Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Nooa Järvinen nem őrült meg. Erre akár mérget is venne, még ha a bátyja, a pszichiáter és...
Áldozat vagy hős?
Miután lecsillapodott a légzésem felkeltem az ágyról és körbenéztem a szobában. Lauren már...
Hazatérés
Sárkányharag
Friss hozzászólások
MelegPista: Igen, az elvárások már ismerős...
2021-10-20 04:05
blackforrest: A nagy többség:Adonisz és olya...
2021-10-19 13:20
MelegPista: Kár, mert egyrészt úgy nem len...
2021-10-18 16:24
blackforrest: Mert manapság nincs idő semmir...
2021-10-18 13:01
blackforrest: Összekötő kapocs lehet pld a f...
2021-10-18 12:59
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Mélységes depresszió 2. rész

- A magánlakás egyik helységéből kialakított, külön bejáratú fogadószoba egyáltalán nem hasonlított a klasszikus orvosi rendelőre, de nem is igazán volt rá igény, hiszen egy pszichológussal többnyire csak beszélgetni kell. Jó volt az elrendezése, világos, drapp színű, otthonos bútorokkal felszerelten nyugtatta a férfi kételyeit. Az egymás felé fordított fotelek valahogy a tényleges kommunikációt szolgálták.  A barátságos képek kicsit elterelték az ember figyelmét, és a tágas ablakok szabadabbá tették Gusztáv gondolatait. 
Jól szervezett volt a fogadóóra, az előző paciens után épp hogy kihűlt a fotel, amibe a férfi lehuppant. Zsuzsanna a kölcsönös üdvözlés után még üdítővel is kínálta, de abból nem kért a szomorú férfi, csak szöget ütött a fejében, hogy ő milyen rossz és figyelmetlen házigazda volt az előző héten. 
- Doktornő! Mivel fogok önnek tartozni? Rám áldozza az idejét, és a lényeget még meg sem beszéltük.
- Zsuzsanna, ha kérhetem, vagy csak egyszerűen Zsuzsa! Megbeszéltük, hogy ez baráti, illetve kölcsönös szívesség. Semmibe sem kerül magának. Örülök, hogy eljött. Maga egy kihívás, és remélem, nem sértődik meg, ha azt mondom, hogy még sosem volt olyan betegem, aki ilyen aranyosan tudott volna beszélni a múltjáról. Mindenkiből harapófogóval kell kihúzni bármit is, míg magát élmény volt a múlt héten hallgatni. Úgy is addig járok a nyakára, míg nem folytatjuk ezt a beszélgetést! - helyezkedett jókedvűen a doktornő Gusztávval szembe egy ugyanolyan fotel mélyére kezében a magnóval és jegyzetfüzettel.
Gusztáv elmosolyodott. Mégis vannak az életben kellemes pillanatok.
- Köszönöm, Zsuzsa! - nézett a hatalmas, szürke szemekbe a férfi és a csillogásuk kicsit jó kedvet varázsolt az örökké nyomott hangulatán. Maga is meglepődött, hogy a nő arcát szimpatikusnak találja. Fehér a bőre, lehetetlenül fehér, a haja még mindig ugyanolyan igénytelen, de most a meleg szobában csak egy rövidujjú blúz van a nőn, látni lehet a karjait, és mi tagadás, az alakja igen is vonzó lenne egy alkalmasabb ruhában. Az a "ne nézzen rám senki" kifejezésű öltözék még mindig taszította a férfit. Mellette meg a doktornő barátságossága valami újat jelentett, és nem ok nélkül érezte jobban magát a beszélgetésen. Kezdte elhinni, hogy Zsuzsannában jó a szándék, és azt is remélte, nem csak szakmai szempontok miatt kedves vele annyira.
 
Nos, kedves Gusztáv, ott tartottunk, hogy tizenkét évesen elkezdett rendszeresen maszturbálni. - kezdett Zsuzsanna a mondandójába, miután bekapcsolta a magnóját és maga elé vette a jegyzetfüzetét.
- Igen, ott tartottunk. Sajnos már elég régen volt, de azért megpróbáltam összeszedni a gondolataim. Az álltalános iskolából kevés emlékem maradt. Az osztályban volt egy lány, aki iránt éreztem valamit már egészen kicsi kora óta. Ildikó nagyon szabados természetű, pajkos és vidám volt állandóan. És nagyon szép. Akkor még nem tudtam, mi a szerelem, ezért csak a gyerekes évődésekkel operáltam, kötözködtem, mint a többi fiú, mert ő volt az osztályban a legnépszerűbb nő. Soha nem is jutottam vele ennél messzebb, pedig hetedikben, amikor az osztály almaszüretre járt, még a magam szerencsétlen módján próbáltam tudomására hozni, hogy szeretem, csak nem vette igazán komolyan. 
- Rajta kívül még volt egy másik kislány. Egyszer egy iskolai ünnepségre indultam, és mivel útba esett, bementem hozzájuk, hogy megvárjam. Mondhatom, az volt az egyik első, igazi szexi látvány, ami megérintett, mert ott öltözött fel előttem, és hiába voltam tizenhárom éves, már én is tudtam, hogy nem illene látnom és kocsányon lógó szemekkel bámulnom a fehér bugyiját, amíg magára húzza a fehér harisnyanadrágot. De megtörtént, és ha akkor még nem is, mert kicsit fejletlenebb és lehetetlenül csendes lány volt, később, nyolcadikban már komoly vonzalmat éreztem iránta. Csak nem mertem ezt elmondani neki. Pedig volt rá alkalom, amikor vele és egy unokatestvérével sétálgattunk a városban, és pont az erotika és a szex közötti különbségekről beszéltünk. Azóta ez a lány nagyon szép lett. Még a gimnáziumi évei alatt egyszer bepróbálkoztam nála, elmentem érte az iskola elé. Hiába, a vágy akkor erősebb volt, mint a gyengébb nemtől való félelem.
- Miért fél a gyengébb nemtől? - Zsuzsanna azonnal kapott a kimondott szón. Ez a téma nagyon érdekelte.
- Fene se tudja. Ez valahogy kialakult. Mindig furcsa érzésem van, mikor lányok előtt kell elmennem. Olyan érzés, mint ha engem néznének kritikus szemmel, és félek, hogy kinevetnek valamiért. Ma már nem ilyen súlyos a helyzet, de kamaszként ezzel küzdöttem eleget. Hogy mit szégyelltem magamon? Akkor még nem volt mit, mégis éreztem.  Ez a téma viszont még elő fog kerülni a későbbiekben, ha nem unja meg a szerencsétlenkedésem. - szusszant egyet a férfi.
- Dehogy fogom megunni. Felidéz bennem egy pár régi emléket, és romantikusnak is találom. Ez is hozzá tartozik az életéhez, jobb, ha tudom mi történt. - mélyültek el Zsuzsanna arcán a gödröcskék.
- Az általános iskolás éveimből még néhány dolgot tudnék megemlíteni. Az első, és talán legfontosabb, ami később is kihatott a fejlődésemre, az a pornóval való találkozás volt. Egyik osztálytársam kerített valahonnan egy römi kártyát, ami mindenféle szexuális aktust ábrázolt színes képekkel. Akkor láttam először olyat, ezért elég mélyen érintett, és itt meg kell említenem, hogy arra is rájöttem, hogy szűk a fitymám, nem tudtam hátra húzni a farkamon a bőrt. Ez eléggé megijesztett, arról nem is beszélve, hogy nagyban hozzájárult elmélyíteni a gátlásaim. Akkor hirtelen nem tudtam a megoldást, magamba fojtottam a felismerést, meg a lányok felé is kicsit visszavettem a szemtelenkedésből.
