Mese a konyhakertről

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű királylány. Csodás palotában élt a többi testvérével és a szüleivel együtt. Mivel ő nagyon szerette a virágokat és a növényeket, az állatokat is, kapott a szüleitől a 18. születésnapjára egy darabka földet, hogy azt vessen bele, amit szeretne. A királylány, nevezzük Fannynak, boldogan szaladt a komornájával együtt, hogy bevásároljon mindent, amire szüksége lehet. Vettek mindenféle magokat és az ősz közeledtével a palota egyik szobájában apró kis cserepekben elültették őket, hogy ha jö a tavasz már ki is kerülhessenek a kertbe. A télen minden nap elsétált hozzájuk, simogatta, becézgette a növényeket, öntözgette is őket. Alig bújt ki az első nap, már futott is a testvéreivel a kertjébe, hogy kijelöljék, mi hova fog kerülni. Ezek után már minden nap leste, hogy mikor tudja kiültetni a kedvenceit.

Végre eljött a jó idő és az egész királyi família kíséretében Fanny és a szobalánya Kati, kiültették a növényeket. Minden egyes sorba más-más került. Nőttek, nőttek, virítottak a virágok, gazdájuk kis kezével öntözgette őket. Gyönyörű lett minden, még a madarak is csodájára jártak a kertnek és csodás énekükkel emelték fényét és ezáltal a termések gyorsabban nőttek és a virágok is hosszabb ideig pompáztak. Már jó ideje ment ez, mikor egyik napon Fanny séta közben megállt az egyik sornál és hangosan sírva fakadt. Össze is szaladt az egész familia, mi lehet a kislány baja. Anyja megölelte és úgy kérdezte.
Mi történt édes kislányom? Bántott valaki talán?
Nem édesanyám, nem, csak nézd, itt ebben a sorban nem nőtt ki semmi, pedig itt van a gyönyörű levele, de nincs más.

Nyugodj meg gyermekem, majd eljön az ideje, és ami még nincs kint, kibújik az is.
Attól a naptól Fanny mindig azt a sor leste, lejött hozzá reggel, délben, este. Egyik reggel meglátta a növényke első termését, és ettől még jobban elkeseredett.
Anyám, anyám, nézze, kibújt a növényke, de nem lett benne köszönet mégse. A többi olyan szép, gyönyörű, nézd a répát, ha kezembe fogom gyönyörű piros, édes termését, legszívesebben azonnal bele is harapnék. Vagy lásd a paradicsomot, milyen gyönyörű, az egres még így savanyún is szebb, mint ez. Mi lehet a neve ennek a furcsaságnak, melyet még nem láttam idáig soha?
Nem tudom- válaszolt a királyné és máris a kút szélén ülő béka felé fordult, aki nagy brekegve figyelte az eseményeket.

A királylány nevetve nézte a csúf jószágot, majd kezébe fogta és azt mondta, ettől a növénytől még ez a béka is szebb. Azzal óvatosan meg is puszilta, nehogy a szép zöld jószág megsértődjön a szavától. A béka ijedtében elfelejtett brekegni, csak egy burgonya, jött ki belőle, mire a kis Fanny az új növényét elnevezte róla.
Anyu. ez a csúnya, legyen itt a burgonya.
Azzal megnyugodva besétáltak a házba, nem is nézve hátra. Másnap, amint a kis lányka kijött a kertjébe, körbenézett, és azt vette észre, hogy a föld felől eltünt az új növénye. Kereste, kutatta, sírva hívogatta, becézte, - merre vagy te kis buta - én nem akartalak bántani, de mivel nem ismerlek még, azt hittem, te is olyan szép vagy mint a többi. Sajnálom, gyere vissza, légy te a kertem legszebbik darabja.

Hiába sírt, zokogott a lányka, soha nem jött elő többé kedvenc burgonyája. Elbujt a föld alá szégyenében, hogy a gazdácskája még a békát is szebbnek látja nála.
Azóta ott él ő, és ha kezedbe veszed, látod a szemén a bánatot, hogy a király lánya szavával rajta milyen sebet ejtett. Ezentúl vigyázva vedd a kezedbe, nehogy a kés éle véletlenül megsértse.