Rémtörténet

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Ezt a lányt Nikynek hívták, gyönyörű fekete haja volt és ehhez sötétkék nagy szempár párosult. Niky nem hit semmi féle babonában és boszorkányságban főleg nem a sátánban. Úgy gondolta, hogy ezek csak mesék, és hogyha meghalunk, mi már nem leszünk, s nem valami szellemé válunk, akik mindenütt ott vannak és látnak, hogyha azt hisszük senki sem lát. Abban is teljesen biztos volt, hogy csak egy életünk van és nincs olyan, hogy méh képében feltámadunk… nincs.
S ezekben a dolgokat biztosra vette. Barátnői szerették őt, a szemtelenségével, folytonos okoskodásaival és az olykor durva beszólásaival is. Volt egy helyes barátja, s ha barátját nem tudta idomítani elővette spániel fajtájú kutyáját, Nensyt. Niky életében meg volt a teljes egyensúly, legalábbis mindenki így látta őt. De tudjuk a látszat néha (gyakorta) csal. Niky szülei ugyanis furcsa emberek voltak. Nem volt baj egyikükkel sem, rendes állásuk volt. Apja, producer volt, anyja a titkárnője volt. Állítólag együtt ismerkedtek meg még Londonban. Ez oké is volt de többet nem nagyon mondtak senkinek, a saját lányuknak sem. Nem voltak barátaik, és ha valaki közeledett hozzájuk azzal mindig valami furcsa baj történt. Mrs. Hillsnek például a lába tört mikor épp Magyarországon nyaralt. Niky volt barátját meg elütötte egy busz és elvérzett. Ilyesmik. Mikor ezek megtörténtek általában Niky apja és anyja nagyon boldogok voltak, túlságosan is. Egyszem lányuk sokáig gyanakodott rájuk s esténként nem tudott aludni, mert hangokat hallott. Hangokat hallott a szülei szobájából. Pontosan nem tudta mik voltak ezek, mély hangok voltak és üvöltések s nem értette őket. „Mintha, mintha a sátán szállt volna beléjük.” Gondolta s mesélte el barátjának.

…

Ezek a kósza gondolatok lassan elszálltak. Beköszöntött a tavasz és már csak az új fiújával foglalkozott, aki a másik barátjánál is helyesebb volt. Történt egyszer, hogy a lány szülei elmentek egy meghívóra. Ez furcsállta a kis hölgy, mert hogy szülei nem nagyon járnak el sehova. El is mentek nagy vígan, boldogan, mint egy szép házaspár. Niky egyedül maradt otthon, nem sokszor volt ilyen, de amikor volt akkor is bulit rendezett most viszont mindenki a húsvétot ünnepelte. Niki úgy döntött, hogy nem fog sokáig fent maradni, mert nem érdemes.
„Nincs semmi jó a tévében…” Ekkor megszólalt a telefon, Niky berohant a nappaliba és felvette:
-Haló!
Oda kint zuhogott az eső és bekopogtatott a házba.
-Háló! Ki van a vonal végén?
-Na, ne szórakozzon! Ez nem vicces!
-Jaj édesem én vagyok az, anyu!- szólt egy ismerős női hang.
-Szia anyu, milyen a parti?
-Nagyon jó… kicsim! Elfelejtettem mondani, hogy zárd be a fürdőszoba ablakát, nehogy beessen az eső…

Mikor letette Niky a telefont, felbaktatott az emeletre és úgy zárta be az ablakot, hogy nem kapcsolta fel a fürdőhelyiség lámpáját, hisz tudta hogy hol van minden. Az óra 21: 00 mutatott és a lány bevackolta már magát a pihe puha ágyába. S Nensy megnyalta a kezét, ahogy lefekvés előtt mindig is szokta. Niky fél óra múlva zajokra ébredt fel, kocsi nyikorgása volt. „Megjöttek apáék… áh ilyen korán? Biztos nem!” Érezte, hogy ki van száradva a torka, bement a fürdőszobába. A szobában furcsa szagokat szimatolt a levegőben, most sem kapcsolta fel a villanyt, mert már nem volt ereje. Lefeküdt és Nensy újra megnyalta a kezét.
23: 55- kor újra felkelt a lány és kiment a fürdőszobába. Megint érezte azt a furcsa szagot azt a mámorító dögszagot. Éjfélt ütött az óra és Niky felkapcsolta a villanyt, hogy kiderítse, mi történik itt. A padlón ott feküdt a kutyája szétmarcangolva, s a kád fölött vérrel ezek a szavak voltak oda írva: „Nem csak a kutya tud nyalni!”