- Korábban egy rajzolt füzetet találtam az apám szekrényében, ami olyan volt, mint egy képregény. Trágár szavakkal kommentelt képekkel volt tele, ahol egy kislánynak az anyukája szeretője elveszi a szüzességét, persze az anyuka jelenlétében és beleegyezésével. Ott találkoztam először az orális szex mindkét változatával. El nem tudtam képzelni, hogy valaki le tudja nyelni a spermát, az anális szex pedig teljesen idegennek tűnt. Nem azért, mert taszított, csak nem tudtam elképzelni. Ami taszított a képregényben, az a családi szex, még akkor is, ha anya és lánya nem is érintkeztek, csak jelen voltak az aktuson mindketten. Ezt valahogy sosem tudnám elképzelni, van benne valami beteges. Mások nem így gondolkodnak, de én igen. Pedig ha valaki tudja, milyen dolgokra vehet rá a szex hiánya, akkor én tudom.
- Szeretem, ha valakinek vannak elvei. Az tetszik magában, hogy különbséget tud tenni a jó és a rossz között. - jegyezte meg Zsuzsanna.
- Még nem hallgatott végig, majd utána alkosson véleményt! - vágott savanyú mosolyt Gusztáv.
- Tudnám, ha bármi rosszat feltételezhetnék magáról a későbbiekben. Amit eddig mesélt, az meggyőző, és amilyen természete van, nem hiszem, hogy olyat tett volna, ami elítélendő lenne. - indokolt a doktornő.
- Szóval milyen dolog, ha egy fiú meglesi fürdés közben az unokahúgát? 
- Bocsánatos bűn! A kíváncsiság még nem ok arra, hogy ostorozza magát. - nevetett fel Zsuzsanna.
- Talán. Vele nagy szerencsém volt, pont akkor néztem be a kulcslyukon, amikor törölközni kezdett. Már kezdtek nőni a mellei, de azok nem okoztak akkora meglepetést. Olyan malacom volt, pont felém fordulva törölközött. Az egyik lábát oldalra felhúzta, így egész szép terpeszben láttam, amint a törölközővel megdörzsöli a punciját. Épp akkor kezdett szőrösödni, amitől csak még izgalmasabb lett. Egy felnőtt nő nemiszervét nézni már egészen más volt, mint a Zsuzsannáét gyerekkorban. És annyira megérintett, teljesen belé szerettem. Mondani ugyan nem mertem, de tapadtam rá, amennyire lehetett. Egyébként is csodálatos lány volt, gyönyörű, szőke hajjal. Bikiniben meg olvadoztam érte, ahogy hanyatt fekve be lehetett látni valamennyire a bugyi és a hasa között, mert olyan vékony volt még akkoriban.  Na, ennyit a családi szexről. Vitt az érzelem, de soha nem léptem át azt a bizonyos határt.
- Gusztáv! Szerintem nincs is olyan ember a földön, aki ne lett volna egyszer szerelmes az unokatestvérébe. Ez egy érzelem, ami magánál teljes józansággal párosul. Ezért igazán nem kell rosszul éreznie magát.
- Ezért nem is teszem, tényleg nem követtem el akkora vétséget. Akkor lehetett volna ez baj, amikor egyik alkalommal, mikor hárman kamaszok valamilyen témától felcsigázódtunk, én pedig elővettem azt a rajzolt képregényt. Na, akkor, teljesen oda voltam, hogy valami szex is legyen az unokahúgommal, de ő köszönte szépen, nem kért belőlem, és én sem tettem olyat, amivel átléptem volna azt a bizonyos határt. De nagyon kívántam, azt elismerem.
- Ezen kívül már csak egy dolog jut az eszembe, amikor a másik szomszéd kislány kezdett rám tapadni. Ma sem tudom miért, de én menekültem előle. Egyszerűen nem érdekelt, pedig olyan teste volt, hogy abban bármilyen gyönyört meg lehetett volna találni. De a hatalmas mellei ellenére még túl fiatalnak éreztem. És nem tetszettek a buja, vastag ajkai. Akkor még! - próbált humorral lazítani a férfi a mondandóján.
- És mi történt a fitymaszűkülettel? - Zsuzsanna gyakran írt a füzetébe, és tényleg megragadta a lényeget. Ez fontos momentumnak ígérkezett.
- Az egy mókás történet. Az igazság, hogy voltak otthon könyveink, abban sok érdekességet lehetett olvasni az emberi testről. Nem volt még internet, de akadt irodalom, csak türelemmel kellett keresni. És találtam is válaszokat. Azt írta a fáma, hogy olyan esetben leműtik az előbőrt. Valahol tudtam, hogy ez olyan, mint a körülmetélés. Akkor ez nagyon félelmetesen hangzott, ezért csak húztam, halasztottam az időt, csak később győzött a józanész. Már középiskolába jártam, amikor egy napon a barátommal kikísértünk a helyi állomásra két lányt. Ő udvarolt a szebbiknek, és a vonat mellett elkezdtek csókolózni. Erre a másik, akit életemben akkor láttam először és körülbelül csak tizenöt perce, belekapaszkodott a nyakamba, és lesmárolt. Mondanom sem kell, akkor láttam utoljára, de megerősítette bennem az elhatározást, hogy orvoshoz kell mennem. 
- Akkor volt tizenöt éves? Felnőtt segítség nélkül kevesen vállalkoznának ilyen műtétre. - bólogatott Zsuzsanna elismerően. 
- Nem lett belőle műtét. Bementem a régóta ismert körzeti orvoshoz, aki nagy jóindulattal betessékelt az öltözőbe, nehogy az asszisztens előtt csorbát szenvedjen a jóhírem. Kicsit fájt, de egyetlen mozdulattal hátra tolta a fitymám, ami adott egy nagy megkönnyebbülést. Felírt nekem egy Lidocain kenőcsöt azzal az utasítással, hogy minden nap húzzam hátra a bőrt, és ha fáj, akkor kenegessem. Hát nem szuper? Kényszermaszturbálásra voltam ítélve! Olyannyira jól éreztem magam, hogy a gyógyszertárban is vigyorogtam örömömben, még egy idősebb lány vissza is mosolygott, de sajnos elmentünk egymás mellett, és soha nem láttam többé. 
- Használt a kényszermaszturbálás? Nem voltak vele gondjai? Meddig kellett folytatni a kezelést? - csillantak meg Zsuzsanna hatalmas szemei. Közel volt ahhoz, hogy nevessen, de nem engedhette meg magának, mégis csak egy beteg ült vele szemben, ha barátilag fogadta is.
- Használt. Eleinte kellemetlennek indult, mert, ahogy hátra húztam a bőrt, elkezdett a péniszem merevedni, és már mindjárt nem lehetett fájdalom nélkül csinálni. A kenőcs enyhítette a fájdalmat és síkosított is, duplán segített, de kellett két hét, mire egészen jó lett. 
- És naponta egyszer elégnek bizonyult? - kérdezett a pszichológusnő magába fojtva a szórakozást.
- Két hónapig csináltam. Eleinte csak délutánonként, aztán már reggel is a kollégium illemhelyén. Elég kiábrándító hely volt, de meg kellett oldani. Otthon sokkal több lehetőségem adódott rá.
- Mennyi az a sokkal több alkalom egy napra lebontva? Gondolom nem hagyta abba a kielégülésig. - vágott kíváncsi pofát és elnéző mosolyt Zsuzsanna. 
- A legtöbb, amire emlékszem, hét alkalom volt egy nap, de akkor már nem használtam az érzéstelenítőt, csak az élvezet kedvéért csináltam. - elégítette ki a doktornő kíváncsiságát az elvörösödő férfi. Érezte, hogy a nő szórakozik, de mi tagadás, valahol ő maga is nevetségesnek találta, hogy ilyen témáról kell neki beszélni.
- Ne haragudjon, de a kényszermaszturbálás olyan mulatságosan hangzik! - erőltetett komolyságot a doktornő, a férfi meg vállat vont. Ha már sikerült megnevettetni a nőt, legalább neki is akadt valami vidám pillanat. 
- Meséljen még a középiskoláról. Biztosan történt még valami jó ott is magával.
