Nyári tábor, avagy lehet-e kvibliből boszorkány(4.)

Tünde a másik oldalára fordult. Érezte, hogy a mai nap sem marad el hőség szempontjából a többitől. Gondolta még bóbiskol egy kicsit, mivel nem hallott semmi fajta zajt a házikóban. Végiggondolta az eddig történteket. Nem is volt olyan rossz. Ahhoz képest, hogy még csak pár nap telt el, elég jól összemelegedtek a többiekkel. Becsukta a szemét, és megpróbált még egy sort aludni. Nem is sejtette mennyire rosszul teszi ezt. Körülötte ugyanis, mindenki fel volt már ébredve legalább egy fél órája. Csendben beszélgettek, hogy ne ébresszék fel őt. Miután viszont megunták a várakozást, úgy döntöttek, ideje lenne felébreszteni. Ki-ki a saját ötletét akarta megvalósítani. Timi a fogpasztás tubusát vette kezelésbe, Kate a párnáját, Imola a tegnap beszerzett, Weasleyek által készített terméket vette elő. Mike pedig egy mugli játékot, egy vizipisztolyt töltött meg éppen.

Mikor mindenki a megfelelő pozícióban állt, Mike elhúzta a függönyt. Csendben dolgoztak, nehogy felébresszék áldozatukat. Előszőr Timi indult támadásba. Bekente testvére kezét fogpasztával. Miután megbizonyosodtak róla, hogy ettől sem ébredt fel, folytatták a „harcot”.
A következő Imola volt, aki előhúzott egy tollút a párnából, és csiklandozni kezte vele a lány orrát, aki erre úgy reagált, mintha egy szemtelen legyet próbálna lecsapni az arcáról, s ennek következtében az egész arca fogpasztás lett. Egy ideig mozdulatlanul feküdt, de aztán a fogpaszta csípni kezdte. Lassan ébredezni kezdett, és ekkor indult el az igazi csata. Imola úgy gondolta, ideje hogy használja fegyverét. Szájához emelte, és belefújt. A következő másodpercben Tünde már biztosan tudta, hogy senki nem alszik többet. A ház megremegett a hangtól. Imola most már tényleg elhitte, hogy Weaslez-ék nem játszanak. Megbizonyosodott róla, hogy amit a használati utasításon olvas, minden igaz. Ebben az esetben például tényleg minden alvót felkeltett álmából, viszont akik ébren voltak semmit nem hallottak. Tünde kiugrott az ágyból, felkapta párnáját, és a hozzá legközelebb álló emberhez vágta. Mike mindenkit vízzel priccelt, Timi és Kate a fogpasztát próbálták varázserejükkel egymás arcára kenni, Imola félretette az Álomhessentőt, s ő is elindult egy párnát szerezni.

A házban már mindent tollú, víz, és fogpaszta borított, mikor mások is bedugták az ajtón a fejüket. Többen is csatlakoztak a szórakozó társasághoz. Lassan a szálló tollúktól, semmit nem lehetett látni. Kate éppen egy sziluettet fedezett fel, s kihasználta az alkalmat, rögtön rá is támadt. Rosszul tette viszont, mert épp az egyik táborvezetőt ütötte le egy jól irányzott párnával. A körülöttük levők lassan felfogták mi történt, leálltak a csatában. A toll-felhő is oszladozni kezdett, mire Elíz fel tudta fogni, hogy hol is van. Mindenki aggódva pillantott Kate és Elíz párossára, páran ki is lopóztak a házból, a többiek viszont kíváncsian várták a dolog végét. Elíz lassan felállt, majd egy hírtelen mozdulattal kikapta egy kisfiú kezéből a párnát, és ő is belevetette magát a csatázók közé.

