Gyulladáspont

- Keresd meg a lányt Elmír! A véred csak vele marad tiszta, így viheted tovább az ősi géneket, a képességeid így fognak kiteljesedni.
Elmír hónapok óta ugyanazt álmodta. A nőt kereste, aki ismeretlen volt a számára, arctalan és névtelen, csak egy alakként jelent meg az álmában, egy olyan sziluettként, aki vonzotta, de sosem engedte magához elég közel annyira, hogy megérinthesse.
Verejtéktől csillogó bőrrel ült fel az ágyán, a lepedője gyűrötten terült el az izmoktól duzzadó erős teste alatt. Elmír kém volt, titkos ügynök. A harci tudományok mestere, bérgyilkos, és eszes mentalista, aki nemcsak az edzésnek és az agya illetve a teste karban tartásának köszönhette a képességeit, hanem a benne rejlő sejtjeinek, amelyek nem a földről származtak.
Volt idő, amikor semmi más nem számított csak az, hogy találjon a földön legalább egy hasonló embert, mint ő maga. Keresete és kutatta, országokat, mocsarakat és sivatagokat szelt át, de hiába. Nem találta a fajtársait, úgy tűnt egyedüli fura lény a föld nevű bolygón, aki arra hivatott, hogy bizonyos dolgokat megtegyen, különböző földi nagyhatalmaknak. Ölt, lopott, és változtatott, mindig azt tette, amit kérték. Agyakba nézett bele, vagy megfejtette különös, ismeretlen kövek üzenetét. Szeretett az lenni aki, csak bántotta a magány.
Voltak nők, sokan és sokszor osztotta meg az ágyát velük, de valami mindegyikből hiányzott, ahhoz, hogy ne vállaljon több veszélyes küldetést és otthon maradjon vele.
-Ilyen nő nincs is!- Mondta ki a férfi ökölbe szorított kézzel.
- De igen létezik, méghozzá egy kisvárosban éli az egyszerű életét, és csak vár és vár. Rád Elmír. Úgy hogy szedelőzködj és menj a Darwinton nevű kisvárosba, ott fogsz rá találni.
-Hogy néz ki, mi a neve a lánynak?
- Semmit nem kell tudnod, amikor megpillantott, azonnal tudni fogod, hogy ő az!- Elmír tudta, hogy a belső tudata nem hazudik, hiszen még soha nem tévesztette meg, bármikor jelentkezett fontos és életbe vágó dolgot hozott a tudomására, és mindig segítette a tanácsaival.


Másnap délután, nagy porfelhő kavarta fel az utat, azt amelyiken egy idegen jeap száguldozott be Darwintonba.
A hotellel szembeni kocsma előtt, kint üldögéltek az emberek, megbámulták a bőrkabátos, bakancsos, farmernadrágos ismeretlent. A pincérlánynak tátva maradt a szája, amikor a férfi a hotel helyett őket célozta meg. Nagy léptekkel haladt egyenesen be a bárpulthoz.
- Egy dupla whiskyt-szólt a mély, rekedt hangján, amitől a barna hajú, szeplős, rózsaszín egyenruhás lány a legszebb mosolyát villantotta a jóképű idegenre, akinek olyan fényesen fekete volt a haja, mint az ében, és olyan hihetetlenül kék a szeme, mint az óceán azúrja.
A mosolya pedig szívdöglesztő!
- Még nem láttam erre az urat, most érkezett? - kérdezte a pincérlány, a szemeit villogtatva.
- Aham - dörmögte Elmír. Biztosan nem ő az! - suhant át az agyán egy pillanatra.
- Ha bármiben segíthetek, itt a névjegyem, hétig dolgozom, utána ráérek!- A lány odatett egy fénylően fehér, sötét rózsaszínnel gravírozott névjegykártyát a férfi ujjai mellé. Elmír nem akart még nagyobb feltűnést, ezért köszönetképp biccentett, eltetette a kis papírt, lehajtotta az italát és a kíváncsi szemek kereszttüzében, átsétált a hotelbe, hogy egyenlőre két hétre szobát foglaljon magának.



