Európavonat.

1.
Szokásos délutáni sziesztáját töltötte gödrös díványán elnyúlva Tóni, s szendergéséből ébredve a plafonon mászkáló legyeket figyelte. Sose lehet tudni, hogy ez a megfigyelés mennyiben viheti előre a világ dolgait. Mióta ebben az ingatag ezoterikus világban él, bizony állandó készenlétben kell állnia a Mindenható Atya újabb ráosztott feladatának teljesítésére. Mint hajdani masiniszta jól tudta, hogy egy virtigli vasutas, az mindig készenlétben van, ha esik, ha fúj. Mert ha szólít a kötelesség, akkor nincsen kecmec, menni kell!

Az égi csatornával összeköttetést biztosító rézcsillár, a közepéből kivezetett rézhuzallal, a sezlon ágyneműtartójában elhelyezett 32 darab kétliteres, vízzel töltött üdítősüveg cellákból álló kozmikus generátorra csatlakoztatva bármely pillanatban működésbe léphetett. Fülsiketítő, mozdonysípszerű hangot hallatva jelezte, hogy a fentiek üzennek. Ilyenkor Tóni felugrott gödrös díványáról, magára öltötte gumírozott, csuklyás vasutas esőköpenyét, és a csillár alá állva ingakoloncát lóbálva, felvette az összeköttetést az éggel.

Most is ez történt. Délután három óra lehetett, amikor megszólalt az égi csatornára hangolt kozmikus adó-vevő készülék. Tóni felugrott, magára kapta gumiköpenyből és csuklyából álló felszerelését, markába szorította ingakoloncát és bejelentkezett.
– Te vagy az Mindenható Atyám?
– Én vagyok az, személyesen.
– Mi az újabb parancs?
– Parancsom rendkívül bonyolult és összetett. Nincs időnk kitárgyalni, mert szorít az idő.
– Mi a teendőm?
– Az adás után kapd össze magadat, s ballagjál le a szigetről a vasgyárba vivő, általad jól ismert, ezerszer megjárt sínpályára. A Mucsi tanya melletti kanyarban a tyúkól mellett állj lesbe. Ne feledd el: a tyúkólban van a dimenzió kapu. A tanya előtt a mozdonyvezetőnek sürgős szüksége lesz. Akkora hascsikarást csinálunk neki, hogy megállítva a vonatot, a bokrok, közé rohan a szükségét elvégezni. Ekkor jössz te.
– Mi a teendőm Atyám? – kérdezte Tóni gyanakodva, hogy ez már megint embertpróbáló feladat lesz.

– Ne ijedj meg a feladattól! Sok mindent megtettünk már mi együtt szerelmetes fiam, holdfénykapitányom. Ezen is túl leszünk valahogy!
– Jó, tudom, hogy a feladat az első, de ha megint csak úgy ukk-mukk-fukk szó nélkül eltűnök határozatlan időre, az asszony aggódni fog.
– Ne törődj vele fiam, legalább úgy fogod érezni, hogy hiányzol neki. – vigasztalta az úr és folytatta az instrukciókat. – Te pillanatok alatt felugrassz a fékezőfülkébe, majd átlépsz a vezetőállásba. Indítasz, s egyenesen megcélzod a tyúkólat.
– De uram, nem lesz ebből baj? És, ha kisiklik a szerelvény, kiborul hetven kocsirakomány Krivojrogi vörösvasérc?
– Nem fog kisiklani!
– És a tyúkok? Azokkal mi lesz? Szanaszét röpködnek, belebolondulnak az ijedelembe, talán még Pestig is elrepülnek!
– Ne törődjél velük, a feladatra koncentrálj! Szóval belevezeted a szerelvényt a tyúkólba, és áthaladsz a dimenziókapun. Pillanatok műve és máris az ötödik dimenzióba leszel. Ott pedig már széles nyomtávú alvázra állítjuk a szerelvényedet és meg sem állsz Elíziumig. Ott foglak várni és a többit a helyszínen megbeszéljük. – mondta az úr és befejezte az adást.

Tonca megvakarta fejbúbját, és elpakolva védőöltözetét, kisurrant a negyedik emeleti panelkuckójából. A szomszédolásból hazatérő felesége már csak hűlt helyét találta. Megszokta már férje rejtélyes eltűnéseit.
– Majd hazatalál – motyogta és napirendre tért az eset felett Tóni pedig leballagott a szigetre és lesben állt a Mucsi tanya előtti nagy-kanyarban, egy bodzabokor takarásában. Percek múlva kehelve, fújtatva kapaszkodott fel a síneken a vasérccel rakott szerelvény. A tanya elé érve a masiniszta hirtelen befékezett, leugrott a vezetőfülke vaslépcsőjén és kioldott övű munkásnadrágját leengedve, a közeli kecskerágó bokor takarásába guggolt, enyhíteni sürgős szükségét. Tóni pedig a parancshoz híven, a másik bokorból előbújva a szerelvény másik, takarásban lévő oldalán felpattant a fékező, majd vezető állásba és gőzt adva bemasírozott a tanyaudvarra, egyenesen a tyúkólba.

