Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Nooa Järvinen nem őrült meg. Erre akár mérget is venne, még ha a bátyja, a pszichiáter és...
Áldozat vagy hős?
Miután lecsillapodott a légzésem felkeltem az ágyról és körbenéztem a szobában. Lauren már...
Hazatérés
Sárkányharag
Friss hozzászólások
MelegPista: Igen, az elvárások már ismerős...
2021-10-20 04:05
blackforrest: A nagy többség:Adonisz és olya...
2021-10-19 13:20
MelegPista: Kár, mert egyrészt úgy nem len...
2021-10-18 16:24
blackforrest: Mert manapság nincs idő semmir...
2021-10-18 13:01
blackforrest: Összekötő kapocs lehet pld a f...
2021-10-18 12:59
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Mélységes depresszió 4. rész

Készült a csütörtökre. Megtehette volna, hogy el sem megy a pszichológusnőhöz, de tartozott neki az igazsággal, és végképp nem szerette volna, ha ismét a nő megy utána. Így tartotta becsületesnek. Egyszer már megpróbálta kikerülni, most azonban más helyzet adódott, amibe belekényszerítette a lelkiismerete.
Eltervezte, mit fog mondani, de az élet mindig mást hozott, mint amit alaposan átgondolva végre tudott volna hajtani.
Zsuzsanna eleve nem a rendelőbe hívta be, hanem a konyhájába, ahol éppen sürgős dolga volt. Ez a fejlemény nagymértékű bizalmat mutatott, és kizárta azt a lehetőséget a történetből, hogy Gusztáv még az ajtóban közölje a mondandóját.
- Bocsi, de főzök, és nem szeretném, hogy a hagyma odaégjen! Addig üljön már le, legyen szíves! - mentegetőzött a nő.
Szép konyhája volt, látszólag keveset használt és elég kicsike is, de azért akadt az egyik sarokban egy étkező, amihez a férfi leülhetett és bepréselhette magát az asztal mögé. Nagyon nem volt ínyére a helyfoglalás, de a nő sürgött- forgott, látszólag nem lett volna alkalma megfelelően figyelni. Várt hát, és csak nézte a rövid nyáriruhában szellős könnyedséggel sürgő- forgó kicsit hasas, de nagyon csinos nőt. Hiába tetszett neki, már csak azon tudott gondolkodni, mit is veszít valójában.
- Ma valahogy nem tetszik nekem, Gusztáv! Megint olyan búvalbélelt! Egy mosolyt sem tud rám pazarolni? - fordult a nő a vendégéhez, miután a pörkölt fel lett engedve vízzel, és már nem kellett félni, hogy odaég.
- Nem jöhetek többet, doktornő. Csak úgy tartottam tisztességesnek, ha ezt a szemébe mondom.
- Miért nem? Történt valami? - lepődött meg a nő.
- Történt. Elmentem a lányával vacsorázni, és túlléptem egy határt. - hajtotta le a férfi a fejét. Úgy gondolta, a részletek mellékesek, ennyi pont elég lesz. Már állt is volna fel, hogy mielőbb elkerüljön szem elől, de hagyott egy kis időt, hátha lesz a nőnek kérdése. Zsuzsanna egy rövid időre lemerevedett, csak bámult a semmibe, aztán a férfira nézett.
- Rossz ötlet volt, bocsásson meg! Azt gondoltam megbarátkoznak. - mondta óvatosan.
- Nem is féltette tőlem a lányát? - csodálkozott Gusztáv.
- Magától? - emelte rá a mutatóujját Zsuzsanna, és kicsit nevetett is, ami a férfinak gúnyosnak tűnt.
- Ja, értem! Ennyit számítok körülbelül. - halkult el a férfi hangja. Mielőtt azonban kiléphetett volna az ajtón, Zsuzsanna elé állt, és ha csak minimálisan is volt magasabb, áthatolhatatlan akadályként tartotta vissza Gusztávot.
- Én megbíztam magában, és tudom, hogy nem adott okot a csalódásra. Üljön vissza kérem és nyugodjon meg. Mesélje el, mi történt, miből gondolja, hogy nem jöhet hozzám beszélgetni. - a nő határozott volt és meggyőző. A férfi tétován visszamozdult, és amikor Zsuzsanna szemben elfoglalt egy széket, ő is leült.
- Csak bátran.  - tette Zsuzsanna az asztal lapjára a kezeit.
Gusztáv mesélt. Kezdte az elejéről, a lány milyen talpraesetten kért bocsánatot. Kénytelen volt megemlíteni a történeteit, amiben Marcella fantáziát láthatott, és ami növelhette a lány lelkesedését. Igyekezett azonban minél semmitmondóbbnak beállítani, hiszen ő maga sem értékelte sokkal többre a saját alkotásait.  Nem tulajdonított neki jelentőséget, hogy mélyebben is beavassa a pszichológusnőt az írás nyújtotta fantáziavilágába, pedig lehet, az is számított volna a gyógyulásában, de még nem volt rá felkészülve. Azt hitte, rövid úton szabadulhat, hát tévedett. Improvizálnia kellett úgy, hogy Marcellát is megvédje. Igen, úgy érezte, senkinek nem használ, ha elmondja, hogy a lány kezdett ki vele. Próbálta hirtelenjében kicsemegézni a vacsora részleteit, persze az elhangzott beszélgetésről hallgatott, és a mozi összebújós részét sem említette. Csak annyit próbált kinyögni a szemben ülő nőnek, hogy ott töltötte az éjszakát a lánya szobájában, mert jól érezték magukat együtt.
- Történt valami? - kérdezte Zsuzsanna, mikor látta, hogy a férfi töredelmes vallomása véget ért, és már nem akar többet mondani.
- Nem, tulajdonképpen nem történt semmi. - ismerte be Gusztáv.
- Akkor mi az ok, amiért úgy érzi, nem jöhet hozzám beszélgetni? - faggatta a nő, de mielőtt a férfi válaszolhatott volna, a nő felpattant megkavarni a pörköltet, de kíváncsi tekintettel nézett vissza, hogy elősegítse a vallomást.
- Túl bizalmas viszonyba kerültem a lányával. - vágott grimaszt a férfi. Gyűlölt hazudni, de ezzel a mondattal tulajdonképpen az igazat mondta.
- És az miért baj? Én örülök, ha megbarátkoznak. Nem csak magának, a lányomnak is jót tesz, ha valakit közel érezhet magához. Hátha magának hamarabb megnyílik, mint nekem. - mosolygott a férfira Zsuzsanna.
- Magának is meg fog nyílni, csak idő kérdése. Most van abban a korban, amikor sok dolgot átértékel.
- Szóval bizalmasan beszélgettek. Nem kérdezem, miről volt szó, ne ijedjen már meg! - nevetett a nő, és ha kíváncsiságot érzett is, valahogy még jobb kedvre derült, vízzel teli edényt rakott a tűzhelyre tésztát főzni. Nagyon tudta, mikor kell diplomatikusan hallgatni.
- Annyira nem ijedtem meg. - mormolta a férfi maga elé, miközben arra gondolt, a nő mennyire félreértheti a helyzetet.
- Hogy szereti a pörköltet? Befőttel vagy savanyúsággal? - érte váratlanul Gusztávot a kérdés.
- Most meg akar hívni vacsorára? Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne! - próbálta magát kimenteni a férfi. Maga sem tudta, miért ilyen elutasító mindenkivel. Most azonban nem a nő gesztusa, hanem a belső érzései késztették, hogy nemet mondjon.
- Még szép! Már ott ül az asztalomnál, el nem eresztem! - próbált tekintélyt parancsolni a nő, de érezte az ellenállást, ezért halkabban hozzátette - Szeretném!
A férfi csak bólintott, megadta magát a nő akaratának. Vevő volt a kedvességre, és azon gondolkodott, hogyan adhatná majd vissza egyszer. Nagyon nem szeretett adós maradni.
- Befőtt. - nyögte halkan Gusztáv, a kényelmetlen érzése viszont nem múlt el.
- Remek! - sürgölődött a nő és elkezdett teríteni. Kimondottan jókedve volt, amit máskor olyan szívesen látott volna a férfi, de pillanatnyilag nyomasztotta a szomorú igazság.
- Marcella?
- Majd jön, ha akar. Nem nagyon szokott velem enni. Jobban szereti a saját szobáját. - a nő készségesen válaszolt, nem is sejtette, hogy Gusztáv nem udvariasságból kérdezett. 
A kényelmetlen helyzetet azonban nem sikerült elkerülni, mert a lány pár perccel később beállított, és sápadt képpel, ráncolt homlokkal vette tudomásul a férfi jelenlétét.
