-17 23:19
Gábor Szilágyi: Elrontottad a feltöltést! Volt...
2019-05-15 15:19
Mordred12: Folytatást!
2019-05-14 14:57
Mordred12: Azta! Ez baromi jó!
2019-05-14 14:38
kamilla10: Kicsit lehetne még aprózni. Sz...
2019-05-11 16:19
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Századforduló

A Művésznek rossz napja volt. Nem az első az utóbbi időben.
A hiábavalóság töltötte ki lelkét, érzéseit, cselekedeteit, mindennapjait.
Álmában látta, ahogy a lelkek számtalan cérnával kötözik egymáshoz magukat. Finom öltésekkel varrott lelke szenvedett, vergődött, lyukacsossá foszlott. Rántott és rángatott, szenvedett és szenvedést okozott.
Nem szabadult a képtől. Szó szerint bogozta, pengette a szálakat.
Ezek hivatásért könyörögnek – gondolta.
S bár tette, amit hivatásának tekintett, kételkedni kezdett. Álmainak, látomásainak felfakadó aranyát szavakba sűrítette, a hiábavalóság mégis megtalálta őt.
A feltámadás látható jelétől oly távolra került, hogy nem érezte az Írás szeretetét. Úgy veszett el a sorok között, ahogy egyszer régen – mintegy utólag megerősítve – megállapította, a Megváltó hiába tett meg mindent érte, ő nem érzi a szeretetét.
Kétkedve pótolta akkor is, most is ezt a szeretetet. Testét nőkkel vonta be, extázisait erőszakkal fokozta, tépett és tépték.
De csak elfáradt.

Éhséggel merült álomba ismét.
Képekért könyörgött, útért – bár imája névtelen volt, s valahogy olyan, mint a fel nem adott fenyegető levelek.
Mindaz, ami ébredéskor megmaradt, forró benyomások izzadtsága volt csupán. Képek, melyek eleve a fikció részei. Olvasta tán őket.
Úszni indult. Ezer fokon tűzött a nap. Felperzselte a gondolatokat, a testet hővel töltötte meg, a lélek alvadt vérbe borult önmagán.
Úszott a tengerben, mindig a felszín közelében, gond- és gondolattalan.
Csendben változott meg minden. Gyorsaságot érzett, suhanást látott, buboréktalan suhanást. Pár centire a víz színétől hangtalan a távolba szívta valami fájdalomtalan erő.
Egy nőre gondolt. Látta őt. A nő kacagott, mert a nők mindig kacagnak. Aztán látta kislányként, a templomban térdelt. Haján vörösre festette a mirtuszkoszorút az ólomüvegen beszüremlő fény. Majd lassan besötétedett.
Mozgása hirtelen meghatározhatatlanná, gyorsan változóvá vált. Félt. Bár hosszú évek óta nem tette, félelmében feltekintett. Hanyatt fordult.
Önmagát látta, amint békésen érdeklődve önmagára tekint.
Apró darabokban hullott az ezüst, míg áttetszővé vált az üveg. A nő korcsolyázott fölötte. Papír oldalán a fémport, húzta maga után a korcsolya mágnese.
Unni kezdte. Várt. Aztán zörgetett. Hagyd abba! Kiabált.
A mozgás azonban nem maradt abba. Egy nő lábára bogozott valója lázadozott.
Messze, nagyon messze fényt látott. Hirtelen fogta fel, egy lék felé tartanak. Nem volt tisztában, miért is jelent veszélyt ez az álomszerű valóság a nőre, de riadtan támadt fel benne a féltő, figyelmeztető szándék. Dörömbölt, ütötte, törte a jeget, de az apró repedések lehetetlen gyorsan simultak vissza.
Körmeit vájta a jégbe, de nem ért el semmit. A kör közeledett. Már nem volt értelme menekülni.
Sikolyt hallott, testébe fém vájt. Levegőt kellett volna vennie, de nem tehette. Teste megtelt, kitöltötte a nő fájdalma, remegése, majd megnyugvása. Vége. Nincs többé egyikük sem.

A Művészt exkluzív lakásában holtan találták az emelet padlóján lévő törhetetlen üveglapon – szétloccsant fejjel.
Hasonló történetek
2417
Szerelem volt ez az első látásra. Valami olyan, mely mindent elsöpör. Egy hurrikán, mely kitép minden fát, és ledönt minden falat. Ember ilyen erős szerelmet még soha nem érzett, mint én akkor.
3351
Felöltöztették este feketébe a lányt, esküvői díszeket festettek arcára és kezére, felékszerezték, fején a kendőt ezüst pánttal fogták oda, nyakába arany láncot akasztottak, ujjára égköves gyűrűket adtak, derekát arannyal átszőtt övvel díszítették, és lábára selyem szandált húztak. Aztán az asszonyok elénekelték neki a menyasszony dalát...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: