Furcsa fordulat - 1. rész

Furcsa fordulat

Kopogtak az ajtón, a férfi felpillantott az órára, majd felsóhajtott. Háromnegyed kettőt mutatott. Felállt az íróasztala mellől és az ajtóhoz ment. Már meg sem lepődött azon, hogy a kukucskálóban barátját, Andiet pillantotta meg. Az viszont már meglepte, hogy amint az ajtó kinyílt, a lány a nyakába ugrott, és érthetetlenül motyogott. Néhány szót tudott csak kivenni a szóáradatból. „Istenem- volt egy rakattal- el se hiszem... megkérdezte... házasság." Ezen a ponton a férfi eltartotta magától a nőt, és kérdőn nézett rá. Nem volt benne biztos, hogy pontosan azt hallotta amit, vagy csak az agya űz vele csúnya tréfát.
- Állj le egy kicsit... tudod te mennyi az idő?!
- Igen. Hát nem fantasztikus?!
- Nem éppen. - erre a nő felkapta a fejét, a férfira meredt. A mosoly lehervadt az arcáról, a szeméből eltűnt a csillogás.
- Ezt most komolyan mondod?
- Igen, éppen aludni indultam.
- Szörnyű vagy! Nem értem hogy lehetsz ennyire érzéketlen!
- Nem vagyok érzéketlen csak marha fáradt! Három napja egyfolytában a billentyűzetet tépem. Majd kiesik a szemem a helyéről, erre te becsörtetsz és elkezdesz nekem összehordani a jó ég se tudja, hogy mit! És ha most megbocsátasz, én iszom egy sört.
Hátat fordított a lánynak, kivett a hűtőből egy üveg sört és meghúzta. A harmadik kortynál tartott, amikor a nő megszólalt.
- Shawnnal összeházasodunk - a férfinak több se kellett, félrenyelt. A fuldoklás közepette megjegyezte magában, hogy ez rosszabb, mint egy tréfa, ez egyenesen őrület.
- Te... te... ssék? - köhögte. - Te férjhez mész? - kérdezte most már valamivel jobb színben.
- Igen. Shawn ma este megkérte a kezem, és én igent mondtam.
- Andie, te beszedtél valamit?
A nő morcosan nézett a férfira, majd leült az egyik bárszékre.
- Nem szedtem be semmit. Szeretem, ezért hozzámegyek.
- Igen, te biztosan beszívtál. Mikor kaptál rá a szerekre? A hülyeséget már pirulában is árulják?!
- Dom... - a férfi csak tovább folytatta. - Dom, ne szórakozz!
- Figyelj, ismerek egy jó agyturkászt. Vannak nagyon jó módszerei. Az elektrosokk kifejezett kedvence. A kedvemért biztosan ad pár adagot...
- Oh, Dominic fogd már be! Fejezd be a marháskodást, és halld meg, amit mondok! Férjhez fogok menni augusztusban.
- Igen hallottam, és szerintem nem vagy magadnál.
- Dom...
- Rendben, nem kezdem újra. De megkérdezhetem, hogy miért?
- Szeretem.
- Azon kívül?

A nő nem felet. Barátját nézte, és tudta, hogy bármit mond is, a férfi akkor sem fogja kedvelni Sahwnt. Sosem értette, hogy miért van ez így.
Dominicot lassan 14 hosszú éve tudhatja a barátjának. Ha végig gondolja az ismeretségük előtti időszakot, akkor nem sok mindenre emlékszik. Ha gyermekkora vagy a felnőtté válás éveire kellene emlékeznie, akkor is biztosan az utóbbit választaná.
A gimnáziumban ismerték meg egymást. Az akkor még jelentéktelen szőke lány volt a kiválasztott, hogy az osztály egyik legnépszerűbb fiújával közösen oldjon meg egy történelem házi feladatot. Andie ezt akkoriban valamiféle átoknak tartotta. Mindig ő kapta az öntelt majmokat, hogy aztán egyedül dolgozzon és hagyja, hogy a másik arassa le a dicsőséget és zsebelje be a jó jegyet.
Elhatározta, hogy most nem enged és csinál, amit akar a fiú, ő ugyan nem hajlandó segíteni rajta.
Az óra végén a fiú elé állt és a kezébe nyomott egy papírlapot.
- Itt a te részed. Nem érdekel, hogy oldod meg, de én nem vagyok hajlandó helyetted is dolgozni.

