Mélységes depresszió 3. rész

Munkából hazaérve első dolga volt, hogy meglátogassa a közösségi teret. Sejtette, hogy a pszichológusnőről nem talál semmit, még egy üres profilt sem, mégis szinte megszállottan ellenőrizte le az összes azonos nevű felhasználót, hátha lesz annyi szerencséje, hogy legalább láthassa a nő arcát. Nézhetett volna szexi lányokat, vagy akár pornót is, Zsuzsanna mégis ezerszer jobban érdekelte. Hozzá már kötődött érzelmileg, nem csavarhatták el fejét semmilyen vizuális ingerek. Csalódott is volt, meg nem is, mert nem talált semmit, csak egy semmitmondó bejegyzést a nő prakszisáról. Félretette hát a gépet, a televíziót kapcsolta be, hogy legalább a kis lakás magányos csendjét elnyomják az érdektelen műsorok. Legtöbbször nem is hallotta meg a körülötte lévő eseményeket, ismét maga elé vette a számítógépét, és a gondolataiba mélyedve igyekezett az irományaira koncentrálni. A munkáján kívül ez volt az egyetlen jó dolog az életében, amit örömmel is csinált. Az írás számára bizonyos fokú szenvedélyévé alakult. 
Csöngettek. Ki lehet az Péntek kora este? Nyűgösen tette félre a laptopot, elbotorkált az ajtóig a viszonylagos sötétségben. Nem várt vendéget. Amúgy is ki a frász megy vendégségbe hívatlanul este nyolc után? Minden elővigyázatosság nélkül tárta ki az ajtót. Első pillanatban fel sem fogta, amit lát, azt hitte, egy eltévedt lakó keres nála útmutatást. A kép azonnal kitisztult, amikor a mosolygós lány kisimította az arcából a hosszú, barna haját. Zsuzsanna lánya, a kis vadorzó állt előtte tökéletes nyugalomban, kezében egy ajándéktasakot tartogatva.
- Szia! Emlékszel rám? Marcella vagyok! - vigyorodott el lendületes magabiztossággal. Eszébe sem jutott, hogy a férfi az apja lehetne? Talán egy kis pimaszság is volt az arcára írva, mellette meg egy szende kis szűz megjelenését feltételezte a divatos, de nem túl visszafogott tiniöltözet. 
- Szia! - lepődött meg Gusztáv. Mit kereshet ilyenkor nála ez a lány? És miért tegezi? De ez legyen a legnagyobb baj, most kivételesen nem úgy fest, mint aki ki akarja kaparni ismét a szemét. 
- Bemehetnék? Nem itt a lépcsőházban szeretnék bocsánatot kérni! - sandított a szép arcú lány a férfira, amitől annak meglágyult a szíve. Ugyan, mi baj történhet? Teljesen normális, ahogyan a lány viselkedik, és ha más nem, hát Zsuzsanna miatt is szerette volna elfelejteni a történtek negatív hatásait. 
A férfi hátrébb lépett és utat engedett a fiatal nőnek. Gyorsan felkapcsolta a pici folyosón a lámpát, aztán csak állt és nézte az illatáradattal bevonuló csinos gimnazistát, aki elég szexi volt ahhoz, hogy a férfi fejében pont ellenkező gondolatokat ébresszen, amint amilyenekre szükség volt éppen. Mennyire örült volna húsz évvel korábban egy ilyen látogatónak! Most azonban már inkább tehernek érezte Marcella jelenlétét. Mit kezdjen vele? Hogyan viszonyuljon a tizenhét éves nagylányhoz? Csak egy kisértés volt számára a szűk, testre feszülő farmer, ami magas derekú fazonban épp Marcella fenekének formáit hangsúlyozta szívszaggató formában, és a fehér felső sem volt az a hű, de vastag, lazán átvilágított a lány melltartója. A fehér sportcipő felett a meztelen boka már csak hab volt a tortán. Gusztáv megpróbált a csomagra koncentrálni. Első gondolata az volt, nem fogadja el az ajándékot, hiszen nem is volt rá szüksége, amúgy is gyűlölt valamiért ajándékokat elfogadni. Sokkal nagyobb elégtétel volt, ahogyan a lány csillogó szemekkel, de igazi barátsággal belenézett a szemeibe.
- Már korábban kellett volna jönnöm, de sosem késő! Szeretnék bocsánatot kérni mindenért, amit mondtam, és amit veled tettem. Nem volt fair, nem érdemelted meg. - mosolygott Marcella rendületlenül, és az üres kezével megérintette a férfi arcát ott, ahol a legmélyebb karmolásnak még látszottak a nyomai. Gusztáv meglepődött, de nem tiltakozott. A mozdulat kifejezte az igazi megbánást, és mivel már alig látszott a sebhely, nem is neheztelt a lányra, aki gyorsan váltott, a kis tasakot tolta Gusztáv orra elé.
- Ez olyan engesztelő ajándék. Nem tudtam, mit szeretsz, ezért úgy döntöttem, vacsorázni viszlek, aztán moziba. Alkoholt nem akartam hozni, csokit pedig egy férfinek... Szóval egy kicsit megpróbállak jobb kedvre deríteni, látni szeretném, tudsz-e mosolyogni! - érvelt a lány meggyőző lelkesedéssel.
- Köszi, de nem fogadhatom el, nem tettem semmit érte.  - szabadkozott a férfi. Nem is nyúlt a tasakért, a két kezét hárítólag felemelte. Pedig milyen aranyos egy ilyen fiatal lánytól az ötlet! Még sem illene ezt az ajándékot elfogadni. Akkor már jobb lett volna az alkohol akkor is, ha soha nem issza meg.
- Akkor azt kell hinnem, hogy haragszol, és azt nagyon nem szeretném érezni! - Marcella bedobott nőiessége meggyőző tudott lenni, igent követelő, ragyogó szemekkel pásztázta a férfi tekintetét, és nem engedte ki a bűvköréből. 
- Most mondjam, hogy sosem hagynám, hogy egy étteremben a nő fizessen? - akart kitérni a férfi, de Marcella határozott konoksága szórakoztatta, ahogy ott állt, és semmi esélyét nem adta, hogy a nemleges válasz elhangozhassék.
- Jó, akkor az étteremben te fizetsz, a mozijegyeket már megvettem én. Így megfelel? - ült ki a lány arcára az elégedett vigyor.
