Julia Clyme - Második fejezet

Julia izgatottan ült a szobájában, és kérdőjeleket firkálgatott egy tépett papír fecnire.
Alig várta, hogy édesapja, Jack Clyme hazaérjen, és bedobhassa minden érvét, hiszen
jól tudta, hogy ha arról van szó, hogy lányukat ki és hová engedi el, apjára jobban számíthatott. Ezért mikor odalent becsapódott a bejárati ajtó, úgy ugrott fel, mintha
addig tűkön ült volna. Azonnal lerohant a lépcsőn, és mielőtt még bárki is üdvözölhette volna Jack-et, hatalmas hévvel a nyakába ugrott.
Miután beszélgettek, és megvacsoráztak, Sabrina hátradobta hosszú, barna haját, és így szólt: - Julia, menj fel a szobádba, beszédem van apáddal. Jack Juliára kacsintott, de csak úgy, hogy felesége ne lássa. Julia megeresztett egy mosolyt, és már teljes nyugalomban felszaladt szobájába.

Talán fél óra telhetett el, mindenesetre Julia már pizsamában volt, mikor benyitott Jack.
- Julia drágám! Édesanyáddal úgy határoztunk, hogy mivel látjuk, mennyire fontos neked ez a buli, elengedünk, de csak ha addig nem szerzel egy négyesnél rosszabb osztályzatot sem. És ha már említetted, hogy a buli egy nyaralóban lesz, és éjjel ér véget, úgy gondoljuk, szerencsésebb, ha ott töltesz a mulatság után még két napot, mintsem hogy kockáztasd testi épségedet egy éjszakai utazással. Ami pedig a rokonlátogatást illeti – itt elmosolyodott- megleszünk nélküled. –Julia már felugrott volna, de Jack legyintett:
- Ne hálálkodj! Sabrinával ketten döntöttünk így. Jó éjszakát!- azzal biccentett, és
kiment. Odalent a konyhában Sabrina épp Samnek készített vacsorát, mikor meglátta
férje elégedett arcát az ajtóban. Julia szobája felől ekkor gyanúsan csatakiáltásra hasonlító örömittas ordítás hallatszott. Sabrina elmosolyodott: Úgy tűnik, Julia rájött, nem álmodja, hogy elengedjük a buliba. Majd tejbegrízt kanalazott Sam tányérjára.

Másnap Julia és Carol padja még akkor is örömkiáltásoktól volt hangos, mikor
már rég becsöngettek az első órára, és belépett a tisztaságmániás matematika tanárnő:
Mrs. Peaslye. Az iskolanap hamar elrepült, hiszen Julia gondolatai csak a házibuli körül forogtak, így jóformán fel sem fogta, mi történik körülötte. Mikor kicsöngettek
a hetedik óráról, elhatározta, hogy meglátogatja Rosa nénit, -akit időközben hazaengedtek a kórházból- és elmeséli neki, hogy elengedték a holnapi bulira.

A kovácsoltvas kapu nagyon alacsony, szinte derékig érő volt, cirkalmas mintákkal,
melyeket nem lehetetett különösebben szemügyre venni, mert –nyilvánvalóan többéves munka eredményeképp- rózsák futottak fel, és mindenütt övezték a kis kaput.
Mikor Julia belépett, furcsa hangok ütötték meg a fülét. Rosát hallotta, ez
nem volt számára kétséges, de hangja elváltozatott, mormoló, már-már kétségbeejtő volt. Óvatosan be akart lesni az ajtón, de pechje volt, rálépett egy gallyra, mely nagyot reccsent, a zaj hallatán pedig Rosa néni abbahagyta titokzatos tevékenységét, és –immár a tőle megszokott hangon- megszólalt: -Julia! Kis drágám te vagy az? –Julia úgy döntött nem teszi szóvá a dolgot, inkább mosolyogva belépett az ajtón. Rosa néni idegen szavak dörmögésében való megnyilvánulása annyira kizökkentette vidámságából, hogy jóformán elfelejtette, miért is jött. –Honnan tetszett tudni, hogy én vagyok az?
- A néni elmosolyodott. –Tudod kedvesem, nincs túl sok látogatóm. Egy fiatalember
szokta nekem hozni naponta az ebédet, de egyébként senki sem keresi egy vénasszony
társaságát.