A hatalmas robajjal érkező, két nagy szemként világító lámpájú mozdony monstrum hörgésére az éppen tehenet fejő Mariska néniben megállt az ütő. Akkorát rántott a tehén tőgyin, hogy a böszme-nagy állat a fájdalomtól elbődülve fejőszékestől felrúgta a kapálódzó némbert, és egyenesen a tyúkólón keresztülszáguldó szerelvény ércrakományának tetejére pottyantotta. Az istállóból ganéjhordó gömbös villáját markolva kirohanó férjeura tátva maradt szájjal kalapját feje búbjára tolva a látványtól sokkot kapva, ennyit tudott csak kinyögni.
– Esse’, jön vissza egyhamar! – és ezzel a látomás máris megszűnt. A szerelvénynek asszonyostul bottal üthette a nyomát. Dermedtségéből magához térve gömbös villájával hadonászva, ordítva hívta vissza hű élete párját, de helyette a letolt nadrágú inát összeszaró rémülettől kifordult szemű mozdonyvezetővel futottak össze.
– Maga is látta? – kérdezte tőle ijedten.

– Mér, mit kellett volna látnom? – kérdezte vissza a nadrágját igazgató mozdonyvezető. – Inkább maga adja vissza a szerelvényemet. Láttam, hogy ebbe a redves tyúkólba tolatott a dombról, biztosan nem húztam be a légféket. Hű-ha, engem azonnal kirúgnak, ha szerelvény nélkül ballagok be a gyárba!
– Szóval, a kendé volt a szerelvény – kérdezte a villával fenyegetőző gazda.
– Nem az enyém, de én vezettem.
– Mi a rossebet keresett maga a rekettyebokorban?
– Rám jött a szükség, na! Nem mindegy az. – mekegte kivörösödve a szerencsétlenül járt mozdonyvezető.
– Inkább nyissa ki ezt az átkozott tyúkólajtót, azt hadd tolatok ki belőle! – adta ki az utasítást, a vasvillát szorongató tanyagazdának. Az meg csak böködött a szerencsétlenül járt esze-ment bakter felé vasvillájával, mintha utána akarná hajítani a tyúkólon betolató szerelvénynek, fel egyenesen a vasércrakomány tetején gubbaszkodó felesége mellé.
– Mit akarsz itt ki- meg betolatni? Na, ehun van-e – kiáltotta, és kitárta a tyúkólajtót, melyen kárálva röpködtek kifelé a felajzott baromfiak. A bakter benézett az üresen tátongó tyúkszartól bűzlő tyúkólba, majd homlokára tolva baktersapkáját, csak ennyit mondott.

– Az annyát neki! Mintha a föld nyelte volna el a szerelvényemet, mozdonyostól együtt. Uram isten, mi lesz ebből? – ezzel hátat fordítva az elképedt vasvillát szorongató tanyagazdának, elindult a sínek mentén a vasgyár felé, gondolván hátha útközben összetalálkozik az önállósult szerelvénnyel. Amikor a rámpához ért, kérdezik tőle a rakodók.
– Mi van Pali? Hát a szerelvényt hol hagytad el?
– Én, azt sehol, ő hagyott el engem, azaz hogy nem is tudom... – motyogta zavartan, kezében kopott zsíros vasutas-sapkáját gyűrögetve. Riasztották a műszakvezetőt, az meg azonnal hívatta a biztonságiakat, az iparőrséget, meg az ügyeletes üzemorvost.
Zagyva Palit a járőrparancsnok vette szárnyai alá és bekísérte az üzemorvosi irodába, megszondáztatni, míg a csopvez. a rakodókkal, iparőrökkel elindult a sínek mentén visszafelé, megkeresni az eltűnt szerelvényt. A Mucsi tanya mellé érve a gömbös-villa nyelére támaszkodó, kalapját szemébe húzó tanyagazdát kérdezték.

– Józsi bá’, nem látott errefelé egy gazdátlan, érccel megrakott szerelvényt?
– De biz a’, láttam! Az imént tolatott be a tyúkólamba, tetejébe az asszonnyal! Aztán nyoma veszett. — Az elképedt keresőbrigád közrefogta az öreget, és a járőrparancsnok elkapta a grabancát. Felemelte a levegőbe, mint egy kölyökmacskát és úgy megrázta, mint Krisztus a vargát.
– Mit pofázik maga itt nekünk össze-vissza? Mi, hogy a tyúkólba, szórakozik velünk fater?—Az öreg meg csak sipítozva kapálódzott a levegőben és így ordibált.
– Szórakozik veletek a hóhér! Mindenki meghülyült ma? Hát, nem a Zagyva Pali jött erre az előbb letolt gatyával, összefosta az inát a félelemtől, össze-visszazagyvált itt nekem, hogy Aszondja látta,  amint a szerelvény betolatott a tyúkólba Marisommal a tetében..

