50 éves lett. Ez volt az első gondolata, mikor még a szemét sem nyitotta ki, csak épp az agya ébredt fel. Ötven! Hihetetlen.
Visszagondolt huszonéves önmagára, ahogy akkor nézett az ilyen korú pofákra. Az Öregekre! Nem érezte magát annak. Micsoda hülyeség! A legszebb férfikor! – csapott a pocakjára és ugyanezen lendülettel, kissé hevesebben, mint máskor, kipattant az ágyból.
A konyhából a szokásos reggeli csörömpölés zaja hallatszott, a fiai szobájából az iskolába készülődés idegesítő civódása.
Fapofát vágva várta, hogy asszonya a nyakába borulva felköszöntse, és ő eljátssza: jaj tényleg, hiszen el is felejtette…
- Rohannom kell, ott a kaja a pulton, az öltönyöd a gardróbban! A fiúkat időben indítsd el! - viharzott el mellette Drágasága és mire ocsúdott, az ajtó csattant a nej után.
János csalódottan telepedett az asztalhoz, ahol a családi reggeli romjai fölött megitta a kihűlt kávét és nem tudta hova tegye az új érzést, a feltolakodó keserűségét. Tizenhat éve házasok, még sosem fordult elő, hogy ne Kati köszöntse fel elsőként, és arra sem emlékezett mondott-e valamit arról tegnap, hogy mára sürgős rohannivalója lesz. Nem hogy csókot, még rendes kávét sem kapott.
Némi naivsággal lesett be a srácokhoz – talán a fiúk…
Balázs éppen két évvel fiatalabb öccséről akarta lecibálni a pólót, követelve a ruhacserét, mely szerint a piros az övé.
- Mi van? – kérdezte szinte egyszerre a két kiskamasz szemtelenül, látva apjuk szokatlan viselkedését, ahogyan bámulja őket egyetlen szó nélkül.
A reggeli forgalom káoszos ritmusának monotonitása fokozta rosszkedvét. Az irodába már lelki romokban érkezett meg. Az évek elsuhannak, az ember gürcöl és le se bagózzák, akikért teszi.
Ekkor belibbent a titkárnője, bájos mosollyal az arcán, gőzölgő kávéval, újsággal és egy kis csomaggal.
- Isten éltesse! Csak egy kis apróság tőlem…
János majdnem megkönnyezte a gesztust. Valaki! Valaki figyelt rá!
Pedig Évike alig négy hónapja dolgozott mellette. Felesége kérte vegye fel hajdani osztálytársának a lányát a kiöregedett Margitka helyére. Lassú még, szétszórt, gyakorlatlan, sokszor kihozta a sodrából, de ma, ezen a napon örökre belopta magát a szívébe, ebben biztos volt. És milyen csinos ez a lány!
Egész délelőtt az orrában érezte az illatát, és ahogy serénykedett mellette és utalt rá, ha témába illett, ha nem: „a születésnaposnak ez jár…”
Késő délután pedig megkérdezte:
- Főnök, meghívhatom ma egy késői ebédre?
Erre nem mondhatott nemet.
Ebédeltek, beszélgettek, iszogattak, Főnökből János lett, magázódásból pedig kialakult egy-egy TE, és János a fellegekben sétált boldogan. Férfi volt, ifjú ötvenes a javából, akit istenít ez a lány, igen ez a kis csitri, akiről eddig mindezt el sem tudta volna képzelni. Talán a borból is több lett a kelleténél, talán az alkalom is részegítette, de mikor a lány javasolta, hogy nála, a lakásában fejezzék be a munkát, ne az irodában, egyből belement.
Évike, a kedves, narancsillatú lánylakás nappalijának sejtelmes sötétjében, egy édes mosollyal, csendes zenével magára hagyta, mondván helyezkedjen kényelembe, amíg ő átbújik valami otthonosabb cuccba.