Már majdnem dél volt, mikor rájöttek, mennyire eltelt az idő, s Elíz úgy döntött, ideje lenne végetvetni a játéknak. Lassan lecsillapította a jól szórakozó gyerekeket, s azt tanácsolta nekik, menjenek készülődni, mert még van programuk a mai napra. Mindenki belátta, hogy tényleg ideje lenne dolguk után nézniük, így lassan mindenki elindult a háza felé. Timiék viszont ottmaradtak a lerombolt házban, és nem tudták hogyan kezdjenek hozzá a takarításnak. Végül Imola vetett véget a problémának, aki pár mozdulattal mindent helyre rakott. Elmondott néhány suvickust, evaporet, és más varázsigét, majd mikor meggyőződött, hogy minden pihe eltűnt, leült. Beosztották a megmaradt idejüket, így mindenkinek maradt pontosan három perce a fürdéshez. Húsz perc múlva már tisztán indultak a kantin fele. Evés után a találkozóhely felé indultak, ahol már voltak páran. Miután mindenki megérkezett, T.T. felerősítette hangját, s most ő volt az, aki elmagyarázta a mai nap programját.
- Helló! Szóval, a mai napra azt terveztük, hogy két csoportra osztunk titeket. Először is kérem a boszorkány, és varázslópalántákat menjenek Elíz oldalára. A többiek pedig Jackére.
Imola és Kate féltékenyen nézték, ahogy Tünde Jack oldalára sétál. Mellette pedig… Mike. Egymásra néztek.
- Szóval ezért viselkedett olyan furcsán Mike… - állapította meg Kate.
- Hát igen… már régóta gyanakodtam erre- vágta rá Imola.

Mikor mindenki a helyén volt T.T. folytatta a mondanivalóját:
- Ok. Mindenki a helyén áll? Rendben. Azok, akiknek van varázserejük menjenek Elízzel a tengerpartra. Garantálom, jól fogtok szórakozni. Megtanultok pár trükköt, amikre szükségetek lesz majd később. Ezek a trükkök pedig olyanok lesznek, amikhez egyáltalán nem kell varázspálcát használnotok. Akiknek nincs varázserejük, Jackel mennek az erdő szélére. Ide viszont vigyetek pálcákat. Jól fogjátok érezni magatokat, azt garantálom. Na egyelőre ennyi, a többit elmondják nektek ott. Még találkozunk.
Azzal lehalkította hangját, és elhagyta a gyülekezőhelyet. A többiek kicsit meglepödve indultak el vezetőik után. Az erdő szélén megálltak. Most Jacken volt a sor a magyarázatok adására.
- Gondolom izgatottak vagytok, ugye?
- Igen - jött a válasz. Mit fogunk csinálni?

- Üljetek le. Kényelmesebb lesz. Először is beszélgetni fogunk. Nem kell semmit szégyellnetek. Azt hiszem ugyanabban a cipőben jártok mindannyian. Nos, akkor akár kezdhetem én is. Csak úgy bemelegítésképpen. A családomban mindenki aranyvérű volt. Én is. A régi időkben ez fontos volt ahhoz, hogy ne nézzenek le a többiek. Az aranyvérűek pár ember szemében a hatalmat, a bölcsességet jelentették. Voltak, akik kihasználták ezt, és megpróbáltak hatalomra jutni. Ők mindenkit félreállítottak útjukból, ha keresztezték azt. Óriási harcok folytak. Viszont voltak olyanok is az aranyvérű családokban, akik belátták, ez a sok viszály nem vezet jóra. Ők az úgynevezett sárvérűek mellé álltak. Közben megszületett egy jóslat, amely szerint születik majd egy fiú, aki végleg legyőzi a gonoszt. A jóslat beteljesült, gondolom mindenki ismeri Grindewald történetét. Sötét idők voltak akkoriban. Mindenki rettegett, senki nem tudta, hogy ki fogja elárulni. Voltak, akiket barátaik, vagy családjuk köpte be.

