Háromszor dacolni és meghalni (4.)

4. fejezet
A vérátok

A “Főnix Est”, ahogy Lily nevezte, szombaton volt, egy közepes nagyságú házban. Csak a legközelebbi ismerősök voltak ott: Alice, Frank, Sirius, Remus, James, Peter, Mordon, Dumbledore és McGalagony professzor és még páran a rendből.
- Ismét egy kellemes este – szólt Dumbledore, mikor megérkezett. Lily Alice-szal beszélgetett, míg a négy Tekergő a közös csínyeiket elevenítették fel. - Jó estét mindenkinek.
- Látom, nincs nagy kedved itt lenni – szólt halkan Alice a mellette álló barátnőjének.
- Őszintén? Inkább lennék otthon és múlatnám a napot, de nézd meg, legalább ők jól szórakoznak – nézett a négyes felé, amely lassan felbomlani látszott. Peter kilépett a társaságból, majd a két nő felé indult.
- Sajnálom, hogy úgy elrohantam, de egy kicsit feszült voltam – szólt Lilyhez. - És még egyszer gratulálok a gyerekhez. És neked is Alice.
- Köszönöm, Peter.
- Kértek valamit inni? Pezsgő, bor? - ajánlkozott a férfi.
- Hát alkoholt nem ihatunk – mosolygott Lily. -, de ha már így felajánlod, akkor egy narancslé jól esne.
- Nekem is – bólintott Alice. Féregfark elment a két italért. Egy-egy poharat vett elő, megtöltötte őket, majd az egyikbe beleöntötte a fiolába maradt bájital maradéka került, majd visszament a hölgyekhez. A bájitalos poharat Lilynek adta. Halk lassú, kellemes zene indult el a háttérből. Lily a szájához emelte a poharat, Féregfark pedig szinte könyörögve nézte a műveletet. Az utolsó pillanatban azonban James megfogta a poharat.
- Ez várhat, gyere táncoljunk – mosolygott feleségére.
- Látjátok, inni sem hagy! - azzal letette a poharat és táncolni kezdett a férfival. Féregfark a poharat nézte. Sirius odament mellé Lupinnal, majd az italért nyúlt.
- Á ez jól fog esni.
- Az Lilyé! - mondta kissé mogorván Peter. Remus csodálkozva nézett barátjára, Sirius pedig nem nyúlt hozzá.
- Bocs... Nem tudtam – azzal egy másik pohárból ivott. Féregfark sóhajtott és a táncolókat nézte, mikor égető fájdalom hasított a bal karjába. A Nagyúr hívatja, de még nem végezte el a munkát. A zene véget ért, így Lilyék is abbahagyták a táncot. Peter felkapta a poharat.
- Itt a narancsleved! - nyújtotta a nőnek készségesen.
- Köszönöm – vette át, majd megitta az egészet. Féregfark megkönnyebbülten sóhajtott fel, amit szerencséjére senki nem hallott.
- Sajnálom, mennem kell. Viszlát – köszönt el félhangosan, majd kisietett a házból az éjszakába. Felhúzta a bal karján a talárját. A sötét jegy izzott, így gyorsan hopponált.