- Túl sok jó nem történt. - rázta meg a fejét Gusztáv, majd felnézett a mennyezetre. 
- Szerelem? Szex? Valami emlékezetes esemény?
- Tiszta fiú osztály volt, szóval nem akadt sok lehetőség az ismerkedésre. Annyi jutott, hogy néztük a jobbnál jobb csajokat az iskola folyosóján szünetekben. De tévedek, mert volt két tanárnőm. Az egyik vékony testű, hosszú, szőke hajjal, a másik meg szinte szexszimbólum lehetett volna, ha bekerül a médiába. Órán azzal szórakoztam, hogy ha írni kellett, vakon írtam a füzetbe, és közben a szemüket néztem.  Vagyis egész órán bámultam, mint egy hülyegyerek, és ráadásul feltűnően, de más téren sosem voltam tiszteletlen. Akkoriban rettenetesen tetszettek az idősebb, érett nők. Hogy a vonzalmam honnan eredt, azt nem tudom megindokolni, csak a szexiségük sokkal jobban megérintett, mint a velem egykorú lányoké.
Aztán egyik nap a villamoson szóba állt velem egy kicsi termetű kislány. Kézen fogva sétálgattunk, kikísértem a buszpályaudvarra, még meg is csókoltam, de soha nem láttam többet. Ez feldobott, mégsem éreztem magam olyan szerencsétlennek, valakinek tetszettem.
Később, amikor diszkót rendeztek a kollégiumban, már eleve úgy mentem be a táncterembe, csak nézelődni fogok. Szégyelltem, hogy életemben sosem táncoltam, és nem is állt szándékomban kinevettetni magam. De! Ott ült egy lány a terem végében, és a tekintetünk találkozott. Mai napig nem tudom, honnan vettem a bátorságot. Valahogy felkértem táncolni, és ha eleinte hülyén is éreztem magam, azért a lány szépsége minden negatív gondolatot elnyomott. Sosem tanultam meg, miként kell egy nővel viselkedni. Akkor ott, én egy naiv kis lovag voltam, süteményt vettem a lánynak, kerestem a kedvét mindenben. De sajnos túl korán vége lett a szórakozásnak. Kikísértem a villamoshoz. Még mindig jól emlékszem, hogy feszes farmer volt rajta az éppen divatba jött boszorkány cipővel, meg bordó posztókabát. A sötét haja a válla alá ért, ami még szebbé tette. Álltam ott vele szemben, mint egy szerencsétlen, fogtam a kezét, magam sem értettem, miért engedi. A szemében meg olyan elnézően kedves szeretetet láttam, ahogyan egy szerencsétlen kisfiút lehet szeretni. Idősebb volt tőlem három évvel, de nem ez tartott vissza, hanem az, hogy felnőtt nő volt hozzám képest. Akkora barom voltam, hogy nem kértem el a címét, vagy legalább nem csókoltam meg. Pedig megengedte volna, ezt éreztem. 
- Ezen kívül csak egy kalandra emlékszem a középiskolából. Szalagavatón ismertem meg egy lányt. Jó tíz centivel magasabb volt, de ennek ellenére nem éreztem magam kevesebbnek, sőt, nagyon jó volt táncolni vele, és a lassúnál is hozzám bújt. Mindjárt nőtt is az önbecsülésem. De ami volt, elmúlt. Amikor később egy délután megvártam, hazáig kísértem, és elmakogtam, hogy szeretnék vele járni, nemet mondott. Mindig azt gondoltam, hogy a szégyenlősségem miatt a lányokkal vigyorogva beszélek, ezért nem vesznek komolyan, de ma már tudom, hogy csak határozottabbnak kellett volna lennem. És milyen jó volt, amikor ez a magas, de nagyon szerény és aranyos lány egyszer a kikosarazás után még meg is keresett a kollégiumban. Akkor is voltam olyan hülye, hogy nem kapcsoltam, pedig esélyt adott, amivel sajnos nem éltem.
 - Most úgy éreztem magam, mint ha maga lenne a doktor, és én csak hallgatom.  Nem tűnik ez a fiatalkori időszak olyannak, ami befolyásolhatná a kedélyállapotát, kivéve a fitymaszűkületet. De azt is megoldotta, így tovább kell haladnunk. Mára szerintem ennyi elég lesz.
- Igaza volt, jó kibeszélni magamból a történteket még akkor is, ha nem tud semmiben sem segíteni.
- Miért ne tudnék? Még koránt sem értünk semminek a végére! - mosolyodott el a doktornő. 
- És hogy van a nagylánya? Javult már a helyzet? Tudom, nincs közöm hozzá, de érdekel.
- Miután belecsöppent, kicsit magára is tartozik. Kedves, hogy kérdezi. Most lesz az óra, amikor vele ülök le beszélgetni. Nem fogom szidni, a lelkére beszélni, csak megpróbálom megszeretgetni. - csóválta meg Zsuzsanna a fejét, mint ha nem tudná, mire is vállalkozik. Kikapcsolta a magnót, aztán kikísérte a férfit, aki egészen jó érzésekkel vált el tőle. A kellemes emlékek és Zsuzsanna közvetlensége együtt tényleg jót tett a lelkének. 
 
Gusztáv akármennyire nem akarta, elkezdett kötődni a nőhöz. A lelkének szüksége volt valakire, aki meghallgatja, aki elfogadja olyannak, amilyen. Aki nem keresi benne a hibákat, aki kedvesen szól hozzá, és aki törődik is vele. Nagyon jól tudta, hogy ez egyfajta orvos- beteg kapcsolat, és véget érhet hamarosan, de akkor is égető szüksége volt a társaságra, a figyelemre, mielőtt az őrületbe kergette volna saját magát. És mit számít, hogy a nő nem olyan, amilyennek ő szeretné? Az arca egészen aranyos, a többi pedig, ha férfiként nem vonzotta, és nem is érdekelte, igazából nem is számított. Tudta, hogy szeretni valakit nem a ruhája miatt kell, hanem a benne lévő emberségért. Sokkal jobban érezte magát, volt végre valaki, akinek megnyílhatott. Nem! Nem a pszichológiába vetett hite erősödött meg, hanem a társtalansága felejtődött el egy időre, mert a kapcsolat akármilyen gyenge lábakon állt, akkor is menekülést jelentett a gyötrelmes hétköznapokból.
Egy héttel később az ajtó nyitva várta Gusztávot. Magától nem kopogott volna be soha egy orvosi szobába, főleg nem a pszichológusnő rendelőjébe. Még véletlenül sem fordulhatott elő, hogy bárkit is megzavarjon. Nem a bátorsága hiányzott, csak így lett nevelve, ezért csak megállt az ajtó közelében, meg sem próbált belépni rajta. Arra gondolt, lehetett hallani a lépteit, tehát ha benn van Zsuzsanna, majd alkalmas időben beszólítja. És a nő pár másodperc után meg is jelent az ajtóban.
Gusztáv meglepődött, kicsit zavarba is jött. Azt képzelte, a nő látja a gondolatait, mert azok özönlöttek kéretlenül, kiült a férfi arcára a meglepetés. Zsuzsanna átvedlett nővé. Világoskék sztreccs farmer feszült a combjaira, meztelen lábán egy óarany színű, félmagas sarkú szandál édesen kikandikáló lábujjakkal, és egy sárga, ujjatlan blúz, amin átvilágított a melltartó csipkés mintázata. Az arca rengeteget változott. Festék nélkül is egészen másképpen mutatott, miután szépen ki lett igazítva a szemöldöke, a haja pedig Meg Ryan stílusban enyhe hullámokkat dúsítva aranyszőkére lett festve. Nem volt még elég hosszú, de a férfinak nagyon tetszett. Jól értékelte a nő alakját. Némi felesleg a has körül, de még azt a pici úszógumit is vonzónak találta.
- Szép napot, kedves Gusztáv! Miért nem jön be? - mutatta be Zsuzsanna bájos mimikával az arcán mélyedő gödröcskéket.
