Találkozás Diróval

…Másfél hét múlva vásár, a két nő és a legény korán kel. Szeila nagyon izgatott, hiába félti Rátmon, nem hagyja magát lebeszélni a kereskedésről. Kendő mögé rejti haját, összepiszkolja az arcát, és velük tart. Nem a pénz miatt, hanem az elismerés végett. Kíváncsi, mennyit érnek az alkotásai. A testőr gyorsan kiábrándítja, ha lehet, ne dénárt kérjen, hanem élelmiszert. Lisztet a lepényhez, kölest, más magvakat a kásához, valamint húsféleséget, zöldséget. A vidéki házakat is kirabolták a barnaruhások, törtek, zúztak. Akik időben értesültek érkezésükről, elrejtették az élelmiszer zömét, az edények kevésbé voltak fontosak.
A piactéren jó árusítóhelyet találnak a kerámiáknak, Rátmon elképzelése mégsem válik be. A terményt, élelmiszert cserélő jobbágyok az olcsóbb, dísztelen edények közül válogatnak. Szeila gyönyörű kerámiáit a királyi székhelyre visszaszivárgó gazdag nemesek vásárolják meg, rövid idő alatt, jó pénzért. Igaz, ennek is létezik előnye, megmagyarázható a költekezés. Már koradélután indulhatnak hazafelé az élelmiszerrel felpakolt kordéval, amikor váratlan esemény történik.

Főnemesi épületek előtt haladva Szeila sikoltozásra, figyel fel. Rátmonra, Tármira néz, ám ők, mintha nem hallanának semmit, gyalogolnak tovább.
- Nem halljátok? – szól rájuk.
- De igen. – válaszol Tármi. – De jobb, ha nem halljuk.
- Egy lány segítséget kér! – húzza vissza Szeila a kordét, vele együtt Rátmont.
- Úrnőm, te is tudod, milyen jogai vannak a nemeseknek. Nem szólhatunk bele.
- Milyen jogai vannak? Miféle jog engedi meg egy férfinek, hogy bántalmazzon egy nőt? – háborodik fel Szeila, majd otthagyva a két embert, benyit a ház kapuján.
Udvaron keresztül a pitvarhoz siet, ahonnan a hangok jönnek. Az alacsony fal mögött nagydarab nemesi öltözékű férfi dulakodik egy hanyatt fekvő huszonéves szolgálóval. A derekára gyűrődött szoknyájú lány lerúgni igyekszik magáról az óriást, aki viszont teljes súlyával préselődik rá. Egyik kezével a szolgáló mellkasát szögezi a földre, a másikkal csupasszá vált combjait próbálja szétfeszíteni. A leány kétségbeesetten igyekszik oldalra fordulni, kicsúszni a felhúzott ingű férfi meztelen csípője alól.
- Ha nem hagyod abba, fejbe váglak! – ordít az óriásra Szeila, megragadva a kívülről falhoz támasztott szekercét.
A nemes meghökkenve pillant fel a szikrázó szemű gyönyörű lányra, de meglepetése csupán pillanatig tart. Felpattan, hogy őt teperje le.
- Ne merj a lányomhoz érni! – csattan fel a frissen érkező Tármi.
A férfit nem tartaná vissza egy öregasszony hangja, de észreveszi a mögötte érkező Rátmont is, aki a kordé rúdjának lerakása miatt késlekedett. Bár nem látja, mit szorít a legény az inge alatt, csak a hercegnő tudja, hogy a tőre van ott, mégis megállítja a látvány.
- Mit akartok?! – ordít, ruháját igazgatva a közeledőkre. – Ez a szolga az enyém! Azt teszek vele, amit akarok!
- Igazad van jó nemes uram. – szólal meg Rátmon. – Bizonyára meg is érdemli a büntetést, mert ellenkezni merészel veled. De gondolj bele, kérlek! Érdemes összemocskolni vele a kezed? A szemeden látom, nagy harcos vagy, Aceras király kiváló katonája. Vajon méltó hozzád ez a tett?
