Látogató a szobafogságban

Nyár eleje volt, mégis nagyon meleg. Sanyi, az ötven éves, de fiatalos kinézetű és ugyanilyen érzelmű kerekesszékes pasi, betért a plázába, hogy lehűtse magát egy fagyival. Rátalált későbbi törzshelyére, egy kávézó és fagylaltozóra. Odaállt elektromos kerekesszékével a fagyis pult elé, és végig nézte a kínálatot. Majd átnézett a pult másik oldalára, ahol a pultos lány köszönt, és várta, hogy Sanyi mondja, mit szeretne.
- Jó napot! Mit adhatok?
- Helló! Egy Tiramisu, és egy sztracsatella fagyit kérnék.
- Tölcsérben?
- Igen. Köszi.
Amíg a pultos lány elkészítette a kért adagot, Sanyi mellett ott termett egy copfos hosszú hajú, szép arcú, vékony, de formás, barna szemű pincér lány.
- Jó napot! Segítek.
- Köszi. Szia!
Miután a pultos lány elkészítette a két gombócos fagyis tölcsért, átadta az előbb említett pincér lánynak, hogy adja oda Sanyinak, aki nem érte fel a pultot a kocsijából. Sanyi megkapta a fagyiját, és átadta a pénzt a pincérlánynak, hogy az adja tovább a pultosnak. Ezután megköszönve a segítséget, kezében a tölcséres fagyival, a pulttól távolabb gurult az elektromosával, hogy egy oszlop mellett - ahonnan jól belátja a terepet - megálljon, és nyugodtan elfogyassza a két gombócos fagylaltot. Amikor elfogyott az utolsó falat is a tölcsérből, hazaindult. Másnap, és harmadnap is, és a további napokon is szinte ugyanabban az időpontban megjelent a fagyizóba, ahol már ismerősként köszöntötték, és a pincér lány azonnal mellette termett, hogy segítsen neki. Végül annyira össze ismerkedtek, hogy már azt is kiderítették, hogy milyen közel laknak egymáshoz. Egy nap aztán Sanyi nem jelent meg a fagyizóba. Lerobbant az elektromos kerekesszéke. Egy héttel később, a pincér lány, akit nevezzünk Heninek, hiányolni kezdte a már törzsvendégnek számító kedves ismerősét. Másnap, amikor szabad volt, elhatározta, hogy megkeresi. Elindult arra felé, amerre úgy gondolta, hogy ott lakhat Sanyi. Betért egy-két helyre, és érdeklődni kezdett.
- Jó napot! Nem ismernek véletlenül egy elektromos kerekesszékes fiút? Állítólag itt lakik valahol. Napok óta nem láttam a munkahelyemen a fagyizóba, és hiányolom.
- Jó napot! Dehogynem. Itt szinte mindenki ismeri Sanyit. Úgy tudom, lerobbant a kocsija, és nem tud kimozdulni a lakásból.
- Hú, az elég rossz. Megtudná mondani, hol lakik?
- Igen. Ott a harmadik, vagy negyedik lépcsőházban.
- A negyedik. - szólalt meg egy másik ember.
- Köszönöm. Viszlát.
- Helló!
Heni elindult a megadott irányba. Valaki éppen jött ki azon a kapun, ahol neki be kellett jutni.
- Jó napot! Ebbe a lépcsőházba lakik egy kerekesszékes fiú?
- Igen. Itt rögtön a lépcső mellett.
- Köszönöm.
A lány felment a lépcsőn, és becsöngetett az előbb említett ajtón. Egy ősz hajú asszony nyitott ajtót.
- Jó napot! Tessék!
- Csókolom! Azt hiszem, az Ön fiát keresem. Ő a kerekesszékes aki fagyizni szokott járni a plázába?
- Igen. Ő az.
- Én ott dolgozom, és feltűnt, hogy már jó ideje nem látom. Megkedveltem, és hiányzik. Tudtam, hogy valahol erre lakik, csak pontosan nem tudtam hol, de valaki útbaigazított. Ő tőle hallottam, hogy mi történt. 