- Kezét csókolom, kedves Zsuzsa! - mondta a férfi szégyenlősen, majd elbizonytalanodva, mint aki rossz helyre jött, aprókat lépdelve lassan haladt el a nő mellett, akinek kivételesen illata is volt, nem is akármilyen. Maga sem értette, mi történhetett, de még jobb kilátásokkal csüccsent a helyére, miközben válaszolt a doktornőnek a hogyléte felőli érdeklődésére.
- Látja, tud maga mosolyogni is, és nagyon jól áll magának! - tette keresztbe a lábát a pszichológusnő, miután elfoglalta a helyét a fotelben és bekapcsolta a magnóját, majd gyorsan lejegyzett valamit a füzetébe. 
- Ha van kire mosolyogni! Ma nagyon csinos tetszik lenni. - nézett a férfi a hatalmas, szürke szemekbe. Még a szarkalábak is elhalványodtak a nő átváltozása után. 
- Köszönöm, de ez a lányom érdeme. Múlt héten leültünk beszélgetni. Ő megígérte, hogy megváltozik, de azt várta tőlem cserébe, hogy én is tegyek valamit magamért. Amint láthatja, anyagilag talán nem éri meg, de a bókja legyezgeti az önbecsülésemet, szóval már megérte.  Marcella szerint kicsit be vagyok savanyodva, ami nagymértékben kihat rá is. És igaza is van, tényleg elhanyagoltam magam. Maga szerint is be vagyok savanyodva? - tette fel a költői kérdést, de mellette majdnem nevetett. 
- Szerintem most ki van nyílva, mint egy napraforgó. Még mondja valaki, hogy nem a ruha teszi az embert! Ezerszer nőiesebb így! - nézett végig Gusztáv elismerően a nő alakján. 
- Csak ezerszer? Megmondom a lányomnak, hogy valamit nagyon elcseszett, mert milliószor akartam nőiesebb lenni. - nevetett Zsuzsanna. 
- Tudja, a lányom öltöztet újabban. Én rááldozom az időmet, ő beenged az életébe. Korábban kellett volna felébrednem. Igaza volt, amikor azt mondta, hogy ne bántsam. És most, hogy maga így megdicsért, jobban is érzem magam. Köszönöm! - hangzottak a nő szájából az elégedett szavak.
- Ennek örülök. Nekem semmibe nem került a szépet dicsérni. És a haját, ami nagyon tetszik még nem is említettem. - érzelgősködött a férfi. 
Gusztáv azt gondolta, milyen jó, hogy közel ötven éves korára megtanulta, nem kell szégyenleni magát, ha egy nőt kedves szavakban részesít. És az utóbbi években már tudta, hogy nem harapják le érte a fejét. És mindez a hülye szégyenlősség miatt alakult így.
- Ó, egy napra ez már sok is lesz a dicséretből! Beszéljünk inkább magáról! Hogy telt a hét? Hogy érzi magát? Mint ha nem lenne annyira szomorú ma! Remélem nem csak én adtam okot, hogy mosolyogni lássam! - özönlöttek a nő mondatai.
- Jobban éreztem magam egész héten. Tényleg jó a beszélgetés! Egy kicsit megkönnyebbültem, volt min törni a fejem álmatlan pillanataimban. Az is egy nemes faladat, hogy magának meséljek az életemről. Eleinte idegenkedtem, és még most is kételkedem. Nem szívesen avatnám be minden részletbe, pedig pont azok szükségesek, hogy megértéshez.
- Akkor ne törje rajta a fejét, csak mondja tovább az életének az emlékezetes részeit. Ahogy haladunk előre, úgy lesz egyre könnyebb. - bíztatta a férfit, aki lesütötte a szemét, és az ő meztelen bokáit nézte. Zsuzsanna ezt nem akarta szóvá tenni, pedig szinte érezte Gusztáv erotikus gondolatait. Valahol viszont tetszett is neki, hogy a férfi úgy néz rá, ahogy egy nőre nézni, ráncolt homlokkal, vágyakozva már talán nem is illik.
Milyen szuper lábai vannak! Egészen más a nő megjelenése, sugárzik a szexisége, és azok a lábujjak, amit egészen felnőtt koráig nem is szeretett, most izgalmasan kandikáltak egy széles pánt alól. És hiába próbálta elhessegetni az erotikus gondolatokat, makacsul ott motoszkáltak a fejében. Még magának sem akarta bevallani, hogy jobban tetszik neki a pszichológusnő, mint szabad lenne. Az aranyszínű szandál eleve szexibb volt minden várakozásnál, a boka alatt keskeny pánt tartotta, a szőrtelenített lábszár, meg a hibátlan boka lett a gondolatai elkalandozásának oka.
Visszaemlékezett az első lábra, ami annak idején egy vonaton megtetszett neki, egy aranyos, huszonéves kislány tangapapucsában. De nem ez volt a nosztalgiázás ideje, hát elvetette a gondolatot.
- Múlt héten kihagytam még valakitet. Csak hogy a magas lányok iránti vonzódásom említsem. Még tizenhárom éves koromban egyszer nyaralni voltam egy iskolai táborba. Két lány is tetszett, de mint szégyenlős hülyegyerek, meg sem mertem szólítani az Ildikót. Érdekes, kicsit ló arca ellenére teljesen szépnek láttam. Kleopátrás, sötét haja volt, ami miatt annyi romantikát találtam a vonásaiban, hogy kívántam a társaságát. Egy bátrabb fiú azonban lenyúlta előlem, már csak azért is, mert sosem mertem nyíltan udvarolni. Hanna, a másik lány mindenben az ellenkezője. Amíg én voltam százhatvan magas, addig ő lazán verte a száznyolcvanat. Mivel még gyerek voltam, csak válogatott, idióta kötözködéssel hívhattam fel magamra a figyelmét. Emlékszem, olyan mély, rekedtes hangja volt, hogy bizseregtem tőle.  Őt nagyon szeretném látni, tudni, mi történt vele, de nem emlékszem a vezetéknevére sem. Mindegy, amúgy is csak egy nosztalgikus álom.
- Az álmok szükségesek, azért vannak, hogy reményt és ötleteket ébresszenek. A hülyegyereket pedig meg ne halljam még egyszer. Maga nem hülye. Én láttam már hülyéket, azok nem így viselkednek, és főleg nem ismerik a humort és az iróniát. - fenyegette meg játékosan a férfit Zsuzsanna.
- Ja, a fanyar humor, amivel kigúnyolom önmagam!
- Az önmarcangolásnak nincs sok értelme. Meg kell tőle szabadulni, és meglátja, hogy az élet visszamosolyog magára. 
-Ez nálam nem önmarcangolás, hanem önsajnálat, amit sosem fogok kinőni.
- Félelmetes, mennyire tisztában van a saját érzéseivel, még sem keresi a kiutat.
- Kerestem, de ez olyan, mint egy csapda. Akár gyáva vagyok, akár merész, mindig rosszul sülnek el a dolgok. Nem sok értelme van már egy újabb csalódásnak.
- Nincs lehetetlen állapot! Majd én segítek, csak mondja tovább a gondolatait. Meg fogjuk találni a problémát! - bíztatta Zsuzsanna keresztbe téve a lábait, hogy lássa, a férfi szeme követi-e a hófehér bokáinak mozdulatait.
- Akkor ma meséljek az első barátnőmről? Lehet, hogy csak rabolom az idejét, mikor elég lenne elmondani a tényleges okokat, nem gondolja? 
