Sárkány ikrek- 1. felyezet

Várod a szőke herceget, vágtatva fehér lován? Hogy majd mikor kiment a legmagasabb torony legmagasabb szobájából belenézzen türkizkék szemeivel a te szemeidbe ,amik csak annyit tudnak mondani, hogy : ”Csókolj meg !”
Mi az, talán a herceged lova megsántult? Vagy csak ráérősen megállt legelészni? Akkor hát hol van? Hol van a szőke herceged? Nem siet, nem akar téged...
Fernó hirtelen felébredt. Verejtéktől nedves teste a szakadt ruhájához tapadt. Büdös volt, gyűlölte a testét. Még a legyek is elkerülték jó messzire. Na meg a lányok, bár azok már nem a szagok miatt. Ferde, hatalmas orra, méla szája, kis fülei, fekete, göndör haja miatt mindenki csúfolta. Az egyetlen dolog amit szeretett magában az a türkizkék szeme volt. Igazán szép.
Próbálta hűteni magát, azzal, hogy az ingét legyezte.
Igazából utálta ezt a ruhát. Szakadt volt, és egyszínnű, barna.
És ami miatt még jobban utálta az az volt, hogy még Garitól kapta a feltételezhető születésnapjára, tegnap. Azóta semmit nem kapott a Hitvány Zsiványok nevű banda vezérétől. Épphogy elegendő élelmet és sört. De a zsákmányból semmit. Nem szerette a Zsiványokat. Loptak, raboltak, pusztítottak és mindezt a közeledő háborúra fogták. Pedig ők csak pénzt , és asszonyokat akartak maguk mellé. 
Fernó nem emlékezett az elmúlt egy hét eseményeire. Nem tudja mi történt, az első emlékképei a Zsiványokról vannak, akik megszánták a fiút és befogadták bandájukba. Persze annyira nem hálás az immár 15 éves ifjú. 
Azóta vannak rémálmai. Illetve még csak 2 volt az elmúlt két este. Ilyenkor nem szeret egyedül lenni. Pedig most egyedül volt a halkan ropogó tábortűz mellett. Az ostoba Hitványok azt remélik nem terjed tovább, míg ők alszanak. Fernó belenézett az egyre jobban lángoló farakásba. Vonzotta őt. 
Két, óriási kék szem nézett vissza rá. Valahogyan jóban lett a tűzzel ebben a 2 napban, amióta a Zsiványokkal van. Az egyetlen barátja.  Pedig abból az egy hétből, amire nem emlékezett, az volt egyetlen támasztéka, hogy utálta a tüzet. 
Hirtelen nagyot reccsent az aranyló „barát” .Fernó megrémült, hátra nézett. Senkit nem látott a sötétben. Hirtelen eszébe jutott mit is álmodott.
Otthon volt, Zúgó városában...
-Anya!
-Jó reggelt, Fernó!- válaszolta egy fiatal nő. Csak emlékképei voltak az álomból a fiúnak, de arra emlékezett, hogy gyönyörű egy asszony volt. Egy öreg viskóban voltak, amit még a családapa újított fel. Mielőtt...Mielőtt a katonák el nem vitték. Háborús idő volt. A férfi visszaszökött a családjához a hadseregből.  Nem gyávaságból. Az apja volt a legbátrabb ember, akit csak Fernó ismert. Amint véget ért a háború a Szövetség katonái a győzelem örömére minden gyáva vagy családias férfit nyilvánosság előtt agyonvertek. Fernó apját is. Az utolsó szava a fiához jutott. ” Vigyázz magadra! ”
Fernó ezután kilépett a viskóból. Zúgó falva nem volt túl nagy, talán 10 zsúpfedeles viskóval rendelkezett. Ennek volt az előnye, hogy mindenki ismerte a másikat. Ott volt Mestal asszony, aki finom süteményeiről volt híres, amiből Fernó csak nagy ritkán kapott. Persze a nő mindig megkóstolta a kész művet, ezért kicsit elhízott, és új ajtókeretet kellett készíteni. Aztán ott volt a férje, Sarub, a mogorva bajszos, és izmos kovács, ki szorgalmas munkájával hozott pénz a házhoz, a három ikréhez, akiknek még nevük sem volt. Bár a családjának élt, a faluban mindenki tudta, hogy a nem teljesen hű feleségéhez. Már régóta, minden egyes éjjel átlopózott a szomszéd madámhoz, Kaluhoz.