– Álljon meg a menet Józsi bácsi! Hogy került le a mozdonyról az, az átkozott masiniszta?
– Hát, rájött a szükség, mondta és leguggolt a rekettyebokorba könnyíteni magán! Na, amíg végezte a dolgát önállósult a mozdony, és betolatott a tyúkólba.
– Értem, a Mariska néni meg felugrott a vezetőfülkébe egy kicsit mozdonyt vezetni, mi? Hülyének néz maga minket? Na, ki vele, mi az igazság? Vagy vigyük be az őrsre, azt megtalpaljuk egy kicsikét, he, öreg? – Förmedt rá a járőrparancsnok erélyesen, de az öreg rendíthetetlenül folytatta.

– a Maris megrémült a feléje tartó szerelvénytől, megrántotta a tehén csöcsit, az meg akkorát rúgott rajta, hogy fejőszékestől felrepült az egyik vagon tetejére. Én már csak azt láttam, amikor kigyüttem a nagy dübörgésre, hogy Marisom gubbaszt az érckupacon és robog a tyúkólba.
– Esze-ment marhája! – legyintett a biztonságiak vezetője és utasította az embereit, kukkantsanak be a tyúkólba. Benézve, azok csak éktelenül káráló tyúkokat találtak, semmi mást. Semmi nyoma a behatolásnak, de az áthaladásnak sem: a tyúkól épségben volt.
– Emberek, menjünk tovább, egészen a kikötőig, hátha valahol félreállította ez az esze-ment barom a szerelvényt, és nem találja!
– De mi se, főnök – kiáltotta felhevülten a közben visszatérő kutatócsoport vezetője – Mintha a föld nyelte volna el.

– Gyerünk vissza a tyúkólhoz! Ott lehet a rejtély kulcsa! – adta ki az utasítást a helyzetértékelő, logisztikai kft kiérkezett vezetője. – Szóval, a Zagyva Pali mozdonyvezető szerint a mozdony önállósulva átrobogott a tyúkólon és eltűnt, mint szürke szamár a ködben?
– El, bizony, el... – bólogattak a közben oda és a környékről visszaérkező kutatócsoport tagjai. Meghozta a mentő a mentőorvos és a detoxikáló vezetőjének kíséretében lévő Zagyva Palit is. Leállították a kényszerzubbonyba bújtatott szerencsétlen baktert a tyúkól elé, és faggatni kezdték.
– Felismeri a helyszínt?
– Fel.
– Hol állt, amikor az ominózus eset történt?
– Hát az úgy volt, hogy ott guggoltam a rekettyebokorban, amikor elszökött tőlem a szerelvény.
– Igen, csak úgy magától, mi? Hülyének néz bennünket? Na, erőltesse meg az emlékezetét, nem látott senkit a vezetőfülkében?
– Senkit.
– Hát kend? – kérdezték a barackfa ágára lábainál felfüggesztett tanyagazdát, jó nagyokat sózva somfabotjukkal a meztelen talpára.
– én-e? Hát mit láttam vóna, azt láttam, hogy a Marisom fenn ült a fejőszéken, a vagon tetején...

– És a vezetőfülkében, nem látott valakit?
– Háát – ordította a fájdalomtól az öreg – láttam..., valakit.
– Embert?
– Embert, ugyanolyan vasutasfélét, mint ez itt? – mutatott a szerencsétlen mozdony nélkül maradt masinisztára.
– Tehát, valaki vezette a mozdonyt. Na, ezzel megvolnánk – mondta a kihallgatást vezető biztonsági főnök.
– Józsi bácsi, koncentráljon, merre haladt innen tovább a szerelvény? – kérdezte a logisztikai Kft. Főnöke lágyan, behízelgően. Az öreg azonban csak kidülledt szemekkel nyekergett.
– Állítsátok talpra vadbarmok! Mit csináltatok ezzel? Így nem lehet dűlőre jutni vele. Hozzatok alá egy hokedlit. – Az emberei leszedték a faágról a felfüggesztett embert, és egy hokedlira ültették. Az meg csak csuklott, de erősen.
– Ha egy meszely pálinkát, vagy bort adnátok, talán akkor meg tudnám erősíteni az emlékezetemet... – nyöszörögte, és a biztonsági emberek behatolva a kamrába, máris hozták az emlékezetmegerősítő italokat. Imre bácsi pedig alaposan megerősítve az emlékezetét, így folytatta.

– Szóval a masiniszta sípolt egyet, intett nekem a karjával, azt átal haladt a tyúkólon...
– És?
– Mit és? Eltűnt, mint a szürke szamár a ködben.
– Elég a habratyolásból öreg, ne marhuljon itt velünk, ne rendezzen itt mesedélutánt nekünk, hogyhogy csak úgy felszívódott?
– Tudom is én... – vakarta fejét az öreg.
A logisztikai kft. Vezetője oda lépett a tyúkól ajtajához, kinyitotta, és a stábbal együtt helyszínelés gyanánt betódultak az ominózus objektumba. Imre bácsi meg Zagyva Pali legnagyobb ámulatára úgy eltűntek a semmibe, mint Kossuth a ködben...
– Hé, főnök! Emberek! – szólongatta őket a pórul járt masiniszta, de sehol senki. A mentőautó személyzete pedig hirtelen bepakolva a kocsiba Zagyva Palit, meg az öreget, gázt adott és utánuk hajtott a tyúkólba. És megtörtént a csoda: ezeknek is nyoma veszett.

2.

Eliziumban pedig gyorsan peregtek az események. Az ötödik dimenzióba átbillenő szerelvényt Mariska nénivel együtt az átnevelő tábor C blokkjának rámpájához gurították. Mariska nénit egy termetes asszonyság, Hilda kápó vette kezelésbe, míg a szerelvény kiürítését későbbre halasztották. Tónit a Mindenhatóhoz kísérték.A központ felé vezető út mentén gyönyörűen nyírt angolkert és pompásabbnál pompásabb virágok ontották émelyítő, vagy bódító illatfelhőiket, elborítva az először itt járó agyát. Tóni megrészegülve a jellegzetes elíziumi illatfelhőtől, kissé kótyagosan lépkedett két kísérője között., fellépkedve a 365 lépcsős piramis tetejére. Az óriási, fehérre meszelt falú fogadóteremben hatalmas íróasztala mögött a Mindenható Atya ült. Tóni érkeztére felállt, és elébe ment. Fél karjával átölelve, míg másikkal mellét veregetve így nyugtatgatta Tónit.

– Kedves barátom, elérkezett a kiképzésed újabb szakasza. Most szoros stratégiai kiképzésen fogsz részt venni. Megtekinted az átnevelő táborban folyó munkát, és megkapod a kiképzésedet. Feladatod: szerelvényeddel körbejárni az országot, felpakolni az antiszociális, garázda, tolvaj, síboló, harácsoló népséget, elfuvarozni ide, Elíziumba, átnevelésre. Amikor végzel Magyarországgal, akkor pedig elindulsz Európába, és ott folytatod áldásos tevékenységedet. Kinevezlek főparancsnoknak.  Beosztásod: Főparancsnok: az Átnevelő intézet beszállítója. Van valami kérdésed hozzám?
– Uram, ez a feladat olyan súlyos, hogy agyon nyom engem! – panaszkodott Tóni, ki akarván bújni az újabb megtiszteltetés alól, de a Mindenható nem tágított. Megveregetve vállát, így szólt hozzá.
- Ismerve odaadó hűséged, problémamegoldó képességedet, én bízom benned. Menj, s végezd a dolgod! Fejezte be a Teremtő és egyben Mindenható Atya az audienciát és Tónit a szárnysegédjére, bízta. Az pedig elvezette a kiképzőbázisra. Ott kemény másfél hónapos kiképzésben részesült a főbb feladatok elsajátítását illetően. Egy dologgal azonban tisztába kellett jönnie: mégpedig az időeltolódással. Az ötödik dimenzióban minden egyes nap a földi időszámítás egy percének felelt meg. Így tehát, egy hónap, az a földi időszámításban fél órát jelent.

Tehát egy éves átnevelésre begyűjtendők, földi időszámítással számolva 6 óra hosszat töltenek majd az ötödik dimenzió átnevelő táboraiban. Így egy-két nap eltűnéssel megoldható a teljes átnevelésük, amit a környezet szinte észre sem vesz. Ezeket előre bocsátva bemutatták neki a blokkokat. A tábort körülvevő hatalmas szögesdrótkerítésbe infrahangrezgést vezettek. Így, ha valaki szökni próbált, az infrahang azonnal bekapcsolt, és pillanatok alatt atomjaira rázta szét az illetőt. A főkapu fölött a munka szabadabbá tesz felirat díszelgett, ami tükörképe a valahai náci koncentrációs táborok főkapuja fölött ékeskedő Arbeit Macht Frei című feliratnak. Tudniillik, amikor a Mindenható megalapította az átnevelő tábort, a második világháború főkolomposait kellett átnevelnie benne. És mivel gyorsan kellett intézkedni, lemásolták az Auschwitzi modellt.