- A lány helyet foglalt a használt kanapén. Az egyik cica, -nevén nevezve Wawye- rögtön felugrott a lány ölébe. Soundy és Loully pedig tejet szürcsöltek a sarokban. Julia végighúzta kezét Wawye hátán, és elkezdte füle tövét vakargatni. Aztán érdeklődött
Mis Pupper egészsége iránt, és elmesélte a „nagy hírt”: hogy elengedték.
Közben óvatosan végigjártatta szemét a szobán, hátha felfedez valami érdekes tárgyat,
hiszen miután ő olyan hirtelen toppant be, Rosa néninek talán nem volt ideje elpakolni mindent, amihez szüksége volt különleges ténykedéséhez. Sajnálatára azonban a hall
közepén álló rozoga asztalon csupán egy bögre, mellette pedig egy kis dobozka állt.
Julia fejében azonnal szöget ütött a kérdés: Mi lehet a dobozban? Lehet, hogy csak ő túlozza el a dolgokat, és a néni semmi különöset nem tett?
Miután elbúcsúzott, hazafelé is egyre csak ezen gondolkozott. Szó nélkül felment szobájába, és kibámult az ablakon. A nap éppen akkor ment le, vörös csíkot rajzolva a helyiség falára. Ekkor megszólalt a telefon. Carol volt a vonal túlsó végén,
és azért hívta fel Juliát, hogy megbeszéljék, holnap reggel hogyan, és mikor indulnak le,
hiszen az utazás után a buli előkészületeit, a díszítést is elvállalták. Carol telefonja elfeledtette vele Rosa néni mormolós monológját, és ismét csak a közelgő estére tudott
koncentrálni. Hamar elment lefeküdni, de az izgalomtól még sokáig nem tudott elaludni,
csak jóval éjfél után nyomta el az álom.

Reggel viszont korán ébredt, és azonnal hozzá is látott az öltözködéshez. Kényelmes ruhába bújt, de elcsomagolta természetesen kedvenc szoknyáját is, amelyet estére
tartogatott. Leszaladt a konyhába, de épp csak pár falatot evett, mert olyan izgatott
volt, hogy nem ment volna le több a torkán. Mikor felállt, megszólalt a csengő.
Azt hitte, Carol az, bár furcsállta is barátnője korai érkezését, hiszen ekkor a megbeszélt időpont előtt voltak fél órával. Azonban mikor Julia kinyitotta az ajtót, a postással találta szembe magát. A lány kifizette az újságért járó összeget, valamint átvette tőle a leveleket. Miközben ledobta a levélkupacot a konyhaasztalra, épp azon morfondírozott, szülei hogyhogy nem fizették ki előre a pénzt. Ebben a pillanatban azonban valami kizökkentette gondolkodásából. Az egyik széles borítékon saját nevét pillantotta meg. Nagyon meglepődött, hiszen eddig összesen két levelet kapott: még kisgyerek korában egy karácsonyi üdvözlőlapot, és általános iskolában egy szerelmeslevelet. A borítékon cirkalmas betűkkel állt a tökéletes címzés:
Expressz posta: Julia Clyme
Liverpool
Carlston Street,54.
5900
A feladónál pedig csak ennyi: Ne nézegesd kitől, inkább nyisd ki!

Julia feltépte hát a borítékot, és egy kétrét hajtott, kissé megsárgult papírt húzott ki belőle. A lapon ugyanazzal a kézírással egy meglehetősen rövidke üzenet állt, melynek szövege a következő:

Drága Julia!

Bizonyára meglepőnek tartod, hogy levelet írok Neked.
Csupán annyit szeretnék kérni Tőled, hogy ne ijedj meg
attól, amit hallottál, egy öregasszony gyakran csinál furcsa
dolgokat, pláne egy olyan, mint én. De erről inkább
majd személyesen. Érezd jól magad azon a bulin!
Üdvözlettel: Rosa Pupper

U.I.: Ja, és ne félj! Abban a dobozban csak cukorkák vannak!