- Egy fokkal jobb, de bevallom, nem tudom, szabad-e ilyen ajánlatot elfogadnom. Nem a te korosztályod vagyok, nincsenek közös témáink, szóval nem értem. A gesztus nagyon édes, de maradhatna ennyi. Elviszed az egyik barátod moziba, én pedig örülök a bocsánatkérésnek. 
- Ragaszkodom a vacsorához! Nem utasíthatsz vissza! A mozit pedig vacsora közben megbeszéljük, elég későn kezdődik a film. - jelentette ki a hölgy határozottan az akaratát. 
Gusztáv mosolygott magában. Ez a határozottság most inkább játékos volt a lány részéről, mint erőszakosság, és hajlott rá, hogy elfogadja a meghívást, legfeljebb megismeri kicsit Marcellát, és nem eszik majd egyedül, mint annyi magánytól csendes estén az utóbbi időben. 
- Rendben, meggyőztél. Legalább egy kicsit fiatalodok melletted, csak attól tartok, rájössz majd, hogy nem vagyok valami érdekes. - Gusztáv kedvesnek tartotta a meghívást. És mi történhet? Beszélget a lánnyal, kicsit megismeri, aztán szépen elválnak az útjaik. Talán Zsuzsannánál is jó pontnak számít majd, ha elmondja neki, a lánya milyen talpraesett és mennyire felnőttként viselkedik.
- Köszönöm! - kacsintott játékosan Marcella barna szeme, aztán csak állt, várta, mi történik, mit szól hozzá a férfi.
- Te teszel engem boldoggá, nem tartozol semmilyen köszönettel! - mosolyodott el végre a férfi.
- Nem szeretném elkövetni veled azt a szarvashibát, amit a mamáddal pár hete elkövettem, úgy hogy, ha van kedved, gyere beljebb és megkínállak valamivel. Alkoholra ne számíts, azt nem adok! - mutatott a szoba felé Gusztáv.
- Nem iszok. Anyám azt kérte, hogy egy pohár piánál többet soha ne igyak. Furcsa, mert korábban csak parancsolt, illetve elvárásai voltak, most meg tök engedékeny és egy csomó dologról lehet vele beszélni, ami szóba sem jöhetett korábban. - válaszolt a lány, miközben lerúgta a fehér sportcipőt, és a meztelen lábain könnyed eleganciával, és vérforraló riszálással besétált az egyetlen szobába. A gyermekien fiatalos, de érett nőt idéző párnácskák mindenütt kihívást jelentettek a nő mozgásán és szédületesen jó testén. Vagy nem érintette meg a helység puritánsága, vagy csak otthonosnak találta az egyszerű, de azért hangulatos helységet, kényelembe helyezte magát a számítógép előtti forgószékben, aztán kedélyes mosollyal nézett végig minden berendezési tárgyon.
- Hozok neked baracklevet, egy pillanat és itt vagyok! - hagyta magára a férfi. Tényleg jó házigazda akart lenni, megmutatni, hogy tud úriember lenni, és épp ezért már nem is érdekelte igazán a késői időpont. Az a pár kedves szó, amit válthat a lánnyal kellemesnek és izgalmasnak ígérkezett, sokkal érdekesebbnek, mint amit az utóbbi időben alkalma volt tapasztalni.
- Találtam egy kis bolti sütit is. - tette a tálcát a laptop mellé a férfi. Valahogy érezte, hogy örömet hoz a fiatal hölgy jelenléte. Nem vágyott ő csak néhány értelmes szóra, meg egy kis társaságra, bőven beérte ennyivel. 
- Köszi! - csillant fel a lány szeme, de a sütik helyett a laptop képernyőréje mutatott.
- Ezeket te írod? Nem is gondoltam volna. Szépen fogalmazol. Mi ez? Egy regény?
A férfi fülig vörösödött. Zavartan lehajtotta a laptop fedelét, majd lehalkította a tévét. Szüksége volt egy kis időre, hogy eldöntse, mit válaszol a lánynak.
- Csak olvasom. - próbált füllenteni, de a csaj résen volt.
- És azért állt a kurzor a befejezetlen szöveg végén! Ne már, tök jó volt olvasni! És elolvastam az alján a jegyzeteket is, amik megmutatták, hogyan alakul majd a cselekmény. Izgalmasnak ígérkezik! - kerekedtek ki a felismeréstől a lány szemei.
- Egy percre hagylak magadra, és máris lebukom! - csóválta meg a férfi a fejét. Zavarában elvigyorodott. Ő tehetett róla, hogy nem csukta le a laptopot korábban, magára vessen hát a kérdés miatt. 
- Mikor olvashatom el? Ugye elolvashatom? - lelkendezett Marcella. Igazi kíváncsiság érződött a hangjában.
- Hány éves is vagy? - szegezte neki a kérdést Gusztáv. Azt gondolta, hogy a lány kiskorúsága mögé bújhat.
- Három hónap múlva leszek tizennyolc! - csillant fel a fiatal szempár.
- Még túl fiatal vagy! És ki tudja, kész leszek-e vele valaha. És még ha elmúltál tizennyolc, ez akkor sem neked való! - erősködött a férfi, és lehuppant az ágyára. Tetszett neki a lány könnyedsége, a fiatalságtól áradó életvidámsága.
- Jó, akkor had olvassam el azt, ami már készen van! - csavart egyet a lány a kérésen.
- Honnan veszed, hogy van már olyan, ami elkészült? - lepődött meg a férfi. Ismét lángvörössé színeződött az arca, amit lehetetlen lett volna eltitkolni. 
- Rákattintottam a fájlkezelőre, megnéztem a mappát, és láttam egy csomó rövidke állományt beszédes nevekkel. Aztán láttam egy Versek mappát, és volt mellette egy Finis mappa is. Csak a címeket olvastam, de a méretükből ítélve azok már készen vannak. Na, légyszi! - nyújtott a lány a kezét, közelebb hajolva megérintette a férfi kézfejét.
- Talán majd egyszer! Egyelőre nagyon nem szeretném kiadni magam. 
- Rendben! Szülinapomra is jó lesz! Láttam egy olyat, hogy "Gyönyör a pokolban" azt kérem ajándéknak! - vette elő Marcella a legszebbik mosolyát. 
- Kérj bármi mást! Csak azt ne! - fintorgott a férfi. legszívesebben elkapta volna a kezét, de nem akart illetlennek mutatkozni, az érintést betudta az ifjú hölgy közvetlenségének. 
- Jó, akkor megfelel "A férjfogás művészete" is. A lány már- már nevetett, érezte, mennyire zavarba hozta a férfit, aki nem igazán tudott mit válaszolni.
- Pornóregény? Amibe beleolvastam, abban nem volt szex, de a jegyzetekből arra következtetek. - nevetett fel Marcella. 
- Nem igazán pornó, de van benne mindenféle szex, ami nem neked való! - sóhajtott Gusztáv. Nagyon le akarta már zárni ezt a témát.
- Tudom, mi a szex. Nem vagyok már szűz, ha ettől tartasz. Nem jövök zavarba tőle. Három évig jártam egy sráccal. Tulajdonképpen miatta volt a verekedés. Rástartolt a barátnőmre a szemét. Csak anyám gondolja, hogy majd szüzen megyek férjhez, ha akad egyáltalán olyan kérő, aki kibírja várni a szexet, amit anyám vallása tilt.  - vallott be kéretlen dolgokat Marcella jókedélyű fesztelenséggel.
- Szóval a sráccal már lefeküdtél. - jegyezte meg Gusztáv. Arra gondolt, miért kell ezt neki hallani, közben pedig megfogalmazódott benne egy másik kérdés.
- Anyukád tudja ezt? Érzésem szerint nincs tisztában a dolgaiddal.
- Nem tudja, és kérlek ne is árulj el. Ő olyan maradi volt eddig, nem mondhattam el neki semmit az életemről. Nem értette volna meg a szerelmemet, csak hallgathattam így is az örökös okoskodását meg a szentélet előnyeit. Igaza volt, lázadtam, de ésszel szexeltem, és mivel nem tudott dolgokról, nem fájhatott neki. Majd ha nagykorú leszek, minden megváltozik, gondoskodom róla!  Bár mostanában, a balhém után mindent megtesz a kedvemért, hagyja, hogy én öltöztessem, esténként futni jár az alakja miatt, és valahogy kicserélték a személyiségét. Kár, hogy egy verekedés kellett ahhoz, hogy észre vegyen engem is. 
- Ebben tévedsz, mindig is te voltál neki a legfontosabb, próbált a legjobb tudása szerint nevelni. Ha majd lesz lányod, megérted. Talán jobb mindent elmondani, szerintem megértené. Amúgy is szakmába vágó nála mások érzéseiben turkálni, és kiét szeretné a legjobban ismerni, ha nem a lányáét? Ha nem lázadnál, akkor ő sem keménykedne veled. 
Marcella eltűnődött a férfi szavain. Végre visszahúzta a kezét, hogy kisimítsa az arcából a hosszú tincseket, aztán laza mozdulattal beleharapott egy kekszbe és vigyorgott rendületlenül.
A férfi is elgondolkodott. Kell ennek a lánynak a szentbeszéd? Egész felnőttes a gondolkodása, nem talált benne semmi gyermekit. Sőt, ha Zsuzsanna tényleg olyan, amilyennek a lány lefesti, akkor volt alkalma mellette megerősödni és megkeményedni. Az árulkodás pedig egyébként sem volt soha kenyere. Ez a beszélgetés most csak kettejükre tartozott, de azért jólesően vette tudomásul, hogy a pszichológus doktornő jó irányba változik. Nem gondolta, hogy bármi befolyása lett volna a dologra, mégis érzett némi megelégedést.
- No és mi van a lánnyal, akivel verekedtél? - kíváncsiskodott a férfi, hogy témát váltson.
- Hát..., két hétig kerültük egymást, de csak két hétig. Egyébként nagyon jó barátnők vagyunk már évek óta. Megcsókolta az a görény ex pasim, ő meg visszacsókolt. Tamarának meg tudom bocsátani, mert tudom, hogy egy kicsit szerelmes volt belé , de Gergőnek nem bocsátok meg. Fáj, hogy én nem voltam neki elég. Pedig hányszor lefeküdtem vele! Szóval Tamarával kibékültünk. - tűnődött el a lány, miközben kiültek az arcára a gondolatai.
Rövid csend telepedett a szobára. Marcella felállt, megnézte a férfi könyvespolcon sorakozó könyveit, aztán az éjjeliszekrényről közelebb emelte a szeméhez az Gusztáv lányát ábrázoló képet, majd a férfira nézett. 
- Egyedül élsz, ugye? Anya mondta, hogy nagyon magányos vagy. 
- Kinek mi jut. A magány nagyon jó is tud néha lenni. - válaszolt a férfi vállat vonva. Ezek szerint Zsuzsanna és Marcella beszélt róla, lehet, hogy a lány az anyja unszolására van itt? De az mindegy is, fő, hogy helyükre kerültek a dolgok.
- Nincs semmilyen barátnőd, szeretőd? - kérdezett a lány, mint ha meg lenne lepődve, miszerint így is lehet élni.
- Nincs, és nem is lesz, valószínűleg. - fintorgott egyet a férfi, miközben Marcella arcát leste, milyen alapossággal veszi szemügyre a lányát a fényképen.
- Szerintem ez még változhat! - mosolyodott el a lány -  Ma láttalak mosolyogni, és szerintem tök kedves pasi vagy! 
- Te is egészen más vagy, mint amikor rugdostad a lábam. - nevetett ironikus hangulatban a férfi, majd felállt.
- Menned kellene, későre jár!  - nézett az órára figyelmeztetőleg.
- Hazavinnél? - kérdezte a lány, amin a férfi meglepődött, de végül belátta, nem szabad egy ilyen kislánynak éjszaka egyedül csatangolnia, hát bólintott. Nem hogy nem esett nehezére, de örült, hátha láthatja majd Zsuzsannát.
Nem így történt. A rövid úton titokzatos csendesség telepedett a lányra, csak amikor kiszállt az autóból és elköszönt, akkor csilingelt valami boldog elégedettség a hangjában.
- Holnap hétre gyere értem! Nem fogod megbánni! - jelentette ki, aztán a sötétben is jól kivehető fenékriszálással besasszézott a kertkapun, és onnan még visszamosolygott a férfira. Láthatóan élvezte, hogy a férfi alaposan felméri a bájait, pedig Gusztáv szeme addig nem is őt, hanem az ablakokat kémlelték. A férfi nem akart a kísértésre gondolni, megérintette a szépség, de egészen máshol kavarogtak a gondolatai.