- Aceras megdöglött! Godor nagyvezér lesz hamarosan a király! De hitvány rinkusti létedre nagyon jól beszélsz, te legény… – csillapodik le a férfi a józan szavak hallatán. – Szegődj a hozzám, légy a hűbéresem!
- Jobb ötletem van, jó uram – válaszol a testőr. – Megvenném tőled azt a cselédet. Az árából olyant kaphatsz, aki ellenkezés nélkül elégíti ki minden óhajod.
- Mégiscsak buta vagy te! Pont az a jó benne, hogy ellenkezik. – vigyorodik el a férfi.
Rátmon közelebb lép, mert úgy látja mintha a hercegnő, magasabbra emelné a szekercét.
- Megint igazad van jó uram! Nincs annál élvezetesebb tett egy férfi számára, mint betörni egy vadat, de ne feledd, az asszonyállat mi mindenre képes. Soha nem lesz egyetlen nyugodt éjszakád, soha nem fordíthatsz neki hátat, mert nem tudhatod, mikor döf kést beléd. Ahogy elnézem, ez képes rá! Hát nem jobb egy olyan macska, aki dorombol? Aki áhítattal lesi bölcsességed, teljesíti minden akaratod? Más ez, mint a háború, ahol betöröd, magadévá teszed, majd elmetszed a torkát. Sokba kerülne állandóan egy új cseléd.
- Hm. – tűnődik el a férfi. – Valóban sokba kerül egy ilyen szép szőke fehércseléd, hiszen még szűz, ami az ő korában szinte hihetetlen. Látom, te is megkívántad, mennyit ér neked?
- Jó uram, az én szememben többet ér egy olyan nőstény, akivel nem kell vesződnöm, aki ismeri a nyoszolya minden csínját-bínját. Amint az udvarodat látom, – néz körül a testőr – a tiéd tisztességesen dolgozni se tud, a főztje pedig, daliás termetedből ítélve, egyenesen ehetetlen.
- Való igaz, nem sok hasznát vettem idáig… Egy aranyért a tiéd.
- Tréfálsz nemes jó uram? Háború volt, amelyben dicsőséges seregetek megérdemelten aratott diadalt. Sok aranyamba került megváltanom anyám és húgom életét. Ugyanakkor, rengeteg foglyot ejtettetek, amik levitték a szolgák árait egy tinóra. Három borjúért olyant tapasztaltat, szorgalmast vehetsz, aki az ágyban is úgy szolgál ki, mintha szerető asszonyod volna. Nyolc ezüstöt ajánlok érte.
- Tizenötért adom! Kevesebbért nem!
- Látom uram, nemcsak bölcs vagy, de okos is.  Legyen tíz ezüst.
A nemes úgy tesz, mintha töprengene, aztán rábólint. Rátmon előhúzza kezét az inge alól, és kinyitja. Tíz ezüst van benne.
- Hijnye! – lepődik meg a férfi. – Kereskedőnek te is kiváló vagy! Na, tűnj el ezzel a szalmahajú sárkánnyal, de gyorsan, mielőtt meggondolom magam!
- Köszönöm, jó uram – hajol mélyre a testőr rezzenéstelen arccal.

A szolgáló szinte menekül az udvarból. A kordé elé kapaszkodik, és húzni kezdi. Most látszik, mennyire erős, legalább négy évvel idősebb Szeilanál. Szótlanul követi őt a másik két nő a legénnyel. Rátmon a lány hátsóján felejtve szemét azon töpreng, mennyiben változtathat a hercegnő helyzetén Aceras király halála? „Sajnos mielőbb meg kell szabadulni ettől az idegentől, mert csak kolonc. Pedig nem csúnya.” Tármi azon tűnődik, még soha nem látta ilyennek a fiát, kitől tanulhatta ezt a tenyérbe mászó alakoskodást? A hercegnő viszont, akár egy vadmacska. Annyi tűz van benne. Legénynek kell lennie a talpán, aki meg akarja szelídíteni. Szeilának is a testőr viselkedésén jár az esze. „Úgy alkudozott, mint egy piaci kofa. Meghunyászkodott, akár egy kivert gyáva kutya! Talán, mert olyan nagytestű állat volt az a másik… Ezt az arcát még nem ismerte… valóban megkívánta a szolgálót? Érdekes, nem tűnt fel, de ezt a férfiak biztos jobban észreveszik. Végül is nem csúnya az a szőke lány… sőt érett nő! Hogy jár a feneke kordéhúzás közben! Biztos direkt csinálja, hogy a legény észrevegye! Észre is vette! Bámulja! Majd kiesnek a szemei! Vajon az enyémet is bámulta, amikor az égetőhöz mentünk?” A szolgáló pedig arra gondol… nos, nem tudjuk, ő mire gondol, mert még nem ismerjük, de hamarosan kiderül.