- Szia. - mondta óvatosan Gusztáv, de válasz nem érkezett, Marcella kíváncsibb volt az ételre. Zsuzsanna azonnal megérezte, hogy valami nincs rendben.
- Megyek, keresek befőttet. - állt fel az asztaltól. Mielőtt bárki is reagálhatott volna, eltűnt egy másik helységben.
- Mit keresel itt? Jöttél árulkodni? - sziszegte a lány goromba tekintettel. Nem várta meg, a férfi mit felel, csak gyorsan ő is távozott és nem maradt utána, csak a férfi lelkében a keserűség. Pont ezt a találkozót szerette volna elkerülni.
Az ajtó csapódása után Zsuzsanna azonnal megjelent egy konzervvel a kezében.
- Kibontaná ezt nekem? Olyan ügyetlen tudok lenni néha. - mondta. Még véletlenül sem kezdett kérdezősködni, csak a férfi szomorú arcát tanulmányozta, aztán gyorsan fordult egyet a konzervnyitóért.
A vacsora viszonylagos csendben telt. A férfi nagyon keveset evett, pedig Zsuzsanna jó háziasszony módjára tényleg nagy vendégszeretettel kínálgatta az egészen finom pörköltet. A feszültség tapintható volt, de egyikük sem szándékozott megbontani ezt a helyzetet, csak udvariaskodtak egymással.
Gusztáv illedelmesen, és tényleg nagy szeretettel köszönte meg az ételt, és már ment volna haza, de a nő nem engedte.
- Hová akar még menni? Most kezdődik a beszélgetés! - állította meg figyelmeztető hangsúllyal a férfit. Pillanatok alatt bepakolta a mosogatógépbe az edényeket, aztán áttessékelte Gusztávot a rendelőjébe. 
- Helyezze magát kényelembe! - mutatott a fotelra, ő maga pedig mindkét lábát baloldalról maga alá húzva szembe ült a másik ülő alkalmatosságon, ahogyan csak a nők tudnak, érzékien és eszméletlen szexin. A hosszú, világos combjai csodálatosan simultak egymáshoz. A férfi minden terve borult aznapra. Örülnie kellett volna, mégis inkább bűnösnek érezte magát a Marcellával történtek miatt, és zavarban, hogy Zsuzsanna ilyen otthonosan viselkedik a közelében. 
- Nos, akkor folytathatjuk a házasságával! - nyomta le a nő a magnó kapcsolóját, aztán a ruhán keresztül igazgatta egy kicsit a melltartóját, mielőtt a jegyzetfüzetéért nyúlt volna. Gusztáv beleborzongott a látványba, amit a combok nyújtottak, kevés hiányzott, hogy egészen Zsuzsanna fenekéig belásson. Zavartan kinézett inkább az ablakon, egyre kínosabb lett számára ez a nap.
- A házasságom?
- Igen, a házassága, és azt szeretném, ha érzelmi szempontokból osztaná meg velem az akkori eseményeket. - bólintott Zsuzsanna.
A férfi hatalmasat sóhajtott, és szomorú grimasszal nézett le a földre.
- Rendben, megadom magam! – sóhajtotta, aztán elkezdett beszélni - Pár évvel az után, hogy megszakadt az első és utolsó lánnyal a kapcsolatom, egy rendezvényen találkoztam egy nővel. Nem mondom lánynak, mert érettebb volt minden tekintetben. Már akkor megérintett, amikor az ajtón belépni láttam. Volt benne valami varázs. Egy kis szomorúság, egy kis báj, szépség, elegancia. És vesztemre ez a hölgy az én székem mellett kapott helyet. Nem emlékszem, konkrétan hogyan keveredtünk szóba. Az rémlik, hogy ült még néhány ismerős is az asztalnál, és rajtuk keresztül sikerült felvennem vele a beszélgetést. Tulajdonképpen csak általános témákról beszélgettünk. Sokáig nevét sem tudtam, Csak az alakja tetszett és az illata, meg a kedvessége, mosolya. Eszébe nem jutott firtatni az állapotom, egyszerűen csak beszélgettünk. Neki mondtam először életemben, hogy ha valaki kapcsolatot keres, előbb nézzen szét maga körül, mielőtt a világ másik végéről találna magának partnert. Akkor még nem tudtam, de már volt egy kicsi lánya. Az a lényeg, hogy kellemesen elbeszélgettünk. Még egy pusziig sem jutottam, de nagyon intelligensnek találtam a nőt. Miután elváltunk, bántam is, hogy nem kértem el az elérhetőségét. Bosszankodtam, hogy miért vagyok ilyen gyáva, de úgy gondoltam, nem vagyok egy olyan művelt, okos nő mellé való. Sokat gondoltam rá és nagyon is jó értelemben. Akkor ez még csak vonzalom volt, de úgy előttem maradt az arca, a vonásai, kívántam, hogy ismét láthassam.
- Egy hónappal később aztán a sors megkegyelmezett. Találkoztunk, megint beszélgettünk és megismertem a kislányát. Mindig is szerettem a gyerekeket, ezért nem volt nehéz megbarátkozni vele sem. Nem emlékszem, milyen érzésekkel mentem fel a nőhöz. Talán volt benne némi várakozás, egy kicsi remény, de alapvetően csak barátként. Nagyon tartózkodó voltam. Nem számítottam én semmire, csak szükségem volt arra a kellemes légkörre, amit a nő tudott nyújtani. Egészen későig maradtam. Sosem mertem volna nála kezdeményezni, ha nem érzem rajta, hogy várja, hogy megcsókoljam. Nem tett ő semmit, de a nézése, a beszédes szemei rávettek, hogy kilépjek a saját árnyékomból. És ha nem is sokáig, de smároltunk, és kezdett minden színes és élvezetes lenni. Legközelebb már sokkal mélyebb érzésekkel mentem hozzá. Nem, nem voltam tolakodó, de a csókot azért igyekeztem megismételni, és ha lassan is, de alakultak a dolgok. Én nem akartam siettetni. Eleget beszélgettünk, és tudtam, hogy nem alkalmi kapcsolat alakul közöttünk.
- És már akkor megkezdődtek a bajok, amiket akkor még el sem tudtam képzelni. Esténként mentek a simogatások, ritkán némi petting, de hosszú hónapokig nem akart velem lefeküdni. Amikor végre sor került rá, valahogy az sem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Sérült volt a lelke, összetörte valaki a szívét. Abból a kapcsolatból csak a gyerek maradt meg és a lelki sérülés. Én értettem, segíteni szerettem volna, és bizonyítani, de valahogy nagyon nehezen oldódott ez a helyzet. A pettingek is olyan nehezen indultak, engem meg hajtott a vágy, és az előző kapcsolatom után nem akartam elhinni, hogy ennyire nem működik. De bíztam, és megelégedtem azzal, ha kézzel segítettünk időnként egymáson. Próbáltam beszélgetni erről, de akkor csak azt kaptam, hogy csak ezért járok hozzá, szóval szépen az orromra lett koppintva, én meg behúztam fülem farkam, mert kellett nekem az a nő.
- Össze házasodtunk. Mondanom sem kell, hogy nászéjszaka nuku, szó sem lehetett szexről. Pedig azt gondoltam, hogy ha érzi a szeretetem és a bizalmamat, akkor megváltozik és ő is nagyobb odaadással lesz felém. Tévedtem, semmi nem változott. Viszont elkövettem életem legnagyobb baklövését. Kérdezgettem a korábbi kapcsolatairól. Nem árult el túl sokat, de elhangzott egy a mondat, ami nagyon mély nyomot hagyott bennem, és még ma is ugyanúgy fáj, vagy még sokkalta jobban is, mint azon az estén. Nem tudom, miért árulta el, hogy az előző kapcsolatában volt olyan nap, amikor négyszer is lefeküdtek. Ez egy hatalmas késdöfés volt a szívembe, amit azóta sem tudok elfelejteni.
- Miért? - kérdezett közbe a doktornő.
- Egyszerű az oka. Velem, ha havonta egyszer lefeküdt, akkor már boldognak kellett volna lennem, de ez igen ritka eset volt, többnyire nem működött ez ilyen sűrűn. Pedig próbálkoztam én folyamatosan, csak nem nagy sikerrel. Velem vagy nem érezte jól magát, vagy csak egyszerűen a lelki sérülései visszatartották. És ez valahogy sehogyan sem akart megváltozni. Mondhatom, hogy irigy voltam, ami nem szép, de valahol a férfiúi hiúságom akkora csorbát szenvedett, amit nem tudtam leküzdeni. Mennyit érek én, mennyire szerethet engem, ha értem ennyire sem képes? Mivel vagyok én kevesebb, hogy másnak, aki csak kihasználta, tálcán kínálta az örömöket, nekem, aki törődtem vele és mindenem odaadtam, nem jutott töredéke sem? A férfiasságom itt óriási csorbát szenvedett. Legalább ne mondta volna el a viselt dolgait, akkor nem bántott volna ennyire a másodrendű szerepem.