 
Miután Gusztáv meggyőződött Marcella barátságáról, egészen nyugodtan készült a másnapi vacsorára. Semmilyen kihívásnak nem nézett elébe, semmilyen kötelezettség nem kényszerítette, csak el akart menni. Még csak ki sem öltözött túlságosan, úgy ítélte meg, elég, ha fess, férfihez illendő, de nem túlzóan ünnepélyes öltözéket aggat magára. Nem várt sokat, csak egy kis beszélgetést, egy kellemes estét. Ezzel szemben már akkor kezdte kényelmetlenül érezni magát, amikor megállt a ház előtt. Zsuzsanna sehol, Marcella pedig mint egy bálkirálynő, testre feszülő, hosszú ujjú, de nagyon rövid miniruhában szállt be a kocsiba, ami messziről szembeötlő, sötétkék flitterek százaival csillant meg a nő hibátlan alakján. Vele együtt az autót egzotikus illatfelhő is megtöltötte, aminek a töménysége régebbi, kellemes emlékeket juttatott a férfi eszébe. A nő illata sosem elhanyagolható egy kapcsolatban. A lány büszke volt magára, legjobban talán a hihetetlen sokat mutató dekoltázsára, épp ezért magabiztosan emelgette a sötétkék magassarkúban varázslatos lábait. A haja laza hullámokban libbent meg a lehúzott ablak miatti huzatban. Az erős, sötét sminkje, megnagyobbított bordó ajka már- már kurvásnak hatott, de a férfi ezt nem vetette volna a szemére semmi pénzért. Ha így érzi jól magát, akkor neki semmi beleszólása a dologba.  Marcella az apró retiküljét az ülés előtt a padlóra hajította, és széles vigyorral belebámult a férfi szemeibe, akinek az volt az érzése, hogy puszit kellene adnia a lánynak, mert a mozdulat valahogy ezt sugallta. Ezt viszont ő nem akarta, ilyen közvetlenséget nem várt a fiatal nőtől. Az viszont ráijesztett, hogy a puha, női kéz a combján landolt hosszú másodpercekre, amit sem ellökni nem akart, sem túl közeli élménynek titulálni. Nyugtatta magát, hogy ez teljesen természetes mozdulat a fiatal felnőtt korosztálynál.
- Szép vagyok? - érdeklődött a lány őszinte vidámsággal.
- Gyönyörű! - nyelt nagyot a férfi, és akármennyire nem akarta, mégis végignézett a lány bájain. A mély, izgalmas dekoltázson, a darázsderékon, a hosszú, fedetlen combokon. Eszébe jutott, hogy az enyhén megnyílt lábak között csak pár centi ruha takarja Marcella szeméremdombját, és még az is felötlött neki, egyáltalán van-e rajta bugyi. Már azon sem csodálkozott volna, ha nincs. Megérezte a veszélyt, aminek nem akart, és nem is tudott megfelelni. Gyorsan megrázta magát, és inkább a lány arcának szépségében gyönyörködött tovább. 
- Hová viszel? - csilingelt a hölgy kacér hangja.
- Megkeresem a legjobb éttermet! Ha a legjobb csajjal megyek, talán a legfinomabbakat is ehetem! - válaszolt a férfi. Kezdte csapdában érezni magát, de nagyon jól ismerte a saját lelkiismeretét, ami nem hagyta volna soha, semmilyen körülmények között, hogy engedjen bármilyen csábításnak. Belül izgult, kicsit talán idegeskedett is, de kívül a rég elveszettnek hitt jókedvét mutatta.
- Ez szuper jól hangzik, mármint hogy én vagyok neked a legjobb csaj. - váltott komolyra a gimnazista lány.
Gusztáv csak bólintani tudott, már nem akart a tűzre olajat önteni. Tartania kell a távolságot, mielőtt valami menthetetlenül félresiklik.
Túl sokat agyalt a lányon, de azzal nyugtatta magát, hogy nem is neki szól ez a pompás öltözék. 
- Kabátot nem kellett volna hoznod? Most forróság van, de éjszaka meg fogsz fagyni. - terelte a témát Gusztáv. Valahogy semleges területre akart kerülni, és ha nem is konkrétan semmitmondó frázisokat szeretett volna puffogtatni, a lányt sem akarta megbántani semmilyen elutasító magatartással. Talán csak ő képzelte, hogy Marcella férfiként tekint rá, és az egész egy banális félreértés. Melyik lány nem szeret kiöltözni? Ez náluk valahogy alapkövetelmény. Szó sem volt semmi randiróol, hát mi a fenéért érzi magát sarokba szorítva? De az óvatosság nem ártott.
- Nem hoztam kabátot, majd ha fázok, átkarolsz és melegítesz! - hangzott a csöppet sem tartózkodó válasz, ami Gusztáv minden reményét elküldte a jó fenébe. Más férfi hogy örült volna egy ilyen felhívásnak, de az ő lelke valahogy inkább kétségbeesett lett. Magában elkezdte felsorakoztatni az érveket, amik a találkozó folytatása ellen szóltak, aztán azt gondolta, jobb, ha egyenes lesz.
- Figyelj, én hazaviszlek rövid úton, ha ilyen ajánlatokat teszel! - alakult keservessé az addig mosolygós képe.
- Most miért? Nem ölelnél meg barátilag, ha arra kérnélek? - nyúlott meg a lány képe. Megérezte a férfi ellenállását, és azonnal óvatosabb lett. 
Gusztáv elbizonytalanodott. Miből gondolja, hogy bármit is akarhat tőle ez a lány? Nem ajánlatot tett, csak barátkozik. Mindenesetre túl nagy kihívást jelentett Marcella. Sosem szeretett a nőknek nemet mondani, most mégis félő volt, hogy szükség lesz a józan eszére. A lelke ugyan vágyott egy bensőséges beszélgetésre, de a testiségtől kimondottan félt, a kettejük közötti korkülönbség pedig olyan óriási szakadékot jelentett, amit nem lépett volna át semmi pénzért. Sosem tudott elég önző lenni sem szívügyekben, sem a szex terén. Fontosabb volt neki a fiatal lány tisztessége, és azt gondolta, egyébként sem tudna a lánynak soha, semmiből eleget adni. Át kellett lépnie ezen a gondolkodáson, és csak a kedves, dögös kislányt látni a provokatív magatartás mögött. 
 
- Megölelnélek. De attól nem mennék messzebb. Így is egy vén kéjencnek fogom magam érezni melletted, vagy ha én nem, majd mások azt fogják rólam gondolni. - igyekezett Gusztáv tréfával elütni az idegességét.