Akkoriban az én családom is az aranyvérűek közé tartozott. Ők rájöttek, menekülniük kell a Sötét nagyúr elől. Nehezen, de sikerült eltűnniük, viszont ezért nagy árat kellett fizessenek. Egy ideig le kellett mondjanak varázsereikről. Őseim ezentúl fosztogatással éltek. Először az utcákon próbálgattak megélhetést keresni, apróbb dolgokat lopkodtak. Mivel varázserejüket nem használhatták, védekezni kevésbé tudtak. A muglik elkapták őket párszor, s börtönbe is ültek. Ott hallottak a tengeri rablókról, a kikötővárosok rémeiről, a kalózokról, akik a tengereken próbálták szerencséjüket. Hamarosan beálltak közéjük. Egy idő után aztán feledésbe merült a varázslók élete. A szülők, védve gyermekeiket nem mondák el nekik, kik is valójában ők. Egyszer aztán egy fiatal lány rájött mindenre. Elhagyta a muglik világát, s visszament a varázslók közé. Hiába próbálta családja megvédeni, s visszatartani. Pár év múlva összeállt Grindewald egy hívével, s született egy fiúk, meg egy lányuk. A fiú volt az apám. A lány pedig Jack nagyanyja. Apám, Grindewald halála után végleg elhagyta szüleit, s megismerkedett anyámmal. Aztán pedig én is a világra jöttem, s most itt vagyok. Egyelőre ennyit rólam. Na most, mivel látom, hogy nagyon húzódzkodtok attól, hogy magatokról beszéljetek, inkább kérdéseket teszek fel. Az első kérdés az lenne, hogy mennyire fogadta el a családotok, hogy nincs varázserőtök? Kezdje, mondjuk… Mike.

A megszólított egy szúrós pillantást vetett Jackre, de aztán elmondta, hogy vannak még kisebb veszekedések ebben a témában, viszont sikerült megszokniuk, hogy nem tudja pár mozdulattal elrendezni a dolgokat. A beszélgetés elég hosszúra sikerült, voltak akik még mindig rettegésben éltek otthon, meg olyanok is, akik beletörődtek sorsukba. Miután mindenki válaszolt, Jack feltette a következő kérdést is.
- Köszönöm. A mai napon azzal foglalkozunk részben, hogy bebizonyítsuk nektek, mindenkiben van tehetség. Most mindenkit kérek gondolkozzon el rajta, hogy miben a legjobb. Akkor a kivétel érdekéért, kezdheti mondjuk…Mike?
- Jól van, de csak, ha megígéred, hogy utána nem szívatsz többet.
- Megbeszéltük.
- Ok. Állatok.
- Állatok?
- Igen, állatok. Ehhez értek. Nem is tudom…olyan, mintha megérteném őket… Egyszer egy sérült bagoly került hozzám, és titokban ápoltam. Beszélgettem vele. Azóta, mikor állatok vannak körülöttem, mintha tudnám minden kis gondjukat. És ami érdekes, az az, hogy meg is bíznak bennem. Ennyi.

A többiek ámulva hallgatták a fiú magyarázatát. Nem volt egyiküknek sem ilyen tehetsége.
- Köszi. Gondoltam, jó lenne ezzel kezdeni, hátha bátorságot öntünk egy kicsit a többiekbe. Igen kevés embernek adatik meg ez a képesség. Egyik ilyen emberről biztosan ti is hallottatok, viszont az nem biztos, hogy tudtatok képességéről. Göthe Salmander, a Legendás lények könny szerzője is rendelkezett vele. És amint látjátok, tökéletesen ki is használta. Most pedig mindenki gondolkozzon el azon, hogy mi is megy neki a legjobban, meg azon, hogy hol használhatná ki képességeit maximálisan. Ebben akarunk nektek segíteni. Akkor akár folytathatnánk is. Tünde?
- Hát… sokat olvasgattam a tesom iskolai könyveit, és sok mindent megtanultam. A legjobban viszont a gyógynövénytan, meg a bájitaltan érdekelt. Bármilyen növényt megismerek, meg néhány egyszerűbb bájitalt is el tudok készíteni. Olyanokat, amihez nem kell varázsolni.
- Köszi. Ez sem elvetnivaló képesség, jól jön majd, ha szükséged lesz gyógynövényekre, vagy más hasznosabb növényre. Legalább te nem fogsz éhen halni, vagy ami még rosszabb, valami mérgezőt megenni, ha majd semmi nem lesz a közeledben. Na meg azért segíthetnél Mikenak is, ha valami elhagyatott állatot talál szépen megkeresni a számára legmegfelelőbb ennivalót. Más valaki? Mondjuk…Sawyer.

