Háromszor dacolni és meghalni (3.)

3.fejezet
Lily Potter vére

- Na lássuk, az értékelést! - morogta Mordon Dumbledore irodájában. James türelmetlen volt, ugyanis, szeretett volna minél hamarabb beszélni Lilyvel, kettesben. - Mindenkivel elégedett vagyok, kivéve Lilyvel.
- Ennek van valamilyen oka is? - kérdezte derűsen Dumbledore.
- Igen, gyáva, ezért nem aurornak való – mondta ki az igazságot az auror. Mindenki Lilyre nézett, akinek az arcán az a fajta kifejezés jelent, meg amit már a többiek megismerhettek, az iskolai éve alatt.
- Honnan veszed, hogy gyáva vagyok? - kérdezte visszafojtott indulattal. Sirius egy félmosollyal Remushoz fordult.
- Attól tartok, ezt nem kellett volna, Lilyvel nem veszekednék! - suttogta neki.
- Láttam! Mindentől féltél, és legszívesebben visszafordultál volna, ez gyávaság!
- Nem – szólt Dumbledore komolyan. - Ez természetes, úgy, ahogy gondolom Alice is átélte ugyanezeket az érzéseket.
- Igen, de ennek mi köze... csak nem? - derült fel a nő arca. - Lily is?
- Mit Lily is? - értetlenkedett Sirius.
- Lily is terhes.
- Ebben az esetben, elnézést kell kérnem, így nézve inkább bátornak bizonyult...
- Szerintem nemcsak így nézve – szólt James. - Te sem álltál meg segíteni a kentaur kölyöknek.
- Az nem bátor tett, hanem felelőtlenség volt – morgott Alastor.
- Felelőtlenség? Az mentett meg minket! - vágott vissza a férfi.
- Hagyjátok abba – szólt Lily erélyesen. - Nem mehetnénk végre haza?
- Természetesen haza mehettek – szólt Dumbledore. -, de szombaton el kell jönnötök a Főnix Rendjének ismerkedési estjére. Hattól tízig.
- Rendben – állt fel James és Lily, majd elköszönve elsiettek. Nekik még megbeszélni valójuk volt.

- Kezdjük az elején – szólt James, a Godric’s Hollow-i házban, a kanapén ülve. Lily, a férje ölébe hajtva a fejét, feküdt ott.
- Kezdjük – nézett fel rá mosolyogva.
- Tehát terhes vagy.
- Eddig jó.
- Feltételezzük, hogy az enyém – töprengett a férfi, majd mikor Lily arcára nézett vigyorgott egyet. - Humornak szántam.
- A humorodat elhagytuk valahol útközben... bár – széles mosolyra húzta a száját. -, ami nem volt, azt nem lehet elhagyni.
- Kösz. Nem látszik meg rajtad...
- Persze, úgy két hetes lehet, Tea szerint. Július végén fogok szülni.
- És a munka?
- Tea azt ajánlotta, hogy karácsonyig dolgozzak és ne tovább, hacsak nem lesz valami bajom...
- Ezt fejtsd ki bővebben – ráncolta össze a szemöldökét James.
- Hetente kontrollra megyek, plusz bármi jelentéktelen megfázás esetén is be kell mennem a Szt. Mungóba, ellenőrzésre.
- Értem.
- Ennyi? - ült fel, majd csodálkozva nézett Jamesre.
- Mit mondjak még?
- Hogy kicsattansz az örömtől, ez a minimum.
- Ez megvan – sóhajtott a férfi.
- Nem látszik rajtad – komolyodott el Lily, és kissé sértődő arcot vágott. James átölelte, majd megcsókolta.
- Nem is tudom – mondta aztán. - Valamiért nagyon aggódom...
- Nem valamiért aggódsz, hanem Voldemort miatt – James összerezzent, Lily meg szinte megdöbbent magán, hogy csak így kimondja a nevét. - De felejtsd el, nem kell, hogy miattam aggódj.
- De én aggódom, Vol... – vett egy nagy levegőt, majd ő is kimondta a szörnyűséges nevet. - Voldemort itt járt, és beszélt veled...
- Beszélt, de nem akart megölni – szögezte le Lily, majd elhallgatott. Védi a Sötét Nagyurat. Miért teszi ezt? Felnézett a férfira.
- „Az életedet, az életükért”, nem tudjuk mit takarhat, szerintem – ekkor azonban a pillantása a feleségére esett. Lily lehajtotta a fejét, és a padlót bámulta. - Te tudod mire értette, igaz?
- Megyek, lefekszem – tért ki a válasz elől a másik, majd felállt a kanapáról, de James elkapta a kezét.
- Lily! - James is felállt, majd maga felé fordította a feleségét. Ekkor már Lily szemeiben könnyek ültek. A férfi átölelte. - Elmondod? - kérdezte tőle suttogva.
- Azt akarta, hogy halálfaló legyek, még mindig azt akarja – válaszolt alig hallhatóan. - Azt mondta, hogy megöl mindenkit, akihez ragaszkodom... - fejezte be, és lassan elkezdett sírni. James nagyot sóhajtott, és elkezdte megnyugtatni a lányt.

