Így kezdődött...

- Hívd el valahova!
- De nem merem!
- Miért nem?
- Mert úgysem akar velem sehova jönni…
- Kérdezted már?
- Nem.
- Akkor hívd el!!!
- Kettesben?
- Nem! Csináljatok egy óriási gruppent a mozi közepén… Persze, hogy kettesben!
- De akkor már randira hívom!
- Na hál’istennek, hogy leesett!
- De-de akkor… az ciki…
- Istenem, hogy te milyen félős vagy. Helix! Ha barátnőt szeretnél, akkor tenned is kell érte valamit. Hiába vagy nagyon jóképű, nem rohan minden lány feléd.
- Nem megy…

- Atyaúristen! Mindjárt elkésünk az operából!
- Ne izgasd magadat anyukám! Még van bőven időnk.
- Helix! Légy jó, vigyázz magadra, és ha lehet, ne ülj egész délután meg este a gép előtt!
- Persze anya!
- És ne felejts el, vacsorázni!
- Persze anya!
- Figyelsz Helix?
- Persze anya!
- Kár, hogy te nem jössz velünk az operába.
- Tudod anya, hogy utálom a nyivajgást.
- Jó-jó, na szia fiam!
- Szia apa! Szia anya! Jó szórakozást!

- Uhh! –huppant le Helix a fotelbe –végre egy kis magány! Hmm… Magány… -és felcsengtek fülében barátja szavai:
- Hívd el… Így sose lesz barátnőd…
- De nem merem… Vagy mégis? –felvette az asztalról a mobilt, és remegő kézzel kikereste Lola nevét a telefonkönyvből. Elindította a hívást. Búgott mélyen, kettőt-hármat a telefon… és megszólalt egy simogató hang:
- Szijó! Na mi van?
- Háát… egyedül vagyok itthon, aztán azon gondolkodtam, hogy lenne e kedved átjönni? Kivennénk a tékából valami filmet, megnéznénk, aztán ennénk valamit… ilyesmi. Na?
- Szó, ami szó eléggé unom magamat itthon, úgyhogy… máris megyek! Puszi!
- Szia… szia! - mondta még többször, pedig Lola már rég letette a kagylót. Lola „Puszi”-ja még mindig visszhangzott a fülében. Majd végre észhez tért.

Beszaladt a fürdőszobába, levetette minden ruháját, és lezuhanyozott. Közben végig arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha nem az ő keze, hanem Lola két bársonyos keze simítaná végig érzékien a testén a finom szappant. Keze néha eljátszódna a játékával, és néha egy-egy puszit nyomna a hasára, mellkasára. Kilépett a zuhany alól, megtörülközött, kezdett felöltözni, amikor egy hang hasított a csendbe:
- (RRRRRRRRRINGG!!!) –csengettek.
- Igen! Ő az! –félig felöltözve rohant ki ajtót nyitni. Rátette a kezét a kilincsre, nyelt egyet és kinyitotta az ajtót. Hirtelen elállt a lélegzete. Ott ált az ajtóban a világ legszebb lánya. Gyönyörű, hosszú lábak, feszes fenék (melyet már oly régóta csodált), keskeny csípő, kerek mellek, tündéri, ártatlan, de mégis, oly ördögien csábító arc, és fenékig leomló, hosszú, éjfekete haj. Helix még gyorsan felrántotta a pólóját.
- De édes pocakod van! –lelkendezett Lola.
- Megnézhetném még egyszer?
- Hááát…
- Naaa! Ne csináld… - odament, végigcsiklandozta lágyan az ujjával Helix hasát, majd lefelé ment, végigsiklott a már domborodó nadrágon (Lola nem szándékosan tette, csak a póló alá akart benyúlni), majd felemelte a pólót, és teljes kezével megsimogatta, és megnyomkodta Helix hasát.

- Júúúúj, nagyon édes!
- Öööö… Kösz!
- Puszi vagy ilyesmi? Nálatok nem szokás üdvözölni a vendégeket?
- Ja, de! –lassan, diszkréten megkapaszkodott Lola, Helix nyakában, közelebb hajolt, és egy selymes csókot lehelt a piruló arcra.
- Na milyen filmet nézünk majd? Mennyünk már a tékába!
- Oké!