- Nem gondolom. Arra kértem, hogy említsen meg minden fontos dolgot, eseményt. Én másképpen fogom látni, és hamarabb felfedezem az esetleges hibákat, mint ön. Ezért csak haladjunk tovább, ahogyan eddig is. Különben meg nagyon fontos az első barátnő, meghatározó lehet a későbbi életére! - válaszolt Zsuzsanna, aki most azon kapta a férfit, hogy a blúzon keresztül a melleit nézi meg lopva, de ahhoz azért elég nyíltan, hogy észre lehessen venni. Nem nagyon bánta. Ez a szemmozgás is egyfajta elismerés volt a férfi részéről, annál is inkább, miután korábban sosem viselt ilyen merész öltözéket, nem sok férfi lelhette kedvét a takargatott bájaiban. 
- Ez igaz, tényleg volt ennek a kapcsolatnak olyan hozadéka, amit a következőben egészen másként éltem meg. - sóhajtott nagyot a férfi, amit Zsuzsanna jó érzékkel észrevett. A tekintet visszakerült a meztelen bokákra, mint ha abból merítene erőt Gusztáv.
- Tizenkilenc éves voltam. Jóval a beleset után történt velem az egyik legklasszabb dolog, amit életemben alkalmam volt megtapasztalni. Két különböző baráti társaság találkozott egy tér közepén, az egyik csupa fiú, a másik csupa lány. Én személy szerint nem ismertem a lányokat, de volt a társaságban olyan, aki miatt megálltunk egymás mellett beszélgetni. Szóval én nem ismertem őket, de ők azért ismertek engem. Elég volt a sántaságomat látni, hogy megjegyezzenek, meg persze téma lehettem közöttük. Jó nagyot sétáltunk a délutáni kánikulában, és magam sem értem hogyan, de az egyik lány kitüntetett a figyelmével. Akkoriban még volt bennem életkedv. Ha jó kedvem akadt, le sem tudtak lőni, ennek ellenére azonban nem voltam soha a társaság középpontja.
- Ez a lány közel egyidős volt velem, fekete hajú, csinosan öltözött, és nagyon barátságosan tudott mosolyogni. Vettem a bátorságot, megfogtam a kezét séta közben, és ő nem húzódott el. Így kezdődött, semmi megbeszélés, hogy veled akarok járni, vagy ilyesmi. És volt folytatása. Aznap még csak kézen fogva sétáltunk, de másnap már csókolóztunk is. Nekem annyira újdonság volt, hogy eleinte nem is mertem igazán testileg közeledni hozzá. Talán a negyedik, vagy ötödik napon az ő szobájában érintettem meg először. Egy kicsit homályosak már ezek a részletek.
A férfi egy pillanatig csendben maradt. Kinézett az ablakon, mint ha onnan várna segítséget. 
- Most értünk ahhoz a ponthoz, amikor utoléri a szégyenlőssége? - kérdezte Zsuzsanna halkan.
- Igen. Velem van, hiába mondom, hagyjon békén. - szusszant egyet tréfásan Gusztáv.
- Nézzen rám! Nem történhetett ott olyan dolog, amit elítélnék. Múlt héten is minden nehézség nélkül beszélgettünk a punciról, szóval csak bátran, akármi történt. Csak mondja, ahogy eszébe jut. - Zsuzsanna nagy, szürke szemei kedvesen megcsillantak, és várt, várt türelmesen.
- Jó, elmondom, ez még talán egy hétköznapi eset. Én azt hittem, hogy Márti még szűz. Annyira naiv voltam már akkor is. Persze már nem volt érintetlen, de ezt csak később tudtam meg. Akkor a csókolózás után elkezdtem a testét felfedezni. Feküdtünk az ágyon, simogattuk egymást. Engedte, hogy benyúljak a sortjába, a bugyijába. Akkor érintettem igazán először puncit. Meglepett, milyen nedves, milyen meleg és mennyire selymes az érintése. Még a szőrszálak sem zavartak, akkor még az volt a természetes. Biztosan nem voltam valami jó partner, de igyekeztem gyengén simogatni, mert ennyi tudás azért rám ragadt újságokból, beszélgetésekből.
- Visszasimogatott? - kérdezett közbe a doktornő?
- Akkor még nem, ő vagy csinálta a szexet, vagy élvezte. A kettőt valahogy különválasztotta.
- Másnap már sokkal könnyebb dolgom volt. A szenvedély vitt. A hátán fekve tanult, mikor oda húzódtam hozzá. Később azt nagyon szerettem benne, hogy minden előzetes nélkül csak simán bele lehetett nyúlni a bugyijába. Olyankor letette a könyvet és elengedte magát. Gyakorlatilag felhúzta a lábát és pettingeltünk, vagyis élvezte, hogy simogatom. Jaj, ne szaladjak ennyire! Azon a második napon már nem volt akadálya, hogy levegyem a bugyiját. Még most is emlékszem, milyen volt a szeméremajkaihoz hajolni és belenyalni. Eleinte féltem. A testnedvek egy kicsit taszítottak, tapasztalatlan és félős voltam. A játék azonban nagyon megtetszett, én is beindultam. Márti a cunnilungus után többnyire csak kézzel segített rajtam. Eleinte még kaptam is egy- egy puszit a farkamra, de hamar kiderült, a csaj nem bírja a spermának még az illatát sem, ezért még a petting után is hányingere volt szinte minden alkalommal. 
- Ez okozott valami csalódottságot együttlét közben, vagy után? - A pszichológusnő félbe szakította a férfit, ez egy fontos információnak ígérkezett.
- Akkor még nem igazán. Tartottam attól, hogy nem lesz belőle gyakori felláció, viszont még minden alakulóban volt, és én bíztam benne, hogy hozzá lehet szoktatni az illatokhoz és ízekhez, csak akarni kell. 
- A későbbiekben alakult valamerre részéről az orális szex? 
- Nem, nem változott! Azért nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert két hét után a kocsiban sikerült rávennem a közösülésre. Ritka rövid aktus volt, de annál nagyobb élményt jelentett. Felnőtt lettem, elvesztettem a szüzességem végre. Ezek után minden nap játszottam a tűzzel. Együtt voltunk hol a kocsiban, hogy egy lakásban, hol csak egyszerűen a fűben. Nagyon vigyáztam, hogy bele ne élvezzek, mert nem gondolkodtunk még tartós kapcsolatban, csak izzott közöttünk a levegő. 
- Nem félt egy nem kívánt terhességtől?
- Nem féltem, a legjobb tudásom szerint vigyáztam. Egyszer esett meg, hogy a fürdőkád szélén szeretkeztünk, és nem tudtam megszakítani az aktust időben. Szaladni kellett egy esemény utáni tablettáért, csak azt meg nem sikerült beszerezni hirtelen. Viszont volt egy idősebb csaj, egy aranyos, férjes asszony, egyik barátom unokanővére, aki felvilágosított, hogy két héttel menstruáció előtt és után kicsi a terhesség valószínűsége. Ennek ellenére elmentem Mártival egy nőgyógyászhoz. Hiányzott a bizonyosság.
- Szabadnak érezte magát? Élvezte a szexet? - Zsuzsanna elgondolkodva nézett a semmibe még a kérdés feltevése közben is. 
- Igen, szabad voltam. Majdnem mindent megtehettem szexuális értelemben. Ha ahhoz volt kedvem, a lakótelep ablakában dugtam meg hátulról. Ha ahhoz volt kedvem, a felsője alá nyúlva megfoghattam a mellét szűkebb tásaságban is, mert melltartót sosem hordott. De ne úgy képzelje ezt, mint ha nem állt volna másból sem a kapcsolat, csak szexből. Napközben mi is, mint minden más fiatal pár jöttünk- mentünk, ha kellett segítettünk a szülőknek, szóval teljesen normális életet éltünk, csak kerestük az alkalmakat is.
- Hogyan élte meg a menstruációs napokat? Ugye az okoz némi nehézséget közösülés szempontjából. - a pszichológusnő, mint ha máshol járt volna fejben, de azért tudott figyelni, és nagyon jól kérdezett. 
- Ami azt illeti, megoldottuk. Néha még a nehéz napokon is rá lehette venni Mártit az együttlétre, vagy ha éppen nem volt hozzá kedve, akkor is segített rajtam kézzel. 
