Háromszor dacolni és meghalni (8.)

8. fejezet
Babszoba, eperfagyi

- Magas a lázad! - szólt másnap reggel Tea. - Eh. Csak tudnám mi a baj!
- Nem tudod? - rémüldözött Lily, majd megsimogatta a hasát. Émelygett, és nagyon kimerültnek érezte magát, mégis felült. - Baj lehet?
- Túl magas a lázad. Igen, lehet baj... - elharapta a mondatot, ugyanis a beteg lány hirtelen a hashoz kapott, és arcán fájdalom jelent meg. - Görcsöl?
- Nagyon... - könnyezett Lily. - Nagyon fáj...
- Hozok csillapítót, bírd ki egy kicsit – azzal Tea elfordulta szekrény felé, és keresni kezdett egy fiolát.
- Elveszthetem? - kérdezte a háta mögül egy nagyon halk hang.
- Nem tudom. Őszintén nem. Lehetséges, de lehet, hogy nem – fordult meg a doki, majd átnyújtotta a fiolát. - Fenékig. - Lily felhörpintette, és érezte ahogy a fájdalom lassan elhal.

- Most mi lesz?
- Benn maradsz, amíg ki nem derítem mi a bajod – mondta Tea, majd az ajtóhoz sétált. - Pihenj, meg kell néznem valakit, hirtelen azt sem tudom, de mindegy. - Kinyitotta az ajtót. - Á, James. Gyere be. Mindjárt visszajövök. - azzal eltűnt. James benézett, majd bejött.
- Szia.
- Szia – köszönt vissza Lily és elkeseredett mosollyal. James leült az ágy szélére.
- Hogy érzed magad?
- Rosszul – válaszolt a nő. A könnyek még mindig az arcán voltak. James letörölte az egyiket. Ekkor érezte, hogy felesége nagyon lázas.
- Benn tart? - Lily bólintott.
- Nem tudja, mi a baj. Nem vagyok beteg, és az eséstől se lett semmi bajom, James én... félek.
- Nem lesz semmi baj – próbálta megnyugtatni a lányt, de maga is kicsit megijedt.
- Persze, hogy nem lesz – szólt a visszatérő Tea. Arcán aggodalom ült, de magabiztosan beszélt.
- Valami baj van? - kérdezte Lily
- Alice is bekerült. Láza van, pont mint neked – válaszolt. Megpróbált könnyedén viselkedni, de látszott rajta, hogy lassan nehezen van úrrá a helyzeten. - Megvizsgálják, és ő is ide kerül melléd.
- Tea...
- Ne, Lily, kérlek. Én mindent megteszek, csak nyugodj meg, és pihenj. Bocsássatok meg – azzal elsietett.
- Nem tudom, kit sajnáljak jobban – szólt Lily. - Magamat, vagy őt.
- Csak pihenj, és ne félj. Itt maradok, ameddig el nem alszol.
- Legalább nem leszek egyedül... Pedig már elterveztem, szép sárga falak, kék babaágy, egy sötétkék kanapé is, meg játékok – előrébb csúszott, majd hátrafeküdt. A hasát simogatva aludt el. James sóhajtott, egy puszit adott a homlokára, majd hazament.

