Ott hevert az igazgató asztalán. Nyitott borítékban. A benne összehajtott levél, félig kilógott a címezetlen papírból. Perselus dühös volt Dumbledore-ra. Minden tudását bevetette, hogy eleget tehessen az igazgató kéréseinek; nap, mint nap az életét veszélyeztette az ő kedvéért, amikor a Sötét Nagyúrról szerzett meg információkat. Cserébe azonban annyit sem kaphatott, hogy az igazat meg tudja, miért is oszt meg több titkot a Potter kölyökkel, mint vele, akit a legbizalmasabb segítőtársának nevez. Egyszerűen olyan féktelen harag égette belülről, és áradt szét testében, hogy nem is tudott méreg nélkül Dumbledor-ra gondolni. Felkapta a levelet a borítékkal együtt az asztalról, és- nem törődve azzal, hogy illetlen dolog, amit tesz- elkezdte olvasni azt.
' Grindelwald!
Sokat gondolok rád. Azok az átvirrasztott éjszakák, amiket eltöltöttünk és közben a terveink, amiket együtt dédelgettünk, hogy majd megvalósítjuk őket. Nélküled azt hiszem minden napom az átélt pokol. Egyedül érzem magam, most, hogy már nem vagy velem. Úgy érzem, mintha egy szálka ékelődött volna be az ujjam hegyébe. Te olyan vagy, mint ez a szálka, de a te közelséged nem jelentene fájdalmat. Ellenkezőleg- szükségem van rád. Szerelmem visszavonhatatlanul irántad lángol csak.
Társad,
Dumbledore'
Piton csak bámulta a levelet és rajta a sorokat, melyek ezeket a szavakat tartalmazták. Nem tért magához kábulatából. Úgy érezte mintha fejen találták volna egy kábító átokkal. Nem gondolta volna ezt Dumbledore-ról. A legkevésbé sem. Márpedig ez a levél kétségtelenül a hófehér szakállas varázsló érzéseit rejtette, melyeket csak azzal az emberrel osztott meg, akinek a levelet szánta.
Piton visszacsúsztatta a borítékba a papírt és halkan elhagyta a szobát.
Ettől eltekintve sem tetszett.