- Mindenre rá lehetett venni a Mártit? Annyira szerette a szexet, vagy csak engedelmeskedett? - a doktornő hangjában nem volt csupán kíváncsiság, a férfi mégis gúnyt érzett benne.
- Nem követelőztem! Ha akartam valamit, akkor tettem érte, de soha nem erőszakkal, vagy akarata ellenére. - csattant Gusztáv felháborodott hangja. 
- Bocsánat, csak azt szerettem volna tudni, voltak-e a lánynak mazochista hajlamai, vagy csak könnyen lehetett befolyásolni. Nem feltételeztem magáról semmi rosszat. - nyugtatta Zsuzsanna. Már bánta, hogy a saját gondolatai elterelték a figyelmét és óvatlanul kérdezett. 
- Nem, nem voltak olyan hajlamai, önszántából tett mindent. - higgadt le a férfi, a tekintete megint rászegeződött a nő meztelen bokáira.
- Említette, hogy a hölgy nem bírta a spermának még az illatát sem.  Ettől függetlenül azért a felláció belefért az együttlétbe, illetve az előjátékba?
- Igen, belefért. Utólag nem mondom, hogy jól is csinálta, de gond nélkül játszott a makkomon a nyelvével, de mindig csak rövid idegig. Igaz, mindig is többet szerettem volna, de akkor annyi is nagyon megfelelt. Mindig azt csinálta, passzívan megfogta a farkam, csak a makkom ért ki az ujjai közül, és úgy puszilgatott. Igazából nem is szopott, de nem erőltettem. Így is rengeteg örömet tudott okozni. Különben sem láttam addig pornófilmet, így nem is lehettem nagyon elégedetlen. Fel sem merült, hogy másképpen is lehet az orális szexet csinálni. És mindig csak annyi történt, amit ő is akart.
 
Zsuzsanna érezte a férfiban a sértődöttséget. Arra gondolt, talán nem is baj, ha megtapasztalja Gusztáv indulatait. Nem félt tőle, azt már tudta, nem érheti a férfi részéről semmilyen erőszak. Játszott egy kicsit a gondolattal, hogy képtelen állításokkal felidegesíti, de meggondolta magát. Gusztávnak barátságot ígért, ezért nem alkalmazta a keményebb módszereit. Bánta volna, ha a szomorú ember bármiért megharagszik, és végleg lelép. Élvezte a férfi hangját és a pikáns sztorijait, sejtette, hogy lesz még néhány meglepetés. A kíváncsisága mellett a szimpátia is sokat nyomott a latban, amúgy sem voltak a nőnek nagy számban bizalmasai. Ez a pasi meg olyan édesen őszinte, szinte fel tudta benne a sok éves bezárkózottságot olvasztani. Örült, hogy elé hozta a véletlen. 
- Mennyi ideig voltak együtt? - terelte a témát szelídebb mederbe Zsuzsanna.
- Hét hónapig.  
- Voltak közben veszekedések, súrlódások maguk között?
- Nem, nem voltak. Én nem vagyok az a vitatkozós típus, és ő sem az a követelőző, vagy kötözködő fajta. 
- Hogyan ért véget a kapcsolat? Mi volt az oka a különválásnak? 
- Egyetlen probléma volt közöttünk. Rosszul viselte, ha a régi lányismerőseimnek köszöntem. Utólag azt mondanám, féltékenykedett, csak ezt nem sikerült vele megbeszélni. Egyszer vitatkoztunk erről, és az is volt az első és utolsó hangos összeszólalkozás. Nem ragaszkodtunk annyira egymáshoz, mint kellett volna, így csak sértődött duzzogás lett belőle, aztán végleg megszakadt a kapcsolat. 
- Mit jelent ez a "rosszul viselte"? - Zsuzsanna kíváncsian vonta fel a szemöldökét.
- Azt akarta, hogy ne is köszönjek. Én pedig sosem voltam olyan emberileg, aki egy ilyen kérésnek eleget tudott volna tenni. Tisztelem annyira a barátaimat, nem is értettem, hogyan kérhet tőlem ilyen lehetetlent. 
- Értem. Elég furcsa, önző és illetlen egy kapcsolatban. Bizalmatlanság állhatott a háttérben, vagy tényleg csak féltékenység. Minden esetre én sem teljesítenék egy ilyen kérést. Méltóságon aluli, és maga ettől jólneveltebb.
- Úgy látom, vannak nagyon kellemes emlékei erről a kapcsolatról. - jegyzett valamit ismét a füzetébe a doktornő.
- Vannak bizony! Főleg az, amikor éjszaka a város néptelen piacán leparkoltam és elkezdtünk szerelmeskedni. Erre jött egy rendőrautó, beállt mellénk. Három férfitekintet rátapadt az ablakra, én meg hiába mondtam a Mártinak, hogy ne kapkodja olyan feltűnően a nadrágot magára. 
Zsuzsanna olyan édesen elkezdett nevetni, kimondottan tetszetős és közvetlen arcát mutatta ismét, ami Gusztávnak örömet okozott. 
- Megbüntették? - préselte ki a kérdést a nő, miközben illedelmesen igyekezett a száját takargatni. 
- Nem! Ismertek a rendőrök, és látták, hogy nem lopni mentem. - vigyorodott el a férfi is.
- Imádom magát, meg tud nevettetni! - kacagott fel Zsuzsanna, és a férfi, aki többnyire csak mélabús fejjel követte a körülötte zajló eseményeket, vele együtt szórakozott. 
- Bocsánat! Úgy érzem, maga arra hajt, hogy megnevettessen! - jegyezte meg a doktornő még mindig vigyorogva.
- Legalább enyi örömöm legyen már! Kevés dolog van, amit az életben élvezek.
- Azt látom, hogy nem dohányzik, de hogy áll az alkohollal? - Zsuzsanna próbált megkomolyodni. Hogyan segítsen, ha nem tud disztingváltan viselkedni? Márpedig a férfi a jelenlegi szórakozottsága ellenére segítségre szorult, és neki egyre jobban rögeszméje lett, hogy ezt a helyzetet meg kell oldani.
- Körülbelül annyi alkoholt iszok egy év alatt, amit mások egy nap alatt eresztenek le a torkukon. Nem szeretem, nem is nagyon kívánom. Egy korty néha jó, de ha többet fogyasztok, hajlamos vagyok elérzékenyülni, ami senkinek sem jó. Főleg nekem nem, mert nem bírom az érzelmeimet magamba fojtani.
- Nem szereti, ha gyengének látják? Fél, hogy előtörnek a könnyei? - kérdezte a lágy női hang.
- Egyszer elsírtam magam, az igaz, de tényleg nem szeretem kimutatni az érzelmeim. Az a baj, ha mélypontra kerülök az alkohol hatására, néha egy hétig sem bírok kilábalni a fájdalomból.
- Az már nagyon komoly depresszió! Mondja csak! Szokott gondolni a halálra? - a nő szeméből eltűnt a vidámság.
- Nem. Néha poénkodom a halállal, de én élni szeretnék, nem meghalni. De az is lehet, hogy csak egyszerűen gyáva vagyok megtenni. - merengett el a férfi. Nem akart erről többet mondani, ez a téma taszította, és arra számított, a pszichológusnőből előtör a doktori szemlélet, és a beszélgetés megint orvos- beteg kapcsolattá válik.
- Jó, akkor erről ne is beszéljünk, mert lehangoló téma, de arról beszélnünk kell, miért használ saját magára negatív jelzőket! Folyamatosan azt hallom, hogy leértékeli önmagát, pedig semmi szükség rá. Maga egy normális ember. 
- Hogy miért használok negatív jelzőket? Mert úgy érzem, hogy azok illenek rám. De még a legkézenfekvőbbet nem is említettem. - mosolyodott el a férfi.
- Nocsak, melyik is lenne az? - vonta fel a szemöldökét Zsuzsanna.
- Csődtömeg vagyok. - vont vállat a férfi.
