Szerető félelem

Minden csendes s te itt alszol mellettem.Feléd fordulok és hallgatom egyenletes lélegzetvételed, amit meg- megzavarnak az éjszaka neszei.
Nem látlak, mert a Hold nem talál utat a redőny rései között, mégsem számít, hiszen ismerem arcod minden rezdülését...
Elképzelem, hogy kinyitod szemed, mélyén ezernyi kis szikra gyúl, ahogy mosoly ragyog fel benne, amitől apró szarkalábak jelennek meg szemed sarkában.. végül elkomolyodsz, mert én nem nevetek veled.
- Mi van?- kérdezed, és pillantásod aggódva fürkész.
Megrázom a fejemet, csak egy pillanatra belül valami fájt...
Érzed ezt, és tudom, hogy ezernyi kérdés kavarog most benned, talán átkozódsz is éppen, mert nem érted... nem érted, hogy egyik pillanatról a másikra hogy változhat meg minden.
Ó, ha el tudnám mondani, ha szavakba tudnám önteni a hirtelen felvillanó kép okozta félelmemet, hogy egyszer talán más fogja ugyanúgy ismerni tested minden zegzugát, s másvalaki szíve ver hevesebben, ha meghallja léptedet..

Az őszinteség, mely kapcsolatunk alapköve, megköveteli tőlem a választ...
Habozom, és mikor végre megvallom félelmeimet- kimondva nevetségesnek tűnnek, hiszen itt vagy s bármikor hozzád érhetek..., elbújhatok védelmező karod ölelésében...
Amint megteszem illatod beborít, kezed gyengéden simogatja a hátamat..

Más talán azt hinné, hogy nem vagyok boldog, pedig minden veled töltött percben olyan végtelen örömöt érzek, ami szavakban nem kifejezhető. Szívem táncot jár, s vele minden egyes dobbanással melegség árad szét bennem... ez a forróság pillangóvá lesz- s lényem legmélyéig hatol.

Hát ilyen téged szeretni...
Félelem és öröm furcsa kavalkádja ez.., amely hol nevetés, hol félelem könnyeit csalja elő belőlem.

Vajon túlzás- e?..
Túlzás- e, mikor azt állítom, hogy nem jelentett még senki ennyit, vagy hogy észrevétlenül az életem része lettél, és hogy nélküled már semmi sem lenne ugyanolyan?
Sokszor felteszem magamnak a kérdést:
- Felnagyítom - e az érzéseimet s nem válik- e ömlengőssé és giccsessé az érzelmek árjától a kapcsolat?
Megalapozott- e a félelmem vagy csak szalmaláng, s később nem ez okozza- e majd a végemet?

Nem tudom, ma még nem, ahogy a Holnap is túl korai még... Az idő megadja majd a választ, de lehet akkor már késő lesz..
Türelmetlen vagyok, belül valami sürget - most akarom megkapni a feleletet, hogy jól csináljam...
Nem akarok hibázni- miattad nem.
Miattunk nem...
Birtokába akarok jutni annak a tudásnak, amely most nem lehet az enyém, mert- ó, hiába- az idővel nem lehet versenyt futni...

Vajon te miért nem töprengsz és rágódsz azon, hogy jól csinálod- e amit csinálsz, s hogy eléggé szeretlek- e téged?
Miért nem forgolódsz álmatlanul éjjelente..
Én nem szeretlek eléggé, vagy te nem szeretsz engem? Ez csak bizalom kérdése vagy a józan észé.., mert tudod, néha úgy érzem, elment a józan eszem, ami talán volt.

Miért vagyunk ennyire különbözőek?

Talán pont azért, hogy kiegészítsük egymást, hogy ott, ahol én kételkedem- te higgyél kettőnk helyett is, s ahol te feladod- ott én reméljek...
Te csendes vagy, én néha túl harsány, amikor engedsz én makacskodok.. Féltve őrzöd kincseidet, én pedig mindent a lábaid elé szórok...

Így van jól?

Minden csendes. A hajnal első sugarai már belopóztak a réseken.
Csak nézlek, nézem, ahogy alszol - nem ébresztelek fel..
Szeretném, ha örökké így lenne, ha azok a fények csak értem gyúlnának szemedben, ha karod engem ölelne egyedül..
Megvalósul vajon a megálmodott álom?
- A választás a miénk.

Közelebb húzódom hozzád, vonz a belőled áradó meleg, a nyugodtság..
Lassan lecsukódik a szemem, pedig küzdöm ellene, mert még annyi mindenre nem tudom a választ.
Az idő nem a javamra múlik - makacsul őrzi titkait. Szeretnék a jövőbe látni, s mégis félek, mert lehet, hogy fájna a pergő képek sokasága...
Azt hiszem jobb, ha bizonyos dolgokat nem tud az ember...
Lehet, nevetsz magadban és nem érted az én szívem miért szorul össze a gondolatra, hogy elveszíthetlek...
De egyben biztos lehetsz - amíg félem a nélküled eltöltött jövő gondolatát - addig szeretlek igazán...