Dominic csak döbbenten meredt a lányra, aki már ott sem volt. Megcsóválta a fejét, ahogy végignézte a pontokba szedett részleteket. Lesz dolga bőven.
Miközben a folyosón sétált elmosolyodott. A lány jól helyben hagyta, pedig az elmúlt fél év alatt a hangját is alig hallotta. Elhatározta, hogy hasonló meglepetést okoz majd neki.
Andie nagyon büszke volt magára, ugyanakkor aggódni is kezdett a jegye miatt. Nem ismerte ugyan a fiút, de a félévben mindig rendesen teljesítette az elvárásokat. Remélte, hogy ezúttal is így lesz.
Már jó ideje a könyvtárból kölcsönzött könyvet bújta, amikor egy e-mailre lett figyelmes a gépe képernyőjén. Amikor megnyitotta a fájlt, egy igen részletes beszámolót talált az egyiptomiak temetkezési szokásairól. Érdeklődőn felvonta a szemöldökét és el kellett ismernie, hogy az esszé már most jobb attól, amit ő írt volna. A bejövő üzenet még jobban meglepte.
- Megfelelőnek találod? - kérdezte Dominic.
- Honnan szerezted meg a címem?
- Az maradjon az én titkom, de nem válaszoltál – Andie elhúzta a száját. Nem fogja hizlalni az önbizalmát.
- Elmegy – felelte.
- Csak elmegy? Oh, nagyon köszönöm!
- Nagyon szívesen!
A lány már lezártnak gondolta a beszélgetést, amikor egy újabb üzenet érkezett.
- Szeretném, ha találkoznánk valamikor.
- Mégis minek?
- Gondoltam elcseveghetnénk.
- Aha, persze. Nem tévesztettél össze valakivel?
- Nem hinném. Nos?
- Figyelj, rendes vagy, hogy megcsináltad, amit kértem, de ettől még nem kell találkoznunk.
- Szerintem meg ha kijönnél, akkor elmehetnénk fagyizni, és megbeszélhetnénk az esszét.
„Kimenni?!” Andie felpattant az ágyról és az ablakhoz ment.
A házukkal szemben volt egy kisebb játszótér, aminek a szélén egy hatalmas öreg tölgy állt. És a fiú ott ült a fa alatt, a házat nézte.

Dominic mulatott a lányon, ugyanakkor érdekesnek is találta. Amikor meglátta kilépni a házból, lecsukta a laptop tetejét, félretette, de nem kelt fel. A lány megállt előtte és csak nézte. A fiú állta a tekintetét. Észrevette, hogy hitetlenkedik, mégsem szólt.
Andie egy idő után feladta és leült mellé.
- Nem értelek. Te tényleg velem akarsz tanulni?
- Igen. – az egyszerű válasz mindkettőjüket meglepte. Dominic tudta, hogy ezt így is gondolja. 15 évesen már tisztában volt azzal, hogy nem elég számára, ha csak azért kedvelik, mert az apja az állam egyik legjobb ügyvédje vagy, mert jól baseballozik. Voltak barátai, de mégsem.
Ez a lány valahogy más, ezt az első pillanattól érezte, és talán őt végre nem a családja érdekli, hanem ő maga.
Annyira elmerült a gondolataiban, hogy nem is hallotta, amikor a lány szólt hozzá. Az arca előtt mozgó kéz látványa térítette magához, de annyira meglepődött, hogy amikor hátra rántotta a fejét, beverte az öreg tölgybe.
Andie nem tehetett róla, de a látványt nem tudta kibírni nevetés nélkül.
Attól a pillanattól barátok voltak. Mindent megosztottak egymással. Ismerték a másik gondolatait, érzéseit. Talán jobban is, mint azt bárki gondolta volna.