Gusztáv arcára kiültek az indulatai, de Zsuzsanna pont ezért nem akarta félbeszakítani, had adja ki magából a férfi, ami a lelkét nyomja.
- És a baj, ha már jött, akkor egyre nagyobb mértékben szakadt rám. Mint egy láncreakció! Sosem vetettem a szemére, ami engem bántott, de napról napra egyre görcsösebb akarás lett a vége. Azt gondoltam, ha jó vagyok az ágyban, akkor majd megjön a kedve. Olvastam én millió felvilágisító irodalmat, mégis tévedésbe kerültem, és nem tudtam elkerülni a kényszerűen érkező problémát. 
- Valami nagyobb bajt sejtek. - sóhajtott a doktornő.
- Igen, a baj csak gyűlt és gyűlt. Nem hogy jobb lettem volna az ágyban azon a néhány alkalmon, amit sikerült szinte kikönyörögni, csak elkezdett a jó is elromlani. Elkezdtem magam figyelni. Biztosan tudja, miről beszélek. Amikor aktus közben igyekszem az orgazmust elkerülni. És ez a szakirodalomban is úgy van megírva, hogy valaki minél jobban erre játszik, annál rosszabbul fog teljesíteni. És igen, a gondjaim kezdtek kicsúcsosodni korai magömlés formájában. Pont az akaratom ellen dolgoztam, hiába volt meg bennem a jószándék. És ha már szégyenben maradtam, és nagy kudarcként éltem meg azt a pár alkalmat, amit egy fél év alatt sikerült összehozni, akkor buta fejjel másként szerettem volna teljesíteni. Azt gondoltam, hogy mivel úgy is vonzott az orális szex, majd úgy okozok örömet, de csak néhány alkalommal sikerült rávenni. Sem előjátéknak, sem egyéb módnak nem igazán működött. 
- Miért nem működött? - harapott az alsó ajkába Zsuzsanna.
Gusztáv ismét vágott egy keserű grimaszt, ha lehet, még jobban összeráncolta a homlokát. Az emlékezés különös keserűséget jelenített meg az arcvonásain.
- Mert nem szerette. Eleinte még hagyta is, megérinthettem a nyelvemmel, aztán szép lassan elzárkózott előle. Nem mondta ki konkrétan, hogy az nem jó neki, csak nem hagyta, hogy csináljam. Körülbelül ugyanúgy, mint ahogyan lefeküdni sem nagyon tudtam vele.
- És az orális szex másik módja? - kérdezett Zsuzsanna, hogy jobban képbe kerülhessen, hiszen a férfi elég szűkszavúan nyilatkozott.
- Az még annyira sem ment. Sosem mondta ki, mit gondol, csak tett róla, hogy észre vegyem, mennyire nem akar dolgokat. Pont ezért nem tudtuk megbeszélni sem, mert ő azt képzelte, hogy majd a folyamatos szájtépés, mármint beszélgetés és nagy ritkán egy misszionárius póz elég lesz a kapcsolatunkba. Hiába próbáltam valahogy rávezetni, hogy többre lenne szükségem, folyamatosan falba ütköztem. No és ahelyett, hogy segített volna, csak azt várta, hogy majd én oldjak meg mindent egyedül, pedig pont miatta lettem egyre rosszabb a szexben. Az orális szex meg egyetlen egyszer működött, és soha többé nem vette a szájába. Azt is én rontottam el. Én kértem, hogy csinálja végig. Életemben akkor éreztem legjobban és legelőször, hogy valóban szeret, amikor közvetlen utána felhúztam magamhoz, és a csókját éreztem. Ma sem tudom, egyáltalán a szájában voltam-e az orgazmusom alatt, csak a gyönyört éreztem, látni semmit nem láttam, de nem is az volt az igazi lényeg. Abban a pillanatban éreztem rajta az odaadást, mindegy volt, hogyan fejezte be. Talán kár volt megtenni, mert az akció akkori szépsége tulajdonképpen egy életre lezárta az élvezetnek ezt a módját. 
- Jó. Most beszéljünk a korai magömlésről. - csóválta meg a fejét a doktornő. A komolyság kiült az arcára, de a férfi csak lopva, rövid pillanatokra mert a szemébe nézni.
- A korai magömlés. Az volt az egyik legnagyobb baj. Talán a rengeteg várakozás, a sikertelenség, és ki tudja még, miért alakult ki. Eleve hosszú idő telt el egy- egy szeretkezés között, és ez a felfokozott várakozás túl érzékeny izgalommal is járt. Meg kellett volna nyugodnom, hogy végre sikerült a szexre sort keríteni, de lélekben annyira izgultam, hogy ez rosszul csapódott le. És az idézőjelbe tett, túlzott várakozásnak az lett az eredménye, hogy fokozott érzelmi állapotban túlizgultam a dolgokat. A petting még nem is annyira, a közösülés viszont nagyon felizgatott. Pedig kellett volna némi higgadtság is. Ezt is elrontottam, hiszen nem tudtam kontrollálni a dolgokat, csak még mélyebb szakadékba zuhantam a saját problémáimmal, és segítséget csak visszautasítás formájában kaptam, ami kezdte darabokra szedni a kevéske önbizalmam.
- Miért nem ment vele orvoshoz? - kíváncsiskodott Zsuzsanna, miközben sűrűn jegyzetelt a füzetébe.
- Dehogy nem mentem! Kerestem egy szexuálpszichológust, és vettem a bátorságot, hogy elmondjam, mi a gondom. Sajnos a doktornő nem volt nagyon kíváncsi a részletekre. Ott megakadt a dolog, hogy csak a korai magömlésre koncentrált, a körülményeket nem ismerte. Ettől függetlenül kaptam gyógyszereket, hogy teszteljem magam, változik-e valami közösülés közben. Természetesen nem változott semmi, hiszen nem tudtam rávenni a nejem, hogy lefeküdjön velem, így két héttel később dolgom végezetlen hiába mentem vissza a rendelőbe. A doktornő mondta, hogy akkor vigyem el hozzá a nejem is legközelebb, csakhogy ez elől a nő, akinek a segítségére volt szükségem, mereven elzárkózott azzal az indokkal, hogy vele semmi baj nincs. Így ez az út járhatatlan maradt. Nem is mentem vissza többet.
- Ez elég szarul hangzik. - Nézte Zsuzsanna a férfi zavart arcát, ami mereven odaszegeződött a padlóra. Tudta, hogy szégyelli magát a mondandója miatt, és azt is látta, mennyire nyomhatja a lelkét az emlékezés, mert a szavai egyre mélyebbről jöttek és egyre csak halkultak.
- Szarul. - vette át a szót a férfi, majd kihúzta magát és megpróbált mosolyogni, kevés sikerrel.
- Ezek szerint nem talált semmilyen megoldást?
- Találtam. Azt olvastam egy könyvben, hogy sokat kell maszturbálással gyakorolni, figyelni a kritikus pontot, ott abbahagyni a játékot, aztán folytatni tovább, és ez elvileg segíthet, egyfajta tanulási folyamat. Szégyenszemre elkezdtem a feleségem mellett az ágyban esténként maszturbálni. Miután minden este visszautasított, nem maradt más módja a dolognak. Talán visszataszító, megértem, ha elítél, de akkor a nagy nyomás alatt nem sok választásom maradt.
- Hogyan próbálkozott a szexre rávenni a nejét? - tette fel a kérdést Zsuzsanna. Tudni akarta, mit ronthatott el a férfi, hogy ennyire visszautasító volt a párja.