- Szerintem mindenki azt fogja hinni, hogy a lányoddal mész vacsorázni. - nyugtatta Marcella mosolyogva. Nagyon jól érezte a férfi kételyeit, ha az okokat nem is ismerte.
- Szerinted egy apa hagyná, hogy egy vacsorához a lánya így legyen felöltözve? - nevetett fel a férfi.
- Azt hittem, büszke leszel rám! - húzta el Marcella a száját.
- Büszke leszek, ettől már nem is lehetnék büszkébb!  És mindenki azt hisz, amit akar, nem engedem a kedvemet elrontani. Csak irigykedjenek nyugodtan! - sandított a lány szemébe Gusztáv, meglátta benne a pajkos csillogást.
- Szerinted kurvának nézek ki? - kérdezte a lány őszinte elégedettséggel.
- Nem, ahhoz túl hosszú a ruhád. Inkább úgy nézel ki, mint a legvonzóbb, legdögösebb lány egy partin. Azért is leszek rád büszke, mert bárki láthatja majd, hogy velem vagy. 
Marcella bűbájosan, sokat sejtető mosollyal jutalmazta ismét a férfit. 
A rövid út, amit a kocsitól az étteremig megtettek, csendesen telt. A férfi eleinte félt, hogy a lába miatt nem fogja tudni a lánnyal a lépést tartani, de az ifjú hölgy a kopogós magassarkúin tökéletesen alkalmazkodott a helyzethez. Marcella szemmel láthatóan nagyon élvezte, hogy Gusztáv körbe ment az autón ajtót nyitni, kitárta előtte az étterem ajtaját, kihúzta neki a széket, viszonzásként ő szerényen megköszönt minden előzékenységet. Épp csak azt vette rossz néven, hogy a férfi nem fogta meg a kezét, de arra számított, idő kell, hogy a vonzalom az idősebb pasiban kiteljesedjék. Minden egyes apró kedvesség egyenes út volt Marcella szívéhez, és hitte, a férfit meg tudja hódítani. Maga sem értette, honnan jött ez a vágy, vagy inkább vonzalom, de ez a pasi egészen másként viselkedett vele, mint a saját korosztálya beliek, vagy éppen a máskor nyálcsorgatónak emlegetett negyvenesek. Új volt a szituáció és megfelelően szentimentális.
A férfi lelke repdesett, hogy egy ilyen csodás lány lehet a partnere. Igen is, csak gondolja mindenki azt, ilyen fiatal és gyönyörű a szeretője. Nem kell senkinek az igazat tudnia, Gusztávnak elég volt az a tudat, hogy mások gondolataiba polgárpukkasztó kételyeket táplálhatott. 
Klassz helyre hoztál! - örvendezett a lány, igyekezett minél kedvesebb tekintettel megnyerni a férfi tetszését. Érzése szerint a pillanat pont olyan magával ragadó volt, mint maga a helység eleganciája. Élvezte a középkorú férfi részéről a figyelmességet, és talán több jelentőséget is tulajdonított neki, mint szabad lett volna. De épp ezek a romantikusnak értékelt tettek szolgálták a céljait. Egy új világba csöppent, amit korábban még nem volt alkalma megismerni, ráadásul annak a férfinak a társaságában, akit kezdett megszeretni. Nem érdekelte a korkülönbség, nem számított Gusztáv fájós lába, egy érdekes embert látott benne, aki őt felnőttként, de legfőképpen nőként kezelte, és annak ellenére végtelen kedves volt vele, hogy ő korábban milyen ocsmányul bántotta. Ő igenis egy érett nő, aki boldoggá tudná ezt a szomorú embert tenni. 
- Most én érzem magam alulöltözöttnek. - Mosolygott Gusztáv, amit a lány ismét csak biztatásnak vett.
A daliás pincérfiú megjelenése sem tudta a nő tekintetét eltéríteni, csak a szomorú szemeket kereste kitartóan.
A férfi rossz érzései erősödtek, de nem volt szabad elrontani ezt az estét. Azt gondolta, a kis- nagylány nagyon élvezi az étterem meghitt varázsát. Tud ő bármilyen helyzetben távolságot tartani, és ha tényleg nem csak félreértelmezi a jeleket, akkor szóban fogja majd időben tisztázni a kapcsolatuk határait. Egyetlen kikötése volt csupán, hogy a lány ne pizzát rendeljen, mert a hátán állt volna fel a szőr, ha a város legelitebb éttermében gagyi kaját eszik, mikor annyi ínycsiklandozó finomság szerepel az étlapon.
- Mesélsz nekem az apádról?- kezdett beszélgetésbe Gusztáv, miután sikerült megegyezni a rendelésről, és a pincér is elhagyta a vörös terítővel letakart kétszemélyes asztalt.
A lány előre dőlt, az asztalra könyökölt, összefonta a vékony ujjait. Megcsillantotta a különleges mintázatú műkörmeit, a férfi lekéig hatoló pillantással húzódott minél közelebb, mint ha a téma annyira kényesnek ígérkezett volna.
- Nagyon kevésre emlékszem. Tíz éves voltam, amikor utoljára láttam. Még mindig fel tudom idézni az akkori, testes alakját és a duci fejét, a mély, öblös hangját. Azóta nem láttam, csak fényképen, és telefonálni is csak havonta kétszer szokott, ha eszébe jut. Kinn él Ausztráliában, a szeretetszolgálat teszi ki az egész életét. De legalább boldog. Tudom, hogy boldog, mondja is mindig, mennyire szeret az embereknek segíteni.
- Szeretetszolgálat? - vonta föl Gusztáv a szemöldökét.
- Pap. Ember feletti az elhivatottsága. - mozdultak meg Marcella orrcimpái csalódottan.
- Szép hivatás, de itt hagyott titeket a munkáért?
- Nem a munkáért. Papíron még házasok. Boldogtalanok voltak! És tudod miért? - maradtak enyhén nyílva a bordó ajkak olyan hatást keltve, mint ha a férfinak rá kellene kérdezni a válaszra, de aztán maguktól formálták tovább a kiejtett szavakat halkra fogva.
- Sosem szexeltek.
- Miből gondolod? - bukott ki a kétkedés a férfiből.