Most mégsem érti meg, hogy miért akar hozzámenni ahhoz a férfihoz.
Shawn sosem kedvelte igazán Dominicot, de őt csak az önzés és a féltékenység fűti. Viszont Dom még nem is találkozott a férfival, már akkor úgy beszélt róla, mit egy ocsmány féregről. Nem egyszer kérdezett rá a férfinál, hogy miért. Olykor nem kapott választ, vagy csak annyit mondott, hogy „te sem bírod a barátnőimet.” És ez túlságosan is igaz volt, mert eddig egyik lányt sem volt képes elviselni. Így hát az érv jogos.
Ült a kanapén és a férfit nézte, aki egy képet bámult a falon. A kép kettőjüket ábrázolta. Az egyetem udvarán ültek egy fa alatt. Dominic a fának dőlt, ő pedig a térdei között a mellkasának dőlve ült.
Ahogy a képre nézett elmosolyodott, viszont ahogy a férfira pillantott kilelte a hideg. A magas, izmos férfitestből csak úgy sugárzott a feszültség. Mereven állt, mint akit karóba húztak. Mégis, amikor felé fordult, a tekintete nem árult el semmit, ahogy a hangja sem.
- Az egyetemen mindenki azt hitte, hogy egy pár vagyunk. Tudtad?
Inkább kijelentés volt, mint kérdés.
- Igen, sejtettem.
- Én… én… szerelmes vagyok beléd – kimondta, végre kimondta. Dominic egy pillanatra megkönnyebbült, hogy kimondta azt, amit évek óta érzett. De most, egy pillanattal később, ismét hatalmas súlyként nyomta a szívét.
A nő csak nézte azokkal a gyönyörű zöld szemeivel, amiben ott fénylett a hitetlenkedés, pont úgy, mint amikor először nézett a szemébe.
- Ezt nem teheted velem. Nem… - beletúrt a hajába- Nem mondhatod csak úgy azt, hogy szeretsz, pláne nem akkor, amikor férjhez megyek! – Andie kétségbe esett. Nem hitte el, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet. Ráadásul vele!
- Ezt nem hiszem el! Életem minden jó dolga hozzád kötődik, erre a legfontosabbat akarod tönkre tenni. Hazudozol nekem. Hát nem érted meg, hogy nekem ez mennyire fontos?! – dühös volt. Úgy járkált a szobában, mit egy eszelős. Odament a férfihoz, bökdösni kezdte, miközben tovább beszélt.

- Ki vagy te, hogy ezt tedd velem?
- Szeretlek. – lehelte a férfi, ahogy hátrált egy lépést.
- Mégis mi a fenét képzelsz te magadról?!- újra bökött rajta, de most már könny szökött a szemébe.
- Szeretlek.
- Nem és nem! Neked elment az eszed. – rázta a fejét a nő- Miért csinálod ezt? – eleredtek a könnyei. Maga sem tudta miért sír.
El akart menni. Ott akarta hagyni a férfit az őrültségeivel, a szavaival. De ő nem engedte. A karja után nyúlt és magához ölelte. Szorosan tartotta, nem szólt, csak hagyta, hogy a könnyek áztassák a testét. A keze a nő hátát simogatta, az ajka a homlokát súrolta.
Az évek során annyiszor vigasztalta már így, most mégis felkapta a fejét. Andie meredten nézett a férfi szemébe, majd eltolta magát tőle. A kulcsaiért nyúlt és az ajtóhoz indult.
- Ezt meg kell beszélnünk – szólalt meg Dominic.
Andie megállt és felé fordult. – Nem, nem kell. –elfordult és kinyitotta az ajtót.
- Én szeretlek. – mondta a férfi a nő hátának.
- Én pedig Shawnt szeretem. – becsukódott mögötte az ajtó.
Dominic sokáig a zárt ajtót bámulta, majd kiszakadt belőle egy sóhaj. A telefonért nyúlt és tárcsázott. –míg várt, ujjai végigszántották a haját és megállapodtak benne.
- Tessék. - szólt a hang.
- Férjhez megy…