- Próbálkoztam én mindennel. Előbb csak bújós hátvakargatással, aztán hosszan tartó simogatással közeledtem. Igyekeztem a kényeztetés után a kezemmel és a közelebb húzódásommal, meg puszikkal, esetleg szavakkal is kimondva jelezni, hogy többet szeretnék, de rendre visszautasítást kaptam. És az indokok? Ő akarta megmondani, én mikor vagyok fáradt. Hülyén hangzik, mégis azt kell mondanom, hogy ész érvekkel nem lehetett rávenni a szexre. Később, mivel mégis csak egy ágyban aludtunk, és én még mindig kitartó voltam, hosszú simogatások következtek. Aztán, hogy egy kis változatosságot vigyek a dologba, jött a minden esti talpmasszírozás. Félórákig dolgoztam rajta, aztán vagy elaludt közben, vagy csak annyit engedett utána, hogy kifliben a hátához bújjak. Hát nem voltam boldog. De még akkor sem adtam fel, nem hittem el, hogy nincs ebből az állapotból kiút. Jött a mentőötlet, az olajos hátmasszírozás. Minden adott volt, ölemben a kispárna, arra hajtotta a fejét, én pedig dolgoztam serényen, nagy- nagy reményekkel, de valahogy a vége sosem sült el jól. Kaptam egy puszit, aztán alvás, mindegy volt, hogy bennem milyen és mekkora keserűség és csalódás dolgozott. Persze hozzá tartozik, hogy a sok keserűség után egy ilyen alkalommal elkövettem azt az óriási hibát, hogy a hátáról a kezem a fenekére tévedt és azt is masszíroztam. És én idióta megérintettem az ánuszát. Ez betette a kaput. Megint elkövettem egy óriási hibát, és már nem volt visszaút. Ezek a visszautasítások pedig annyira elvették a kedvem, hogy gyakorlatilag egy idő után szinte taszítást éreztem, ha a hátát akarta megvakartatni. Persze ez már hosszú évekkel a kudarcok kezdete után volt.
- Miként élte meg a kudarcot? Arról tud beszélni?
- Ez első években csak enyhe rossz szájízzel, aztán ahogy teltek az évek és száguldottak el mellettem a hónapok, egyre rosszabbul. Előbb csak a férfiasságom szenvedett csorbát, aztán jöttek a másnap délelőtti duzzogások. Soha, de soha semmiért nem kért volna bocsánatot, mindig nekem kellett menni utána. Évekkel később pedig már kezdtem leszokni a próbálkozásokról, hiszen teljes sikertelenség volt a jutalom. Természetesen a sok duzzogás, a sok feszültség nem tett jót a kapcsolatnak. Hiába mondtam, hogy ez nem jó nekem, semmi, de semmi nem változott. Napról napra egyre rosszabbul éreztem magam. Mentem az utcán, láttam a párokat, a boldog arcokat, és hiába tudtam, hogy rengeteg ember van hasonló szituációban, engem az nem boldogított. Csak azt éreztem, hogy én vagyok egyedül olyan szerencsétlen. Magamba zárkóztam, de olyan mélyen, hogy társaságban is teljesen visszahúzódva csak elmélkedtem a problémáimon. Amikor a többiek nevettek bármilyen poénon, én fapofával hallgattam, és fizikai fájdalmat éreztem, főleg amikor szexről volt szó. Évekbe tellett, hogy utolérjen a mélységes depresszió. Borzasztó volt. Hetekig szenvedtem, és mire majdnem kilábaltam belőle, jött a következő mélypont. Aki nem ismeri, nem tudja, milyen az, amikor bármi történik, az csak rossz lehet. Minden apróság, amin máskor az ember nevet, olyankor komoly lelki terhet jelent, és nagyon nehezen van belőle kiút. És ha egyszer elkezdődik... És még valamit megfigyeltem magamon. Egy idő után minden visszautasításból egyre hosszabb mélypontok következtek.  Eleinte átléptem könnyedén, aztán 10 év után már egy fél nap kellett, hogy fel tudjak oldódni, tizenöt év után pedig már napokra lelki nyomorékká tett. Nem tudtam máson gondolkodni, csak a nyomorúságomon. Ezt nőként biztosan máshogyan értékeli, hiszen a nők könnyebben tudják a szexmentességet kezelni. Itt viszont az volt a borzasztó, hogy volt kivel, volt hol, volt érzelem, mégsem jutottam sehová előrébb. Minden adott volt, és mégsem.
- Fogadjunk, ezzel nem ment pszichológushoz! Maga pedig tudta, hogy ezt kezeltetnie kellene. A felesége nem is vette észre magán, hogy ilyen mélyre került? - a doktornő hangja keményebben csengett.
- Nem mentem orvoshoz. Tudtam, mi a bajom, azon egyetlen orvos sem tudott volna segíteni. Már tízenöt éve cipeltem magammal a terhet, és még mindig próbáltam nagyon erős maradni. Kiláballtam a depresszióból, többnyire csak egy- két hétig tartott az igazi mélypont, aztán jobb lett. Viszont otthon egy újabb sikertelen próbálkozás és elutasítás után ismét és ismét visszaestem. Ezért volt az, hogy elkezdtem hanyagolni a próbálkozásokat. Iszonyú nyomásnak éreztem a kudarcot, és minden egyes visszautasítással csak egyre hosszabbak lettek a nyomorúságos időszakok. Elfelejtettem mosolyogni. Még a maszturbálás sem jelentett különösebb örömet, sőt, inkább bűntudatot ébresztett. Teljesen meg voltam alázva, az önbizalmam elveszlett valahol a semmibe. A nejem persze ebből csak annyit érzékelt, hogy én haragszok rá, durcáskodok. És igen, haragudtam is, hiszen nem így képzeltem el az életet, főleg a házasságot nem.
- Fújjon egyet! Látom, hogy mennyire nyomasztja a visszaemlékezés! - sóhajtott Zsuzsanna, és amíg a férfi felemelte a fejét, gyorsan kazettát cserélt.
- Tud még beszélni, vagy tartsunk szünetet?
- Tudok beszélni, essünk túl rajta. - mondta halkan a férfi.
- Jól van, de ha úgy érzi nem megy, szóljon!
Gusztáv bólintott.
- Még erre, amit az előbb kérdezett, mit tapasztalt a nejem, mondanék valamit. Elég szomorú, de hozzá tartozik az igazsághoz. A sok kudarcnak és a depressziónak az lett a következménye, kezdtem gyűlölni a nőket. Harminc egynéhány évesen ez elképesztő butaság, de minden nőben azt láttam, hogy sokkal több lehet szexuális téren mindenki másnak, mint a nejem nekem. És valljuk be, az így is volt, de azért még mindig ott dolgozott és egyre erősödött bennem az a fájdalom, hogy mással nem volt ilyen, más sokkal többet kapott tőle, mint én egy évtized alatt. Az a napi négyszeri eset felejthetetlen lett, és csak őrölt egyre jobban. És ki tudja miket kaphatott az a más, amit én soha nem kaphattam meg? Ez annyira égetett, hogy minden nőben csak a rosszat láttam. Hiába tetszett valaki, mert azért sok csinos lánnyal és még csinosabb asszonnyal találkoztam, csak a negatívumok jöttek elő folyamatosan. És ezen nem segített semmi. Elkezdtem pornót nézni. Nem mondom, hogy a rabja lettem, de elég sokat megnéztem, és rettenetesen irigykedtem, hogy nekem szex nem jut, pedig tomboltak a hormonjaim. 
- A pornó segített kielégüléshez jutni, vagy inkább csak tovább csigázta az érdeklődését?
- Fura dolog. Eleinte csak néztem a nőket, felizgultam. Aztán akaratomon kívül is a filozófiáját kezdtem boncolgatni. Nem is annyira az aktus érdekelt, mint inkább a női arcok, a spermával való találkozás, a mocskos szex, amiben sosem lehetett részem. Nem annyira a szépséget kerestem, mint inkább a magyarázatot, hogy másnak miért megy, ha nekem nem. Persze azért az ízlésem nem vett be akármit. 
- Mi az, ami tetszett, és mi az, ami nem? - próbált Zsuzsanna könnyed kérdéssel enyhíteni a témán. Jól látta, hogy a férfi szenved, azt gondolta, hogy ha tereli egy kicsit a témát, Gusztáv lélegzethez jut.
- Mondom először, ami nem. Utálom nézni, ha valakit vernek. Annyira tud irritálni, hogy legszívesebben büntetném azokat, akik csak filmre is vesznek ilyesmit. Szadista hajlamok bennem nem kapnak helyet, az biztos. És nem tudom értékelni azokat a filmeket sem, ahol látszólag egy nőnek bármi is fájdalmas lehet. A túl nagy segédeszköz, a durva szex, szóval én a lágyságot kedvelem, ami talán mellettem szól, hogy van bennem valami jó is.
- Ne butáskodjon, maga egy normális ember! - szólt rá a doktornő.
- Nagyon nem érzem magam annak. - rázta meg a fejét a férfi.
- Akkor most mondja el, mi az, ami tetszik magának! 
- Az változó! Már nagyon ritkán látok pornót, de régebben, amikor még néztem, akkor is a minőséget kerestem.
- Ne bújjon ki a felelősség alól, részletesen kérem! - mutatott Zsuzsanna játékosan a férfira, aki kényszeredetten elmosolyodott.
- Biztos, hogy akarja? Nem fogja megköszönni! - szusszant egyet a férfi.
- Mi az hogy? Előttem nem lehetnek titkai. Csak bátran! Tudja, hogy nem nevetem ki. Ismernem kell a lelkét, hogy mindent tudjak, ami fontos.