Julia elképedve eresztette le a lapot. Fejében egymást kergették a gondolatok, és hirtelen rengeteg kérdést idézett elő a levél. Honnan tudja Rosa néni, hogy hallotta őt? Honnan tudta a pontos címét? És ami a legelképesztőbb: Honnan tudott a gondolataiban forgó dobozról? Nem tudhatta, hogy ő arra a dobozkára gondolt, hiszen szándékosan akkor nézett körül, mikor Rosa néni kiment teáért. Még a tekintetét sem kaphatta el. De akkor honnan tud minderről? Talán valami jósnő, vagy efféle mester, aki olvas mások gondolataiban? Teljes képtelenség. Biztos, hogy jól olvasta el? Julia átfutotta még egyszer a levelet, de a szöveg változatlan maradt. Felrémlett előtte az idős hölgy kedvesen mosolygó arca.

Teljesen gondolataiba mélyedt. Valahol a távolban megszólalt a telefon. Olyan érzése támadt, mintha egy homályos függöny választaná el őt a külvilágtól. Pedig tudta, hogy csak egy szobával van arrébb a készülék, amely csak csörgött, csörgött… Mire eljutott a tudatáig, hogy felvegye, és át is ment a nappaliba, a telefon abbahagyta a csörgést. Julia egyre csak próbálta megérteni a „Rosa néni rejtélyt”, de sehogy sem tudta. Nem bírta felfogni, hogy honnan tudhat egy teljesen átlagosnak látszó asszony arról, ami az ő fejében megfordul. A csengő ismét megszólalt.

Hirtelen felpattant, de alighogy kinyitotta az ajtót, Carol hatalmas lendülettel átölelte.
- Na, minden készen áll egy tökéletes bulizáshoz? Össze van már pakolva a cuccod?
Hol van? Indulhatunk? Jaj, már annyira várom, hogy meglássam azt a… Julia!
Figyelsz te rám egyáltalán?- Micsoda? Ja, ja persze, ne haragudj! Én csak, á
mindegy! Tudod mit? Inkább felmegyek a szobámba a táskámért. –Azzal sarkon fordult, és otthagyta Carolt, aki semmit sem értett barátnője révületéből.
Julia odafent belenézett a naptárába, és elmosolyodott. A szombati rovatban hatalmas lufik a „BULI” feliratot alkották. Ettől aztán teljesen kijózanodott, majd arra gondolt,
mennyit várt erre az alkalomra, most pedig képes lenne egy levélért feladni az egészet?
Elvégre kit érdekel most Rosa néni? Ez a nap csak az övék! A titokzatos dolgok úgyis megvárják, ha hazaér… Széles mosolyra húzta hát a száját, és bőröndjével kezében
lebaktatott a lépcsőn Carolhoz.

Cathrinnel, az autóban találkoztak, hiszen a lány édesapja vállalta a fuvart. Ott volt
még a tizenöt éves Lilly Field is, aki Tom húga volt, és mindenki egy nagyon kedves, vidám lánynak ismerte. Julia is nagyon kedvelte Lillyt, hiszen mindig fel tudta dobni a
hangulatot. Így hát örömmel töltötte el a jelenléte. Az autó elindult, benne a dalolászó Cathrinnel, Carollal, Lillyvel és Juliával.

Cathrin egész úton arról beszélt, mennyire várja már, hogy odaérjenek, Carol pedig azt hajtogatta, hogy ha valaha hozzámegy Dave-hez, milyen jól fog hangzani az a név, hogy Carol Stars. Mikor már több, mint négy órája utaztak, az autó egy virágokkal övezett, kellemes kis úton haladt végig. Mr. Hothline most hátrafordult: -A falu már megvan, de milyen utcát mondtatok?- Carol erre a kezébe nyomta a nyaraló pontos címét, amit gondosan feljegyzett, mikor Dave-vel beszélt. Még négy-öt perc kocsikázás után megérkeztek. Nagyon kellemes környezetben voltak. Az alacsony épületet kis kert, és parkoló vette körül. A kertben rengeteg virág volt, és a fasorok között néhány régi pad állt. A kavicsos parkolóból pedig elegáns betonút vezetett a bejárathoz. -Nahát! Ez gyönyörű! –ámult el Carol, mikor kinézet az autó ablakán. Mr. Hothline kirakta a csomagokat, jó szórakozást kívánt, visszaült a kocsiba, és hazahajtott. Úgy beszélték meg, hogy a visszaútról Julia apja, Jack gondoskodik. A lányok örömittasan besétáltak a nyaralóba. A ház négy helyiségből állt. A bejárati ajtótól jobbra nyílt a fürdőszoba, balra volt egy másik szoba két ággyal, középen pedig a meglehetősen tágas nappali.
- Szerintem először toljuk el a bútorokat, hogy lehessen majd táncolni! –javasolta Cathrin. A többiek egyetértettek. Miután ezzel végeztek, nekiláttak a díszítésnek.