Pár házzal arrébb lekanyarodnak a nemesek utcájáról. Rátmon előresiet, hogy átvegye a kétkerekű fogantyúit, de a szolgáló nem hagyja. Olyan dühvel markolja vaskos rudakat, mintha az élete függne tőle. A legény végül megvonja a vállát, elől haladva mutatja az utat. A házukhoz érve megáll, megfordul.
- Hogy hívnak? – kérdezi a lányt.
- Diró! És tudok dolgozni, ha kell! Főzni is, takarítani is. Mindent!
„Tipikus jobbágy lánynév. – gondolja magában Rátmon. – Gyönyörűek a szemei ezzel a sugárzó indulattal.”
- Ismered a nyelvünket, honnan vagy?
- Rinkusti vagyok… a szüleim szabadok voltak… apám, mielőtt világra jöttem, meghalt háborúban… anyám magára maradt viselősen… nem volt mit ennie, lopott… elfogták, eladták szolgának… én és a fivérem már szolgának születtünk.
- Mennyiért adtak el a nemesnek?
- Nem tudom.
- Mikor történt?
- Az ostrom után.
- Old meg a ruhád, kösd ki a szoknyád, hadd lássalak!
A szolgáló villámló szemekkel engedi el a kordét, aminek felbillenését Tármi akadályozza meg. Engedelmeskedik. Rátmon, akár piacon árult tehenet, méri végig fürkészve a lemeztelenített női testet.
- Emeld fel a karjaid, lassan fordulj körbe… rendben, mutasd a szád, hadd lássam a fogaid… Két tinót érhetsz, az kb. hét és fél ezüst… Tízet adok, valamint még tizenötöt, amivel ki tudod váltani magad, ha valaki elfogna, írok egy felszabadító levelet és menj utadra!
Diró döbbenten mered a legényre. A következő pillanatban térdre veti magát, kétségbeesetten kapaszkodik Rátmonba.
- Uram! Kérlek uram, ne küldj el! Te jó ember vagy, bármit megteszek neked, csak ne küldj el!
- Nem maradhatsz velünk! – lép hátra a testőr miután lefejti magáról a lány ujjait, aki zokogva zuhan a földre.
- Mi a baj? Miért nem akarsz elmenni? – kérdezi Szeila. – Hiszen ki lennél fizetve és felszabadulnál. Egyébként velem nem tudnál így bánni. – fordul Rátmon felé. – Akár egy barommal…
- A felszabadító levelet elveszik tőle, a pénzt pedig elrabolják… a kóborló szolgáknak megnyírják fél fejüket, és senki sem fogadhatja fel őket! – szólal meg Tármi fakó hangon. – El kell fogni őket és csak a király engedelmével lehet elajándékozni, eladni. Gazdája arra használhatja, amire akarja, akár meg is ölheti…
- Nem biztos, hogy így jár… – szakítja félbe Rátmon. – Hugi, ha egy háborúban szegény emberként esel rabságba, akit aztán szolgának árulnak a piacon, a te értéked is így állapítják meg. Egy korbács letöri a büszkeséged, de te hoztál minket ilyen helyzetbe, halljam a megoldást!
- Miért nem lehet nálunk? – lép közelebb Szeila.
- Azért, úrnőm – súgja a legény –, mert elvagyunk nélküle is, valamint a szolgáknak nagy a szájuk, mindent kifecsegnek.