- Jól van, csak le ne essen a fotelból. - simultak ki a férfi arcvonásai.
- A téma könnyed, és ezen legalább ha haloványan is, de mosolyog.
- Kínomban mosolygok. - helyesbített a férfi.
- Tudom, de előttem nem kell titkolóznia. Semmiért nem fogom elítélni.
- Tényleg? Majd ezt akkor mondja, ha részleteket mondok.
- Kíváncsian várom! - küldött Zsuzsanna csábos mosolyt.
- Ha akarja, akkor legyen. Hogy mi is tetszik. Csak azokat mondom, amik elég mély benyomást hagytak bennem ahhoz, hogy kellemes emlékek maradjanak. Legelsőnek talán megemlíteném azt a nőt, akit véletlenül találtam. Egy telt alakú, kimondottan szép nő. Az érdekessége? A kisugárzás, a perverzség, a lazaság, és az a mosoly, amit be tud mutatni egy- egy akció közben. Olyan, mint ha velem szeretkezne. És a piszkos részlet, ha érdekli. Nem kefél, csak észvesztő érzékiséggel, vontatott mozdulatokkal kielégít egy péniszt és spermát nyel. Millió van ilyen a neten, de ő ebben különleges.
- Ebben van szerepe a spermának? - jegyzetelt a doktornő fel sem pillantva.
- Persze, egyfajta fétis, de mint mondtam, maga a nő a különleges.
- Jól van, akkor menjünk tovább! Miután az orális szex többnyire csak vágy maradt, nem csoda, ha megmozgatta a fantáziáját.
- A következő dolog, ami mindig is hatott rám, az a leszbikus szex. De ez sem mindegy, milyen. Próbáltam mindig a romantikus filmeket keresni, a női orgazmusokat látni az arcokon, még akkor is, ha tudom, hogy megjátszott események. Csak azokat szerettem, ahol normális, igazi csókok csattantak és nem túljátszott jelenetekkel vették el a kedvem. Az a legjobb, ha van két igényes nő, akik viszonylag hosszú ideig húzzák az előjátékot és megfelelően ízlésesek. És persze fel vannak öltözve, hogy az is izgalmas legyen, ahogyan levetkőztetik egymást. Még azt is megkockáztatom, hogy némelyik nő annyira dögös, hogy ruhában szexibb, mint meztelen. És ha jó az előjáték, akkor valószínű, utána jó a jelenet, és nem csak a csókok tetszenek, hanem a mozdulatok, az érzékiség. Meg persze a punciba vagy popsiba hatoló ujjak, nyelvek.
- És melyik része a legkedvesebb? - kérdezett közbe a doktornő.
- A csók! A hosszú, nyálas, de érzéki csók. Egyetlen punci sem tud annyira izgalmas lenni, mint a finom, női ajkak csodásan érzéki találkozása.
- Rendben, ebben nincs semmi probléma, talán csak a romantika iránti vágya testesül meg. - jegyezte meg Zsuzsanna.
- Romantika? Önmagában az is elcsépelt fogalom, ha nincs kiteljesedése.
- Ez igaz, és magának úgy érzem, alig jutott belőle.
- Tudja mit! Hagyjuk ezt a témát, térjünk vissza a valóságba! - terelte vissza a férfit Zsuzsanna az őt sokkal jobban érdeklő problémákhoz. 
- Rendben, térjünk vissza, bár néha azt érzem, ez az egész csak egy rossz álom.
- Erről a nőgyűlöletről még beszélnünk kell! Tart még most is? - kivételesen Zsuzsanna is összeráncolta a homlokát, hogy a kíváncsiságának nyomatékot adjon. Érezte, hogy nincs felé a férfiben semmilyen gyűlölet, de tudni is akarta az igazságot. Gusztáv szomorú arcán sok dolog nem látszott, amit magába fojtott hosszú, de iszonyúan hosszú éveken át.
- Lassan elmúlt. Ez olyan téveszme volt, amit a depresszió hozott magával, és miért gyűlöltem volna valakit? Azért, mert nem feküdt le velem? Józanésszel helyre tudtam tenni a dolgot, miután jött egy nyugodtabb időszakom. Nem mondom, hogy bármibe is beletörődtem, de felül tudtam emelkedni valamennyire a bánaton. Pont az ellenkezője következett. Tiszteltem, túlértékeltem a kurvákat, akiktől minden megkapható. Egyik végletből a másikba estem. Ez sem volt jó, de ez kevésbé tűnt rossznak. És mivel alapvetően tisztelem az embereket, ezt el tudtam magamban fogadni.
- Kurvát keresett magának? - csóválta meg a fejét Zsuzsanna. A férfi nem tudta, hogy a fejmozdulat minek szól, csak gyanította, hogy egyfajta elítélő magatartás a doktornő részéről.
- Dehogy kerestem. Minek tettem volna? Nem az én világom. Csak néztem őket az út szélén, vágyakoztam és kerestem az arcukban a saját érzelmi szenvedésemhez hasonló szomorúságot.
- Érdekes, amit mond. Mint ha sorstársat keresett volna női megfelelőben. Vagyis nem egy kurvát, hanem olyan nőt, aki szenvedhet a megalázottságtól.
- Lehet. - ismerte be a férfi vállat vonva.
- Jó, akkor beszéljünk arról, mikor volt boldog ebben a házasságban.
- Az elején még a kevés szex ellenére is nagyon jó volt. Megvolt az összetartozás érzése, a kölcsönös szeretet, megbecsülés, a kíváncsiság, tényleg jól éreztem magam, és csak lassan, évek alatt kezdett minden elromlani teljesen, hiszen én ragaszkodtam, bocsánatot kértem akkor is, ha nem én voltam a hunyó. Én akartam. Lehet, hogy téves elképzelésem volt a házasságról, de ettől függetlenül alkalmazkodtam, amennyire csak lehettet.
- Álljunk meg egy kicsit. Mi volt az elképzelése a házasságról, illetve milyen nőt képzelt el magának? - szakította félbe Zsuzsanna.
- Azt hittem, hogy a házasság olyan szorosabb kötelék, amiben az ember jobban megtalálja a helyét. Amiben két ember kiegészíti egymást és nem csak az elvárások dominálnak, hanem egymás segítése és támogatása is. Amiben az ember megkapja azt, amitől boldog, és ha meg is kell dolgozni érte, akkor is érezni lehet, hogy érdemes is, és nem csak szükséges. Én tényleg mindent vállaltam ezért, mert bíztam benne, hogy működni fog. Fiatal koromban meg voltam győződve arról, hogy minél többet adok valakinek, annál többet kaphatok vissza. Azóta megtanultam, hogy ez nem így működik, de akkor még ez egy szép álom volt.
- És milyen nőt képzelt el magának? - mosolyodott el Zsuzsanna.
- Komolyan tudni szeretné?
- Persze, és ha már szexuális problémái vannak, ne felejtse ki a szexet! - bólogatott a nő.
- Ki fog nevetni.
- Nem fogom, nem lehet az olyan rossz, ahogy magát ismerem.
- Maga akarta! A külsőt most hanyagoljuk. A belső a fontosabb. Mivel én nagyon bújós vagyok, azért azt gondoltam, hogy az ölelkezésnek se vége, se hossza nem kell, hogy legyen. Álmodoztam olyan valakiről, akinek elmondhatom a legféltettebb gondolataim, aki megért, és nem számon kér, vagy leteremt, hanem tesz azért, hogy az ésszerűség határain belül valami meg is teremtődjön. Külsőleg meg sokáig azt gondoltam, hogy ha valaki szexin öltözik, az az ágyban is jobb. Csak néztem a nőket, akik fel merték venni a tangát. Átvilágít a legtöbb ruhán, nadrágon, nem lehet nem észrevenni, és irigykedve néztem, hogy milyen csinosak a magassarkú cipők. A nejemnél mindenre volt kifogás, ne is boncolgassuk. A fürdőszobától az ágyig sosem működött közöttünk, semmi hajlandóság nem volt benne az ilyesfajta örömszerzésre. Pedig ő is észrevette, hogy azután a néhány alkalom után, amikor szex is volt, mennyi romantika és érzelem szorult a másnapokba.
A férfi eltűnődött.
- És a szex, milyen nőt szeretne? - szélesedett ki a pszichológusnő szája.
- Most mondjam azt, amit gondolok? Hülyének fog nézni!
- Sosem fogom hülyének nézni, legfeljebb álmodozónak! - válaszolt vissza a nő.