A lágerparancsnok jelenleg az átnevelt Adolf Hitler. A blokkparancsnok Eichman, Rommel, Churchill, Sztálin, Tito, Montgomery, Eisenhower és Yamamotó voltak. A barakparancsnokok pedig a kisebb háborús bűnösök. Éppen Milosevics és Karadzsics kinevezésén dolgoztak, amikor Tóni a bázisra érkezett.
– Milyen szisztémával dolgoznak? – kérdezte Hitlertől.
– Hát, kérlek alássan a homeopátia elvei alapján azonos bűnöket azonos bűnökkel, büntetünk. Akinek vér tapad a kezeihez azt hónapokig marhavérben, áztatjuk, míg nem telítődik. De a kisebb zsebtolvajoktól kezdve a legnagyobb gengszterekig meg vannak a módszereink a hibás mentalitás kigyógyítására. Addig szembesítünk mindenkit elfajzott tetteivel, amíg megundorodva tőlük, jó útra nem tér.
– És, ha nem használ? – vetette közbe Tóni.
– Akkor tízezer kilovoltos sokkolóval kiüttetjük a még benne maradt megátalkodottságot.
– S, ha ez sem használ?
– Akkor timsóba áztatjuk és kimossuk az agyát.
– Értem. Úgy látom, itt senki nem ússza meg ép bőrrel, nem menekül, amíg ördögből angyallá nem válik.
– Eltaláltad cimbora!

– És mi lesz azokkal, akiket kigyógyítottatok?
– Azokat visszaküldjük első dimenzióba a Földre tovább-szolgálatra.
– Már úgy érti Hitler Úr, hogy kiköszörülve a csorbát ott folytassák, ahol elrontották?
– Hát komám, kapizsgálod, de nem egészen így van. Tudod, nem mindenki alkalmas a továbbképzésre. Így a selejtje itt marad kiképzőnek, a lángelméket pedig klóónozzuk.
– Azannyát! – esett le Tóni álla. – Ezek szerint Sztálinból lehet esetleg két-három példány is?
– Ej, hova gondolsz cimbora: két-háromszázezer! Mit gondolsz te, ekkora lángelmét nem lehet csak úgy elkótyavetyélni?
– És akkor még itt van Napóleon, Ferenc Jóska, ha jól gondolom, akkor őket is klóónozzák, Hitler úrék?
– Természetesen, tudod, az úgy megy, hogy a begyűjtő kommandók által beszállított selejt, lumpen, csőcselék, rablógyilkos, síber, bankár, közgazda áltudományt, űzőket, politológusokat, tőzséreket mind átképezzük itten.
– És aztán, mi lesz velük?
– Mi lenne? Visszaküldjük őket kimosott, átprogramozott aggyal és új személyiséggel, hadd boldogítsák az emberiséget.
– De hiszen ez secko-jedno: mindegy: egyik kutya, másik eb – ámuldozott Tóni nagyokat pislogva. Hitler nagyokat nevetve így szónokolt.
– Pajtás, az emberiség 144. 000 mintapéldányának génjeit klóónozzuk az elkorcsosult emberiségbe... Fajtisztítás ez a javából kiskomám. Most tudjuk az én zseniális fajelméletemet teljes szélességében átültetni az egész sárgolyóra. A korcsokat elporlasztjuk, atomjaira rázzuk szét. Trágya lesz belőlük. Aki pedig beáll a sorba, az új fajként szaporítja az árják nemzetségét.

– S mi a végső cél?
– A végső cél az egy: a kvinteszencia! A végén csak egy ember marad a földön hatmilliárd példányban. És az, az egy én leszek.
– Zseniális! Meggyőzött lágerparancsnok út. Csak egyet nem értek még, ha mindenki egyforma lesz, akkor miként képzeljük el a szaporodást?
– Ej, sokat kell még képezni rajtad komám, hogy kiütessük belőled a földhözragadtságot. A nő fölösleges dolog. Eltereli a figyelmet az alkotásról. Felesleges időrablás a szeretkezés, a gyerekcsinálás, pelenkázás, gyereknevelés... Minek? Készen kapjuk az embereket. Majd végigviszünk az embergyáron. Tehát, mint mondtam neked: a kiválasztott 144. 000 igaz ember génjeit ültetjük be a lombikbébikbe. A sejttenyészetet klóónozzuk velük, s amikor már elérik a felnőtt kort, a Teremtő Atya lelket lehel beléjük, és máris mehet a szekér: kész az új ember.

