Az optimista:
Olyan jó itt minden. Nekem szól, nekem dalol az élet. Örülök, hogy itt élhetek. Igaz, nem a legpompásabb hely, de valahogy mégis szeretem, jól érzem itt magam. Minap kaptam új főnökömtől egy nagyobb feladatot, amibe merészen belementem. Bizakodtam, hogy el ne rontsak semmit. És megérte! Talán túlságosan is reménykedtem, de az a lényeg, hogy sikerült teljesítenem, amit rám szabtak. Ez ilyen kis apró dolog, mégis örülök neki. Örülök, élvezem az életet. Vidámságot áraszt minden felém; vagy talán ezt én árasztom magamból...
A pesszimista:
Csend van. Nyomaszt. Olyan nyugtalan. Idegesít. Valahogy nem találom a helyem a világban. Sokat próbálkozom pozitívabban nézni a világot. De felesleges. Nekem nem éri meg. Ahogy már írtam; csend van. Hiába a fülemben ott az utca zaja, mégis csend van. Nekem ez nem mondd semmit. Olyan egyedül érzem magam. Csak én vagyok itt a világban, egyedül, kezemben egy olcsó cigi, melyből most mélyet szívok, csak hogy tudjak tovább írni. És írok. Tulajdonképp azt sem tudom, hogy minek. Hiszen nem ér semmit. Az életem sem ér semmit. Sokat kérdezem a fentiektől, miért kellett nekem erre a világra születni, ahol sosem sikerül semmi, ahogyan szeretném, és senki sem ért meg. És ezt sem fogják megérteni. Most kissé idegesen elnyomtam a cigarettát. Nézem a füstöt; nézem, ahogy lassan szertefoszlik. Mint az én életem. Olyan, mint a köd. Tudod, hogy ott van, de szinte átlátsz rajta. Én pont ilyennek érzem magam. Annyira rossz ember lennék? Lehet. Sőt, szerintem az vagyok. Nem bírok megfelelni másoknak. Fellöktem a kávésbögrét. Tessék! Még erre sem tudok odafigyelni. Eltört. Mármint a bögre. Elfogyott a cigim. Le kéne menni venni. De nincs kedvem. Mi lesz, ha lemegyek, és valaki követ? Majd fegyvert nyom a tarkómhoz, aztán lelő. Habár... most, hogy így elgondolkodtam ezen, nem is lenne olyan szörnyű. Végül is, semmit sem ért az életem. Én sem érek semmit. Jelentéktelen vagyok, akár a szürke, hajnali köd, melyen mindenki átnéz. Nekik sem jelentek semmit, magamnak sem. Azt hiszem, lemegyek cigarettát venni...
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-09-23
|
Novella
Az életünk során rengeteg kapcsolatot hozunk létre és szakítunk meg. Ezek olyan utakra sodornak...
2024-09-05
|
Novella
Ismeretlenül is kívánom legyen annyi kitartásod és erőd az álmaid megvalósításához mint főszereplőmnek...
2024-08-23
|
Novella
Jöjjön egy sokkoló történet az íróasztal fiók mélyéről ami novellaíró versenyt is megjárt.Ugyan...
2024-08-12
|
Merengő
Gini a hármas szobában púderezte az arcát. Az ostromgépek hangja sajnos beszűrődött, a nő...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Gondolatok
Hasonló történetek
"Az ember akkor jön rá milyen fontos egy állat, vagy egy ember, ha elveszíti." Már nem tudom ki is mondta ezt, de igaza volt. És ha valakit nem szerettünk, vagy úgy éreztük nem olyan fontos, rájöhetünk hogy ez még se így van...
Beküldte: Anonymous ,
2004-05-16 00:00:00
|
Egyéb
De ha tényleg szeret? Megvár. És megvárom. Megvárjuk egymást, addig a pillanatig, amíg elveszünk egymás tekintetében. És amikor, - mint mikor elalszunk, és ébredünk, hogy a kiesett álmok mikor is jöttek, - megcsókoljuk egymást. Az lesz a szerelem. Mikor csak odahajolok, és egy apró csókot pihegek az ajkaira. Mikor átkarolom, és kiráz a hideg, mikor megremeg a kezem. És nem érdekel, hogy izzad a tenyerem, hogy a hajam kócos, hogy őt is rázza a hideg...
Hozzászólások
na mindent összevetve ez jó, de minek ?
A pesszimistát cseréld le depressziósra, és ha saját érzéseid adtad vissza, javaslom, hogy keress egy szakorvost. A depresszió gyógyítható.