- Jó, maga akarta. Fiatal koromban azt hittem, ahogy engem hajt a vágy, ugyanúgy hajt másokat is. Idővel persze megértettem, hogy ez nem egyforma mindenkinél.  Olyan nőt képzeltem el, akivel lehet szeretkezni, aki rám nevet, néha kezdeményez, aki egy kicsit simulékony. De hogy jobban értse, olyan nőt szerettem volna, akit esténként elalvás előtt ki lehet nyalni, és reggel is azzal lehet ébreszteni. - vágott fintort a férfi. Kinézett az ablakon, kicsit sápadtan szedte össze magát a vallomás után, amit valahogy nem igazán állt szándékában kimondani. Egy kicsit bosszankodott is, hogy ilyenekről kell neki beszélni. Aztán gondolt egyet, és kiegészítette a mondandóját, próbált humorosan mosolyogni.
- És olyan nőt, akit ha megkérek, hogy az arcom felé guggoljon, akkor nem az ellenkezésen töri a fejét, hanem megkérdezi, hogy elölről, vagy hátulról szeretném.
Kényszerű és keserű mosolya világosan kirajzolódva mutatta, hogy próbál viccelődni, elvenni a helyzet nyomasztó élét, de minden szavában ott rejlett a szomorú őszinteség.
Zsuzsanna elpirult. A szája sarkában ott volt a mosoly. Nem nevetett, csak azon törte a fejét, hogy miért nem a közösülés volt a férfi számára a fő szempont, de aztán rájött, hogy a férfi azt gondolja az orális szexről, abban nem vallhatna kudarcot. Szinte látta maga előtt Gusztáv gondolatait. 
- Maga szerint van ilyen nő? - kérdezett halkan.
- Nem, szerintem nincs. Egy téveszme, idióta elképzelés az egész. - ismerte be a férfi.
- Téved! Megint téved! - mosolygott rá Zsuzsanna.
- Ha tévedek is, sosem fog ilyen nőt az utamba sodorni a szél. Esélyem sincs. Van elég macsó a földön, azok úgy is beelőznének. Egy ilyen nőnek nem kell egy visszahúzódó, szerencsétlen férfi.
- Na jó, váltsunk témát, elég az önsajnálatból. Voltak konfliktusaik a házasságában? Beszéljünk a veszekedésekről, de indulatok nélkül. Csak higgadtan!
- Sosem veszekedtünk. Én csendben rendeztem le saját magamban a bosszúságokat. Nem is biztos, hogy ez volt a jó megoldás. Talán ha hangot adtam volna a véleményemnek, más lett volna a végkifejlet, de én nem vagyok az a veszekedős alkat. A vita más, de vitatkozni is csak arról lehet, amiről meg lehet győzni a másikat, nekem meg nem voltak ész érveim. Egy idő után nem láttam értelmét sem a kielégületlenségemet felhánytorgatni. Előfordultak kisebb beszólások, de sosem akkora, amit ne lehetett volna valahogy helyrehozni.
- Az első nagyon komoly helyzet akkor alakult ki, mikor lebuktam, hogy beszélgetek egy nővel interneten. Annyira nem titkoltam, de elővigyázatlan voltam. Csak panaszkodtam, nem akartam én tőle semmit. Nem is tarthatott sokáig, mert a nejem kiverte a balhét, mondanom sem kell, jogosan. Aztán vagy tíz évvel ezelőtt megint okot adtam, akkor rajtakapott, hogy pornót nézek. Ömlesztette rám a szavakat, hogy annyival legyen nekem annyi, és hiába védekeztem, hogy eddig is csak annyi jutott, a saját szerepét nem tudta, vagy inkább nem akarta ebben a helyzetben figyelembe venni. Két hónap hátra arc. Nehezen éltem meg, de egy idő után már nem tudott annyira bántani, mint korábban. Békülés szex nélkül, azt gondolom már mondanom sem kell. Volt egy megbeszélésünk. Ígértük, hogy változunk, de ennek is csak ez lett a vége, hogy én bújtam, ő elutasított. Semmi sem változott, csak egy időre visszaadta a reményt.
Abban az időben, úgy tizenöt évvel a házasságkötésünk után, szinte már nem is volt szex. Évente egyszer, ha fogadta valamennyire a kezdeményezésem, de semeddig sem juthattam el. Gondoskodott róla a maga visszafogott módján, hogy ne legyen kedvem. Ez után pedig már lemondtam a próbálkozásokról is. Hosszú évekig csak kínlódtam, de hozzányúlni nem volt kedvem. A kezdeti izgalmam olyan gyorsan konyult le egy- egy visszautasítás alkalmával, hogy azt tanítani lehetne. Erre még rásegített az is, amikor egy hátvakargatás után a fenekére tévedt a kezem. Nagyon csúnyán nekem esett, hogy nem szereti, ha a seggét fogdossák. Ebből tanultam egy életre. Ettől már csak az volt jobb, amikor a "döglött madárnak nem kell kalicka" mondással viccelődött nyilvános helyen. Szívem szerint ott, abban a pillanatban orrba vágtam volna, de lenyeltem. Nem ért már annyit, hogy balhézzak miatta. Törtem azon a fejemet eleget, miért ilyen velem, és csak szomorkodtam, keseregtem, de kiutat nem találtam sehogyan sem.
- Miért nem vált el?
- Ugyan! Hová mentem volna? Apám nyakára? Kinek kellettem volna, ha addig senkinek sem kellettem? Pedig nyitott szemmel jártam, elhiheti. Még azt is megkockáztatom, kerestem a lehetőségeket. Nem váltam el, mert az utolsó percig reméltem, hogy valami jobb lesz. Próbáltam tenni is érte akkor is, ha soha nem azt kaptam, amit szerettem volna. És mivel a férfiasságom már komoly csorbát szenvedett, lépni sem nagyon mertem. Ráadásul tudom, hogy ő szeretett engem. Nem úgy, ahogy én vártam volna, és talán nem is annyira, de azért szeretett. És meg kellett állni a helyem a házasságban, hogy legalább arra büszke lehessek. A legfontosabbat pedig még nem is említettem. A lányom, aki valami csoda folytán megfogant, egyszer még nagyon pici korában beteg lett. Akkor éreztem át először, milyen tehetetlen az ember, és talán az volt az a pont, amikor megfogadtam, hogy amíg csak a sors engedi, mindig mellette leszek. Ez nagyon sok dologban befolyásolt, és ha nem is tudom eldönteni, helyesen tettem-e, azért örülök, hogy nem hétvégi apuka lettem.
- Beszélhetünk megcsalásról? - Zsuzsanna mindig talált valami fogódzót. Gusztáv még örült is, mert nem biztos, hogy mindent el tudott volna mondani egy végtében. Így a nő adta a támpontokat. A férfi még így is átugrott rengeteg apró részletet, amit nem ítélt fontosnak.
- A kísértés körülbelül ott, a tizenötödik év után következett be. Amúgy sem működtek otthon valami jól a dolgok. Egy bálon mögöttem ült egy pár. Szemmel láthatóan nyomott hangulatban voltak, épp haragudhattak egymásra. A nő szomorú szeme még most is itt van előttem, valahogy beleívódott a tudatomba. Előbb csak véletlenül találkozott a tekintetünk, aztán valamiért hátra- hátra néztem, kerestem a szemkontaktust, és meg is kaptam, ha mosoly nem is kísérte. Magányos, unott pillantásokat vetett rám. Nem szóltunk egymáshoz, nem volt semmilyen kacsintás, csupán tudomásul vettük egymás létezését. Engem zavart is, hogy úgy megbámultam őt, de vonzott, hogy akárhányszor hátra fordultam, ő mindig a szemembe nézett. És ez a nő egy hónappal később elment mellettem az utcán, adódott egy esélyem, hogy megszólítsam. Kedvesen fogadta a közeledésem, nekem eszembe nem jutott volna kikezdeni vele, mégis valahogy úgy alakult, hogy találkoztunk egy eldugott helyen. Beszélgettünk, megfoghattam a kezét, és elváláskor hagyta magát megcsókolni. Ebből következett, hogy találkoztunk még egyszer. Szex nem volt, csak csók, csók, ölelés, csodásak voltak a kicsi mellei, és már szőttem is a romantikus álmokat. Nem volt boldog ő sem. Tizennégy évvel fiatalabb kivitelben sajnos nem volt pont hozzám való, mégis igényeltem a törődést, a romantikát, a testiséget, mert tökéletes testű teremtés volt, csak sajnos férjezett. Vágytam a kalandra, mégis megfeneklett. És hogy miért? Mert egy kicsi boltban vásároltam, amikor bejött a férje, és én lettem az első, akinek kezet nyújtott barátilag. Hagynom kellett, hogy a gyerekeknek megmaradhasson az apjuk, és ha rosszul is esett, nyugodt lelkiismerettel léptem hátra.