Na persze, ha tudná szegény Sarub, hogy a falu összes becstelen férfija a nőhöz jár, persze pénzért, nem lenne olyan lelkes reggelente, persze csak a mogorvaságához képest. A madám egyedül élt, bár állítólag állapotos volt. Nem véletlenül vállalta ezt a munkát. Olyan gyönyörű volt, hogy amikor a faluba jött rögtön szajhának nézték. Mellette lakott a lovász Nekuláj , akinek csak egy tehene volt, és a tejéből próbált megélni, ugyanis a jószágot semmiképpen nem akarta eladni. Már el is nevezte néhai asszonyáról, Hallgassról. Azon kívül velük élt az istállóban  Nekulaj törvénytelen fattya, Fergus. Habár a férfi tagadta, imádta a fiát. Mellettük csak egy üres, leégett műhely állt. Fernó ács műhelye, volt fölötte címezve. A fiú apja akasztotta még ki oda. Tanítgatta az utódját a mesterségben, de Fernót nem igazán érdekelte, unalmasnak találta a munkát, ő inkább katona, vagy kalandor akart lenni. 
Azóta a műhelyt leégették és meggyalázták Herold király katonái. A falu összes tagja virágokat tett a maradványokra. Fernó minden nap sírva ment el mellette, ahogyan ma is. A poros utcán haladva belerúgott a talajba, ami így porködöt képzett. Fernó prüszkölve haladt át rajta. Persze a műhely mellett lakó Trubadúr testvérek rögtön kinevették. Két lányból és egy fiúból állt a hármas. Mindenki imádta őket. Tudtak énekelni, táncolni, vívni, fonni, sütni, főzni, és még olvasni is tanultak, ami egy faluban igazán nagy dolognak számított. De Fernó nem szerette őket. Minden egyes nap kinevették, nevetség tárgyává tették. Most, ahogy fuldokolva átverekedte magát a porfelhőn, rögtön a két copfos ikerlány, akik persze még csinosak is voltak, és a jóképű, fekete hajú szívtipró állt előtte. Az egyetlen amit Fernó nem irigyelt tőlük, az a ruhájuk volt. Mind a hárman fekete hosszú gyapjú inget, és ugyan ilyen nadrágot viseltek, pedig tikkasztó meleg volt.  
- Na mi van, randaság , - kérdezte Pete fenyegetően – levegőt sem tudsz venni?
Természetesen a lányok úgy nevettek rajta, mintha vicces lett volna. Nem volt egyikőjük sem idősebb sokkal Fernónál, de a fiú mindig is félt tőlük. De most erőt vett magán, és két prüsszentés közt válaszolt:
- Én legalább nem öltözöm lánynak! – tudta, hogy ezzel mélyen megsérti Petet, ezért megismételte rúgását a földre, hogy port kavarjon, majd futni kezdett. A trió prüszkölve ocsúdott fel, majd gyorsan üldözőbe vette a fiút, aki saját magát meglepő gyorsasággal  ugrott át egy boroshordóval teli szekeret, amit percekkel ezelőtt hozott Oltos asszony és Oltos úr ,akik ugyan a Trubadúr testvérektől külön laktak, ők nevelték őket. Èppen ezért paprika vörösen nézték végig, ahogyan nevelt lányai és fiúk porosan- és borosan, mivel időközben fellökték a hordókat- kergetnek egy szerencsétlent. A falu leggazdagabb család feje, Oltos úr rögtön seprűt ragadott és Fernó után hajította, de szerencsére nem találta el. Oltosék ordítoztak a gyermekeiknek,de azok csak futottak tovább. A gazdag gyámok letettek róluk, gondolták, majd úgyis megverik azt a félnótást.
Fernó mögött közvetlenül ott lihegtek hárman, az ő verésére szomjazva. Ahogy hátrafordult meglesni őket, alig tudta visszatartani a nevetését. Azok hárman úgy néztek ki mint valami részeg, aki hazafelé tántorog. Eközben elfutottak a templom és a kocsma mellett, amik valahogy egymás mellé épültek. Gofu akarata, gondolta Fernó miután biccentett kifulladva a tiszteletesnek. 
Hátra nézett, de szerencsére az üldözői egész nap gyakoroltak énekelni, meg hegedülni, és ettől már ki voltak fáradva. Ezt se sajnálta tőlük. Az anyjuk egész nap gyakorlásra kényszerítette őket, és pedig még csak kora reggel volt, már egy kottát eljátszatott velük.
Most, hogy már üldözői eltűntek a horizontról, Fernó elmehetett a kis tömeg mellet, mely a fogadó nyitására várt, és elosonhatott az Elveszettek Rengetege felé.
Nem jutott messzire, mert a fogadó tulajdonosa, Azul Kuba, a törp- aki épp kinyitni indult az épületet mindenki nagy örömére – kigáncsolta. 