Rövidesen visszatért. Kezében egy hatalmas torta, a tortán neonfényben ragyogó ötvenest formáló táblácska, gyertyák, tűzijáték… Mögötte pedig a férfi felesége, két fia, a hetvenkét éves édesanyja, a közeli kollégák, két jó barátja és mind együtt, tele torokkal üvöltötték:
- Meglepetés!
János pedig még soha életében nem érezte olyan iszonyatosan magát, mint ott, akkor, a kanapén ülve, egyetlen pár zokniban.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-11-22
|
Novella
Ebben a rövid történetben egy idős bácsi jelenik meg a kertvárosi kis kocsma ajtajában kutyájával....
2024-11-19
|
Novella
Édesanyja és unokabátyja szexualitásának egy kislányra gyakorolt hatása.
2024-11-18
|
Novella
Egy tanárnő igyekszik meggyőzni tanítványát, végül saját csapdájába esik.
2024-11-17
|
Novella
A helyszín Argentína.Miguel és párja Sofia életük versenyére készülnek.Vajon győzelmet vagy...
2024-11-11
|
Egyéb
Carlos mindent kézben tartott... amíg nem találkozott Angelinával…
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-01 00:00:00
|
Egyéb
Nem is tudom, ti szeretitek a romantikát?
"Az ember akkor jön rá milyen fontos egy állat, vagy egy ember, ha elveszíti." Már nem tudom ki is mondta ezt, de igaza volt. És ha valakit nem szerettünk, vagy úgy éreztük nem olyan fontos, rájöhetünk hogy ez még se így van...
Hozzászólások
Megkövetem az érintetteket.
Sajnos a filmek hatására a köztudatban más terjedt el...
Ha egy írás csak egyetlen embernek tetszik, már nem fölösleges.
Családi programként magamat ugyan nem ajánlom, de a család viszont magát igen. Nagybátyám elő is áll hajnalban az öreg toyotával, hogy fellépésem színhelyére vigyen. Jelen van még a nagynéném, az unokatestvérem és az immáron ötéves unokaöcsém.
Az oda úton szerzek hallássérüléseket a rádiót túlüvöltő, asszony-ember megszokott eszményi házasságát veszekedéssel felvidító csevelytől, némi mennyiségű gumicukrot a hajamba kis Geritől, és tesó kalóriagazdag reggelijének melléktermékét, úgy sackábé két deci kólát a farmeremre. A táv hatvan kilométer, másfél óra elteltével kissé aggódom a megérkezést illetően. Már kétszer megálltunk pisilni, nagynénémnek muszáj kávézni, mert alacsony a vérnyomása, nagybátyámé viszont magas lesz mindettől és együttérzéséről biztosítva rodeózni kezd az autópályán.
- Meg akarsz minket ölni? – visong Katka, a nagynéni, minden előzés alkalmával.
- Meg. Csak előbb kirakom a kölköket.
Semmi gond. Mióta az eszemet tudom ők így beszélgetnek.
Apropó észdolog. Nagybratyó szenvedélyes lóversenyimádóként bizony gyakran kilógott a lovira hajdanán. Nem játszotta el a családi vagyont, de éppen eleget ahhoz, hogy Katka eltiltsa szigorúan, válóokot kiáltva. Ekkor jöttem én a képbe, mint rokonkislány, vendégségbe, akit vasárnap, ebéd után, el kell vinni sétálni. Négy-öt lehettem, pont mint most Geri. Az egész délutánt persze kint töltöttük a lóversenypályán, imádtam. Főleg azok után, hogy a játékba a nagy fehér ember engem is bevont.
- Melyik tetszik? –kérdezte, a következő futam pacijainak felvonulásánál. Tudtam, ez olyan felnőttesen fontos kérdés, ennek megfelelően fontoltam meg a választ.
- Az a hosszúlábú fekete.