16 éves volt és talán gyermekkora legforróbb nyara is. Minden gyerek, ha tehette, a tóparton élvezte a hűsítő vizet. Emily Conroy ekkor költözött a szomszédságukba és összebarátkoztak. Sokat lógtak a városban, de a legtöbb időt ők is a parton töltötték.
Andie amikor először látta a lányt, buta szépkislánynak gondolta, de tévednie kellett.Emily valóban gyönyörű volt. Hosszú fekete hajával és csokoládébarna szemeivel, karcsú alakjával a fiúk legszebb álmait jelenítette meg. A lány mégis okos volt és különleges.
Egy alkalommal a parton sétáltak, amikor egy idősebb srác utánuk kiáltott, egy burkoltnak nem nevezhető ajánlatot. Andie már vissza akart szólni, amikor barátja hátat fordított és csábosan a fiúhoz lépett, majd a füléhez hajolt.
- Tudod - ezzel elhúzta a fiú fürdőnadrágját - ha mész és húzogatod még egy kicsit, talán nagyobbnak fog látszani - csattanva tért vissza a gumi a helyére. A körülöttük lévők huhogásban törtek ki, mire a már így is teljesen vörös férfi még inkább elszégyellte magát. Emily visszament barátnőjéhez, akit ámultában úgy kellett továbbrángatni.
- Te aztán nem vagy semmi! - lehelte, majd kitört belőle a nevetés. Mindketten kacagtak.

Kicsit mind a ketten meglepődtek ezen a merész tetten.
Azokban a hetekben Andie és Dominic kevés időt töltöttek együtt. A fiú az édesapja mellett dolgozott vagy a haverjaival a lányokat "kergette". Andiet dühítette, hogy a fiú minden héten másik lányt szédít, de egy idő után már nem látta értelmét szóvá tenni.
Ő maga heti három alkalommal besegített a helyi kávézóban. Itt ismerte meg Jonast, aki a város másik középiskolájában tanult. A fiú órákat töltött a kávézóban, miközben a betérő vendégeket rajzolta. Nem egy képet készített a lányról, akinek nem csak a szépsége, de a viselkedése is megragadta. Andienek egy délután feltűnt, hogy Jonas a szokásos box helyett most a pultnál helyezkedett el és egy kis cetlire rajzolgat.
- Ma nem alkot a művész úr? - kérdezte.
- A művésznek is kell néha egy kis pihenés. Ráérsz egy kicsit?
- Persze. - felelte, miközben kilépett a pult mögül.- Úgy is most lenne szünetem.
- Tudom - mondta Jonas, kisfiús mosollyal az arcán.

Andie ilyenkor mindig olyan édesnek gondolta. Szerette nézni, ahogy dolgozik, olyankor annyira más volt az arca, annyira más, mint most. Kissé idegesnek tűnt.
- Van valami gond? - kérdezte, ahogy leültek az egyik hátsó boxban.
- Nincs semmi...csak - valóbban feszeng valami miatt, gondolta a lány.
- Elkészült néhány festmény, ha gondolod, átjöhetnél valamikor megnézni, meg elmehetnénk mondjuk, moziba, persze csak ha van kedved.
Andie néhány pillanatig csak pislogott maga elé. Randi...Jonas randira hívja...az első, aki vele akar randevúzni...röpködtek a gondolatok a lány fejében.
- Oh - ennyit tudott kinyögni. Annyi gondolat között mégis most csak arra tudott koncentrálni, hogy beszélnie kell Dom-mal és, hogy ő mit fog gondolni.
- Persze, nagyon szívesen. - felelte mégis és a fiúra mosolygott. Látszott, hogy nagyon megkönnyebbült.
- Péntek este jó lesz? - Andie elgondolkodott. Aznap este Emilyvel és Dominickal lógtak volna együtt. Meg fogják érteni.

- Neked elmentek otthonról!- förmedt rá a fiú, ahogy a köröket rótta az öreg tölgy előtt. - Nem randizhatsz vele!- morogta Dominic.
- Ugyan miért nem? Mert te azt mondod?!
- Mert... mert... az egy bunkó!
Andie felmordult:- Nem is ismered!
- Oh nagyon is ismerem! Tudom jól, hogy mit akar tőled!
- Mégis mit?- Dom zavartan pillantott a lányra, akinek a dühtől kipirult az arca. - Gyerünk! Mit akar?
- Megcsókolni!- kiabálta a fiú.
A gondolat, hogy Jonas talán meg akarja csókolni, egészen zavarba hozta úgy, hogy a füle tövéig elpirult. Mégis dacosan szegte fel az állát.
- Engem talán nem lehet?
- Én ezt nem mondtam. - védekezett volna a fiú.
- Te cserélgetheted a lányokat, ahogy kedved tartja, de nekem még csak csókolóznom sem lehet, mert te nem tartod jó ötletnek!
- Kiforgatod a szavaim. - sziszegte.
- Igazán? Akkora ásznak tartod magad, de én a felét sem hiszem annak, amit mondasz.
Dominic szemében szikrák gyúltak.
- Te már csak tudod!- vetette oda, de ahogy kimondta meg is bánta. A lányra nézett és azonnal tudta, hogy nagyon megbántotta. Legszívesebben ott helybe süllyedt volna el.
- Andie... én... - a lány behunyta a szemét, nehogy elsírja magát. Amikor újra kinyitotta, Dominic láthatta benne a csalódottságot. Még jobban utálta magát. Éppen bocsánatot akart kérni, amikor a lány megszólalt.
- Akkor mutasd meg...- suttogta.

Dominic azt hitte rosszul hall. Döbbenetében még az önmarcangolásról is megfeledkezett.
- Az akarod, hogy csókoljalak meg?- kérdezte, mire Andie bólintott. - Itt és most?
A fiú arckifejezése láttán a lány megvonta a vállát. - Nem kell világfájdalmas képet vágnod. Nem fontos.
- De... az. - Dom ahogy a lányhoz lépett meglepődött, hogy alig fél fejjel alacsonyabb nála. Hirtelen nem is tudta mihez kezdjen.
Ez a lány a legjobb barátja, és ő meg fogja csókolni. Tekintete lesiklott a lány ajkára, úgy nézte, mintha még sosem látta volna. Mert még sosem nézett férfiként a lányra.
- Ez így nem fog menni. - rosszabb vagy, mint egy bástya, tette hozzá gondolatban. - Segítened kell.
A lány értetlen pillantását látva felsóhajtott. - Meg kellene, hogy ölelj.
- Ó - motyogta zavartan Andie, de azért engedelmeskedett. Lazán átkarolta a fiú nyakát, aki a derekát ölelve át akaratlanul is közelebb húzta magához.
- Azt hiszem jobb, ha az elején rám bízod magad, aztán majd...- a mondat végét elharapta. Ez nem a szövegelés helye.

Egy darabig csak egymás szemébe néztek, nem sejtve, hogy a másik ugyanannyira fél. Dominicot elbódította lányból áradó ártatlan illat. Észre sem vette, hogy mennyire ösztönösen mozdult felé. Ahogy ajka végigsimította a lányét, Andie pillái lecsukódtak. Nyelve lassú táncot járt a puha ajkakon, míg teljesen el nem lágyultak és szét nem nyíltak. A lány selymessége letaglózta, a torkából feltörő hang pedig csapdába ejtette.
Andie nem tudta volna megmondani, hogy mikor jött el az a pillanat, amikor a mozdulatain az ösztön lett úrrá. Úgy viszonozta a csókot, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. A szíve vadul zakatolt, míg a feje zúgott a megannyi új élménytől, érzéstől.
Dom lassan szakította meg a csókot. Amikor ajkaik szétváltak, homlokát a lányéra hajtotta. Andie csukott szemmel pihegett, arca kipirult, ajka megduzzadt. Istenem, mennyire gyönyörű, gondolta. Ahogy a lány kinyitotta a szemét Dominic valami olyat látott a tekintetében, amit még soha máséban, és ez megrémítette. Ellépett mellőle, zavartan motyogott valamit, majd bepattant az öreg Fordba és elhajtott.

Andie az ágya közepére húzódva feküdt és a múlton rágódott. Az első csókját tőle kapta. És szerelmes belé. A csók után nem beszéltek az egymás közt történtekről. És ő megpróbálta elhitetni magával, hogy nem számított...