Mikor Fernó földre bukott, óriási fájdalmat érzett a hasában. Mire újra feltudott támaszkodni egy alacsony, kopasz, szakállas, és öreg törp állt előtte. Fernó jól ismerte. Mindenki megvetette, amiért törpként a Szövetség területén élt. Ezért, ahol tehette, próbált a többségnek kedvezni.
Fernó megértette a törpöt. Ő is így tenne. Még ölne is, ha elviselné a többi ember.
Éppen kinyitotta a szemét és szólt volna a fogadósnak, mikor észrevette a tömeget, ami kialakult körülötte.
Oltos úr és asszony a két Trubadúr lányt vigasztalta, akik sírást tettettek, Mestal és Sarub pedig Petet nyugtatta, aki fiú létére úgy bömbölt, mint valami csecsemő. A többi falusi Fernóra nézett és csóválták a fejüket.
- Hogy képzeli? Nem sül le a bőr a képiről!
- Nincs apja, az anyja meg nem neveli.
- Verés kell neki, nem apa!
- Nézd, hogy sír!
Fernó nem sírt, de gyűlöletet érzett. Senki nem kérdezte, hogy ő jól van -e. Egyedül Azul morgott valami olyat, hogy „Bocsánat „
Itt ért véget az álomnak. Rémes egy álom volt, de Fernó érezte, hogy ez megtörtént vele. Talán a múlt héten, amire nem emlékezett.
Kezdett lehiggadni, már nem izzadt, és nem vert hevesen a szíve. Miközben az álmáról ábrándozott, a tűz teljesen leégett. Így már teljes sötétség borult a fiú köré.
Azt hiszem, vissza kéne aludnom, gondolta.
- Hát igen, elég régóta ébren vagy – szólalt meg egy női hang nagyon közelről.
Fernó szívében megállt az ütőér. Amennyire ő tudta, a Zsiványok nem számláltak egyetlen női tagot sem. Megfordult, a csizmájából kivette a bicskáját, és a sötétbe suttogta: 
- Ki van ott? – kérdezte remegve, és remélte, hogy az egészet álmodta.
- Ki volt ez? – kérdezte a női hang, mintha mi sem lenne természetesebb. Hang alapján egykorú lehetett a fiúval.
- Fernó vagyok, ne szórakozz Gari, nem vicces! 
- Fernó? Fura, mert az én nevem is ez, ha nem tévedek.
- Hol...Hol vagy?
- A tűz mellett.
- Én is itt vagyok.
Hirtelen a jobb keze megrándult, és eldobta a bicskát. Pedig Fernó nem engedte el.
- Ezt hogy csináltad? Boszorkány vagy? – kérdezte zilálva Fernó, miközben felpattant a  
tűz mellől.
- Mit hogy csináltam?
- Kiesett a ... a...
-Hol vagy?
- Csak álmodok, csak álmodok! 
- Várjunk csak...Ez...Nem lehet! Rajzolj valamit a földbe!- a lány hangja nagyon izgatott lett hirtelen. Fernó még mindig értetlenül bámult a sötétbe, majd miután értelmezte a rejtélyes lány utasítását, megragadott egy vaskos mogyoró ágat, és a homokba rajzolt egy kört a bal kezével, majd miután végzett, elfordította a fejét jobbra. Amit látott, megrémisztette. Azt hitte, ennél jobban nem fog verni a szíve, de korábban tévedett. A jobb kezében ugyanis egy meggyfa pálca volt, aminek a hegye még földes volt. Lenézett a földre, és oda egy levél formájú tojás volt rajzolva.
-Uram, Gofu!- pattant fel Fernó hirtelen, elhajítva messze mindkét botot, amit a kezeiben tartott.
-Ezt Te rajzoltad?-kérdezte a női hang. Ezúttal már az ő hangja is megremegett.
-A kört igen, de... de a tojást...
-Azt én! De hát akkor ez azt jelenti...
-Hogy te most vagy egy láthatatlan boszorkány vagy, vagy...
-Csak a fejedben létezem...
-Tudtam, hogy egyszer megőrülök! - sóhajtott Fernó- Hogyan kerültél ide? Miért én? Miért mindig én? Menj innen! - Fernó kiakadt. Beletúrt a zsíros hajába, lábával a közelben lévő tuskókat rúgdozta, és mire az utolsó kérdés végére jutott, felborította a koszos pörköltes edényeket is.