- Hogy vannak, hölgyeim? - négy nappal később James és Frank egyszerre lépett be a kórterembe, egy-egy csokor virággal. A két terhes nő mosolyogva fogadta őket.
- Jól, mondhatni remekül! - mondta Lily. Aki Alice ágya szálán ült, mivel délutáni sétáját fejezte be. Felállt és megcsókolta Jamest. - Szép virág. Az enyém?
- Hát Alice-nak hoztam, de ha kell? - vigyorgott. Lily Kinyújtotta a nyelvét majd átült a saját ágyára, és a barátnőjére vigyorgott.
- Mindkettő hozzád jött, csak vigyázz, mert kiderül, hogy a fiadnak két apja van!
- Meg is kapná érte a magáét a másik – mondta egy mosollyal Frank, majd megsimogatta a felesége hasát. James átadta Lilynek a virágot, majd megcsókolta.
- Hogy vagy?
- Remekül. Ma este hazamehetünk.
- Akkor minden rendben van? - kérdezte Frank.
- Teljes mértékben – szólt a belépő Tea. - Még mindig nem tudom mi bajuk volt, de a kezelés hatásos volt.
- Ha nem tudtad, mi az hogy kezelted őket?
- Megérzés útján – válaszolt könnyedén, de mikor a két megrökönyödött arcra nézett elmosolyodott. - Mielőtt meglincselnétek semmi olyat nem kaptak, amitől bármi bajuk lehetett volna.
- Ez megnyugtató – mondta James.
- Erről jut eszembe, nem kell megvárnotok az estét. Hazamehettek.
- Jupí! - szólt Alice, majd elnevette magát. - Hopsz, ez gyerekes volt. Lily, mit szólnál, ha holnap elmennénk epefagyit enni?
- Tetszik az ötlet. Nyolckor találkozzunk a Foltozott Üstben.
- Oké, meg vásárolgatunk. Mit szólnál, ha London belvárosába mennénk, és nem az Abszol útra?
- Remek ötlet, régen voltam már Londonban a Foltozott Üstön kívül – A két férj kiment, míg ők felöltöztek. Majd elköszöntek Teától és távoztak a Szt. Mungoból. Az épület előtt Alice és Lily elköszöntek, majd még egyszer megbeszélték a találkát, majd mind a ketten elindultak haza. Frankék gyalog, mivel ők nem laktak messze a Istápolytól, Lily és James viszont a Kóbor Grimbusszal ment, mivel a kisbaba miatt a lány nem igazán bírta már a hoppanálásokat, bár igaz, ami igaz, a Grimbuszt utálta. Hazaérve, kicsit szédelegve, Jamesre támaszkodva szállt le a buszról, kissé sápadtan.
- Utálom – jegyezte meg Lily, majd elmosolyodott. - Nagyon utálom!
- Tudom – csókolta meg James, majd megvárta, míg a nő visszaszerzi az erejét.
- Mehetünk, most már jól vagyok.
- Biztos?
- Aha – James kinyitotta az ajtót, majd előre engedte Lilyt. A nő a lépcső felé nézett, majd sóhajtott. - Elkéne egy lift. Jézus, ha most nem tudom megmászni, mi lesz, majd az utolsó hónapban?
- Csak egy kicsit félsz, és ez érthető. Már estél le, és nem akarod megismételni – lépett hozzá a férfi, majd felemelte a karját, hogy belekarolhasson a nő. Így mentek fel a hálóba.

- Kitakarítottátok a szobát? - kérdezte, miután leült az ágyra.
- Nézd meg magad – mosolygott a férfi. Lily méregetőn nézte a férjét, majd felállt, és átment a szomszéd szobába, ahol majd a gyerekszoba lesz. Benyitott és elállt a lélegzete. A falak gyönyörű sárgán virítottak, a babaágy kék színe tökéletesen beillet. A kanapé, az párnázott ablak.
- Ez csodás – ámult el a nő, majd átölelte Jamest. - Nagyon szép. Csodálatos, gyönyörű.
- Örülök, hogy tetszik.
- Négy nap alatt?
- A fiúk besegítettek...
- Szeretlek, nagyon szeretlek.
- Én is szeretlek.

Másnap reggel az Foltozott Üstből két terhes nő lépett ki, majd vidám nevetésben elindultak a belvárosba. Az utcákon dugók voltak már kora hajnalban, de boltok még nem voltak zsúfolásig.
- Mit szólnál ehhez? - emelt fel egy kicsi zöld rugdalódzót Alice. - Hát nem édes?
- És ez? - húzott ki Lily egy kéket. Kis macival az elején. - Azt hiszem, ezt megveszem.
- Én meg a zöldet – kifizették az átváltott pénzzel a ruhák árát, majd tovább álltak. Kis ruhák, cipők zoknik. Játékok, plüssfigurák hadából válogattak, mintha bármelyik percben megszülethetnének a babák. Mindketten vettek egy-egy plüssmacit, meg rágcsálható játékokat, csörgőt, meg minden hülyeséget. Igazi női vásárlást tartottak. Mikor befejezték, beültek egy cukrászdába, és rendeltek egy-egy nagy adag eperfagyit.
- Úgy érzem, nem bírom ki míg megszületik. Addig még három hónap – sóhajtott Alice. - Egyszerűen unom magam otthon. Frank bent van a parancsnokságon, én meg otthon egyedül.
- Tudom mi érzel, nálunk is ez van, csak ráadásnak majd minden délután látom Siriust meg Remust.

- Azt hittem kedveled őket – kanalazott a fagyiba Alice.
- Igen, de nem minden délután! Tudom, amíg a babaszoba készült, segíteni jöttek, de amúgy is, minden délután nálunk vannak.
- Miért említed meg Jamesnek.
- Olyan jól érzik magukat, nem akarom elrontani. Úgyis, három hónap és jönnek az álmatlan éjszakák.
- Oh, igen. Az éjszakai virrasztások. Igen, és is hallottam hírét. De azt mondták van rá módszer.
- Mi a módszer? - kérdezte Lily, hátradőlve a széken.
- Nappal nem szabad hagyni aludni.
- Igen, de ezt az első fél évben nem teheted meg, hiszen a kisbaba ilyenkor csak eszik és alszik. Hol hallottad ezt?
- Egy könyvben olvastam – mondta lemondóan Alice.
- A kukába vele. Én az anyámtól kértem tanácsot, még az esküvőnk előtt.
- Nem értette félre?
- Nem, tudta, hogy erre később lesz szükségem, ó erről jut eszembe, hogy meg kellene látogatni őket. Majd valamelyik nap, mikor James nem dolgozik.
- Van olyan nap? - kérdezte Alice.
- Ritkán...
- Lily! - kiáltott fel egy hang. A lány megfordult. Az anyja lassan betegesen felé tartott, Petúniával, Lily húgával, egyetemben.

- Anya! - kiáltott fel lelkesen, majd lassan felállt. - Petúnia – ez már nem volt olyan lelkes. Végignézett a húgán, ő is terhes volt, bár láthatólag előrébb volt. Lily megölelte az anyját, majd egy bólintással üdvözölte a testvérét. - Üljetek le! - végignézett Rose Evansön. A nő kicsit öreg volt, kicsit beteges, kicsit sápadt.
- Jaj, Lil, hát te is?! Ó milyen faragatlan vagyok, Rose Evans...
- Engem tetszik ismerni – mosolyodott el Alice. - Lily legjobb barátnője vagyok Alice Longbottom.
- Ó, igen, igen! Hányadik hónap?
- Hat, mind a kettőnknek – válaszolt Lily mosolyogva.
- És fiú, mind a kettőnknek – tette hozzá Alice is, majd megsimogatta a pociját, és evett egy kanál fagyit.
- Petúnia a nyolcadik hónapban van, és ő is fiút vár. Szép volt az esküvő, kár, hogy nem értél rá! - Lily csodálkozva nézett a húgára, aki nyelt egyet. Ebből megértette a szülei nem tudták, hogy őt nem hívta meg. Ő semmilyen esküvőről nem tudott.
- Tudod, anya, a varázsvilágban most sok gond van. Szükség volt rám – mondta egy mosollyal. Pedig az agyán az is átfutott, hogy bemártja a testvérét.
- Büszke vagyok rád, Lily, mindig is az voltam!
- Köszönöm, anya.
- És hogy fogják hívni a kisfiad?
- Harry James Potter – válaszolt Lily.
- Elbűvölő név. Petúniáék fiát Dudleynak. Ugye milyen különleges?
- Igen, az – szólt Lily, majd összenézett Alice-al. - Apa, hogy van?
- Ó, kicsit beteges, de még túléli. Szeretne látni téged.
- Majd valamelyik nap elugrom, csak az utóbbi időben... - sóhajtott, és visszagondolt az elmúlt hónapokra, hogy Voldemort jobban támadt, amikor James majdnem összeesett az ajtóban, meg a nagyúr újabb látogatására, a harmadikra, amikor újra megfenyegette őt, csak épp Dumbledore jött látogatóba, így el tudta üldözni egy kisebb átok segítségével.

- Valami baj van?
- Volt egy kis gondom a lázzal – válaszolt egyszerűen. - Négy napot feküdtünk kórházban. Egy kicsit kiborított. De semmi más – füllentette a lány, pedig az elmúlt öt hónap sem volt izgalmaktól mentes. - Majd valamikor a közeljövőben elmegyek, ígérem.
- Köszönöm. Tudom, hogy te mindig megtartod az ígéreteidet.
- Szívesen, de ha nem haragszotok, mennünk kell. Megígértem az orvosomnak, hogy ma bemegyek vizsgálatra.
- Már ennyi az idő? - ugrott fel Alice. - Tea megfog ölni minket – mosolyodott el. - Ha így haladunk megint bent tart minket.
- Üdvözlöm apát, és... - Petúniára nézett, vajon az e a férje, akire gondolt. - Ver.. - Petúnia egy felszabadult sóhajtással bólintott. - Vernont. - Nem volt kedve a húga ellen tenni, végül is felnőttek már, és, ha nem hívták meg az esküvőre, hát nem hívták. Még akkor sem, ha ők meghívták Petúniát.
- Üdvözlöm Jamest! - szólt Rose.
- Én is – szólt halkan Petúnia is.
- Sziasztok!
- Viszlát! - köszöntek el, majd arrébb álltak. Mikor elég távol voltak Alice Lilyhez fordult.
- Mikor volt ez az esküvő, amire nem tudtál elmenni?
- Nem tudom, nem hívtak meg – sóhajtott Lily. - De nem akartam már ezt anya előtt, felnőttek vagyunk.
- Még jó, hogy eltaláltad a férje nevét – nevetett a nő, majd elindultak a Szent Mungo felé.