A táskákból több csomag szerpentin, és konfetti került elő. Amíg Cathrin és Carol felaggatták a szerpentineket, Julia és Lilly a konyhában tevékenykedtek: elővették azt a sok italt, amit vettek, (valamint mindenki el is csent otthonról egy üveggel valamelyik féltve őrzött borból), és szendvicseket készítettek. Majd a négy lány kitakarította az egész nyaralót, ami nem volt kis munka. Mikor már mindennel készen voltak, elővették a CD- ket, amit szintén ők hoztak, és lerakták a hifi elé.
Ez után szinte egy emberként roskadtak le valamelyik fotelbe, hogy kipihenjék magukat. Lilly az órájára nézett. – Fél négy van. –szuszogta. –Már három órája, hogy itt
vagyunk? Ilyen sokat dolgoztunk?- egymásra néztek, majd Julia Carolhoz fordult, és így szólt: Dave -ék mikor jönnek? –Dave és a haverjai hatra érnek ide, de Dave azt mondta, még meghívtak pár embert. –Most Cathrinen volt a szólás sora: -nem akarunk addig sétálni egyet a kertben, ha már ilyen szép rendet raktunk? Úgysem volt még időnk
megnézni!- ezt a többiek is jó ötletnek tartották, így hát kimentek, és hosszasan beszélgettek a fasorok között, vagy épp egy padon időzve.

Fél hatkor aztán bementek, elővették a „buli rucijukat”, és betódultak a fürdőszobába. Vadító öltözékek, sminkek, és frizurák készültek el. Carol, egyébként rövid, kifelé hajló, szőkésbarna haját most göndör csigákká sütötte be, és merész sminket tett fel. Cathrin feltűzött hosszú hajába egy bemosóval vörös csíkokat varázsolt. Julia semmi különöset nem tett külsejével, csupán a szemét húzta ki, vörösesbarna haját hagyta vállára omlani. Mire mindenki elkészült tökéletes esti kinézetével, kattant a zár, és belépett rajta Dave, nyomában három barátjával. Vele volt egy meglehetősen magas, szemüveges fiú, egy mosolygós, göndör, fekete hajú, és egy jóképű, kissé borostás, szőke. Míg Carol Dave-t üdvözölte, a többiek hosszasan nézegették haverjait. Ekkor Dave a lányok felé fordult:
- Bemutatom három legjobb barátomat: David Joeh-t,(itt a szőke, szemüvegesre mutatott), George Dison-t, és Ross Benningtont(fejével most a szőke, kócos hajú srác
felé biccentett).
- Fiúk, ők pedig, Carolt már ismeritek, Lilly, Cathrin, és Julia.
Dave átkarolta Carolt, és az erkélyre vitte. Lilly pedig beszélgetni kezdett George Disonnal. Ross és David helyet foglaltak egy-egy fotelben.