- Treka, egy férfi vár odakint!
Treka Natlin fáradtan söpörte ki a homlokából a minduntalan odahulló szőke tincseket. Még a karjára vette a tiszta abroszokra való friss virágokat, és kisétált a falatozóba. Zárás előtt voltak félórával, és mindig ilyenkor vált a szokásává, hogy friss gerberákat tegyen a karcsú, hosszú nyakú üvegvázákba.
Treka, fél éve vezette a Finom Falatok nevű éttermet a kisvárosban Darwintonban, és egészen meg volt magával elégedve. Szeretett volna több szabadidőt és kevesebb gürcölést, de nagyobb kölcsönt vett fel, ami miatt mindenes volt a saját éttermében.
Treka kifelé menet körbe pillantott az éttermén, szerette azt, ahogy kinézett. Szerette a kockás terítőt, amely az asztalokat vonta be, a kényelmes székeket, a napfénytől csillogó felületűvé váló evőeszközök látványa, pedig egészen megnyugtatta.
Jól esett ránéznie az akvarellekre a falakon, amelyet helyi tehetséges képző művészek készítettek. Nemcsak díszítették a helyet meg is lehetett őket vásárolni, és ha elment egy-egy abból Treka is szép jutalékot kapott. Ám e nélkül is segített volna a képek értékesítésében, mindig is szerette a képzőművészetet.
Elkezdte lecserélni a virágokat, a régieket egy tálcán összegyűjtve, vigyázva, hogy ne csöppenjen le a víz a még tiszta abroszokra.
-Hölgyem, lenne szíves. -Trekát a hang hallatán valamiért kirázta a hideg, pedig az kellemes tónusúan zengett. Nagyon kellemesen, túlságosan is!
- Esetleg kaphatnék egy étlapot?- kérdezte a markáns arcú férfi, akinek olyan kékek voltak a szemei, hogy Treka azt gondolta első pillantásra, hogy talán kontaklencse, lehet.
- Ő, elnézést, azonnal hozom-hadarta tőle szokatlan módon Treka. Volt valami a férfiban, ami idegesítette. Határozottan.
- Tudja mit, nem kell az étlap. Hozzon valamit, farkaséhes vagyok. - Treka már szóra nyitotta a száját, ám a férfi gyorsabb volt nála.
- Magára bízom, hogy mit. Biztos vagyok benne, hogy jó az ízlése. Olyasmit hozzon, amit ön is szívesen enne, ha nyolc órája egy falat sem csúszott le a torkán. - Treka érezte, hogy elpirul, ami miatt ha lehet még idegesebb lett. Csetlett- botlott, amint visszafelé ment a konyhába.
- Mary, az a férfi nem is tudom. - A lány akit két hónapja alkalmazott, és a legjobb barátnőjévé vált, megtörölte a kezét a kötényébe.
- Akarod, hogy kiszolgáljam én?
- Nem, ne hagyd, azért is én viszem ki neki az ételt.
Treka, gulyást tett a mikróba, egy olyan sűrű levest, ami a város egyik nevezetessége volt, és amit a főzőfülkében álló terebélyes szakácsnő Hilda isteni finoman készített el.
Hilda éppen tengeri herkenytyűket repített egy nagy lábasba mielőtt kikukkantott, a mosolygós barna szeme megnyugtatta Trekát.

Elmír nem tudta mit érez pontosan, de határozottan érdekesnek találta a szőke karcsú pincérnőt. Úgy látszik ez egy ilyen nap. Egy belevaló kiszolgáló lány és egy szerény, pirulós szépség. Vajon milyen lehet az ágyban? Ott is ilyen visszafogott és pirulós a lány? A férfi kíváncsivá vált, igazán szerette volna tudni. Elmír a nagy, erős fogai között egy fogpiszkálót rágcsált, a szeme feltérképezte az étterem minden kicsi szegletét.
A nő, egy gőzölgő, öblös, hófehér falú tálat tett nemsokára elé, amely aranyló sárgán és fűszerektől telve illatozott. A pirított kenyérszeletekkel fenséges volt a gulyás, egyszerűen Elmír nem tudott vele betelni.
Treka a konyhán lévő kis négyzet alakú nyíláson keresztül leste az idegent ízlik e neki az étel, de a férfi arcára volt írva, hogy nem lehet benne hiba.

Treka megkönnyebbülten dőlt a munkalap szélének, és alig várta, hogy hazaérhessen, és vegyen egy relaxáló, nyugtató fürdőt, ami kiűz a fejéből minden gondot, és ellazítja a sok állástól fájó derekát.