– Hát, ha ez ilyen egyszerű? Akkor nem is értem, hogy minek küszkölődik az emberiség a gyermeknemzéssel, neveléssel, élelemszerzéssel?
– Nalátod, ez az: itt kiöljük a népességből ezt a csökevényt. Megszűntetjük az évezredek alatt felszedett rituálékat, szerepjátékokat. Nem lesznek gyárak, javak, eszközök.
– Igaza van, nem kell evéssel, ivással, szeretkezéssel bajlódni. Beveszünk egy energia retortát, azt mehet a szekér, amíg élünk. Csak egyet nem értek, ha semmit se kell dolgoznunk, minek élünk?
– Éppen, ez az! Az életcélja az emberiségnek már minőségi változáson megy át. Kiütjük belőle a fajfenntartás ösztönét, helyette a Mein Kampf, a Tőke, meg a Biblia tanulmányozása lesz a dolgotok.
– De uram, mi lesz utána?
– Mi után?
– Hát, ha végzünk a stúdiumokkal?
– Ember, ha addig éltek, is mint a teknősbéka, akkor sem fogjátok felfogni, megérteni ép ésszel ezeket a világrengető alapműveket! Most ne filozofálgassunk, hogy mi lesz majd, így meg úgy.... Járd körbe a körleteket. Ismerkedjél a módszerekkel. Aztán jelentkezzél Eichmannál kiképzésre. Tőle megkapod az instrukciókat a célszemélyek begyűjtési és szállítási módszereit illetően. Munkára fel! – lendítette kinyújtott jobbkarját előre, és kefebajsza alól süvöltve tört elő a jelszó: Zeig Heil!
– Heil Hitler! – vágta össze bokáit visszaüvöltve Tóni, és hátraarcot csinálva, elkotródott a vezér színe elől...

3.

Az Elíziumi kiképzés sikeresen zárult. Tóni minden elméleti és gyakorlati tapasztalatot megszerzett Einchamnéktól, és végül is az utolsó napon Adolf előtt számot adott a szerzett tudásról. Hitler aláírta a kinevezési okmányt Európa területére szólóan.
Mariska nénit Szavonarola képezte ki az igaz vallás eszméjét illetően. Belésulykolta az eredeti biblia tanításait egészen Ábrahám ősatyáig visszamenőleg. Megkapta a feladatot is. Bibliaiskolákat, bibliaköröket kell létrehoznia. A földalatti sejtek, hálózatok kiépítésének szisztémát Sztálintól kapta meg azok mikéntjéről. Rövid idő alatt számtalan bibliamagyarázó funkcionáriust kell kiképeznie, majd megalakítania a sejteket, csoportokat és területfelelősök, kinevezésével lassan át kell venni a templomokban a hatalmat. A végső cél, a papok begyűjtése, Elíziumba szállítása Tónira hárul. Miután beszállításra kerülnek a papok, agymosásban részesülnek. A selejtjét megsemmisítik, akire lehet számítani, azokat békepapokként visszaküldik az állam bomlasztására és szétzilálására. Feladatuk a templomok szószékéről az államhatalom megkérdőjelezését, fölöslegességét hirdetni.

Józsi bácsit maga Rákosi vette kezelésbe. A tőke és Rákosi hatvan kötetes életművének bemagoltatásával átmosták az agyát. Feladatul kapta a környéken lévő nadrágszíj-parcellák, tanyák, kisgazdaságok egybekovácsolását. Amolyan rekolhozosítást kellett végeznie. Ehhez megkapta segítőül a Kádár-rendszer összes kirúgott, leváltott TSZ elnökét.A mentőautó személyzetét maga Mengele programozta át a szelektálás egyedül üdvözítő módszerére. Minden debil munkamániás egyént ki kell szűrniük, és Tóni rakományaként Elíziumba szállítatni megsemmisítésre.

Egyedül Zagyva Palival nem boldogultak. Minden átformálási kísérletnek ellenállt. Sík hülyének bizonyult. Így őt meghagyták a maga bőrében, s visszaküldve koncul dobták a vasgyár vezetői elé, hogy legyen, aki elviszi a balhét.
Tóni a földi időszámítás szerint a harmadik napon hetvenhét pullmankocsis gőzmozdonyával átlépte utasaival a dimenzió kaput. A tyúkólból kitolatva Mariska nénit és Józsi bácsit visszahelyezte eredeti állapotába a tanyára, s lelkükre kötötte a szervezőmunka megkezdését.A mentőkocsit is leakasztotta a szerelvényről, és útjára bocsátotta őket. Zagyva Palit visszaültette a mozdonyra. A pullmankocsit lekapcsolva a mozdonyról begarazsírozta a tyúkólba. A szerelvénytől megfosztott mozdonyt Zagyva Palistól elindította a vasgyárba. A szerelvény végére kapcsolt atommeghajtású kozmikus energiával működő mozdony már a visszaútra felkészítve várta új gazdását Zavrahustra Zürielt, a nagy kombinátort és deportáló főmettőrt.

Miután becsukta a szerelvény mögött a tyúkól ajtaját, a kulcsot zsebre vágva elindult a sínek mentén a városba, hogy három napja nem látott élete párjával páros csókot váltson.A vasgyárban megrökönyödöttséggel fogadták a rakomány nélkül három nap, késéssel bepöfögő 434-es gőzöst. Zagyva Palit azonnal fegyveres őrökkel vették körül, és a vezérigazgató elé kísérték. A mentőkocsi utasait szintén előállították az üzemorvosi rendelő igazgatóságán. És elkezdődtek a kihallgatások. Az eltűnt és megkerült szerelvénynélküli gőzmozdony, mentőautó esete óriási port vert fel az országban. Ott tolongott a média a vasgyár körül és mentek a tudósítások szerte széjjel a világba. Újváros bekerült az országos lapok címoldalára, még az Országgyűlés is tárgyalta a történteket.