- Ahogy a pasik szexuális vágyait ismerem, teljesen egyértelmű. Anyám nem engedte közel magához apámat. Az egyetemen bemagolt a testiségről és az emberi lélekről egy csomó hülyeséget, de nem tudta alkalmazni a tanultakat. Elég, ha csak megnézzük az utóbbi években hogyan öltözködött, és erőltette rám a szenteskedő normákat. Semmit sem tett azért, hogy találjon magának valakit, és a szex számára egyáltalán nem fontos. Ezekért a körmökért is rimánkodni kellett még tavaly. - csillantotta meg Gusztáv szeme előtt a színes műalkotásokat.
Gusztáv elsápadt. Olyan dolgot hallott Zsuzsannáról, amit végképpen nem akart. Nem volt igazi oka, mégis mélységes csalódásként élte meg a lány véleményét. Ilyen természetű lenne a nő? Hogy a fenébe hasonlíthat ennyire a feleségére? És hogyan kezelhet így embereket, ha maga sem hisz abban, ami szükséges lenne a betegek megértéséhez? Úgy dolgozik, mint egy gép? Mézes- mázos szavakkal megtéveszti a pacienseit? Vagy csak Marcella látja rosszul a történteket? A kételyek láthatatlan kötelekként nehezedtek a férfi lelkére. A fiatal hölgy azonban az asztal másik oldalán nagyon is érett gondolkodásról tett tanúbizonyságot.
- Ez nem biztos, hogy az anyád hibája. Az az érzésem, haragszol rá, azért mondod ezeket. - mentegette Gusztáv a nőt a saját lányától.
- Volt idő, amikor tényleg haragudtam, de az már elmúlt. Nagyon szeretem, ő az édesanyám. Tudom, hogy mindig jót akart, már felfogtam az indokait, megértettem a tetteit, és egy ideje próbálok rajta segíteni. Nem is olyan régen még azon törtem a fejem, hogyan tudnék otthonról elköltözni, de most talán tényleg változtathatok valamin. A balhé óta nem az anyám, hanem a barátnőm, amiből arra következtetek, hogy felismerte a hibáit. 
- Mondtam már, hogy milyen okos vagy? Meglep a tisztánlátásod, csak ámulok, mennyire felnőtt vagy. Bár nem értem, hová tetted az eszed, amikor megtörtént a művelődésiházban az a balhé! - próbált Gusztáv csak a lányra koncentrálni. Nem szabad most Zsuzsannára gondolnia, az mindent csak összezavar. Majd lesz ideje azon is eleget törni a fejét, most azonban itt ül vele szemben egy csodálatos teremtés, aki ezek szerint eléggé harcosan élte meg a saját nehézségeit. Sokat értékelődött felfelé a férfi szemében. Ösztönösen jött hát a dicséret, nem kellett hozzá semmi hátsó szándék. 
Marcella a férfi felé nyújtotta mindkét kezét. Nem lehetett nem elfogadni, de egy rövid érintésen túl Gusztáv igyekezett a megfelelő távolságba visszahelyezkedni.
- Köszönöm, kedves vagy! Részeg voltam, amikor verekedtem, de hidd el, józanon nem bántottalak volna. Sajnálom, hogy az történt. Talán a sors akarta, hogy találkozzunk. Anyámra visszatérve, ő sokkal, de sokkal okosabb nálam és jószívűbb. Lehet, hogy másként él, de az ő értékrendje szerint egy nagyon tisztességes nő. Az utóbbi pár napban sokat beszélgettünk olyan dolgokról, amiről korábban nem lehetett, és csak most jöttem rá, hogy az a féltés, ami benne van, mennyi szeretetet takar. És folyamatosan azt érzem, hogy minél többet beszélgetek vele intim dolgokról, annál befogadóbb lesz. Épp ezért kértem, hogy ne árulkodj, én akarom majd a megfelelő időben elmondani, hogy nem vagyok már szűz. - bizalmaskodott tovább a lány, Gusztáv pedig figyelmesen hallgatta, és a fiatal arc mögött a komoly nőt vélte felfedezni. Lett volna pár kérdése, csak nem tudta, illik-e anya és lánya kapcsolatáról kérdezősködni. Elnyomott egy ásítást, és úgy döntött, marad csupán hallgtóság.
- Untatlak? - vette észre a lány a megfeszülő arcizmokat.
- Nem, semmiképpen sem, csak éjszaka nem aludtam, és kicsit fáradtabb vagyok a kelleténél.
- Mit csináltál éjszaka, ha meg szabad kérdezni? - vágott kihívóan kíváncsi pofát a lány, sanda mosollyal próbálta kihúzni a férfiból az igazságot.
- Írtam. Írtam hajnalig. Jól éreztem magam, miután találkoztunk, és jobban ment az írás is, kaptam tőled egy kis lendületet. - bájolgott a férfi arra gondolva, hogy a lány csak a témára ne kérdezzen rá, pedig világos volt előtte, hogy Marcella elolvasta a jegyzetét. 
 - Én pedig olvastam éjszaka. Azt mondtad, nem kaphatom meg, hát kerestem az interneten. El sincs dugva, te kis Naiv! - viccelődött megvillantva a hibátlan fogsorát.
- Elolvastam a "Gyönyör a pokolban"-t. Hogy tudsz ilyeneket írni? El fogom olvasni a többit is, tetszik, amit alkotsz. - bizalmaskodott Marcella, a pillantása mélyen a férfi szemeibe fúródott, meg sem rebbentek a kiemelt szempillái.
- Ne tedd, ha kérhetem! - sápadt el Gusztáv. 
- Miért? - kérdezte a lány, de látta, hogy a férfi zavarban érzi magát, hát be akarta bizonyítani, mennyire lehet rá számítani.
- Elmondok neked valamit, de ígérd meg, hogy nem fogsz rám haragudni! - kezdett a lány halkabban beszélni.
- Nem fogok megsértődni, ígérem! - húzta el a száját a férfi. Jó volt a bizalmasság, de félt is, hogy valami olyat fog hallani, ami bántani fogja majd a lelkét. Marcella viszont mosolyogva dőlt az asztalra, hogy minél közelebb lehessen.
- Tudod, azon az estén utáltalak. Minden voltál a szememben, csak jó ember nem, és a sértődés még napokig dolgozott bennem. Aztán amikor anyám egy héttel később szidás helyett megölelt, és elkezdett rólad beszélni, akkor visszaemlékeztem mindenre, és már egészen más szemmel néztelek. Amikor elmentem bocsánatot kérni, meg voltam győződve, hogy elzavarsz a picsába, de jóanyám előre megmondta, hogy tőled nem fogok egy rossz szót sem kapni. És tényleg! Nem tudom, hogyan tudod ezt így csinálni, de valamiért nagyon megkönnyebbültem. Utólag meg annyira örülök, hogy a vacsorameghívást megemlítette. Sokkal jobb, mint ha a kezedbe nyomtam volna egy üveg bort, és nem tudjuk megbeszélni a dolgainkat. És most nem ülhetnék itt veled! - beszélt Marcella komoly képpel.
