Szabadulás, de hogyan ?!

Három és fél évig voltunk együtt párommal, nos... nagyon szép és jó kapcsolat volt, körülbelül a második év végéig. Ott kezdődtek a viták, a mindennapi összezördülések, a hangos szóváltások, és a napokig nem szólok hozzád szituációk.
Mit tagadjam, fájdalmas volt, de nem akartam mindig én az lenni, aki a békülést kezdeményezni, ne csak én ismerjem a bocsánat szót.
Egyik este munkából mentem haza, és a páromat egy lánnyal láttam egy kávézóban, beszélgetni és nevetgélni. Nem szóltam semmit, mikor hazajött nyugodt és türelmes voltam.
- Merre jártál Drágám? Milyen napod volt?
Erre jött a válasz, ami már megszokott volt tőle:
- Hagyjál már békén, mit ellenőrizgetsz?
Innen gondoltam is, hogy valami nem stimmel a dologgal.
Másnap leültünk és beszélgetni kezdtünk, mondtam neki, hogy láttam őt a másik lánnyal és hogy nem tudom mire venni az egészet ezért szakítani szeretnék, mert már nem bírom tovább.
Ő elköltözött, én a lakásban maradtam, és egész jól elvoltam, dolgoztam, mindig találtam magamnak elfoglaltságot. Valamiért ő úgy érezte, ha engem zaklat, akkor biztosan nagyon megsajnálom, és visszafogadom őt, de ezzel sajnos hatalmasat tévedett.
Összekarcolta az autómat, a lakást feltörte, persze virágot is küld mellé , leveleket, hívogat, és SMS-eket írkál.
Nem tudtam mit csináljak, lassan egy éve, hogy próbálkozik, de nekem már van barátom, össze költöztünk, és lehet hogy ennek hála, hogy már kevesebb a zaklatás, a rosszindulat a volt páromban.
Lehet, hogy most végre felfogta, hogy már kettőnknek nincs semmi közös ügyünk?
Remélem, befejezi, mert most beadtam a derekam a páromnak a gyermek vállalásra, és már 2 hónapos terhes vagyok, nem szeretném, ha a gyermekem megismerné őt.
Sőt, ha lehet, én is el szeretném felejteni...