A kiképzett káderek pedig rohamléptekkel végezték a rájuk kiszabott felforgató, visszaszervező és lélekmentő munkát. Lassan az emberek tudatára ébredtek eddigi életük értelmetlenségének. Csoportok, pártok alakultak és éles, sokszor tettlegességig fajuló szócsatákat vívtak egymással úton útfélen... kocsmákban és a parlamentben egyaránt. Az idő azonban haladt és az Elíziumban kiképzett káderek jelezték Tóninak, hogy hamarosan összeáll egy vonatrakományi átnevelésre küldhető embertömeg. Hétfőre tűzte ki Tóni a D napot. Hétfő reggel elindult szerelvényével a begyűjtő helyekre, hogy bevagonírozza az önkéntes átnevelésre jelentkezőket, és indult is Elziumba velük.

4.

Hónapok óta folyt már az elíziumi járat transzportjainak menetrendszerű indítása. Hála a szemináriumokon kiképzett agitátorok áldásos szervező tevékenységének lassan, de biztosan rámozdult a vidék az ígéretes lehetőségekre. Józsi bácsi és Mariska néni egyre bővülő stábjával rendületlenül járta a vidéket és hittel, hitegetésekkel, mézesmadzaggal meg toronyórák láncostól való ígérgetésével több tízezer embert térített el Elziumba. A földek nagy része parlagon maradt, az elvadult vidéken éhes, ösztövér ökör, bivaly és marhacsordák, vaddisznóval keresztezett disznócsordák és vadlovak ménesei kóboroltak céltalanul.
A pusztatúrizmus virágzásnak indult. Senkinek sem érdeke a földtúrás embert próbáló és bizonytalan volta, amikor házaikat, istállóikat, még a tyúkólakat is vendégszobává alakítva, két marokkal seperhetik be a bámész turisták euróit .A kormány tehetetlenül nézi a nép vészes fogyását és munkaundoritiszban való megbetegedését. Mariska néni fő bibliamagyarázóvá lépett elő, míg Imre bácsi földművelés lebeszélő főmettőr kinevezést kapott a legutóbbi elíziumi szeminárium elvégzése után.

Az Egyujjasban teljes gőzzel folyik a toborzás és az elíziumi vonatszerelvényekre való helyjegyek adásvétele. Az egyik sarokban a vizet prédikáló és bort ívó társulat szervezi az újabb, Utópiába indítandó járatokra a népet. Az átellenes sarokban Mariska néni adja, veszi a helyjegyeket a menetrendszerű Elíziumi járatokra. A bal kettes asztalnál pedig Tóni, Zagyva Pali mint másodmasiniszta, Csócsa hű fegyverhordozó, Primőr a munkáról beszélő csoport vezetője és Lófej tartja megbeszélését. Az ívót pár hete bővítették hatszorosára, mert nem fért be a nép egy-egy börzenapon.

Amióta sikerült a kormányt rávenni, hogy vezesse be az Utópia igazolványokat, a közeli országokból, de még Mongóliából is jönnek a népek kiváltani a borsos pénzbe kerülő igazolványokat, mert csakis az utazhat Utópiába, aki igazolvánnyal rendelkezik. Ez aztán a bomba üzlet! Az igazolványoknak szabályos árfolyama van. Jobban jegyzik őket, mint az állampapírokat.
– Irma! Öt zúza pörköltöt, egy kör, gyorsító, meg sör rendel! – adja ki nagyhangon az utasítást a hajlongva elősiető Irmának Primőr, és szarkasztikusan hozzá teszi – Szomjas a marha, inni kér!