Cathrin magához vonta Juliát: -Nem értem Lillyt! Egész jól elvan Disonnal! –És mi furcsa van abban? Végül is aranyos fiú!- csodálkozott Julia. –Aranyos fiú? –Cathrin már hangosabban suttogott.
- De hát Julia! Ő George Dison! Az ő bátyjával jár Leila Censy! Lilly nem szűrheti vele össze a levet! -Ugyan már Cathrin! Ne légy nevetséges! Nem mondhatod meg Lillynek, hogy kivel járhat, és kivel nem! Lehet, hogy nem is ismeri Leilát!- Azzal a beszélgetést lezártnak tekintve Julia visszament a nappaliba. Ez időtájban elkezdtek szállingózni az emberek, eljött George bátyja, Mark Dison, egy szőke, hosszú hajú lány, akit-mint később kiderült- Yodának hívnak, és még nagyon sokan mások. Nyolc órára már mintegy harminc ember gyűlt össze, pedig Julia Carol elmondása alapján körülbelül tíz emberrel számolt, mert a lány így fogalmazott: Dave, és néhány haverja. A rengeteg vendégtől alig lehetett elférni, de ettől függetlenül mindenki jól érezte magát. Úgy tűnt, Lilly és George nagyon jól megértik egymást, hiszen immár majdnem két órája beszélgettek, és a fiú szüntelenül mosolygott Lillyre, csupán zavarában néhányszor hátradobta fekete, göndör fürtjeit.
Ross pedig azóta is abban a fotelben ült, csupán néhányszor italt töltött magának.

Kócos, szőke tincsei az égbe meredtek, úgy tűnt, nem nagyon törődik a külsejével, viszont így is roppant jóképű volt. Miközben éppen egy pohár bort iszogatott, ránézett Juliára, és mivel a lány nem vette őt észre, le sem vette a szemét róla. Ekkor Yoda odament Rosshoz, és megszólította: -Szia, Yoda vagyok, nem iszunk meg valamit?

A fiú még csak rá sem nézett, csak fogta a kezében lévő üveget, és a lány kezébe nyomta ital gyanánt, közben pedig kitartóan nézte Juliát. Erre Yoda ingerülten felpattant, és kezében Ross poharával, elviharzott a sikertelen randi-ajánlat színhelyéről. Gyors léptekkel elhaladt Julia mellett is, és mivel látta, kit néz Ross még mindig, dühös pillantással végigmérte a lányt. Julia nem értette a lány indulatait, hisz az egész jelenetből semmit sem látott, mert éppen Dave-vel csevegett a röviditalokról. Azonban mikor Yoda hirtelen majdnem fellökte, tekintete találkozott a huncutul mosolygó Rosséval, aki az óta is őt fürkészte. Julia már korábban megállapította, hogy Ross nagyon jól néz ki, és most-maga sem tudta miért- lesütötte a szemét. A fiú erre felállt, és odament hozzá. Juliának ekkor hirtelen eszébe jutott, hogy sürgősen ki kell mennie a konyhába egy gyümölcsléért. Ross megállt a konyhaajtóban, és így szólt: -Nem kell elszaladni, csupán azt akartam megkérdezni, nincs- e kedved sétálni egyet a kertben.
- Végül is miért ne? – jött a válasz. Kabátot húztak, és kimentek az udvarra. Eleinte a fasorok között sétáltak, majd leültek egy padra. Ahhoz képest, hogy április volt, elég hideg levegőt fújt feléjük a csípős szél. Julia összehúzta magát, és az órájára nézett.

Fél tíz volt. Elkezdtek beszélgetni, főleg magukról, és észre sem vették, hogy elrepült az idő. Végül negyed egykor Julia javasolta, hogy menjenek be, mert már kezd fázni.
Ross belement, és elindultak visszafelé a fák között. Aztán egyszerre megálltak. Egyikük sem tudta volna megmondani, miért nem mentek tovább, csak álltak, és nézték egymást.
Aztán Ross hirtelen magához vonta Juliát, és szájon csókolta.
A lány egész teste beleremegett. Furcsa érzése támadt, egyáltalán nem akart elszakadni Rosstól, és nem akarta abbahagyni a csókot sem. Ezekben a percekben egy kis falu nyaralójának kertjében, egy öreg tölgyfa törzsénél álló párt valami egészen különös vonzalom fűzte egymáshoz…

Este, mikor bementek, már jó sokan táncoltak, illetve Lilly és George a sarokban ülve beszélgettek, és fogták egymás kezét. Julia nem tudott, és nem is akart Carolnak beszámolni a történtekről, mert barátnőjét az este folyamán sehol sem találta.
Helyette leült Ross mellé, és egész este csak vele foglalkozott. Különösen jó érzés volt Ross-sal lenni, de Julia nem tudta, hogy szerelem-e az, amit érez.
Beszélgettek, és végül Ross öt óra tájban ment haza, ugyanis ő abban a kis faluban élt, ahol a nyaraló is volt, és nem lakott messze Dave szüleinek házától. Nem beszélték meg, hogy mi lesz kettőjükkel, mert mindketten tudták, két nap múlva
búcsút vesznek egymástól, Julia szépen hazamegy Carollal, Ross pedig ott marad, ahol él. Ezért ezekben a napokban csak a jelenre koncentráltak, és csak az számított, hogy
most ott vannak egymásnak.

Julia másnap a kisszobai ágyon ébredt, mellette pedig egy vadidegen lány feküdt. Miután felöltözött, ránézett az órára, és csodálkozva vette észre, hogy már majdnem dél van, hisz sosem tudott ilyen sokáig aludni, csak szilveszterkor. Nem volt az a hétalvó típus. Aztán eszébe jutott, hogy miután Ross-sal elváltak egymástól, már majdnem hat óra volt, tehát nem is pihent többet, mint amennyit szokott. Tekintetét végigjártatta a szobán. A hosszú hajú lány ruhástól feküdt az ágyon, kezét-lábát széttárva, és be sem volt rendesen takarva. Julia el tudta képzelni, milyen körülmények között tért „nyugovóra”. Belenézett a sárga falon függő elegáns tükörbe, és meglepetten állapította meg, hogy egy kipihent, vidám arc néz vissza rá. Hát persze, hogy Ross járt a fejében.

Lelki szemei előtt ott lebegett a fiú szőke, kócos hajjal keretezett borostás arca, s nem feledte azt a tekintetet sem, amit mélyen a szemébe fúrt, miközben azt mondta, hogy ő, Julia egy egészen különleges lány. Julia a jelenetre emlékezve elmosolyodott, s kilépett a szobából. A nappaliban tipikus házibuli utáni hangulat uralkodott. Mindenütt emberek feküdtek, szétszóródva a heverőkön, a földön, sőt, néhányan még az asztalokon is.
Óvatosnak kellett lennie, ha nem akart rálépni egyetlen kinyúló kéz, vagy lábfejre sem.
Az egymás hegyén-hátán fekvő tömeg egyenletesen szuszogott, és láthatólag senkit sem zavart, hogy a nap már jócskán bearanyozta a szobát sötétítőfüggönyön is áthatoló sugárzó fényével. A földön mindenütt italosüvegek, konfettik, poharak, szalagok, és sütemények hevertek. A hifi pedig szüntelenül egy feliratot ismételgetett, miszerint nincs CD a lejátszóban.

Az egész társaság olyan furcsa volt. Minden félbehagyva, a kekszek félig megrágva, mindenki ruhában. Az egész azt a hatást keltette, hogy az egyik pillanatban még táncolt, és mulatozott a társaság, a következőben pedig mindenki elejtette, ami a kezében volt, és eldőlt, mint egy zsák. Julia óvatosan átlépdelt a tömegen, míg végre kijutott az erkélyre. Az ajtó mellett fekvő, egymásba ölelkező párban felismerte Lillyt, és Gorge-t. Carolt azonban sehol sem látta. Hiába nézte végig az összes, földön fekvő alakot, barátnőjét nem találta.
Az egyik fotelben azonban meglátta saját farmerdzsekijét, amit magára is kapott, és az erkélyről lefelé vezető lépcsőn elindult kifelé a nyaralóból. Felfrissülés volt számára, mikor arcába csapott a kellemesen hűvös szél. Úgy gondolta, sétál egyet a faluban, s
mire visszaér, talán eltűnnek a vendégek, és elkezdhetnek takarítani.

Hol lehet Carol?
Egyre csak ezen gondolkodott, ám amikor eszébe jutott, hogy Dave- vel együtt tűnt el, kissé megnyugodott, sőt elnevette magát, hisz teljesen természetes volt, hogy egy szerelmespár egy buliban nem a társaság zaját akarja hallgatni.
Julia lábán világosbarna vászoncipő volt, ezzel rótta az utcákat, s gondolataiba mélyedve azt sem nézte, merre megy, arra sétált, amerre teste vezette.
Kellemes érzés volt a virágokkal borított utakon lépkedni, vagy éppen a parkban, egy padon ülve a rügyező fák színeiben gyönyörködni. Szép, tavaszi délelőtt volt, Juliának teljesen elkalandoztak a gondolatai. Révületéből az zökkentette ki, hogy valaki a nevét kiáltotta:
- Julia!
- Meglepetten nézett körül, s eltelt egy kis idő, mire észrevette a háta mögött álló
Ross-t. A fiú nagy, kék szemei boldogságot sugároztak.
- Úgy örülök, hogy látlak, de hogyhogy itt vagy?
- Úgy döntöttem, sétálok egyet, mert még senki sem ébredt fel. Apropó, nem tudod, hol lehet Carol?
- Jaj, dehogynem! Kérték, hadd aludjanak nálunk, én meg odaadtam nekik a szobámat. –Azzal a háta mögött álló sárga házra mutatott.
Juliának leesett az álla.

- Itt laksz? - kérdezte. Ross nevetve mesélte, hogy mikor meglátta az utcájukkal szembeni park egyik padján ücsörögni, azt hitte, Julia szándékosan erre sétált. Persze a lány elmondta, hogy erről szó sincs, és abban sem volt biztos, hogy eltalálna ide még egyszer. A fiú leült Julia mellé, és egyre csak beszélgettek. Julia úgy érezte, vele mindent meg tud beszélni. Megbeszélték, hogy másnap Ross odamegy Dave-ék
nyaralójába, és elmennek együtt valahová. A lány szorosan átölelte Ross-t, majd elindult vissza a nyaraló felé. Boldog volt, hogy ha véletlen is, de megint találkoztak. A hosszú, virágokkal övezett beton bejárón szembe találta magát a buli néhány, utolsóként távozó vendégével. Mikor belépett, Carol, Cathrin, és Lilly már nagyban söpörtek. Julia, miután maga is beszállt a takarításba, nem mulasztotta el megkérdezni Carolt, hogy hol töltötte az éjszakát. A lány huncut mosollyal válaszolt, de mivel Dave beszélt Ross –szal, így Carol már sejtette, hogy Julia tudja a választ.

Sokáig munkálkodtak így négyesben, mert a vendégek rengeteg szemetet hagytak maguk után. De mikor végeztek, a nyaraló jobban csillogott, mint annak előtte.
A kimerült lányok lehuppantak a fotelokba, és beszélgetni kezdtek. A társalgás hamar
hangos kacagásba fulladt, ugyanis kiderült, mindannyiuknak ugyanaz a délutáni programja: Julia Ross- szal találkozik, Carol Dave- vel, Lilly pedig George-
dzsal. Cathrin egészen magába roskadt, mikor meghallotta, hogy csak neki nincs párja.

Julia a fürdőszobában állt, és éppen haját kötötte össze. Még mindig nem döntötte el magában, hogyan fog Ross- hoz viszonyulni hazatérése után, de abban biztos volt, hogy
nem akarja vele megszakítani a kapcsolatot. Miközben ezen morfondírozott, egyszer csak kitárult a fürdőszobaajtó, s a tükörből Ross arca nézett vissza rá.

A fiú egy fekete dzsekit viselt, és szőke hajának most is minden tincse másfelé „nézett”.
Mikor meglátta Juliát, egy szál rózsát nyújtott át neki, majd kéz a kézben elindultak.

A délután nagyon hamar elrepült, és a három pár alig tért vissza a nyaralóba, mikor autó gördült a parkolóba, és kiszállt belőle Julia apja- Jack. Ekkor mindenki elbúcsúzott mindenkitől, Julia Ross nyakába ugrott, és a fiúnak -bár nem mutatta- nagyon fájt, hogy most el kell hagynia a lányt, hiszen őt más kapcsolat fűzte hozzá, mint eddigi barátnőihez. A lány egy hosszú búcsúcsókkal köszönt el tőle, majd fél óra múlva már robogott is az autó visszafelé, s közben Juliát apja faggatta a történtekről, de a lány arca előtt még most is csak Ross mosolygó arca lebegett.