A beszélgetés végül elég unalmasnak tűnt, sokat gondolkoztak rajta, mi is lenne a legjobb tulajdonságuk, viszont nem volt egyiknek sem hasznosabb képessége, mint Mikenak. Voltak akik a történelmet fújták, akik jól énekeltek, színészkedtek, vagy a szóval bántak rendkívül jól. Miután tisztázták magukban, hogy mégis viszik majd valamire az életben, jólesően keltek fel a fűből. Ebédelni mentek, de előtte Jack figyelmeztette őket, hogy evés után menjenek vissza, mert még korántsem ért véget a nap. Hamar szerét ejtették az ebédnek, s mindenki visszaindult az erdő szélére. Ott most már ketten várták őket, ott volt T.T. is. Egy hosszú asztal volt felállítva, amin rengeteg doboz állt. Egyik sem volt nyitva, ezért mindenkit furdalt a kíváncsiság, hogy mi is rejtőzik bennük. Jack belekezdett a magyarázatba.
- Látom, kíváncsian várjátok, hogy mivel fogunk a továbbiakban foglalkozni. Nos, ehhez egymás segítségére lesz szükségetek. Mi majd figyelemmel kísérjük mesterkedéseiteket, s ha baj van, segítünk. Kíváncsi vagyok tényleg úgy álltok a dolgokhoz, ahogy reggel említettétek. Szabad kezet kaptok.

Mindenki az asztal köré gyűlt. Megfigyelték a dobozokat. Első látásra egyformának bizonyultak, de ha jobban megfigyelték őket, voltak kisebb különbségek. Mindenki gondolkozott, de végül Tünde jött rá, mit kell tenni. Hát persze.
- Megvan! Engedjetek közelebb - mondta. Ez az én feladatom lesz. Lássuk csak. Fenyő, nyír, nyár, fűz… - motyogott. Igen…Talán..
Mindenki őt figyelte. Jack mosolyogva figyelte, hogyan töri az agyát. Aztán…
- Ok. Arról van szó, hogy mindegyik doboz más anyagból van, s ennek következtében, mindegyiket másképp lehet kinyitni. Viszont szükség lesz a tulajdonságaitokra is. Vegyük akkor sorba. Mivel lehet a fűzfát megsemmisíteni?
- Ööööö… - gondolkozott egy barna, nagydarab fiú. Talán fejszével?
- Nem, nem… nem hiszem, hogy ilyen egyszerű lenne. Más ötlet?
- Hát… olvastam valahol, hogy a papagájokat tartók mindig biztosítani szoktak nekik egy-egy ágat. A legalkalmasabb a fűzfa. Ezen szokta csőrét edzeni. –ezt egy kislány mondta, aki arról volt híres, hogy mindent észben tart, amit elolvas. De gondolom, nem valami használható ötlet ebben az esetben. Több száz madárra lenne szükségünk ehhez.
- Hát ebben igazad van, mondta Tünde, viszont van valami, amit elfelejtettél. Mike tud az állatokkal beszélni. Viszont ahhoz szükségünk lenne legalább egy papagájra, hogy üzenni tudjunk rajta keresztül a többinek. Na jó, ez tényleg elég furán hangzik, de azért mégis kipróbálhatnánk. Honnan szerezzünk papagájt?
- Egyszerűen kértek egyet- szólalt meg a hátuk mögött T.T.
Mindenki felé fordult. Megforgatta pálcáját, és elmotyogott egy Avis-t, mire egy csapat madár röppent elő a semmiből.
- Remélem ennyi elég is lesz. - mondta.