-Felesleges haragudnod rám! Én sem tudok semmit. Egy hét kiesett az életemből! Azt sem tudom, hogy hívnak!- A hangból ítélve végérvényesen ő is kiakadt. Torka szakadtából üvöltözött, és sipítozott, persze torok nélkül.
Gari csörömpölést hallott. Valaki lelökte a pörköltes edényeket. A gondosan elhelyezett pörköltes edényeket. Az ő pörköltes edényeit, amihez csak ő nyúlhat hozzá. Felpattant a pokrócról, amit még Zúgó városából raboltak. Már nyúlt volna a csatabárdjáért, de a sok sör hatására elhomályosodott előtte a világ, és visszadőlt. Újra megpróbálkozott, ezúttal sikerült feltápászkodnia. A csörömpölést már nem hallotta. Azonban valaki beszélgetett a sötétben. Azonnal felismerte a hangot. Fernó. A fiatal és ártatlan ifjú, aki azt hiszi kegyelemből tartják itt. 
Most valakivel beszélt a sötétben. Ő verte volna le a pörköltes edényeket? Gari pörköltes edényeit? Árulást szervez, biztosan már szökni akar. A kis hűtlen! 
Gari egy bokor mögé lopódzott, ami a sötétben és az italok hatására koránt sem volt könnyű. Miután elért a céljáig, kilesett a levelek közül. Csak Fernót látta. Fernót, aki a tűzhely mellett suttogva beszél. 
-Kivel beszélsz te itt?- kérdezte előugorva a bokorból Gari, feje fölé emelve bárdját.
-Nyugi , csak én vagyok! Öööö..Csak magamban dörmögök. Igen...
- És az edények? Az én pörköltes edényeim? Őket is te verted le?- nyugodott meg kisség a banda vezér, de azért még szemeivel a bokrokat bámulta, ahonnan kémeket sejtett.
-Persze, mondd már neki vagy bajban leszünk!- Szólalt meg néhány másodperc után a hang
- Ha nem beszélnél közben, akkor talán megpróbálnám!
- Kihez beszélsz , Fernó?
- Csak...öööö...  Magamhoz.
-Aha...Még mindig...Szóval ,az edényeim?
-Igen, én löktem le!- vágta rá gyorsan a fiú.
A beszélgetésük közben az égbolt legalján már látszódott a nap sugarainak teteje, ami így bearanyozta az ég alját. A többi Zsivány is észrevette, hogy hajnalodok, és félkörben körül állták a vezérüket . Tízen voltak. Tíz, hatalmas, izmos, és leginkább nem túl okos, fegyveres bandita.
Mind egytől-egyig ki volt festve valamilyen bokor kék termésével. Fernó az arc festékükben nem látott rendszert, de talán valamilyen sárkány akart lenni. A fiú még nem volt túl régóta velük, hogy tudja, ki kicsoda. Így most tíz felfegyverzett idegennel állt vele szemben, akik mérgesen néztek felé, várva Garitól a parancsot, hogy végezzenek vele. Nem szívlelték Fernót , de ezt már megszokta.
Gari volt az egyetlen ,aki más volt. Fele olyan izmos, jóval kövérebb, és mégis sármosabb volt. De a vezér nem adott jelet.
Nem adott jelet, de az emberei mégis kezükbe vették kardjaikat és íjaikat, majd felvették a támadó állást. Behajlították térdeiket, és előre hajoltak. Páran közülük harci kiálltást hallatott, de cselekedni egyik sem cselekedett.
Gari és Fernó gyanakodva méregették egymást, majd Gari gúnyosan elvigyorodott, és két mutatóujjával magára mutatott. Fernó értetlenül nézett a vezérre, de próbálta utánozni. Egyik mutatóujjával magára, másikkal Garira mutatott. 
-Miért vannak itt ezek?- tette le kezeit a vezér.
-Én vagyok a bandavezér?- csendült fel újra a hang, ezúttal kicsit bátrabban.
-Hozzád beszélek, fiacskám! Süket vagy?
-Hiszen már válaszoltam!- Fernó kezdte tényleg elhinni, hogy a lány csak a fejében van.
-Akkor én vagyok a süket, mert semmit nem hallottam.
-Ja, igen, elnézést. Akarom mondani, én vagyok a bandavezér?
-Nagyon egyedi...- a hang mintha sírt volna.
-Nem. Még szép, hogy nem. De akkor most kézdezzem meg tőlük, hogy mit keresnek  itt, felfegyverkezve? 
-Kezdetnek nem rossz.
Gari nem tehette fel ezt a kérdést, mivel észrevették ,hogy körbe lett véve a völgy. Körbe, méghozzà a Sárkánytanács katonáival. Fernó nagyot nyelt...