- Szerinted segítene bármin is, ha haragudnék? Nem rám voltál dühös, csak én kerültem az utadba. És én is voltam fiatal, egyszer még részeg is, tudom, hogy olyankor bárki ki tud fordulni magából. - vont vállat a férfi megbocsátólag.
- És tudod, amikor nálad jártam, rájöttem, hogy nagyon érdekes ember vagy. Egy jóképű pasi, aki sokkal több figyelmet érdemelne. Nem fogom hagyni, hogy szomorkodj és magányos légy! - folytatta a lány és a szemében a csillogás szinte a szenvedély megnyilvánulásaként villant, ami a férfit szórakoztatta, de meg is rémítette. 
- Egyáltalán nem vagyok érdekes! Egy rém unalmas alak vagyok, most is csak téged hagylak beszélni. Még nem is ismersz, ne vonj le téves következtetéseket! - védekezett a férfi önkéntelenül. Tényleg nem tartotta magát sem igazán társasági, sem szórakoztató embernek.
- De valamit elárul, hogy minden második ember köszön neked! Valamit elárul, milyen beszédesen, és milyen szépen tudsz írni! Nem tudok rád rosszat mondani, legfeljebb azt, hogy túlzottan óvatos vagy.
- Óvatos vagyok? - kérdezett vissza Gusztáv. Nem egészen értette, a lány mire akar célozni.
- Igen, nagyon óvatos, de majd elmúlik.
- Konkrétabban?
- Majd akkor árulom el, ha úgy érzem, hogy itt az ideje! - évődött Marcella.
- Kifúrja az oldalam a kíváncsiság! - nevetett a férfi, voltak némi sejtései, hogy mire is gondolhat a lány. Tetszett neki ez a játék, barátságos volt és szinte egy élmény.
A pincér megérkezett az ennivalóval, ez véget vetett a beszélgetésnek. Gusztáv evés helyett csak bámulta a lányt, aki kacér mosollyal itta a kutató tekintetet. A férfi gyönyörködött és kicsit még képzelődött is, de tisztában volt azzal, hogy nem enged a kísértésnek. Ezért csak nézte a rúzsos ajkakat, a kifestett szemeket, a lány tiszta és magas homlokát, az elbűvölően csillogó, hosszú, hullámos hajat, a gyermekien puha és törékeny kezeket. Marcellának mindene olyan szép volt, mégsem érzett igazi vonzalmat iránta. Szinte tilos volt ez az ő fejében. Egy tiszta, rendes lány, és neki vigyázni kell erre a komolynak tűnő, de mégis az érzelmeiben csapongó teremtésre. Az viszont legyezgette a hiúságát, hogy ő az, aki erre vigyázhat.
 
A mozi sem volt messze, három perc autózás volt az egész. Jóllakottan, kicsit lusta léptekkel haladtak a parkolóból a bejárat felé. Még az autóban szóba került, hogy milyen filmet néznek majd meg. Marcella döntött, és állítása szerint azért választott horrorfilmet, mert a férfi ízlését nem ismerve nem akarta valami csöpögős, szentimentális és unalmas előadással elvenni a kedvét. Így aztán a film minden bizonnyal ténylegesen is izgalmasnak ígérkezett. A lány belekarolt menet közben a férfi karjába, és vagy nem érdekelte, mit szól ehhez a férfi, vagy tényleg csak azért tette, hogy Gusztáv kedvét keresse. Jókedvűen csattogtatta partnere oldalán a kopogós tűsarkúit. Alacsonyabb volt, mint az anyja, a férfinak bizony így is ki kellett magát húzni. No, nem azért, mert a lány fölé nőtt, hanem azért, mert büszke volt, hogy ilyen klassz lány lépked az oldalán. Arra gondolt, hogy a belé karoló lány majd csak megérti, hogy köztük ez csak egy barátság, és bár félt, hogy hamis illúziókat kelt, azért hagyta magát egy kicsit sodródni a tini akaratával és éltető jókedvével.  Már azon sem lepődött meg, hogy a lány a vállához dőlt előadás közben, félősen becsukta a kritikus jeleneteknél a szemét és kapaszkodott a karjaiba, mint ha tényleg bármi baj is történhetne azon kívül, hogy megdobogtatja a szívét az ijedtség.
- Tetszett a film? - nyújtózott Marcella az előadás után, aztán lejjebb tolta a felcsúszott ruháját a combján. Élvezte, hogy kicsit feldobódva vigyorgott Gusztáv, és örült, amikor a férfi megemlítette, milyen régen járt moziba. 
- Persze, csak attól féltem, hogy bebújsz az ingem alá! - mosolyogta meg a férfi a lány lelkesedését.
- Mert olyan erős a karod, és klassz a dezodorod illata. - hízelgett Marcella, miközben lassú léptekkel oldalazott kifelé a sorok között, és megpróbálta a férfi kezét keresni. Gusztáv inkább a lány derekát érintette meg. Tudta, hogy nem szabadna, mégis engedett egy hangyányit a kisértésnek.
- Megyünk még valahova? - nézett a kocsi órájára Marcella.
- Éjfél előtt öt perccel hová szeretnél menni? Anyukád így is leszedi majd a fejem, hogy ilyen későn viszlek haza!
- Nincs otthon anyukám, neked kell majd mellettem tölteni az éjszakát, mert kurvára tudok félni a sötétben, és egy ilyen film után nem merek egyedül maradni az üres házban! - vágott a lány sejtelmes pofát.
Gusztáv ereiben megfagyott a vér. Nem igaz, hogy hagyta magát lépre csalni!
- Nem tehetem. Ezt nem szabad! - tiltakozott megrázva a fejét.
- Gyere már, csak beszélgetünk! Ne légy ilyen elutasító, nem harapom le a fejed! - kérlelte a lány, megérintette a férfi kézfejét, hogy nyomatékot adjon a lágy hangjának.
- Jól van, beszélgetünk még egy kicsit. - adta be a derekát a férfi a sokadik unszolásra. Nagyon nem akaródzott, de követte a lányt a házba, és kínos óvatossággal ment utána a szobájába. Mi lesz ebből, ha Zsuzsanna megtudja? Mit keres ő itt? Tudta, hogy a félelem rossz érzés, talán csak ez az egy ok szólt amellett, hogy a lány invitálását elfogadja.