- Nem is értem, hogy miért érdekli a Nagyurat, ez a kis sárvérű – hallatszott egy felháborodott hang, egy sötét barlanghoz hasonlító terem belsejében. Odabent három feketébe öltözött halálfaló állt, név szerint: a szőke hosszú hajú Lucius Malfoy, a fekete zsíros hajú Perselus Piton, és Bellatrix Lenstrange.
- Mert, az a kis sárvérű, nagyon tehetséges, Bella! - sziszegte egy fagyos hang, a bejárat felől. Maga Voldemort lépett be, majd három hűséges szolgájához sietett.
- Sajnálom, Nagyúr! De nem értem meg, Lily Potter sosem fog csatlakozni hozzánk.
- De fog.
- Mégis hogyan? - tette fel a kérdést, a három közül, a legbátrabb: Malfoy.
- Egyszerűen Lucius. Mert félteni fogja a barátait, a családját, és a gyermekét!
- De nekik nincs gyermekük – akadékoskodott Piton. Egy sejtje sem kívánta Lily Pottert, mint halálfalót.
- Majd, lesz. Érzem, terhes. És itt a lényeg. Egy nő a gyermekét félti a legjobban. A gyermekét és a férjét. Ez fogja hozzánk láncolni.
- Mi terved, Nagyúr? - kérdezte Bella.
- Perselus, készítened kell nekem, egy bájitalt.
- Melyiket?
- A vérátok, bájitalát.
- De ahhoz vér kell, és az, hogy az áldozat megigya!
- Tisztában vagyok, az átok hatásával és használatával, Perselus! - sziszegte Voldemort figyelmeztetően. - Mindenre megvan a tervem!
- Megosztod velünk? - kérdezte magabiztosan Malfoy.
- Féregfark! - kiáltott fel a Nagyúr, mire a bejártnál egy alacsony alak jelent meg. Összehúzva magát, lépkedett feléjük. A másik háromban elhűlt a vér, hiszen ismerték, a Tekergők egyike volt.
- Ő, Nagyuram? - hitetlenkedett Piton.
- Féregfark, kész vagy nekem vért szerezni Lily Pottertől?
- Lily Potter? - kérdezte a Peter ijedten, de Voldemort egy pillantása elég volt a válaszhoz. - Igen Nagyúr!
- Akkor menj! - Féregfark elkotródott, Voldemort pedig ott maradt a három halálfalóval együtt.
- Nagyuram – szólt Piton. - Biztos jó ötlet volt, őt küldeni?
- A félelme hűségessé teszi – válaszolt Perselus aggodalmaira a Sötét Nagyúr, majd szó nélkül távozott.