Mike koncentrált, s gondolatban kapcsolatot keresett valamelyikkel közülük, míg végül sikerült megtalálni a legmegfelelőbbet. Magához hívta, és biztosította róla, hogy semmi baja nem lesz, sőt, jutalomban fog részesülni. A jutalom hallatára egy tarka papagáj vált el a többitől, s leszállt Mike vállára. A többieken ismét kiült a döbbenet. Egy hangot sem hallottak, mégis tudták, hogy Mikenak sikerült “szóba” állni a papagájjal. Közben Mike roppant megdolgozott a cél érdekében, nehezen sikerült meggyőznie a madarat arról, hogy nem hazudik. Végül aztán mégis sikerült neki, s az visszarepült a többi közé. Rövid várakozás vette kezdetét. Kíváncsiak voltak, hogyan fognak a madarak reagálni a kérésre. Azok pedig éppen arra jutottak, hogy segíteni fognak a rászoruló csapaton, meghallva az óriási jutalmat, ami rájuk várt. Pár perc után célba vették a ládikót, s lassan sikerült tönkretenniük annyira, hogy szabad kézzel is kinyithatták. Ekkor az előbbi papagáj újra a fiú vállára ült, s az elmondta, hogy nem messze talált egy helyet tele finomságokkal. Útbaigazította őket, majd miután a madarak eltűntek, csatlakozott a többiekhez. Itt megtudták Jacktől, hogy csak akkor tudják véglegesen kinyitni a ládákat, ha az összes titkára rájöttek. Meg azt is, hogy mindegyik láda valakinek a képességeire alapozódik, vagyis mindenkinek meg kell dolgoznia a célért.

Az elkövetkező órákban mindegyik ládát sikeresen kinyitották, egy kivételével. Az egyedüli gond csak az volt, hogy már mindenki felhasználta képességét, az utolsóra senki nem maradt. Tünde megkopogtatta az utolsó ládát. Fura hangot adott. Soha nem hallott még ilyen fáról. Gondolkozott. Párszor megforgatta, s megütögette. Egyik ilyen alkalommal viszont ráakadt a megoldásra. Ahogy felvette az asztalról, egy furcsa foltra lett figyelmed a láda falán. Hozzáért, és rájött, hogy ami a ládán van, az nem más, mint festék. Tehát ezért nem látott még ilyen fát…mert nem is létezett. Akkor a hangja után következtetésre jutott. A láda üvegből volt. Meg is osztotta véleményét a többiekkel, de még mindig nem tudtak valamit. Ki lehet az a személy, aki ezt megsemmisíti? Valaki a háta mögött unalmában dúdolgatott. Ekkor pedig beugrott a megoldás.

- Jack! Nem énekelnéd el nekünk mégegyszer azt a dalt, amit a buszon előadtál?
A többiek úgy néztek rá, mint egy őrültre. Jack nevetve fordult a buta képet vágó fiatalokra, és rázendített. A doboz abban a pillanatban megrepedt, majd óriási csörömpöléssel eltört. Erre pedig a többi ládáról is eltűnt a fedél. Mikor Jack abbahagyta előadását, a gyerekek visszasomfordáltak az asztal köré. A ládákban egy-egy levél volt, mindegyikben egy-egy felirattal:
NÉZZ BE HOLNAP IS
WVV.

A fiatalok elképedt arcát látva Jack úgy gondolta, meg kéne magyaráznia, mi is történt, még mielőtt azok neki esnek az igazi ajándékokat követelve.
-Ne legyetek meglepődve. Egyelőre én sem mondok nektek sokat, kivéve azt, hogy a türelem rózsát terem. Kövessétek az utasításokat, és nagy jutalomban lesz részetek. Mindenki fogjon meg egy-egy ládikót, s vigye magával. Majd eldől, hogy mi is van benne.
A gyerekek fogtak egy-egy dobozt, és visszafele indultak. A házban Imoláék már régen várták őket. Kíváncsian várták, hogy elmeséljék, hogy telt a napjuk. Kiderült, hogy nekik is hasonló dolguk volt, azzal a különbséggel, hogy ők ismert varázslatokkal kellett kinyissák a dobozokat. Végül mindeki elégedetten tette el ágya alá nyereményét, s elindultak az esti gyülekezőhelyre.
Végül itt kiderült, hogy a versenyre pontokat kaptak aszerint, hogy ki mennyire ötletes volt. Azon a napon a 9.-es számú ház vitte a pálmát. Eredményhirdetés után Jack azt tanácsolta, hogy menjenek lefeküdni, mert holnap hosszú nap vár rájuk, s kivételesen a reggeli keltést elnézik. Mindenki kialudhatja magát kedvére a buli előtt. A lányok izgatottan beszélgettek a holnapról, majd ágyba bújtak. Mire végre elaludtak, már szombat volt.