- Hol van az édesanyád? - kérdezte a lányt, aki leült az egyszemélyes ágya szélére, hanyagul hátra tette a karjait, keresztbe rakta a formás lábait és kihívó vigyorral szemlélte, hogy a férfi zavarában inkább a szoba berendezését vizsgálja, csak hogy rá néznie ne kelljen.
- Konferencián van, és csak holnap délután jön haza. Addig kettesben lehetünk. - nyilatkozott Marcella sejtelmesen, de a férfi nem akarta kihallani az ajánlatot.
- És máskor hol töltöd az éjszakát, ha édesanyád nincs otthon? - kíváncsiskodott tovább Gusztáv.
- Olyankor leggyakrabban titokban a pasimnál voltam, mint ha a barátnőmnél lennék, de mint tudjuk, pasim már nincs! - hangzott a felelet. Nem kerülte el a férfi figyelmét, hogy a lány jól szórakozik, vélhetőleg az ő tartózkodó viselkedésén.
Más ülőalkalmatosság híján leült az ágyra a lány mellé. Keresnie kellett egy olyan témát, ami megfelelően közömbös.
- Olyan vagy nekem, mint a lányom. - És ha már zsigerből jött, nem igyekezett elnyomni az ásítást. Még ha idegeskedett is a lány társaságától, azért a szervezete jelezte a pihenés hiányát. El kellett magában engedni a feszültséget, amit a lány közelsége okozott.
- Miért? Milyen a lányod? - fogta meg Marcella a kezét. A vékony ujjak csodás nőiességgel fonódtak a kézfejére.
- Nagyon hasonlít rád. Okos, talpraesett, határozott és rettenetesen hiányzik. Nem láttam már egy éve.
Ismét nagyot ásított, és nyújtózkodott egyet. A szabad kezét tartotta a szája elé, Valamiért élvezte Marcella meleg kezét.
- Nagyon hiányzik?
- Igen, nagyon. Talán nyáron megint találkozunk. - sóhajtott nagyot Gusztáv. - Mikor kicsi volt. mindig azt vártam, hogy hozzám bújik, és amikor átölelem, tudok vele beszélgetni, kielégíteni a kíváncsi természetét, és tudok neki sok dolgot, érdekességet mondani az életről. Elszámítottam magam, sosem volt bújós, de azért nagyon lehet szeretni.
- Feküdj végig az ágyon, én hozzád bújok, képzeld azt, hogy én vagyok a lányod! - mosolygott Marcella.
- Elaludnék! - vetette ellen a férfi, de Marcella a vállához hajtotta a fejét, és barátságosan unszolta tovább.
- Pihenned kell! Mitől félsz?
Gusztáv száján ott volt, mennyire feszélyezi ez a közelség, de nem szerette volna bevallani a belső félelmeit. A sokadik unszolásra végre hátradőlt az ágyon, és átkarolva a lányt megsimogatta annak barna fürtjeit. Érezte a teste melegét, beszívta a bódító parfümillatot, mégis valami jóleső képzelgés, hogy a lányát öleli, végtelen nyugalmat árasztva elkergették feszültségét.
- Nagyon jól érzem magam. - suttogta a férfi halkan, mire a lány keze megjelent az arcán, és az ujjaival lakatott tett a szájára.
- Csitt legyen, ne beszélj! Pihenj egy kicsit! - és a vékony kéz jóleső simogatással vándorolt jobbra- balra Gusztáv  mellkasán. 
A kellemes bizsergés pillanatok alatt ment át zuhanásba. A fáradt férfi gyerekkorában érezte utoljára, mintha belezuhanna az ágyba, és minél mélyebbre süllyed benne, annál mélyebb álomba kerül. Isteni érzés volt a nyugalom eme kis szigete, és már meg is nyugodott, nem érezte magát kellemetlenül. Talán csak félreértette Marcella közvetlenségét!
 
Nem tudta, mennyit alhatott. Néha mocorgást érzett, néha simogatást, de olyan mélységekben járt, ahonnan a tudata nem bírt, vagy nem akart visszatérni. De előbb- utóbb annak a pontnak is el kellett jönni, amikor végre eszméletére tér. Kinyíltak a szemei. A hosszú nappalok miatt már javában világosodott odakinn. A madarak boldogan csiviteltek a szűrt napsütésben, és csodás, gyönyörű reggel kezdett kibontakozni az ablak mögött. 
Átnézett a másik oldalára. Tudta hol van, tudta hogyan került oda, mégis rettentő gyorsan párolgott el az álom a szeméből. Marcella ott feküdt mellette, félig hanyatt, és egy szál tangán kívül nem volt rajta más. Még a karjait is sikerült úgy elhelyezni, hogy a gyönyörű, fiatalságtól formás, meztelen melle belevilágított Gusztáv arcába. A férfi keserűséget érzett. A kicsi mellek nem hogy felizgatták volna, csak a gyomra szűkült összébb. Nem akart szégyenben maradni, próbált óvatosan felkelni az ágyból, azonban a lány ott feküdt a karján, és a mozdulat hatására életre kelt.
- Csak nem akarsz elmenni? - nyöszörögte álmosan, visszafordult a férfi mellkasára, belekapaszkodott a vállába.
- Ne csináld ezt velem! Én nem akarok tőled semmit. Mekkora hülye voltam, hogy hagytam magam eddig sodródni! - tolta el a vékony kart a férfi, és most már határozottan menekült. A kétségbeesése kimutatta a félelmét, pedig mennyi időn keresztül rejtegette.
- Hogy te mekkora egy bamba fasz vagy! Ekkora marha nincs még egy a földön! Menj a francba, látni sem akarlak többé!
A lány felült az ágyon. Meg sem próbálta takargatni magát, úgy zúdította a távozó férfire az indulatait.
- Biztosan igazad van. - mondta halkan Gusztáv, aztán gondterhelt arccal behúzta maga mögött az ajtót. Vádolta magát, nem lett volna szabad ilyen messzire mennie, és ezzel még egy olyan helyzetet is előidézett, amit talán nem is lehet jóvá tenni. A lelkiismeretfurdalása minden lépéssel csak nőtt és nőtt, és minél távolabb akart lenni a háztól, ahol a lány ismét megalázó vereséget mért rá.