- Semmi – szólt derűsen James egy héttel később, reggel. Lily kényszeredetten kinyitotta a szemét.
- Mi semmi? - kérdezte álmosan.
- Még mindig ugyanolyan lapos a hasad. - Lily nevetni kezdett, majd hirtelen elkomolyodott. Visszahúzta magára a takarót.
- Hagyj aludni!
- Mert, ha nem? - hasalt az ágyra a férfi.
- Hozzád vágok, egy párnát!
- Hajrá! - válaszolt amaz, majd felvette a párnáját, és a nőnek nyújtotta.
- Mért vert meg veled az isten? - ült fel Lily, de azért elvette a párnát, és hozzávágta.
- Te akartad, hogy boldog legyek, hát tessék.
- Ha tudom, hogy nálad a boldogság egyenlő azzal, hogy nem hagysz aludni... - nem tudta befejezni, mert James megcsókolta.
- Csak szólni akartam, hogy vendégünk lesz ma.
- Ki?
- Féregfark, régen láttuk már.
- Mikor érkezik? - kászálódott ki az ágyból.
- Ebédre hívtam, mondta, hogy eljönne vendégségbe, hát mondtam, hogy jöjjön ebédre.
- Rendben, addigra vissza is jövök, vagyis nem, majd elmegyek holnap.
- Hova?
- A heti kontrollra, Harry miatt – simogatta meg a hasát Lily.
- Állj, állj, állj! Két kérdésem lenne – nézett rá James hitetlenül.
- Parancsolj.
- Honnan tudod, hogy fiú lesz?
- Anyai megérzés.
- És miért, pont Harry?
- Nem tetszik? - ült le a James mellé, és rámosolygott.
- De, tetszik, de csak így egyedül eldöntöd, mi lesz a neve?
- Harry James Potter. Már, ha tényleg fiú lesz. Nem tetszik, választhatunk más nevet. Harry...
- Á, tehát a Harry mindenféleképp marad? - ölelte át a nőt.
- A kedvenc nevem, olyan szép...
- És, ha lány lesz?
- Azt eldöntheted te.
- Jó, majd eldöntöm – csókolta meg Lilyt, majd hagyta, hogy a nő elkészüljön.

Úgy tizenegy fele kopogtattak a Godric’s Hollow-i ház ajtaján. Peter Pettigrew egy csokor virággal, kissé idegesen lépett be James invitálására. A virágot átnyújtotta Lilynek, aki vízbe tette, majd az ebéddel foglalatoskodott, míg a két másik beszélgetett. Féregfark elmondta, hogy hol dolgozik, és említette, hogy Dumbledore megkereste a Főnix Rendjével, és örömmel vállalta.
- Tudom, hogy nem vagyok egy nagy varázsló, de amiben tudok segítek – fejezete be a roxforti igazgató látogatásának ecsetelését.
- Hát igen, a többiek is örültek volna, ha akkor tudunk találkozni, mikor megbeszéltük, ráadásul az ismerkedési esten sem voltál ott.
- Dumbledore professzor mindent megmagyarázott, és gratulálok, hallom jön a gyermekáldás. A szombaton pedig... a főnököm mindenáron beszélni akart velem, nem értem rá...
- Hm. Mindenesetre köszönöm a gratulációt.
- Kész az ebéd – nézett be Lily mosolyogva. - Gyertek! - a konyhában leültek az asztalhoz, ahol kések, villák, kanalak sorakoztak az asztalon, Lily pedig jó háziasszony módjára hozta elő a levest. Féregfark a késre pillantott, és egyre idegesebb lett. Eszébe jutott a feladat. A levesevés közben is beszélgettek, de Peter egyre szótlanabb lett. Az egykor volt Tekergő tudta, hogy hamarosan tennie kell valamit, különben Voldemort megöli. A második fogás hús volt, amihez késsel és villával kezdtek neki. Féregfark kezében remegett a kés, annyira, hogy el is ejtette, olyan szerencsétlenül (szerencsésen), hogy a mellette ülő Lily kezét felsértette a penge. A nő felszisszenve a szájához kapta vérző ujját, Peter pedig elsápadva nézte a véres kést.
- Jaj, istenem... jaj, nem akartam, Lily sajnálom... - remegett, mint a nyárfalevél. Lily egy pálcaintéssel eltüntette a sebet és a reszkető férfira mosolygott.
- Semmi baj, balesetek mindig történnek. - Féregfark elhűlve nézte a kést. Ott volt rajta a feladat. Elvégezte, de mégsem mert tenni semmit. Ránézett a két barátjára, majd hirtelen felpattant, és kirohant a házból, majd hoppanálva eltűnt. James és Lily csodálkozva néztek össze.
- Vajon mi baja lehetett? - kérdezte a férfi, majd fogott egy szalvétát és letörölte a vért a késről.