- Ezt maga sem gondolja komolyan! Lehet, hogy lélekben érez valami okot, de nem hiszem, hogy a valóságban is tényleg az lenne. Az érzés valaminek a következménye, önmagáról pedig nem alkothat objektív véleményt.
- Pedig csődtömeg vagyok! Erre majd akkor térjünk vissza, ha már beszéltem a problémáimról. Látni fogja, hogy nagyon nem beszélek mellé. Az is igaz, hogy néha tréfálkozom vele, de minden viccnek igaz a fele. Várja ki a mondandóm végét!
- Jó, én úgy sem hagyom majd ezt annyiban, megváltoztatom a véleményét! - vigyorgott a pszichológusnő. 
- Van még időnk? - pillantott Gusztáv a szalagos magnóra, de az még mindig forgott lassan, kitartóan, sokkal lassabban, mint ahogyan a férfi érezte az idő múlását. 
- Még vagy öt perc. Vagy menni akar? - támadt rossz érzése a doktornőnek. Egyre jobban érdekelte a férfi. Talán nem kellett nagy rejtélyeket sejteni az életében, de valahogy érezte a jelenlétét, és másként, mint a korábbi pacienseinek. Ennek a férfinak a társasága okozott benne valami felfokozott érdeklődést. Egy tök átlagos ember, normálisan felöltözve, mindig megborotválkozva, még vonzónak is találta, és a leg lehetetlenebb helyzetekben jutott eszébe Gusztávnak tréfálkozni, amivel gazdagabbá tette a nő perceit. Ahogy mesélt, kedve lett volna szavak formájában visszaadni a saját emlékeit, de tudta, hogy a beteg nem azért van ott, hogy a múltról lehessen vele csevegni.
- Öt perc? Akkor mesélek még néhány dolgot a nősülésem előtti időkről. Márti után nagyon nagy volt bennem az üresség érzése. Azt gondoltam, hogy hamar találok valakit, de mivel sosem voltam megáldva jó beszélőkével, ráadásul nem is tudtam, vagy inkább úgy mondom, nem is mertem nagyon udvarolni, ennek kicsi volt az esélye. Sosem volt bátorságom odamenni egy lányhoz, akármennyire tetszett. Ma már tudom, hogy nem harapták volna le a fejem, de akkor még nem volt meg bennem a kurázsi. Ezért volt az, hogy sokszor késő éjszakáig kocsikáztam. Mindig reménykedtem, hogy belebotlok valakibe, de ez sosem következett be. Eleve súlyosbodott a gátlásosságom a sántítás miatt. Elmentem én diszkóba a barátaimmal, leltárba voltunk véve az egyik hotelban, de valahogy az ismerkedésben sosem alakultak jól a dolgaim. Meg aztán nem is voltam soha olyan, aki egy nőben csak a szexet keresi. Az idióta szemérmességem csöpögős romantikával párosult.
- Ezt úgy érti, hogy jobban kereste a romantikát, mint a testiséget? - kérdezett közbe Zsuzsanna.
- Igen, így is lehet mondani. A másik baj, hogy kevés nő tetszett és tetszik a mai napig.  Mindig az arc fog meg. Ha az nem érint meg, akkor hiába van valakinek bomba teste. Az arc után pedig az öltözködés, ami befolyásolja az érzéseim. Bármelyik nőből lehet szépet és csúnyát is varázsolni. - mondta a férfi, de abban a pillanatban érezte, hogy rossz útra tévedt. Elég volt Zsuzsanna korábbi megjelenésére gondolni, hogy a szavait sértőnek érezze a nőre nézve.
Ez most rólam beszél? Korábban tényleg nagyon elhanyagolta magát, de hogy ez a férfi ilyen nyíltan utaljon rá, nem gondolta volna Zsuzsanna. Aztán végignézett magán, és úgy döntött, hogy érdemes volt a lányára hallgatnia, és igen is csinosnak érezte magát. Talán jó is, ha saját magában is felismeri a hibát, mielőtt kritizálna, ezért nem is akart a férfi szavába vágni, csak várta a folytatást.
Gusztáv témát váltott. Dehogy akarta ő Zsuzsannát kritizálni. Kétszer látta csupán igénytelenül felöltözve, lehet azok csak egyedi alkalmak voltak, mégsem akaródzott ezt a kérdést tovább feszegetni. 
- Négy évig voltam magányos. Az első nőt, aki nagyon tetszett egy szórakozóhelyen láttam. Egy közeli városból való volt. Magas, nagyon vékony termet és kiült a képére a mélabú. Szomorú arcú, még foghíjas is volt szegény, de ennek ellenére azt éreztem, hogy ugyanolyan magányos, mint én. Csak ültem a barátaimmal egy asztalnál, és a négy méterrel arrébb ülő nő szemeit kerestem. Megfogott, pedig közelebb volt a negyvenhez, mint én a húszhoz. Észre is vett, gyakran rám is pillantott, csak ott kezdődött a baj, hogy odamenni hozzá már nem mertem. Milyen indokkal tettem volna? Táncolni nem tudtam, a társaságából senkit nem ismertem, szóval eleve halott gondolat volt, bármennyi romantikát is láttam az arcában. Utólag persze bántam, hogy nem tettem meg a lépést felé, pedig csak egy beszélgetés is sokat segíthetett volna rajtam. 
- Ez után nem sokkal történt, hogy az egyik barátom volt barátnője odajött hozzám. Nem is tudom, hogy történt, csak megsimogatott, kedveskedett, én pedig megcsókoltam. Tartott vagy két percig, akkor elment, és a dolognak nem lett folytatása. Valamit akkor is rosszul csináltam, pedig nagyon szép volt a lány, mindig is tetszett. Magányos maradtam, és mivel nem maradt más, csak kocsikáztam céltalanul az éjszakában. Elég sok keserűséget hozott a magány. Sokkal többet, mint reméltem, de akkor még örök optimista voltam. Az más kérdés, hogy amikor lett volna alkalom kikezdeni valakivel, akkor mindig találtam valami okot, hogy ne lépjek. Na, ezt nevezem gyávaságnak. Mentségemre szóljon, hogy én nem egyéjszakás kapcsolatokat akartam.
- Rengeteget sétáltunk a barátaimmal a városban. Egyik este összefutottunk egy kistermetű, vékony nővel. Tulajdonképpen aranyos volt. Mint kiderült, volt már három gyereke, elvált volt szegény, és ő is idősebb vagy tíz évvel tőlem. No ez a csaj hajtott rám. Már előző este, elváláskor puszit adott a számra. Nem kerestem az okát, akkor még azt gondoltam, véletlen. Másnap, késő este, amikor a barátaim már hazamentek, valahonnan előkerült, és beült a kocsimba. Nem tudom, hová tette a gyerekeket, de látszólag lazán ismerkedett. Szóval beült a kocsimba, kicsit beszélgettünk, aztán hívott magához pornót nézni. Mondanom sem kell, hogy csábító ajánlat volt, de nem éltem vele. Nem a gyerekek miatt, bár az is szerepet játszott, attól féltem, a nyakamba akarja varrni magát, meg aztán a megmérettetéstől rettegtem. Hogyan tudtam volna egy pornószereplővel lépést tartani? A lány csinos volt, de annyira láncdohányos, hogy túlságosan érződött a leleletén. Nem ilyen kapcsolatról álmodoztam, nemet mondtam. Egy hét múlva egy főiskolás sráccal élt együtt, szóval azt gondolom, jól döntöttem, még ha szenvedtem is miatta.
- És még valaki eszembe jutott! Egy nagyon elhízott lány. Sokszor láttam a diszkóban, ahogy ült magányosan. A gyönyörű arca szinte sugárzott, mégis éreztem rajta a végtelen magányosságot. Persze odamenni hozzá már nem tudtam. Eleve sokkal magasabbra és testesebbre nőtt, mi keresnivalóm lett volna mellette? Utólag azt gondolom, beszélgetni akkor is jó lett volna. Soká tartott, míg rájöttem, hogy nem az ember méretei a meghatározóak. Így róla csak álmodoztam, elképzeltem, milyen lenne megérinteni, milyen lehet a teste, a csókja. Akármilyen nagytermetű volt, a képzeletemben akkor is csak egy gyönge nő maradt. 