- Féregfark, már egy ideje hívlak! - dühöngött Voldemort.
- Megitta, Nagyúr! Mindet megitta! - reszketett térdre borulva a halálfaló. Piton és Malfoy elégedetten néztek rá.
- Lám, lám, lám – állt fel lassan a Sötét Nagyúr – Mégiscsak jó vagy valamire, ezért nem öllek meg. - a másik két halálfaló arcáról leolvadt a vigyor.
- Köszönöm, Nagyúr! - húzta össze magát, majd távozott.
- Nagyúr! Biztos jó, ha életben hagyjuk? - kérdezte Piton.
- Nagy hasznunkra lesz, ha a Rendben marad.
- Milyen Rend? - értetlenkedett Lucius.
- A Főnix Rendje. Aurorokból és egyebekből álló csoport, akik az elpusztításomra esküdtek fel. Dumbledore szervezte őket és a mi drága barátunk, Féregfark a tagja. Akárcsak, James és Lily Potter vagy Bella különc rokona, Sirius Black!
- Vagyis a Tekergők és a barátaik – jegyezte meg Perselus.
- Igen, de még sokan mások. Például Rémszem Mordon, McGalagony professzor, és még számos olyan, akik elismertek az auror szakmában.
- Nevetséges, amivel próbálkoznak – jegyezte meg Malfoy teljes lenézéssel.
- Agyafúrt barátom, ne becsüld le Dumbledore-t. És most ha megbocsátotok, el kell intéznem valamit… Vagy inkább valakit.

- Én ma nem megyek be – ült fel Lily az ágyban, mikor James már készülődött az indulásra.
- Itthon maradjak? - kérdezte érdeklődő hangon, de nem sikerült felesége elől elrejtenie az aggodalmát.
- Ahogy gondolod – válaszolt a nő. Ha James marad, akkor nyugodtabbak lesznek mind a ketten, de a férfi szeretett dolgozni és Lily ezt tudta.
- Nem tudom...
- Menj el nyugodtan. Az lesz a legjobb. Legfeljebb átugrom a Szent Mungóba. Ott úgyse érhet semmi.
- Nem, inkább maradok – nézett végig rajta James. - Az lesz a legjobb.
- Ahogy gondolod – egyezett bele, majd visszadőlt az ágyra.
- Nem akarsz felkelni?
- Kellene?
- Csak kérdeztem – mosolygott a férfi és sóhajtott. - Mit csinálunk ma?
- Találj ki valamit – sóhajtott fel az ágyban fekvő, majd végleg kikászálódott. Egy kicsit szédült, egy kicsit émelygett, de már koránt sem volt olyan rosszul, mint az utóbbi egy-két héten. Lassan másfél hónapos terhes lesz.
- Gömbölyödik a hasad – vigyorgott James, mikor végignézett rajta. Nem volt túl feltűnő, de már látszott, egy icike-picikét.
- Az lenne furcsa, ha nem – mosolygott Lily és megsimogatta az említett testrészt. - Tehát, mit csinálunk ma? - öltözött fel gyorsan.
- Nem tudom. Mit szólnál egy sétához valami szép helyen? - kérdezte töprengve a férfi, mikor kopogtak az ajtón. - Na ki lehet ilyen korán?
- Fogadok egy eperfagyiban, hogy Sirius! - mosolygott Lily, majd elindult lefele, hogy kinyissa az ajtót. James is felállt az ágyról és a felesége után indult.
- Állom.
A nő ajtót nyitott.
- Sirius! Gyere be – állt félre a férfi belépett.
- Szia Lily, James! - köszönt. Lily becsukta az ajtót, majd a nappaliba indult.
- Tartozol egy eperfagyival.
- Egy eperfagyival? - csodálkozott Sirius és leült a kanapéra.
- Lényegtelen – válaszolt James.
- Neked lehet, de én eperfagyit akarok enni!
- Mi járatban? - fordult a vendéghez.
- Az aurorparancsnok küldött. Remus ugyebár kicsit kivan ma reggel, a telihold miatt. Kellenél, ha nem gond – James épp válaszolni akart, de Lily közbevágott.
- Nem gond – mondta, majd rámosolygott. - Nyugodtan elmehetsz, majd megyek egyedül sétálni vagy elmegyek kontrollra. Elütöm az időt és reménykedem, hogy semmi baj nem lesz.
- Nekem ez a gondom. Hogy reménykedsz. Jobban örülnék, ha biztos lehetnék benne, hogy semmi bajod nem lesz.
- Csak háromig kellenél – tájékoztatta őket Sirius.
- Na látod, az nem is sok idő! - győzködte, James pedig kelletlen, de beleegyezett. - Nem lesz semmi baj – csókolta meg búcsúzáskor.
- Hát nem is tudom... Sietek haza!
- Oké! Sziasztok!

A délelőtt lassacskán, de azért eltelt. Lily nem akart kockáztatni, így inkább otthon maradt egész nap. Olvasgatott, főzött, rendet tett és bármit, amivel az unalmát el tudja űzni. De nem sikerült. A végén két óra fele a kanapén feküdt a plafont nézve dúdolgatott és a hasát simogatta.
- Szép dal – hallatszott egy sziszegős hang. Lily riadtan felült és szembe került újra Voldemorttal. - Szép ház – nézett körbe, majd gonoszul elmosolyodott. - Gondolom tudod, miért jöttem.
- Sosem leszek halálfaló! - válaszolt határozottan, majd felállt. Nem sok jót nézett ki ebből a beszélgetésből, ugyanis pálcája a takarítás után az asztalon pihent meg.
- Hm. A többiek is ezt mondták, de majd meglátjuk...
- Többiek? - bukott ki a kérdés Lilyből.
- Ó, néhány ismerős: Lucius, Perselus, Bella..., de gondolom sejtetted, hogy nem aurornak mennek.
- Nem – válaszolta halkan. Voldemort körbejárt a szobában, Lily pedig a pálcáját nézte, ha el tudná érni… A Sötét Nagyúr elkapta a pillantását.
- Nem lenne rá időd – válaszolt a ki nem mondott kérdésre. - Saját érdekedben, ne próbáld meg!
- Mert?
- Jól értek a főbenjáró átkokhoz és a kedvencem a crutiatus – válaszolt higgadtan a fekete mágus, Lily pedig feladóan sóhajtott.
- Nem leszek halálfaló!
- Még akkor sem, ha megkímélném a gyermeked életét?
- Most csak akkor tudod tőlem elvenni, ha megölsz – mondta keményen a nő, de nem nézett Voldemortra. Belül remegett és rettegett, de ezt nem mutathatta ki. Az gyengeség lenne.
- Gondolod? - vigyorodott el gonoszul a másik. - De el tudom! - felemelte a pálcáját és Lilyre szegezte. Meglendítette, de nem történt semmi. A nő nyelt egyet és szembe nézett a fekete mágussal, aki összeszorította az öklét. Lily hasa elkezdett fájni, görcsölni. Összegörnyedt, majd a szőnyegen térdre esett.
- Érzed? A gyermeked halálának a fájdalma. De ha csatlakozol... - A fájdalom elmúlt, Voldemort pedig folytatta volna, de kopogtak.
- Lily! - hallatszott odakintről egy hang. A Sötét Nagyúr az ajtó felé nézett.
- Majd ezt később megbeszéljük – sziszegte csöndesen, majd kiment a hátsó kertbe és ott tűnt el a bokrok között. Lily zokogva, a hasát átkarolva ott maradt a szőnyegen.
- Lily! - az ajtó kinyílt James lépett be rajta, amint meglátta a zokogó lányt odasietett. - Lily, mi történt? - nem válaszolt, csak sírt tovább. Átölelte és hagyta, hadd sírja ki magát.

Mind a ketten a kanapén ültek. Lily a szőnyeget bámulta és nem volt hajlandó semmire sem válaszolni. Csak meredt a szőnyegre. James az arcát a tenyerébe temette. Húsz perce próbált valamit megtudni Voldemort látogatásáról, semmi eredménnyel.
- Hozzak egy pohár vizet? - kérdezte végül, hátha Lily megnyugodott végre. A nő bólintott, James pedig felállt és a konyhába ment. Egy pálcaintés is elég lett volna, de jól esett neki egy kis mozgás. Elővette egy poharat, majd megtöltötte csapvízzel. Ekkor a bejárati ajtó becsapódott. A férfi letette a poharat és az előszobába sietett. - Lily! - a nőnek hűlt helye sem volt.