- Igen. Sajnos elromlott az elektromosa. Most nem tud kimozdulni.
- Meglátogathatom?
- Persze. Jöjjön be! Egyenesen, aztán balra. Az az Ő szobája.
Eközben Sanyi mindent hallott a szobájában az ágyon ülve. Egyből megismerte kedvence hangját. Örült, mikor meglátta az ajtajában.
- Szia! Hát te?
- Szia! Rég jártál nálunk, és már hiányoltunk a lányokkal. De főleg én hiányoltalak. Gondoltam, megkereslek. Megnézem, mi van veled, hogy nem jöttél már pár napja.
- Ez kedves. Köszönöm. Gyere beljebb! Ne ácsorogj ott az ajtóban! Lerobbant a kocsim. Amíg nem hoz a szerelő másik kereket, addig nem tudok kimozdulni sajnos.
- Igen, hallottam. Sajnálom.
- Becsuknád az ajtót? Nem muszáj mindent hallania anyunak sem.
- Persze.
Heni felállt, és becsukta a szobaajtót kilincsre. Majd visszament, és leült Sanyi mellé az ágyra. Egymásra néztek, megfogták egymás kezét, és elkezdtek egyre közelebb kerülni a másikhoz. Végül csókban forrt össze ajkuk. Miután szétváltak ajkaik, beszélgetni kezdtek, de szinte minden mondat után csókot váltottak. Hosszú órák teltek el így, míg végül este Heni egy utolsó hosszú csókkal búcsúzott el Sanyitól, és elindult haza.
Másnap megjött Sanyihoz a szerelő, és megcsinálta a kocsiját. Miután elment, Sanyi beült a kocsiba, és „kiszáguldott” a kedvenc törzshelyére, a fagyizóba. Heni egyből előtte termett, közelebb hajolt, és csókkal üdvözölték egymást.
- Mit szeretnél?
- Téged.
- Nem erre gondoltam. Milyen fagyit? Mindegy. Rád bízom. 
- Ne már! Ekkora felelősséget nem vállalhatok. Mi van, ha nem ízlik?
- Az nem fordulhat elő. Amit Te adsz a kezembe, az mind ízlik.
- De mégis. Milyen fagyira gondoltál? 
- Tiramisu, és mondjuk zöldalma.
- Rendben. Egy Tiramisu zöldalma fagyi rendel. Menj ahhoz az asztalhoz! Mindjárt viszem.
- Köszi. Ari vagy.
Két perccel később Heni megjelent Sanyi asztalánál a fagyival.
- Egészségedre!
- Köszi.
- Sajnos nem maradhatok. Dolgoznom kell. De ha lesz egy kis időm, jövök.
- Oké.
Miután Heni elment dolgozni, Sanyi neki látott a fagyinak. Amíg ette, Heni egyszer-kétszer azért odament hozzá, és beszéltek pár szót. Például arról beszéltek, hogy Sanyi este zárásra visszajön, és együtt mennek haza. Így is történt. Este kilenc óra után Sanyi megjelent Heni munkahelyén, és megvárta, amíg az végez. Majd kézen fogták egymást, és elindultak Sanyi lakhelye felé. Otthon az édesanyja már türelmetlenül várta, hogy beengedje a kapun, és segítsen neki a lefekvésben. Akkor érte a meglepetés, amikor Sanyi közölte vele, hogy ma nem kell neki segíteni, mert a barátnője vele marad éjszakára. Az anya rájuk csukta a szobaajtót, ezután a fiatalok kettesben töltötték az első éjszakájukat. Fél éjjel szeretgették egymást, majd elaludtak, és reggel mielőtt Heni dolgozni ment, ellátta barátját, majd forró csókkal elbúcsúztak egymástól egy rövid időre. Azért csak annyira, mert mikor Sanyi anyja felkelt megreggeliztek, és a fiú megindult, hogy újra szerelme közelében lehessen. Ismét a fagyizóba kötött ki. Ezután Heni oda költözött Sanyihoz, és Ő látta el reggel, este.