- Én nem! Én nem! Úrnőm, én nem! – csimpaszkodik rimánkodva a lány immár a hercegnő ruhájába.
- De jó füled van! – jegyzi meg a testőr, miközben gyorsan körülnéz. Szerencsére az utca üres, szinte mindenki a vásáron tartózkodik.
- Azt akarom, hogy velünk maradjon! – néz keményen farkasszemet Szeila Rátmonnal.
A legény nem válaszol. Pillanatnyi tűnődés után a kordéhoz lép, kiveszi anyja kezéből, behúzza az udvarra. A még mindig utcán térdelő lány kérdően tekint a hercegnőre, aki bólint válaszul, aztán Rátmon után siet. A szolgáló most Tármira néz. Az idős hölgy mosolyogva lép hozzá, felemeli, visszasegíti a ruháit, saját szoknyájával törli le a könnyeit, majd betereli az udvarra.
Ezt a csatát Szeila nyerte, aki nagyon elégedett magával. Megkéri Tármit, vigye el magával vízért a szolgálót, aztán miután meggyőződik elmenetelükről, felelősségre vonja a testőrt.
- Miért nem ölted meg a nemest?! Mire volt jó az egész színjáték?! Tizenkét arany büntetést megért volna…
- Nem vagyok gyilkos! – válaszol Rátmon bosszúsan. – A szándékos emberölés pedig nem tizenkettő, hanem százhúsz arany, amiből ötven Godor kincstárát, ötven a halott rokonságát gazdagította volna, a többi a bíráké, de ez nem fontos.
- Veszélyben voltam, végezned kellett volna vele!
- Ha veszélyben lettél volna, végeztem volna vele. Akkor viszont már nem lennénk itt, menekülnünk kellene. Apád törvénye írja elő, nem szabad figyelembe venni a szabad ember ellen tanúskodó szolgáló szavait. A főnemes Godor katonája és az új ispán is Godor embere. Az eljárással olyan kínzás jár, amit nem bírtál volna ki, és anyám se. Hova meneküljünk? Látszik rajtunk, hogy nemesek vagyunk! A halott rokonai, cimborái hány városbelit öltek volna meg miatta? Igaz, jelenleg nincs háború, de béke sincs. A romok arra figyelmeztetnek, hogy bármi lehetséges. Óvatosnak kell lennünk.
- Ne beszélj mellé! Valamit tudsz, amit én nem. Ki vele!
- Úrnőm, mindent tudsz, amit tudnod kell.
A hercegnő érzi testőre titkolózását, de képtelen beszédre bírni. Durcásan fordul el tőle. Tármi, miután visszaér a szolgálóval, fekhelyet készít számára a királylány és maga mellé. Szeila némán nézi, de amikor Diró le akar feküdni, rászól.
- Előbb fürödj meg!
- Tessék?
- Fürdés!
A lány meglepődve néz Tármira, és Rátmonra, de hiába. Ők már túlestek ezen a párbeszéden, kerülik a pillantását. Összenéznek, kivonulnak a helyiségből.
- Úrnőm, három hete esett az eső!
- Épp azért! Büdös vagy!
- De…
- Semmi „de”! Mars! Mivel még nincs a városban minden kút kitakarítva, csak kétnaponta kell fürödnöd, ha bőven lesz víz, naponta! Máskülönben télen is az udvaron alszol!
Nincs mit tenni, a szolgáló kivonul fürödni.
- Rátmon szerint messzi földről jött idegenektől tanulta – súgja neki Tármi.
Diró olyan keserves szemekkel pillant rá, mint akit a vesztőhelyre visznek. A besötétedett udvaron ledobja ingét, szoknyáját, az öregasszony egy korsóból vizet csorgat rá, aztán homokkal jól végigsikálja a hátát.
- Mi az a szövet a csuklódon? – kérdezi közben a lánytól.
- Anyám kendője volt. Miután meghalt és elválasztottak a testvéremtől, eltéptük. A másik fele az ő karján van.
- Értem. Kész a hátad, így tovább! – zárja le a beszélgetést Tármi, majd a szúnyogkoncert közepén magára hagyja a szolgálót.