Ezer könny és ezer ima (5. fejezet) 2.rész

Beköltöztettek hozzájuk teljes titokban. Nekünk senki sem szólt. Amúgy sem tudunk soha semmiről.
93 nyara ugyanolyannak tűnt, mint a többi. Mama és Nicole között ingáztunk, végül Andrea házában kötöttünk ki.

Ne értsd félre- szép volt. Kétszintes családi ház, nagy kertel, kutyával. Minden gyerek álma..
A nappali falai lettek tanúi a végtelen és találékony gonoszságnak és igazságtalanságnak. Ráadásul új iskolába kerültünk.
Hana talán gyorsabban beilleszkedett, mint én. Nekem négy év kellett hozzá. Megkésve érkeztem, mert kórházba kerültem a bepisilésem miatt. Az orvosok úgy okoskodtak, hogy esetleg vizeletvisszatartási problémáim vannak. Ezen feltételezésük bizonygatása két hetet elvett az életemből. Azután négyet.
A gyerekek fantáziálnak. Szenvedő alanyává váltam az előbbi mondatomnak. Elterjedt egy rosszul átadott információ következtében, hogy leprás vagyok. A többiek- lelkes 8-9 évesek- ugyanúgy nem tudták mi az, hogy leprás, mint én. Nem merném ma sem biztosan megfogalmazni, ahhoz utána kéne olvasnom. Alaposan.
Annyi mindenesetre történt, hogy a gyerekek kerültek, mint a pestist. Nem engedték, hogy velük öltözzek át a testnevelés órára, sőt minden egyes percért meg kellett küzdenem, hogy egy légtérben maradhassak velük.
A fiúk erőszakosak voltak és nem egyszer lendült egy, akár több. Sokszor megütöttek, belém rúgtak, elgáncsoltak, fellöktek, de volt, hogy meg is vertek.
Nem tehettem semmit- gyenge voltam.
A lányok sem versengtek azért, hogy megismerjenek. És ez a kulcsszó. Mindenhez. A megismerés.
Az, hogy tudni akarom ki a másik. Őszintén tudni akarom ki az, aki velem szemben áll. Mit/ kit rejt az az ezernyi álarc, amely mögé elrejtőzött az emberi gonoszság, esetleg önmaga elől is.
Ahhoz viszont, hogy nyugodt szívvel állíthassam- ismerem- évek kellenek. Az kell, hogy ezerszer is lebukjon a Nap a látóhatár mögé és másnap újult erővel szórja szét sugarát..
Az kell, hogy ezerszer múljon el a tél és boruljon virágtengerbe a táj..
De ezt senki nem akarta.

Csalódtam?
Nem hiszem. Ezek az évek olyanok voltak számomra, mintha megállt volna az idő. Miért?
Mert mindig ugyanaz történt.
Ha elindultam "otthonról" rettegtem milyen új csínytevést eszelnek ki az osztálytársaim. Mikor "hazafelé" mentemattól rettegtem Andrea mit talál ki, milyen hazugságot, mi nem tetszik neki éppen.
Vajon este miért kerül elő a szíj..
Mert előkerült..
"Rossz jegyet hoztál.." " Megetted a.." "Már megint.." "Eltörted a.." "Nevettél? Majd adok én neked, hogy ne legyen okod rá!.."

Közben megszületett a féltestvérem Lisa.