- Várjon, kazettát cserélek, mielőtt lejárna! - kapkodott Zsuzsanna, sietős csörömpöléssel csapta le a kazettaajtót, mint ha lemaradna bármiről is, pedig a férfi elhallgatott és a szép, női kezeket nézte.
- Basszus, ez megint csak egy csalódás magának. Nem tört össze? Nem esett szerelembe?
- Egy kicsit talán, de ez egyszeri csalódás volt, túl tudtam tenni magam rajta. Aztán jött a Júlia. Ez már akkor esett meg, amikor megtörtént az első, igazán nagy összezördülésünk a nejemmel. Úgy hat évvel ezelőtt ugyanis, három évvel az után, hogy utoljára próbálkoztam, valami arra késztetett, hogy ismét megtegyem. Arcátlanul elkezdett nevetni a közeledésemen. A nevetés pedig bezárta azt a kiskaput, amin a vágyaimat kiengedtem. Egyszerűen pofátlan volt és igazán megalázó, és természetesen elutasító. Nem is értettem, miért teszi ezt velem, de az akkorra totálisan csődöt mondó önbizalmam végképp elpárolgott a semmibe. Megfogadtam, hogy soha többé nem nyúlok hozzá, de ő csak nevetett és nevetett, mondhattam bármit és bármilyen hangsúllyal. Az sem számított, mennyire lettem ideges. Aznap este valami eltört bennem, mert utána hetekig nem beszéltem vele. Ha ez kellett neki, akkor legyen. De így élni nem lehet, vagy csak nagyon nehezen, hát egy idő után mégis csak kezdett konszolidálódni a helyzet. Már beszélni sem volt miről. A lényegről nem lehetett, más téma pedig nem nagyon érdekelt. Megtettem a kötelességem, dolgoztam, a házban és a ház körül minden munkát elvégeztem, de a kapcsolatunk rettentő hideg lett. De térjünk vissza Júliára. - sóhajtott nagyot a férfi, aztán nagy levegőt vett, mint ha egy nagy kő nyomta volna addig a lelkét.
- Júlia minden hajnalban ott állt egy utcasarkon. Leggyakrabban nem is volt egyedül, munkába járt egy kolleganőjével. Az autóra vártak, ami elszállította őket egy cipőgyárba. Igaz, hogy nagyon vékony testű nő volt, és igaz, hogy nem voltak mellei, de a maga módján nagyon csinos maradt a harmincas évei végére. Kislányosnak hatott, csupán a beesett, örökké karikás szemei miatt látszott idősebbnek. És a beesett szemekről is csak az jut eszembe, hogy megint a szomorú arc tetszett meg. No, mindegy, ez nem fontos. Mivel minden reggel ott kanyarodtam el előtte, nem lehetett nem észrevenni egymást, és a sokadik nap után, mivel korán világosodott, megfigyelhettem a beesett szemeket, természetesnek vettem, hogy intettem az autóból hangos köszönés helyett. Mosolygást kaptam és kitüntetett figyelmet. Megint eltelt pár nap, amikor egyszer korábban indultam, és egy rózsát szakítottam azért, hogy bemutatkozzak neki, hiszen egyrészt illett, másrészt ismerni akartam. Túl magányos voltam mindig, szükségem volt egy kis flörtre. Nem gondoltam túl, tényleg nem az volt akkor a lényeg. Kedvesen fogadta a rózsát, tényleg meglepett, hogy a számra adott puszival köszönt el. Olyan gyorsan tette, hogy meglepődtem, de már ment is, nehogy a járatról lekéssen. Pár napig emésztettem a dolgot, romantikus álmokat szőttem, aztán megint korábban indultam. Aznap beült mellém az autóba. Nem volt gyors puszi, csak néhány mondat, amiből azt szűrtem le, hogy egy kaland talán beleférne az ő kapcsolatába is. Már kezdtem elfogadni a helyzetet, terveket gyártottam, amikor a nejem beteg lett. És megint egy boltban kellett rájönnöm, mit is teszek. Vásárolni mentem a nejemmel. Látszott rajta, hogy nagyon beteg, de bírta magát, csak az arcán tükröződött, mennyire nyúzott és sápadt. A boltban meg kivel futhattam volna össze, ha nem Júliával. Pech, vagy csak a sors figyelmeztetése? Lelkiismeretfurdalásom lett, és mivel nem akart múlni, ezek után elkerültem Júliával a találkozásokat.
- Később, úgy négy évvel ez előtt minden nap találkoztam munkába menet egy főiskolás lánnyal. A huszonéves korával nem illett hozzám, de ez nem jelentette azt, hogy ne lehetne vele beszélgetni. Szerény volt és aranyos. Imádott trécselni. Majdnem két évig rendszeresen találkoztunk. Ennek még nem lett volna jelentősége, de egyik nap névnapja alkalmából felköszöntöttem Biankát, és a puszi, amit adtam, egész közel sikerült az ajkaihoz. Én nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de egy beszélgetés alkalmával kiderült, hogy megcsókolhatom ismét, hiszem már egyszer megtörtént. Meglepődtem. Milyen könnyű lett volna élni az alkalommal, én azonban nem akartam neki apja helyett apja lenni. Eleve a korkülönbség, még ha érdeklődési körben nem is volt nagy különbség, nem én voltam az a férfi, aki ki tudta volna használni az ártatlan, szűz kislány engedékenységét. 
- Ezek szerint nem csalta meg a feleségét. - jegyezte meg Zsuzsanna.
- Nem, nem csaltam meg, bármennyire jó lett volna. Kérdezte, hogy kurvákat kerestem-e. Nos, ha lefeküdtem volna egy rossz, útszéli kurvával, amilyen lelkiállapotban voltam akkor, fülig beleszerelmesedtem volna. Nagyon nem hiányzott még egy érzelmi shock. Júliával pedig talán még új életet is kezdhettem volna.  Az biztos, hogy részemről lett volna érzelem. Eszement módon menekültem a félrelépés elől, pedig akkor nagyon nagy szükségem lett volna rá lelkileg, és még eszementebben ragaszkodtam a házassághoz, pedig nem volt benne sok örömem. Nem tudom, miben reménykedtem még közel húsz év után. Tudtam, hogy a nejem nem csal meg, és a maga módján gondoskodással és kitartással elvisel, csak azt az egyet nem vette figyelembe, hogy engem szép lassan felőrölt ez a furcsa, intimitás nélküli helyzet.
- És hogyan tovább? Meggyógyult a neje? Nem hatotta meg, hogy maga mellette volt a rosszban is?
- Ami volt elmúlt. Semmi változást nem hoztak a következő évek. Én pedig nem kerestem már a lehetőséget. Belefáradtam. Néha gyűlöltem, néha szerettem a nejem, igyekeztem elfogadni, és amennyire tőlem tellett, segítettem bármiben. Abban az időben találtam magamnak egy hobbit, vagy inkább szórakozást. Olvasgattam a neten, és rátévedtem egy oldalra, ahol erotikus írások tömkelege várt. Elolvastam néhányat. A sok jó között némelyik annyira kritikán aluli és élvezhetetlen volt, szinte felingerelt, egyszerűen bosszantott. Nem éreztem benne a szexualitás szépségét, az ilyeneket gyorsan átugrottam. Valamikor még középiskolás koromban írtam verseket, és sokszor gondolkodtam azon, hogy írhatnék novellákat, szatírákat, de sosem vitt rá a lélek, mentem másfelé. Itt pedig adódott az alkalom, hogy kipróbáljam magam. Nagyot nem bukhattam. Akkor született meg az első történet. Én éreztem benne a jót, de az igazi megmérettetés akkor jött, amikor az internetre feltöltöttem. Valaki még tanácsokkal is ellátott, mit kell javítanom, de az igazán fontos az volt, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam rögtön elsőre. Igaz, hogy én igyekeztem nem pornót írni, próbáltam a cselekményt megtölteni érzelmekkel, aminek az lett a következménye, hogy nagyon hosszúak lettek az irományaim. De megérte, mert volt benne sikerélményem. Nem lehettem rájuk büszke, mégis adtak egy kis lendületet, és élveztem, ami fontos volt. Csak azoktól kaptam rosszat, akik nem képesek elolvasni öt percnél hosszabb írásokat.
- Kíváncsivá tesz! - vigyorodott el a pszichológusnő. Végre kimozdult abból a testhelyzetből, amiben olyan vonzóan maga alá húzta fél oldalról a lábait. A férfi nem tudott nem odafigyelni, ahogy a karcsú lábak szexin megvillantották a combokat és az egyik láb a másik térdre került keresztben. Még a nyomástól kipirosodott foltok is hívogatóan világítottak a fehér bőrön, de a férfinak igazából a meztelen bokák tetszettek a legjobban, pedig sosem gondolta, hogy pont az a tesztrész kelti fel az érdeklődését.
