Mese a fegyvergyárosokról

Gondolom kíváncsi vagy arra is, hogy mi történt a világgal miután legyőzték a hadurat. Háborúk jöttek, elborították az egész világot, hősök jöttek, epikus csatákat vívtak, szörnyeket teremtettek, amiket le kellett győzni. 3 testvér tűnt fel, akik rájöttek, ki a gonosz a világban, aki a háborúkért felelős: a mágus volt. Ura halála után még mindig élt, és élvezte a pusztítást.

A 3 testvér rájött, hogy különleges tehetség birtokában vannak: képesek voltak olyan fegyvereket kovácsolni, melyek mágiája hatalmasabb volt minden addigi próbálkozásnál. Használni nem tudták őket, de megalkotni igen. Kovácsoltak hát egy páncélt, egy kardot, és egy pajzsot, de nem tudták eldönteni, hogy a sok hős közül, melyik kapja a fegyvereket. Így hát próbát hirdettek: az, aki a leghősiesebbnek bizonyul, kapja a fegyvereket.

Ezernyi herceg és nemes tűnt fel a próbákon, páncélokban, kardokkal küzdtek a szörnyetegek ellen. Azonban jött egyszer egy névtelen szegényfiú. Páncél helyett egyszerű vászonruhában harcolt. Kardja nem volt, csak egy bot volt minden fegyvere. Szinte mindenki kinevette. Esélytelennek tartották. De a fiú olyan erőt birtokolt, amit senki más: szerelmes volt. A lányt akit szeretett a varázsló átkozta meg, és az átok csak akkor törhetett meg, ha legyőzik a varázslót.

A 3 testvért elképesztette, hogy milyen hatalmas erőt adott a varázsló leggonoszabb átka, a szerelem. Rájöttek, hogy a varázsló hibázott. A szerelem nem volt többé átok. A névtelen fiú a szerelem adta erejének köszönhetően egyetlen bottal hősiesebbnek bizonyult, mint az összes nemes együttvéve. Így hát a fiú kapta a páncélt, a pajzsot és a kardot. Felkerekedett, hogy megtalálja a varázslót. A 3 testvér vele tartott.

Ismeretlen tájakon vezetett útjuk, ezernyi veszély és akadály között. Erdőkön keresztül, hol ember nagyságú hollók éltek, lápokon keresztül, hol életre keltek a holtak, óceánokon keresztül, melyekben tengeri szörnyek tanyáztak. Azonban a fiú, ki nem volt többé névtelen, sőt, sok felé úgy emlegették, a Hős, mindenhol győzedelmeskedett. Páncélja ha érte a nap vagy a hold fénye, sebezhetetlenné tette, pajzsa megvédte őket a sötéttől és minden gonosz varázslattól, kardja pedig, melyet aranyból és dicsfényből kovácsoltak egyetlen vágással leterítette a legfélelmetesebb rémeket is.

Végül 111 nap vándorlás után megérkeztek a varázsló tornyába. Ott a hős és a varázsló olyan csatát vívtak, melybe az egész világ beleremegett. A varázsló besötétítette az eget, így a hős páncélja alig volt több egy egyszerű páncélnál, olyan varázsszavakat ismert, amik áttörték pajzsát, és képes volt állni kardjának csapásait.

Azonban a hős nem adta fel. Szerelméért bármire hajlandó volt. Puszta kézzel fojtotta meg a varázslót. Azonban aki a varázslóhoz ért, az halál fia volt: a pokol tüze égette meg a földön. De a hős addig fogta a varázsló nyakát, amíg az el nem ájult, és csak azután indult el a túlvilágra.

A három fegyvergyáros pedig ott maradt az eszméletlen varázslóval. Sehogy sem tudták megölni őt. Így hát hárman, közös erővel egy koporsót készítettek. Belsejét a hős ruhájával bélelték ki. Az acélba, amiből készült, beleillesztették a hős botját. És végül a szegecseket amik lezárták abból a medálból készítették, amit hős a szerelmétől kapott.

A varázslót zárták a koporsóba: az volt a büntetése, hogy el kellett viselnie minden jót, amit legszörnyűbb átka, a szerelem okozhatott, büntetésének pedig addig kellett tartania, amíg nem születik nála gonoszabb ember.

A három fegyvergyáros ugyanakkor félt, hogy kiszabadul a varázsló, így építette köré egy kriptát. Legerősebb varázslataikkal védték. Később felhúztak egy műhelyt is. Tehetségük öröklődött gyermekeikre, a gyár egyre csak nőtt. Soha nem adtak el fegyvert gonosz embereknek, és mégis ők lettek a leggazdagabb család a világon.