- Sajnálom, Nagyúr, de nem tudtam megszerezni – rimánkodott az alacsony halálfaló Voldemort előtt. Piton megvetően csóválta a fejét, most csak ő volt a Nagyúr mellett.
- Tűnj a szemem elől! - parancsolta a másik, mire Féregfark felszívódott.
- Miért nem ölted meg? - kérdezte Perselus.
- Mert kell valaki, aki megitatja a bájitalt a leendő szolgámmal.
- De a vérre még szükségünk van.
- Rád bízom, de gyorsan, egyszerűen, és kivételesen semmi öldöklés!
- Értettem nagyúr! - hajolt meg Piton, majd távozott a teremből.

- Mégis ma megyek el a Szent Mungóba – szólt Lily, majd felvette a kabátját. - Jaj James, ne rágd magad Peteren, majd szombaton megkérdezed tőle, mi volt a baja, ezen a szűkebbik Főnix találkozón. Mit mondjak, az ismerkedési est nem nyűgözött le.
- Engem sem, mikor jössz, ne kísérjelek el?
- Köszönöm nem kell, és majd jövök, mikor elindultam – kacsintott rá a nő, majd kilépett az ajtón. Ekkor érte a támadás.

Valaki, akit nem látott a nyakához szorított egy kést. Egy ezüst tőrt, amit bájitalfőzéshez szoktak alkalmazni. Még jó, hogy egy másodperce mondta Jamesnek, hogy nem kell kíséret. Máskor meggondolja az ilyen kijelentéseket.
- A kedvenc sárvérűm – suttogott valaki a fülébe. Egy nagyon ismerős, gúnyos hang.
- Piton? - hökkent meg Lily, de csak annyira, amennyire a penge engedte a nyakánál. - Mit akarsz?
- A véredet.
- Tessék? - rettegve tette föl a kérdést, de a válasz annyi volt, hogy Piton elkapta a kezét, és a késsel vágott egyet rajta, erre Lily fájdalmasan felkiáltott, amit James is hallhatott odabentről. Úgy tűnt, hogy a halálfaló is erre gondol, ugyanis a véres késsel együtt menekülőre fogta.
- Piton? - csodálkozott James, aki épp kilépett a szobából, emelte volna a pálcáját, de addigra Piton eltűnt. - Jól vagy? - Lily a vágásra szorított a kezét, majd a homlokához.
- Azt hiszem, szédülök – szólt csendesen, majd Jamesbe kapaszkodott.
- Gyere be – szólt aggodalmasan a férfi, majd betámogatta a feleségét.

- Kész a bájital – szólt diadalmasan Perselus, és a fiolát átnyújtotta Voldemortnak.
- Remek – válaszolt a Nagyúr, majd kiitta a felét. - A másik felét, Lily Potter, az egészségemre gurítsd le. Féregfark!
- I-igen Nagyúr?
- Menj el a Főnix Rendjének gyűlésére, és önts bele Lily Potter italába, ha nem issza meg, saját kezemmel küldelek át a másvilágra! - sziszegte a volt Tekergő felé.
- Rendben Nagyúr! Megteszem! - eltette a fiolát, majd szokásához híven felszívódott.