Már megint a lábamat nézi! Zsuzsanna kellemes bizsergést érzett. A szomorú szemek érdeklődést mutattak, pedig azok nem az örömtől csillogtak hosszú ideig. Otthonosan érezte magát a férfi közelében, pont ezért akarta a barátságát, ezért nem öltözött ki illendően, valahogy a férfi tudtára akarta adni, hogy ez nem egy kihallgatás, hanem egy baráti beszélgetés.  Szerette volna tudni, milyen fantázia rejlik a szemek mögött, azonban sokkal fontosabbnak tűnt a férfit minél alaposabban megismerni.
- Nincs az írásaimnak értékük, nem kell rájuk figyelni. - felelte a férfi könnyedén.
- Jó, erre még visszatérünk! Nagyon szeretnék beleolvasni, de most folytassuk csak a maga történetét, az a fontosabb. Ott tartottunk, hogy elkezdett írni.
Zsuzsanna kissé csalódottan vonta meg a vállát. Miért nem bízik benne a férfi? De azt is tudta, hogy ha erotikus írásról van szó, talán Gusztáv félti a fantáziáját megismertetni. Ez sem lehetett teljesen igaz, mert elég nyíltan beszélt a szexuális értelemben vett nőideálról még akkor is, ha kicsi gúnyt próbált saját magával szemben a mondatokban préselni.
- Azért említettem az írást, mert fontos mozzanata is van. Már két éve írogattam, amikor kerestem egy közösségi oldalt, hogy oda is feltölthessem a dolgaimat. Persze álarc mögött. Ott tévedtem egy csoportba, ahová nem kellett volna. Egy egészen más világ tárult elém, mint amit el tudtam képzelni valaha is. Sokkal szabadosabb, sokkal nyíltabb és vagányabb. Eleinte csak tátottam a számat. Találtam helyet, ahová feltölthettem az írásaimat, és én voltam a legjobban meglepődve, hogy teljesen ismeretlen nőktől, akivel még egy sziát sem váltottam, kaptam képet, amin gyakorlatilag csak a szemérmük látszott félreérthetetlen helyzetben. Ez nekem teljesen új volt, a szexualitás megérintett. Egyetlen baj volt ezzel, hogy nem tudtam és nem is akartam élni vele. Taszított, hogy még az arcát sem láttam, úgy kapom a felhívást szexre. A csoportban meg sem szólaltam legalább egy hónapig. Féltem, hogy valaki kíváncsi lesz rám, és féltem mindentől, ahogyan megérinthet valaki közelsége. Épp ezért csak olvastam sokáig, és nem okoskodtam, nem kezdtem senkivel beszélgetésbe. De egyszer minden jég megtörik.
- Összeszedett magának egy belevaló csajt? - érdeklődött Zsuzsanna félrehajtott fejjel.
- Ahogy vesszük. Belebotlottam egy nőbe, egy igazi férfigyűlölőbe. Minden szavából sütött a férfiak iránti ellenszenv. Én pedig az érzelmi mélypontomból épp, hogy lábadozva hozzászóltam a bejegyzéseihez. Csak az övéhez. Megnéztem a profilját. Nem volt sok profilképe, de a negyvenes évei végén járó, szőke nő kimondottan csinos volt és megfelelően szexi, kihívó, narancssárga ruhában fantasztikusan feszített. De nem ez a kép fogott meg, hanem az, amelyiken egy asztalnál ült egyedül, ráncolt homlokkal, gondterhelten és végtelen szomorúság sugárzott az arcáról. Igen, megint a szomorúság, ami megérintett. Kedveltem, és elméleteket gyártottam a csalódásairól, persze ismeretlenül. Nem, nem volt semmi komoly érzelem, csak romantikus fantázia, csak a férfigyűlölete miatt érdekelt jobban, mint mások. És azt találtam, hogy attól független, hogy minden férfit leoltott, nekem nagyon szépen és barátian válaszolt. Sosem kerestem volna, ő írt rám egy idő után, és beszélgettünk egy keveset. Tartózkodó voltam, nem árultam el magam, de nagyon jó volt beszélgetni vele. Teljesen más arcát mutatta, mint amit a csoportbeli őrültködéskor mutatott. Hét gyerek, elvált szülő, aki egyedül élt. Ilyen volt az élete, nem irigyeltem, rosszabb volt, mint az enyém, vagy csak én képzeltem?
- Egyik nap elcsíptem a csoportban egy éjszakai beszélgetést. Mi tagadás, féltékenységet éreztem, felzaklatott, hogy amit én nem mertem megtenni, azt más nyíltan tette. Hát ez sem növelte a férfiasságom. Másnap oda is írtam nyilvánosan a nőnek egy bejegyzéshez, hogy ha el kell ásni valakit, az én kertemben még van hely. Bolondság volt, de bántott, hogy őt is más kaphatja meg. Ildikó válaszolt, nem vette komolyan az ürgét, de érzésem szerint több volt itt, mint egyszerű elutasítás. Nem akartam firtatni, hiszen az én fejemben az volt, hogy már aznap éjszaka összejöttek. A meglepetés másnap ért, amikor a fickó privát üzenetben megkérdezte tőlem, miért akarom őt elásni. Mondtam, hogy csak poén volt, semmi közöm hozzá, de a fickó nem tágított. Azt akarta tudni, mennyire ismerem az Ildikót. Én persze igyekeztem diplomatikus maradni, csak annyit árultam el, hogy a nő egészen más, mint ahogyan a netről meg lehet ismerni. És ez igaz is volt, mellette meg nem is hazudtam, mert alig- alig tudtam róla valamit. No, ez a fickó olyan pszichológiai dumát lenyomott, öröm volt olvasni. Állítólag ezzel foglalkozott, valószínűleg valamilyen karhatalom berkein belül. Tény, hogy hatni akart rám és nyomást gyakorolni. Nem járt nagy sikerrel, mert engem sem ejtettek a fejemre. Hagytam, had vezesse magát arra, amerre gondolja, hogy haladnunk kellene.
- Ez a fickó rám beszélte, hogy ő milyen nagyszerű emberismerő.... Kicsit kételkedtem, hiszen csak a csoportbeli hozzászólásaimmal tudott operálni, de kíváncsi lettem, kéretlenül is összeállított rólam egy jellemrajzot.
Elolvastam. Hát, tényleg nem tévedett sokat, és ahhoz képest, amit írt rólam, nagyon lesújtóan hatott az igazság.  És ebben az volt a rossz, hogy csupa jót írt rólam.
A férfi elővette a telefonját és kikereste az üzenetet, Zsuzsanna kezébe adta.
"Na figyelj! Akkor rólad! Te tudod mit találtam el és mit nem. 50 feletti vagy. De inkább 60. Fogl, oktatásban dolgoztál. Művelt és romantikus vagy. Túlságosan is. Szerény és félénk inkább. Ildit még biztos nem hívtad el találkozni, mert szörnyen félsz az elutasítástól! Inkább a plátói szerelem, mint a totális kudarc után a szakítás. Gyűlölöd az emberi butaságot az agresszivitást. Nem vagy egy irányító alfahím típus. Sosem voltál. Inkább a hátteret szeretted, mint a harsányságot. És ami a lényeg, Jó ember vagy! Túl jó ebbe a mai világba! Nos?
Folytatások
460
A történet egy szexmentes házasságban összeszedett félelmekről, szorongásokról, gátlásokról próbál képet adni.
Előző részek
420
A történet egy szexmentes házasságban összeszedett félelmekről, szorongásokról, gátlásokról próbál képet adni.
518
A történet egy szexmentes házasságban összeszedett félelmekről, szorongásokról, gátlásokról próbál képet adni.
832
A történet egy szexmentes házasságban összeszedett félelmekről, szorongásokról, gátlásokról próbál képet adni.
Hasonló történetek
4206
A fehér mezes New Yorki csapat védvonala mögül előretört ez a viszonylag magas kb. 180 cm magas leomló barna hajú lány. Arcán néhány piros folt volt. A meze karja felszakadt és a térdét is lehorzsolta egy esés következtében...
3789
Most zuhanyozzál le, aztán irány a szülői ház. Utólagos engedelmeddel haza telefonáltam, hogy előkészítsem a terepet. Csak azt mondtam, hogy összevesztetek Adammal és te, ott hagytad...
Hozzászólások
Akai Mózes ·
El vagyok ájulva az írásodtól. Nagyon jó! Alig várom a következő részt! Gratulálok.

Akai Mózes ·
El vagyok ájulva az írásodtól. Nagyon jó! Alig várom a következő részt! Gratulálok.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: