Julia Clyme Hatodik (utolsó) fejezet

Julia teljesen kimerült az elmúlt napokban, és ezt csak tetézte a tegnapi beszélgetés Sabrinával. Édesanyjával megállapodtak, hogy nem beszélnek a történtekről Jacknek.
Ez leginkább a lány óhaja volt, de anyja hamar beleegyezett. Julia azonban elhatározta, hogy most, mivel Rosa nénitől engedélyt, sőt felszólítást kapott rá, elmegy, és az egész történetet előadja barátainak. Körbetelefonált mindenkit, de Tom sajnos nem tudott elmenni, ugyanis a családnak vendégeik vannak. Carol, Cathrin, és Lilly azonban részt vettek a „megbeszélésen”. Lilly később felvilágosította a lányokat, hogy semmiféle családi vacsiról nincs szó, csupán Tom büntetésben van, és szégyellte ezt Juliának bevallani. A parkban találkoztak, és Julia bele is kezdett. Mikor a végére ért, megfigyelte barátai reakcióját. Cathrinnek teljesen leesett az álla, Lilly nevetőgörcsöt kapott, Carol pedig egyszerűen nem hitt neki.

- Julia! Mondd, ezeket honnan szedted?
- Gondoltam, hogy akad majd köztetek, aki nem fog nekem hinni, de hogy pont Te leszel az, Carol, arra nem számítottam.
- Tudod bizonyítani ezt a dajkamesét?
- Bizonyítani? Carol! Neked az én szavam már semmit sem bizonyít?
- Jaj lányok! Ne veszekedjetek már! – vette át a békítő szerepet Lilly.
- Mindkettőtöket meg lehet érteni! Julia, azt hiszem, beláthatod, hogy elég hihetetlenül hangzik ez az egész. – Carol hevesen bólogatott.
- Carol, neked pedig azt kell tudomásul venned, hogy egy kapcsolat alapja a bizalom. Azért vagyunk barátok, hogy elhiggyük, amit a másik mond. Lilly szavait csend követte. Cathrin még mindig csak meredten bámult maga elé, és arcáról a csodálkozás nem tűnt el. Aztán hirtelen felpattant.
- Ez az! Megvan! –mindhárom lány értetlenül bámult rá.
- Carol bizonyítékot keresett! Hát én megtaláltam! Julia azt mondta, a tanáriban belelapozott

Mrs. Houlmann noteszébe, és a következő óra dátumánál a saját nevét látta. Emlékeztek, amikor egyszer szerdán meg akartuk hívni Juliát moziba? Erre ő azt válaszolta a telefonban, nem tud jönni, mert holnap ő felel
Föciből. Kérdeztük, honnan szedte, de csak azt mondta, megérzés. Még óra előtt is nagyon tanult, és odasúgta nekem: „Figyeld, csak ennyit mond majd: Clyme.”
És bizonyára mindenki emlékszik, hogy Julia Clyme azon a csütörtökön kapta élete legszebb földrajzjegyét.
- Ekkor Lilly Mrs. Houlmann magas, szigorú hangját utánozva Cathrinhez fordult:
- Hothline kisasszony! Maga okosabb, mint gondoltam! – a hang teljesen olyan volt, mint a földrajztanárnőé, így aztán Cathrin, Carol, és Julia jó nevettek rajta.
Most Carolon volt a sor.
- Julia! Ne haragudj, hogy nem hittem neked! Csak olyan furcsa ez a sztori! Varázstükör, meg minden!
- Tudom, és bocs, hogy kiabáltam veled!
A lányok átölelték egymást, Lilly és Cathrin pedig mosolyogva egymásra néztek.

Julia megkérte Lillyt, hogy ne mondja el a történetet Tomnak, mert ő személyesen akarta közölni vele. Lilly úgyis hazafelé ment, ezért Julia megkérdezte, nem tarthatna-e vele, hiszen ha Tom nem jöhet ki, majd ő felmegy hozzá, és úgysem volt még Field –éknél sosem.
- De biztos nem zavarnék?
- Ugyan Julia! Anya direkt örülni fog, mert nálunk a vendég olyan ritka, mint a fehér holló!
- Azért George csak felugrik hozzád párszor! –Lilly elmosolyodott.
- Hát persze. George az más.
- Kérdezhetek valamit?
- Már megtetted, de csak tessék.
- Megtudhatnám, mit csinált Tom, amiért nem engedik ki a szobájából?
- Ó, tiszta hülyeség!

Kérés nélkül kölcsönvette apa egyik kedvenc Cd- jét, és összetörte. Persze megvette neki még egyszer, de apa szerint az már nem ugyanaz! Pedig nem is volt dedikált, vagy ilyesmi! Anyu próbálja puhítgatni, de hiába. Apa megrögzött lemez mániákus! Így hát az ítélet egy hét szobafogság!
De amikor ott kiabál szegény Tommal, hogy így még olcsón megúszta, olyankor anyával kimegyünk a konyhába, és csak nevetünk rajta.
- Ennyi az egész?
- Igen. Á, már itt is vagyunk, gyere csak be! Tom szobája az emeleten van.
Julia felment, és kopogott. Tom nagyon megörült neki.
- Julia! Szia! Micsoda kellemes meglepetés! Mi járatban? Ó, ha tudom, hogy jössz, elpakoltam volna!
- Véget ért a családi vacsora, te lemez tolvaj?
- Á, szóval Lilly elmondta. Pedig direkt… A kis pletykagép!
Most már mindegy. Ülj le, ha még találsz helyet! Szóval, miért kellett volna ma elmennem a parkba?
- Hát igen. Elég furcsán fog hangzani, amit most mondani fogok, de…
- Ne félj, Julia, tudom. És én is, csak eddig nem találtam alkalmat arra, hogy elmondjam Neked.
- Tom! Te most tulajdonképpen miről beszélsz?
- Ó, bocs, másra gondoltam, szóval hallgatlak.
- Jól vagy?
- Persze, persze, mondd csak!
- Nos, Rosa Pupperről van szó. Valamit tudsz róla, nem?

A lány számára már kicsit unalmas volt harmadszor is visszaemlékeznie az eseményekre, de úgy gondolta, ha a többieknek elmondta, Tomnak is joga van tudni.
Mikor befejezte, mindent megbeszéltek, de a történet végeztével a fiúnak is leesett az álla.
- Ja, és Tom! Mit akartál nekem mondani a múltkor ott a rajzterem előtt?
Ekkor odalentről ajtócsapdás hallatszott.
-Hát jó, elmondom. Az az igazság, hogy már elég régóta…
Dühös, csörtető lépések felfelé.
- Csak eddig nem mertem beszélni róla…
És ekkor berontott Tom apja, aki magából kikelve kiabált:

- Fiam! Hát nem megmondtam, hogy nem hívhatsz vendégeket? Büntetésben vagy! Julia felpattant:
- Ó, nem! Elnézést, de én magamtól jöttem, és már úgy is menni készültem…
- Hát a falnak beszélek én?
- Nem Tom hívott! Értse már meg!
Julia itt már kiabált, mert Mr. Field eddig rá sem hederített. Ezek után azonban abbahagyta a kiabálást, és végre valahára a lányra nézett.
- Szóval nem ő hívott. Hát jó, ez esetben…
Azzal kiment, félbehagyott mondatával együtt.
- Kösz. –Tom szemében hála ült.
- Nincs mit. De most már tényleg mennem kell. Majd máskor megbeszéljük.
- Jó, és még egyszer kösz.
- Szia!
Julia lement a lépcsőn, és mikor elköszönt, Mrs. Field odalopódzott hozzá, és a fülébe súgta : - Ne haragudj a férjem miatt! Ma ilyen napja van!
- Semmi baj!

Amint kilépett a házból, kopogtatást hallott. Felnézett, és Tom volt az. Szobája ablakában állt, és mosolyogva integetett neki. A lány visszaintett, de nem tudta mire vélni a dolgot.
Mi lehet az, amit Tom már kétszer próbált neki elmondani, de valami véletlen folytán mindig félbeszakadt? Ó, bárcsak tudná! Legközelebb ezzel fogják kezdeni, hogy mindenképpen legyen rá idő! Eleredt az eső, de Julia nem ment el a háztól.
Csak állt, és nézte Tom szobájának –most már üres- ablakát. Az eső egyre jobban esett. Nem akart hazamenni. Visszavágyott Tomhoz. Beszélni akart vele, vagy csak vele lenni. Ekkor furcsa érzése támadt. Az eső már zuhogott, és kezdett sötétedni.
Rádöbbent valamire, amit még magának sem mert bevallani.

Hullafáradt volt, mire hazaért, ezért nem is vacsorázott, nem is vetkőzött le, csak
felvonszolta magát a lépcsőn, és bedőlt az ágyba.
Másnap, mivel úgy is nyári szünet volt, és semmi dolga nem akadt, úgy döntött, meglátogatja az újonnan hazatért Rosa nénit.
- Már vártalak. –szólt az idős hölgy már az ajtóban.
- De tudom, tegnap este fontosabb dolgod volt. A legjobb értelemben. Gyere hát be!
Mikor Julia belépett a kis házikóba, a három cica egyszerre ugrott rá, és kezdték el nyalogatni a lábát, amitől alig tudott leülni.
- Amint azt írtam, nagyon jó gazdájuk voltál. Köszönöm.
- Nincs mit. Rosa néni! Meséltem már Tom Field –ről? Úgy értem, tetszik tudni, ki az?
- Hát persze, én ne tudnám? Szíved új választottja.
Julia teljesen ledöbbent. De hát erre én is csak tegnap jöttem rá, és nem tudom, hogy ez tényleg…
- Igen, ez tényleg szerelem, Julia Clyme. Csak te vagy az, akibe ennyire „belelátok”, olyan vagy nekem, mintha a lányom lennél.

- De ez biztos? Biztos benne, hogy ez tényleg szerelem? Csak most hevertem ki Ross-t.
- Igen, de vele most ne törődj! Tudom, és szerintem ezt te is érezted: Ross –ba sosem voltál szerelmes. Annyira tiszta szívű, és fiatal vagy, még a vak is láthatja, mi van Tommal. Ja, és mit gondolsz, mi az, amiről már kétszer próbált beszélni neked?
- Rosa néni, mindenről tud?
- Tudod kicsim, ha egy közmondást átalakítanék, így szólna: Vén szem, többet lát!
Ezen együtt nevettek, majd Rosa Juliához fordult:
- De komolyra fordítva a szót, ugye tudod, hogy Ross miatt nem merte eddig elmondani?
- De hát mit?
- Azt, hogy szeret, te bolond!
- Hát ő is szeret? Ezt akarta nekem mondani? Ez biztos?
- Mind a kétszer ezt próbálta szegény. Már nagyon rég így érez irántad, és mélységesen elkeseredett, mikor megtudta, hogy Rosszal jársz. Ő egy vizsga miatt nem vehetett részt ezen a bulin, pedig úgy gondolta, itt lett volna alkalma meghódítani téged. Most, amikor meghallotta, hogy a kapcsolatotok ilyen fájdalmas véget ért azzal a fiúval, úgy érezte, most már szabad az útja a szívedhez! Eddig azt hittem, neked esetleg rossz lesz megtudnod, mert úgy tekintettél Tomra, mint egy barátra, de most látom, hogy szerelmes vagy, csak még te magad sem vagy elég biztos benne.

- Rosa néni! Nem azt tetszett mondani az előbb, hogy csak egy embernek képes olvasni a gondolataiban, és az én vagyok?
- De igen.
- Akkor honnan tudja mindezt?
- Ó, hát igen… Tényleg elszóltam magam. – Rosa néni lesütötte a szemét, és elmosolyodott.
- Csak nem… Tom is rendszeresen látogatta magát? Ó nem, ez lehetetlen! És mégis hány emberrel foglalkozik még? A végén az fog kiderülni, hogy az egész gimi idejár, csak nem tudok róla?
- Na de Julia…
- Ne haragudjon, Rosa, de ezt nem gondoltam volna magáról! És mégis kik a rendszeres látogatók még itt, ha? Carol, Cathrin, Lilly, Dave, vagy esetleg Leila Censy?
- Ugyan már…
- Azt hittem, a mi kapcsoltatunk különleges!
- Ez így is van! Na nyugodj már meg! Senki nem jár ide rajtad kívül! Tommal is véletlenül találkoztam, akárcsak veled. Néhányszor visszajött, és megbeszélte velem a problémáit, ennyi. Elmesélte, hogy szerelmes beléd, én pedig bátorítottam, hogy mondja el, mert tudtam, hogy te sem veted meg őt. De én soha nem beszéltem neki rólad, és nem is mondtam el, hogy ismerlek.
- De én igen!
- Hát.. ezt a feladatot Te elláttad helyettem.

Akkor azért hitte el könnyebben a varázstükrös történetet, mert ismerte Rosa nénit személyesen! Tehát ez azt jelenti, hogy Tom már tudja, hogy én itt szoktam lenni!
- Hát, ez elég valószínű.
- De jó, hogy eszembe juttattad, van itt neked valami apróság, amit már rég át szeretnék neked adni!
Azzal egy kis, téglalap alakú csomagot húzott elő, rajta egy hatalmas masnival. Egy kis ajándék!
- Rosa néni, ne haragudjon, hogy az előbb kiabáltam! Csak annyira ledöbbentem…
-Tudom. Semmi baj, de hozzád tényleg más szálak fűznek…
Julia Rosa néni nyakába ugrott, és szorosan megölelte.
-Na elég ebből, a végén még megfojtasz! Gyerünk, nyisd már ki végre!
A lány letépte a papírt, és a kis csomag tartalma az ölébe hullott. A tükör volt az. A három cica kíváncsian szaladt Julia felé. A tépett papírban pedig még egy levelet is talált. A papír, a szín, a betűk, mind ismerősek voltak már.

Julia!

Reméltem, hogy jelen leszek, mikor elolvasod ezt a levelet!
A tükröt, mivel Te szerezted, szeretettel Neked ajándékozom.
Nekem csak egy rövid időre volt rá szükségem. És megnyugodhatsz:
Iskolád tanárai közül senki sem tud róla! Ez a tükör nem egy közlekedési eszköz, csak egy helyre lehet vele eljutni; a virágos rétre, ahol már jártál. Ezért ha bármikor nyugalomra, vagy békés harmóniára vágysz, tudod, mit kell tenned.

Szeretettel ölel egy vén boszorkány: Rosa Pupper

- Ez tényleg az enyém? És oda bármikor eljuthatok? Nem is tudom, hogy köszönjem meg!
- Leginkább azzal, hogy most hazamész, mert Sabrina biztosan aggódik már!
Julia kiment, de az ajtóból még Rosa néni visszaszólt neki:
- Julia!
A lány hátranézett.
- Tom szobafogságából már csak négy nap van hátra!
- Julia boldogan ment haza, és most már biztosan tudta: Szerelmes. Tomba.

Boldog volt, mikor hazaért, és megmutatta édesanyjának a tükröt, hogy alátámassza
vele állítását. Sabrina azonban hiába nézegette a tükröt, csak önmagát látta benne.
Úgy látszik, erre csak ő, Julia volt képes. Alig bírta kivárni azt a négy napot. Tudta, hogy nem mehet el Tomhoz, és ez még élvezetesebbé tette a – most oly messzinek tűnő- találkozást. Ez alatt az idő alatt csak evett, és hatalmas mosollyal feküdt az ágyán, és mikor Jack megkérdezte, mi baja, Sabrina ( aki tudta a Tom dolgot)
Csak ennyit mondott férjének :
- Á, csak be van sózva a nyári szünet miatt!

És mikor eljött a nagy nap, Tom már kora reggel dörömbölt az ajtón, és kiabált:
- Apa! Letelt! Vége! Engedj ki! Most azonnal! Hallod?
Amikor aztán kattant a zár, Tom úgy rohant ki a ház elé, mint akit ágyúból lőttek ki. Julia már lent várta, és mikor meglátta, elkezdett ugrálni örömében.
Egy darabig csak álltak egymással szemben. Egyikük sem szólt semmit, mert mindketten tudták, hogy a másik tisztában van az érzéseikkel. Aztán egyszerre, rohantak egymás felé. Julia, mielőtt még megcsókolta volna Tomot, felnézett az égre, és csak ennyit mondott:
- Mindig ilyennek képzeltem.
Most Tom karjaiban, úgy érezte, hogy ő, Julia Clyme a legboldogabb ember a világon, és hogy ez az élet olyan szép, hogy azt még Leila Censy sem tudná elrontani.