No, Az a versenyt megnyerte. És ez így ment tovább. Mindig nyertünk. Igen, többesszámban, mert már cinkos voltam. Nagybátyám a nyakában vitt hazáig, királylánynak, boszorkánynak, miegymásnak nevezett és ott aztán örökre, reménytelenül belémszeretett. A lelkemre kötötte, bár tudtam én azt magamtól is, hogy a nagynénémnek aztán egy szót se semmiről!
Katka ajnározott este, sütötte nekem a palacsintát, már ötször közöltem fondorlatos kérdéseire, rendületlenül, hogy állatkertben voltunk.
- No és mesélj csak, milyen állatok voltak abban az állatkertben. – személyes varázs kedvéért a kérdés mellé az ajtót is kettecskénkre csukta.
- Hát lovak. – nyammogtam palacsintás áhitattal, teleszájjal.
Míg a nappaliban tartott a balhé, Rollal várat építettünk mosóporból a fürdőszobában.
Szép emlék, hm.
Hatóra lovon, ló közelben, versenylázban, zsong a fejem, lüktet a vállam, zsibbadnak a combjaim. Összerogyhatnékom van, másra sem tudok gondolni, mint egy kád meleg vízre, amiben –órák kérdése, így rokonterhelten- elterülök.
Bent maradt a kulcs a kocsiban! Szuper. Míg ők egymásnak ugranak, hogyan és ki hagyta, csukta, tette-vette…
Rol ugrik, majd ő kerít egy embert. Hallom a hangosbeszélőt: lakatost keresnek. Ezt intézte tehát. Ennek a napnak soha nem lesz vége, tudom. Geri, általa nyálasított kislabdanagyságú rágóförmedvényt nyom a számba vidítóként. Ötlet, gyenge, de reménytadó, illetve mindenmindegy hangulatú… a versenytárs lovásza afféle ezermester, büszkélkedett ezzel-azzal…megkeresem.
Fog egy drótot a fiú és három másodperc alatt nyitva a kocsin az ötödik ajtó.
-…Pedig ismerhetnék pár trükköt, elvégre rendőr vagyok. – dörmögi nagybratyó a bajsza alatt.
- Én meg feltételesen szabadlábon. – így a mesterem.
- Gondoltam.
- Nekem viszont összeeshetnékem van. – kotyogok bele.
Érzékeny búcsút veszünk, ezer köszönettel.
Végre elindulunk. Húsz percet átalszok, áll a kocsi? Megérkeztünk? Hjaa, hogy kifogyott a benzin…mert rossz a kijelző.
- Nem a kijelző, a te agyad az…
Szóra sem érdemes, illetve írásra, a párbeszéd, ami ilyenkor szokott lenni, talán másfelé is, mit lehet tudni, mikor két ember egymást oly nagyon, oly régóta szereti.
A fiúk elillannak kannával, sikeres stoppolás után. Heverek a kocsi hátsó ülésén, keresem az „alfát”. Katka Gerit vigyázza, mesél neki, majd hirtelen hallom a kérdést:
- Milyen állatokat néztetek ti tegnap az állatkertbe, he?
- Lovat azt nem! – vágja rá Geri.
- De akkor milyet?
- Te még sose voltál állatkertbe? - kérdez vissza a kölök. - Majd legközelebb eljössz te is és meglátod.
Ennyi. És így. Mert fiú, vagy mert eltelt húsz év… hm.
Öregszem.
Aztán, így lezsibbadva, hogy ezt még most el is meséltem, van még emez szörmedvényes üzenet, mosollyal, kacsintva, fátylat a dolgokra, fedelet a gőz emeljen:
tudatlan te, nem tudod?
amit tőlem kapsz mind én vagyok
nyereg és tevekép,
emberi arc maszatból néz,
pálmák közt a rom,
fehér lovas mosolyom,
és ha neked ez nem tetszik,
mert a nő most kötekszik,
akkor ne is várj semmit. :)
Isteni az otthon íze és hogy Internet is van benne, tele élettel.