Ha a sors megérint (1. fejezet) 12. rész

Shannon maga sem értette miért, de hátrálni kezdett, amíg az ágy meg nem állította. Titokzatos, magas, hajlékony és erős. Veszélyes elegy- tűnődött és próbált lenyugodni, ami lehetetlen feladatnak ígérkezett. Lehetetlennek. Meg fogja csókolni.. - látta azt a villanást a szemében.. Olyan ismerősnek tűnt.
Csak egyszer érezte ezt, régen.. nagyon régen.
Remegett, nem kapott levegőt, pedig nem történt semmi, csak nézte őt azzal a mélytüzű szemével. Egy pillanat műve volt és a lába már nem is érintette a földet. A férfi magához szorította, majd elengedte. Az álla alá nyújt egyik kezével, a másik a dereka köré fonódott. Nem volt menekvés, az az érzéki száj egyre közeledett. Ismerős, mintha már egyszer átélte volna..
Shannon sóhajtva megadta magát a sorsnak és lehunyta a szemét. Érezte, ahogy a lágy, puhatolózó ajak birtokba veszi az övét. Lassú, édes kínzás volt ez.
Maga sem tudta mikor indult felfedezőútra a keze a férfi hátán, mikor túrt bele selymes, erős szálú hajába, hogy még közelebb húzza magához. A nevét suttogta követelőzve és egyre többet akart. Egyre többet, mint akkor azon a nyáron.
És rájött.
Az emlékek megrohanták. Ő az, ő.. - dobolta a szíve ujjongva. Az íze, az illata, a csókja még most is kísérti álmaiban. Sírni akart és elmenekülni. És maradni. Mégis kitépte magát a vágyott ölelésből. Keze öntudatlanul csattant a döbbent arcon, felkapta a táskáját és kirohant a házból. Daniel értetlenkedve állt, a sajgó helyet simogatva, majd a feldúlt nő után indult, de elkésett. Az ajtóból nézte, amint eszeveszett tempóban elszáguld a lány.
- Ezt meg mi lelte?- értetlenkedett. Végül tanácstalanul széttárta karját, behátrált, becsukta az ajtót és nekidőlt.
- Egy jéghideg zuhanyra van sürgősen szükségem!- túrt a hajába és elindult felfelé a lépcsőn a fürdőszobába.
Legközelebb nem menekülsz te vörös hajú boszorkány!- tett fogadalmat. Vagy ne legyen a Daniel Norton a nevem.