A tékában senki sem volt, csak a kölcsönzősnéni bambulta a tévét.
- Jó estét! Mivel szolgálhatok? –kérdezte előzékenyen.
- Valami hátborzongatót szeretnénk. –vágta rá Lola.
- Nahát! Azt hittem, hogy ti lányok nem szeretitek az ilyesmit.
- Én más vagyok. –mondta, és egy csábos vigyorral kísérve kacsintott egyet.
- Ezt tudom ajánlani! –hozott valami kazettát, melynek a borítóján néhány elfajzott szörny csócsálta a csodás sminkű színészeket.
- Van még hasonló témájú? Nemsokára, vagy egy tucat kazetta volt a pulton. Helixon és Lola egymás mellett támaszkodtak a pultra.
- Hmm… nem is tudom… az a zombis mintha érdekesebb lenne –mondta miközben közelebb csúszott Helixhez.

Formás fenekét eddig is ide-oda ringatta, hogy ne fáradjon bele az álldogálásba, de most, hogy közelebb jött mindig puhán hozzádörgölődött. Helix próbált volna odébb csúszni, de Lola rátette a kezét a menekülőére, és finoman megcirógatta.
- Jó. Akkor legyen a „Gyilkos templom”! –fizettek, majd kimentek az utcára. Az utca is teljesen kihalt volt. Mentek egymás mellett, amikor Lola megállt, és összefonta kezeit. Szemei szikrákat szórtak, és kicsit mérgesen nézett.
- Nem fognád meg a kezem? Az tök bénán néz ki, ha csak úgy megyünk egymás mellett. Na! Ne félj már annyira. Nem tépem le a karod –és lágyan belefonódtak gyönyörű kezei Helixonéba, kicsit nekisimult, és a vállára hajtotta a fejét.
- Látod? Nem bántalak. Na! Menjünk haza!

Hazaértek. Már jócskán besötétedett és ezernyi csillag ragyogott az égen.
- Jé! Csillagos éj! –mondta Helix tűnődve- Kiskoromban képes voltam egész éjszaka az ablakban ülni, és bámulni a csillagokat.
- Én is! –bújt a fiúhoz kellemesen.
- Na lássuk azt a Gyilkos templomot!
- Rendben!

Bent ültek egy nagy kanapén, rémülten nézték a filmet. Helix egyszer csak lágy simogatást érzett a kezén. Nem nézett oda. Aztán egyre szenvedélyesebbé, egyre kényeztetőbbé vált a cirógatás. Fel egészen a karon a hajlatig, majd le, lágyan, bizsergetően, egy ujjal a kar alsó részén. Helix megborzongott. Hirtelen felemelte a kezét, és viszonozni kezdte a kedvességet. Majd a lány finoman végigkarmolta a fiú kezét. Ezután Helix finoman, ujjaival sétálva a lány pólója alá ment, és feljutott egészen a válláig, majd vissza. Hirtelen kikapcsolt a tévé, kialudt minden.
- Elment az áram. –Nem jött válasz. Két kéz fonódott a csuklójára. Nem tudta mi történik. Teljesen sötét volt, de érezte, hogy a lány arca egyre közelebb jön. Már arcát simogatta a lány heves szuszogása, amikor puha ajkak préselődtek a szája sarkához. Apró cuppanással hagyták el egymást az ajkak. A lány széttett lábakkal a fiú ölébe ült, felé fordulva. Helix remegni kezdett.
- Nyugi! –mondta. Lassan, a nyelve hegyével végignyalta az ijedt arcot, az álltól, egészen a homlokig, majd oda egy puszit nyomott. Oda-vissza kezdte el nyalogatni a fiú ajkait, majd a fiú, félősen kitárta a száját, és a lány belejutott mézédes nyelvével. A két puha izomtömeg lágyan összedörgölődzött. Érezték, élvezték egymás nyelvének puhaságát, perceken keresztül voltak így összeforrva.