A Roxfort folyosói kihaltak voltak, mindenki órán volt. Kihalt, legalábbis majdnem. Egy teljesen kiborult vörös hajú nő lassan az igazgatói iroda felé lépkedett, egy másik szigorú kinézetű nő pedig észrevette.
- Lily? - sietett oda hozzá McGalagony professzor. - Jól van?
- Beszélnem kell Dumbledore professzorral – suttogta halkan a nő, és megtörölte a sírástól piros szemeit.
- Jöjjön – sietett a tanárnő a szoborhoz. - Sav-a-júj cukor – mondta a kőszörnynek, aki félreugrott utat engedve a két nőnek. McGalagony bekopogott.
- Szabad! - hallatszott ki az igazgató hangja. A professzor benyitott.
- Jó napot professzor – köszönt aggodalmasan, majd bevezette Lilyt.
- Lily – nézett kissé aggódva a volt griffendélesre az igazgató. - Jól van?
- Nem.
- James tudja, hogy itt van? - tette fel a következő kérdést, miközben leültette a nőt. Lily nemet intett. Dumbledore hümmögött, majd McGalagonyra nézett. - Professzor kérem...
- Természetesen – azzal kilépett az ajtón és a bagolyház felé vette az útját.
- Mondja el, mi a baj.
- Megint megkeresett – tört ki Lilyből. - És el akarta venni a gyermekem...
- Hogyan?
- Nem tudom. Rám szegezte a pálcáját, aztán összeszorította az öklét én pedig éreztem... - újra sírásban tört ki.
- Hm. Nem tett semmi mást?
- Nem. - Dumbledore felnézett és gondolkodott. Lily pedig csak csendben várt Már sírni sem volt ereje. Az igazgató felállt és egy könyvet kezdett el lapozgatni Keresett valamit, méghozzá elég sokáig. - Megvan – szólt csendesen végül, majd az ajtó felé nézett, ahol McGalagony állt és mellette James. - Vérátok.
- Az mi? - kérdezte Lily.
- Egy bonyolult bájital által előkészített átok. Vér kell hozzá, és hogy mind a két fél igyon az italból. Az átok lehetővé teszi a mások feletti uralkodást, de nem úgy, ahogy ez a szó szoros értelmében értendő.
- Hanem?
- A testben betegséget tud okozni. Belső fájdalmat. Halált. Vagy bármi mást, amit gondol. Irányítani nem tudhat, arra az imperius is elég lett volna, de ez fájdalmasabb.
- Most mi tegyek?
- Beszélek Lumpsluck professzorral. Ő el tudja készíteni az ellen-bájitalt, de nem tudom mennyi időbe telik. Várjon itt! Professzor – fordult McGalagonyhoz. -, segítsen előkeríteni Horatiust.
- Természetesen – indult el a professzor.
- James, vigyázzon Lilyre! – az említett megfordult és felnézett a férfira, aki bólintott, majd elindult felé. Nem szólt semmit, nem kérdezett semmit, csak átölelte az immár újra könnyező feleségét.

Az idő lassan telt és az igazgatói iroda csendbe burkolózott. Csak Lily halk sírása hallatszott egészen addig, míg Dumbledore vissza nem tért. Arcán aggodalom ült ki.
- A professzor elkészíti a bájitalt, de...
- De? - kérdezte riadtan Lily.
- Három napba telik....
- Három nap? Addig elveheti tőlem? El fogja venni... - zokogott a nő.
- James, vigye fel Madam Pomfreyhoz. Adjanak neki nyugtatót és altatót. Az lesz a legjobb, ha pihen. Ha ki van borulva, akkor azzal csak magának árt - James bólintott, majd felállt és felsegítette a nőt.
- Gyere, felmegyünk a gyengélkedőre – szólt halkan. Lily nem ellenkezett, csak lassan sírva ment tovább.