Hold és Vér 1.fejezet

A Nap épphogy felkelt, máris mident beborított arany színű fénysugaraival, ezzel életet lehelve az élettelen sötétségbe, ezzel elhozva a reggelt.
Először csak a mezőt, a mellette elterülő erdőt, a közelben húzódó útvonalat és egy házat, majd később egy mélyen szuszogó vajszőke hajú, szakadt ruhás leányt is megvilágított.
Amint a fény elérte szemhéját, az megremegett, majd lassított felvételként nyitotta ki tengerzöld szemét, amely így láttatni engedte tengerzöld szemét, mely eleinte bambán bámultak a semmibe.
Pár másodperc múlva vékony szemöldökét összeráncolta mintha gondolkodott volna valamin, majd halkan, alig hallhatóan azt mondta, csak úgy magának - mivel rajta kívül senki sem volt a közelben, de a távolban is csak kilóméterekre volt élő ember -, hogy:
- Nem vagyok én senki! - halk, szinte morgásszerű hangot hallatott, majd szemét lehunyva, még mindig fekve, élvezte a napsugarak kényeztető simogatását.
Sokáig nem nyitotta ki szemét, de agya viszont ennek ellenére zakatolt. Fejében lejátszódott az, ami már jó ideje minden éjjel s nappal előveszi, és lassan felemészti lelkét.. Azt a napot, amelyen megtudta, hogy ő egy félvérfarkas.



"Ugyanúgy ébredt, mint minden reggel, kellemesen kinyújtoztatta végtagjait, amik egy halk roppanással jutalmazták eme tettét, majd halvány mosollyal az arcán kinyitotta szemét. Nem az fogadta, mint szokta, hanem egy romos helyszín és a kék égbolt. Nem értette hol van, így feltápászkodott, de akkor észrevette, hogy csak egy szakadt rövidnadrág és egy még annál is szakadtabb póló van rajta, így óvatosan lépdesve, ügyelve arra, hogy semmi olyan ne látszódjon ki, aminek nem szabad, körül nézett. Már akkor megbánta, hogy ezt tette, de egy éppeszű ember nem ezt tette volna?
Na, szóval, a romok közt talált sok vért és egy-két kézfejet, húscafatot, netalán még csontokat is. Ennek hatására egyre jobban remegve járkált, majd mikor megtalálta egyik félbetépett osztálytársát - deréktől felfele -, akkor már nem bírta tovább, és ott helyben elhányta magát, majd leült a földre. Térdei már bírták tartani, annyira remegett mindene.
Közben valakik settenkedve közelítették meg a romokat, de egyik nem volt elég óvatos, és valamire rálépett, ami kettétört, és a lány egyből a hang irányába kapta fejét. A settenkedők egy része felugrott, és különböző lőfegyverekkel közelítették tyúklépésben az értetlen lányt.
Remegtek, holtsápadt volt az arcuk, de ennek ellenére haladtak. Nem bírta idegzettel mind, és volt, aki hátat fordítva elmenekült. Ez így ment egy ideig, majd az emberek egy kívételével mind elmenekültek. Az az egy valaki egy nő volt. Ő nézett átható zöld tekintetével, miközben katonai felszerelésben állt egy helyben, majd leült, és nem fordult a lány felé, de megszólalt:
- Miért? - ennyit kérdezett, de Lisa már ennyitől megrettent.
- Mit miért? - kérdezett vissza suttogva, előre félve a választól.
- Miért mészároltál le itt mindenkit? - fejti ki bővebben kérdését a nő.
- Én...én...én... Az nem én voltam, hanem a bennem lakozó szörny! - kiáltja a lány, és elsírja magát - Nem én választottam ezt a..sorsot - suttogja sírástól rekedten, és feláll, majd elindul arra, ahol felébredt.
- Tudom, hogy nem te választottad... Lisa - szól utána a nő, mire az említett lány megáll és nem mozdul, de nem is szólal.
- Honnan..? - kérdi végül pár perc némaság után.
- A szemed.. Az elárul... Félvérfarkasoknak világít sárgán a szemük, amikor teliholdkor átváltoznak. Ez csak az első alkalomnál van így - mondja tárgyilagosan a nő.
Lisa fejében egy kérdés fogan meg: Ki ez a nő, hogy ennyit tud?
- Ha tudni akarod, ki vagyok, és miért tudok ennyit, akkor arra kérlek, most tarts velem, és megtudsz mindent. Nem laborba, és a többi fura helyre viszlek, csak a házamba.. Ott elmesélek mindent - a nő ajánlatára fejet hajt félve a lány, majd vele tartott, kitől megtudott mindent, amit elmondott a nő, de tudja, sok mindent eltitkolt előtte..."


Folyt. Köv. Hamarosan