- Kedves Gusztáv! Maga minden alkalmat elszalasztott? Már akkor is volt kisebbségi érzése? - csóválta meg a fejét Zsuzsanna.
- Igen, talán volt. Nem éreztem magamban azt az erőt, amivel mások elcsábítják a lányokat, és ez nagyon frusztrált. Halmozódtak a gondjaim, és ebben láttam az okát, hogy nem érek annyit, mint mások. Arról nem is beszélve, hogy még tíz éves koromban egyszer megláttam a nagyapám farkát, ami hatalmas volt az enyémhez képest, és ez a mai napig bennem maradt, olyan visszatartó erőként, mint ha minden nőnek csak csalódást okozhatnék a péniszem méretével. 
- A csajozáson kívül szenvedett másban is hátrányt?
- Csak azokban, amiben a lábam akadályozott. Pedig nem kellett volna negatívan megélnem, mert mindenben megálltam a helyem, amibe csak belekezdtem. De elég volt egy lépcső, hogy érezzem, nem tudok rajta felszaladni, és ha tudtam, hogy mások látnak, olyankor nyomta a lelkem a hátrányom, és a szégyenemnek éltem meg a nyomorúságom. És ez azóta sem sokat változott. 
A magnetofon kattant. Zsuzsanna szinte bosszúsan vette tudomásul, hogy észre sem vette, amikor a szalag a végére ért. Az utolsó mondat le is maradhatott a felvételről. Még sosem fordult elő vele ilyen malőr, mégis valahogy megnyugtatta a tudat, hogy senki szavait nem szívta magába még annyira a figyelme, mint ennek a szomorú férfinak a mondatait. Gyorsan lejegyzetelt ismét valamit a füzetébe, aztán a férfi szemébe ragyogtak elégedett szemei.
- Hát, mára ennyi volt. Nagyon örülök, hogy eljött. Mondanám, hogy maradjon és folytassuk, de a lányommal közös programom van, és neki is szüksége van most rám. - bájolgott a férfira.
- Persze, persze, én már itt sem vagyok.  - tápászkodott fel a férfi a kényelmes fotel mélyéről.
- Azt hiszem, nagyon jól haladunk, sokkal jobban, mint reméltem. Nem akarok előre szaladni, csak annyit ígérek, hogy meg fogjuk oldani a problémáit, és eltüntetjük ezt az önmarcangoló szomorúságot. Most sajnos mennem kell helyre hozni egy hibát, mert én is nagyot hibáztam. A lányom életét befolyásoltam rossz irányba, amit helyre kell tennem. Mindig van lehetőség találni egy alkalmasabb utat, és magának is van, amitől helyre jöhet az önbizalma.
 
A férfi feldobott volt. Nem, nem akart semmit ő a doktornőtől azon kívül, hogy kellemesnek és megnyugtatónak érezte a társaságát. Egy kicsit azonban megérintette a nő átváltozása. Egészen csinos, mi több, kimondottan szexi volt aznap. Gusztáv nem egyszer elgondolkodott, milyen lenne megérinteni Zsuzsannát, de tudta nagyon jól, hogy esélytelen képzelgés a fizikai kapcsolat, ezért csak annak örült, hogy olyan könnyedén és felszabadultan tudott beszélni a saját érzéseiről. Születik ebből egy klassz barátság? Maga sem tudta, mivé alakul a beszélgetés, annak viszont mérhetetlenül örült, hogy van végre valaki, akinek kiöntheti a lelkét, még ha nem is bízott a gyógyulásban. Pont emiatt a képzelt szabadság miatt érezte magát sokkal könnyedebbnek, és mert nyíltan tréfálkozni a pszichológusnővel, hiszen a jókedvére már hosszú ideje nem nagyon volt példa. De bármilyen gondolatok is suhantak át a fejében, minduntalan maga elé képzelte Zsuzsanna gödröcskével formált, mosolygó arcát, és a nő bájából eredő vonzása bizony kezdett túlmutatni egyszerű barátságon, ha egyáltalán a kezelés azzá alakulhat. Könnyű volt megérinteni a férfi szeretetre kiéhezett lelkét. Ezzel ő maga is tisztában volt, de mégis jól esett a nőről ábrándozni. 
Érdekes ez a férfi. Bármennyire is letört, képes tréfálkozni, néha gúnyt űz saját magából, néha élettel teli, máskor csupán árnyéka önmagának. Sok arca van, de mind normális, a valódi arca pedig egészen megnyerő, amikor mosolyra húzódnak a vékony ajkai. Mindig frissen borotvált, ápolt, és előzékeny, ami egy nő számára mindig jelent valamit. Zsuzsanna nagyon hamar megkedvelte a férfit. Teljesen más volt, mint a korábbi betegei, akikből úgy kellett kirimánkodni néhány szót. Gusztáv ezzel szemben egészen nyitott, még a nyomorúságával is tud tréfálkozni, és mi tagadás, megérintették a bókjai. Régen kapott férfitól bókot, ami most még a nőismerőseitől az utóbbi hétben begyűjtött elismeréstől is többet jelentett. Kedve lett volna megkérdezni, mit látott a férfi a bokáin, de nagyjából sejtette, hogy annak az erotikához van köze. Máskor talán haragudott volna egy ilyen vizslató tekintetért, most, ebben a fura helyzetben viszont kimondottan örült. Gusztáv látja benne a nőt! Azt a nőt, amit elég régen eltemetett magában. 
A férfi jól aludt. Este még kísértették a nő arcán bájolgó gödröcskék, és a szexi bokák emléke, de annyira tetszett neki a nő egészben, nem akart egyetlen testrészt sem kiemelni, és főleg nem akarta szex gondolatával bemocskolni a nőről kialakult képet. Itt meg is rekedt kicsit a fantáziája, hiszen milyen férfi- nő kapcsolat az, ahol a testiség nem játszik szerepet? Abban biztos volt, hogy Zsuzsanna a lelkét érintette meg, és hogy ezt szeresse benne, nem volt szükség semmilyen erotikára. Úgy képzelte, a szerelemnek vannak különböző stádiumai, és ez nála pont most kezdődik, ahol csak a szép érzések dominálnak a másik nem kedves képviselője iránt. Szerette ezt az érzést, még akkor is szerette, ha tudta, hogy ennél több nem lehet közöttük. Ez a rajongás valahogy átmelegítette, még érzékenyebbé tette a nyughatatlan lelkét. 
 
Folytatások
461
A történet egy szexmentes házasságban összeszedett félelmekről, szorongásokról, gátlásokról próbál képet adni.
490
A történet egy szexmentes házasságban összeszedett félelmekről, szorongásokról, gátlásokról próbál képet adni.
420
A történet egy szexmentes házasságban összeszedett félelmekről, szorongásokról, gátlásokról próbál képet adni.
Előző részek
833
A történet egy szexmentes házasságban összeszedett félelmekről, szorongásokról, gátlásokról próbál képet adni.
Hasonló történetek
3600
A repülőút kellemes volt és Cooper két óra múlva már a washingtoni lakásban volt. Ez nem volt olyan előkelő, mint a New Yorki, de azért nagyon otthonosan volt berendezve. Kapus sem volt, így Cooper simán bejutott. Gyorsan felmérte a terepet.
4206
A fehér mezes New Yorki csapat védvonala mögül előretört ez a viszonylag magas kb. 180 cm magas leomló barna hajú lány. Arcán néhány piros folt volt. A meze karja felszakadt és a térdét is lehorzsolta egy esés következtében...
Hozzászólások
Akai Mózes ·
Nagyon jó.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: