Ikarusz utolsó útja

Ikarusz magasba vágyott és a mélybe zuhant.Nem a zuhanás volt a büntetése,hanem a zuhanás túlélése.Négykerekű sárga rozsdaette földhözragadt,engedelmes, füstölgő jószágként poroszkált tovább a város elkormosodott házai között,a repülés kínzó vágyával a lelke mélyén.Sztoikus nyugalommal tűrte,hogy oldalát felhasítsák így bendőjében szállíthassa az utasállatokat az egyik pontról a másikba, közben magatehetetlenül magába szívva a kínzó,izzadt emberszagot.A szotyi,hányás,húgy és szar maró keveréke ette belülről,alulról telente a só.Annyira,hogy óriási lyukak keletkeztek rajta amin keresztül látni lehetett a repedt sarkú aszfaltot.Fejében egy buszsofőr nevű pásztor,az irányította,akinek a lelke mélyén autóversenyzéssel kapcsolatos eltemetett álmok laktak.
Ikarusz elfáradt.Szíve alapjáraton is szánalmasan lihegett,sírt,rárakódott az évek minden kínja.Szeme üres volt,még este sem csillant benne némi fény miután aludni tért a nap.A pásztor is elhasználódott,alkohollal próbálta konzerválni testét a további életre,elaltatni ennekellenére feltámadó viszkető ingereket.Ikarusz a garázsba alvással próbalt új erőt meríteni,hiába.Egy nap nem jöttek érte a szokásos reggel.Tudta ma éjszaka lesz feladata,mint előtte annyi öreg társnak akik azóta már megpihentek.
Keleti pályaudvar álmában keservesen nyöszörög,az óra elüti az éjfélt.Hét utas vár a szoborrámerevítő hideg éjszakán.Az utolsó járat késik.A hét utas mind különös figura.A gépi síri hangú mérnök aki túlélt egy gégerákot,most a fejében lelkendezik egy újabb tumor.Fiatal suhanc aki egy mesebeli disznóval ment kincset lelni és már nem tér haza.A fiatal pár akiknek kezén a volt főbérlő vére szárad.A megtört szívű bohóc aki maga mögött hagyta a haláltmegvető trapézt.Öreg csöves aki az élet keserű borát issza és mindig fázik. Aztán nehézkesen felbukkan a busz csenevész pislákja,utat vágva a lomha játmű előtt.
Ma nem kérnek bérletet,sem jegyet ma ingyen van az út.Pontosabban a sofőr szarik bele az egészbe.Lassan kászálódnak,nem siet az idő.Legelől a síri,gépi hangú,aztán arnyrögöt nem találó kondás,mindig fázó öreg,szerelmes született gyilkosok.Végül a bohóc hegedűtokkal.
Kiveszi harlekin szerű pofa a hegedűtestet és lassú cirógató zene kezd kalandozni a húgyszagú éterben.A pár melegen összebújik és közösen álmodik.Az öreg ellazul és a sárga csak nő alatta.Szájkosár a disznón,ha rossz napja van fájdalmast harap.A poráz kicsúszik az elpilledt kézből.A szemközti ablakhoz nyomja a malacpofáját és onnan nézi a távolódó fákat.A mérnök néz maga elé,nem tudni hol s kivel van.A sofőr maró pálinkát iddigál közben óriási mélységű kátyukat kerülget.Tegnap esett,mind megtelt vízzel.Nem tudni melyik mekkora mély,pedig néhány képes befalni ekkora buszt is mint ez és csak reggel a tűzoltók halászhatnák ki a megfulladt tetemeket.
Picsába eltévedtem!Hol a fészkes faszba vagyunk?Bassza meg hagyja abba azt a kurva nyekergést ott hátul!Na várjon szól a gépi hang,tőzsgyökeres pesti vagyok.Na mutassa a térképet.No itt balra.Aztán jobbra és egyenest és ott lesz az alagút.
A hegedű largoból hirtelen átcsap allegroba és megreccsen Ikarusz szíve.A pár heves csókok közt ébred,a csöves nem fázik többé és beledől sárga levébe.A disznó a gazda lábát böködi ideje ébredni.A mérnök arcára mosoly derül.A sofőr kezéből a pálinka elfogy.Az utak hajlonganak,macskakövek zörgőn nyávognak.
Vissza largoba,lecsendesik a lélek.Még egy utolsó elnyújtott hang és visszakerül a tokba.Felsejlik az alagút,vár a sötét.A másik végén fény,ki tudja?A bohóc visszanéz,rátapasztja a kezét az üvegre és elköszön az energiatakarékosságból befogott szentjánosbogarak foszforeszkáló fényében fürdő várostól.Csak ő néz vissza egyedül.
Ikarusz felsóhajt utolsót,nem fél.Először a sofőr tűnik el,majd a mérnök,a röfögő disznó és melankólikus gazdája,húgybapácolt bölcs,véreskezű szeretők.Legvégén a bohóc üvegre tapasztott kézzel.Ikarusz végleg megpihent.