– Gyerekek, szarban a haza! – vezeti elő Tóni a témát. – Annyira zsúfoltak az elíziumi, de most már az Utópiába induló vonatok is, hogy mozdonyvezetői kiképzést kell indítanom. Úgyhogy holnaptól, mint abszolút megbízható kádereket, Lófejet, a Tanár urat és Primőrt árképzésre, amolyan gyorstalpaló tanfolyamra kell küldenem. Újabb szerelvényeket, sőt irányvonatokat kell beállítanunk az újmagyarok fuvarozására. Mint tudjátok Magyarország a világ közepe! Rajtunk a világ szeme. Nem lehet kapacitás-hiányra hivatkozva lassítani a migrációs folyamatot – mondta sokat sejtetően és a közben megérkezett zúzapörkölt kikanalazásához látott. Csócsa izgalmát sörbe fojtva így aggodalmaskodott.
– De főnök, gondolod, hogy azt a sok bűzgentyűhúzogatást, váltóállítást képesek vagyunk mi elsajátítani? Nem, részemről nem érzem magamat elég érettnek a feladat nagyságához! – Érvelt Irmának intve, még egy kör, gyorsítóval tunkolt sört rendelve. Így próbálván megerősíteni önbizalmát. Tóni így tromfolta le.– ej, cimbora! Hát gondolj arra, mennyit megértünk mi így együtt jóban-rosszban! Mindig kihúzott bennünket a teremtő és mindenható Atyánk a szarból. Most is elgereblyézi majd a dolgokat. Átviszlek benneteket Elíziumba az átnevelő táborba, beszélek egyenesen Dolfival (Adolf Hitlerrel) majd a legjobb professzor Mangele kísérleti blokkjába helyeztet benneteket. Fél óra alatt kicserélik azt a pudvás agyatokat, s máris tőtik bele az ismereteket. Olyan fasza kis masinisztákat csináltatok belőletek, hogy csak, na! Öröm lesz mögétek a szerelvényre felkapaszkodni!

– Főnök, létezik ez? Ekkora tudást sec-pec, csak úgy belénk tőteni csóró melósokba? Nem, ez túl nagy megtiszteltetés nekünk. Nem vállaljuk – ódzkodtak a munkaundoritisszal megfertőzött haverok. Tóni nem engedett. Így agitálta őket.
– Látjátok a jobb négyes, meg a bal hármas asztalnál a tülekedést. Mindegyik jegyet akar. Hát, volna szívetek szomorúságot okozni nekik?
– Nem, dehát.., főnök, ez annyi munkával jár – vetették ellen innen is meg onnan is. Tóni így riposztozott.
– De, az utópiai bankszámlátok ettől fog hízni! Befejezzük a munkát, akkor csak leszállunk a szerelvényről, azt vissza se jövünk ebbe a siralom völgyébe.
– Mikor lesz az főnök? – óbégatták a bekáfolt cimborák. Tóni erre is adta a választ.
– Amint kiürítettük az országot. Mikor az utolsó magyar is elhagyja a Kárpát-medencét és átadjuk a Kárpáti vadregényes természetvédelmi területet az Uniónak, már nem lesz miért visszajönnünk ide ebbe az elgazosodott pusztaságra. Ott lesz a zsebetekben a bankkártya, utópiai állampolgársági igazolványotok, központilag kiutalt kastélyaitok, rabszolgákkal, szűzlányokkal, mi kell még:

– Meg a terülj-terülj asztalkám. – vetette közbe csámcsogva Lófej – Ezt se hagyjuk ki főnök! A vízcsapból sör, bor, pálinka folyik, a szerint melyik csapot nyitjuk meg! Csuhé, cimborák erre igyunk! – rikkantotta és újabb adag italokkal, gerjesztették öntudatukat.A bibliások asztalánál Mariska néni alig állta a rohamot. Csak úgy röpködtek a tízezresek a helyjegyekért. Sőt újabb cselhez kellett folyamodnia a tömeg kirostálásához.
– Emberek, jól gondoljátok meg, aki nem bírja a kiképzést az a pokolba fog jutni! Nincs visszaút! Azazhogy, esetleg aki húszezerért retúrt vált, az a visszatérő üres szerelvénnyel talán megmenekülhet a gyehennától... – na, ezzel a húzással megugrottak az árfolyamok és az egekig emelkedett BUX index.
– Meglesz ennek a böjtje, meglátjátok! – kiabálták jobbról, balról a szocik, meg a Fideszisták. – Ha mindenki kivándorol, mi lesz ebből az országból? Ki építi akkor az új Európát: Hazaárulók, akik kivándorolnak! – ordították a magukból kikelt szocik.

Na, a munkáról lebeszélőknek sem kellett több. Józsi bácsi állt fel a hokedlire és így szónokolt.
– Idefigyeljetek, seggfejek! Eleget rabolta ezt a népet Rákosi, Kádár, meg az új demokrácia... kifosztotottak, megkopasztottak a vezetőitek bennünket, mint a csirkét.
– Megnyúztak a pénzoligarchiák, imperialisták, kolhoziszák, mint a nyulat – tódították a munkáról lebeszéltek középről.
– Az új kormány is meg akar minket nyírni, mint a juhot, de nem megy elvtikéim, nem megy! Ígértek nekünk fűt meg fát, nyugdíjemelést a nyugdíjasoknak, béremelést az egészségügyben, oktatásban? Minek? Kinek, – szólt közbe a Tanár úr. – Nem kérünk a rizsából, hintsétek a ferdeszeműek elé, ők még talán felcsipegetik. Ez lesz nekik a nagy beugratás!
– Munkásököl vasököl, oda sújt, ahova köll! – lépett a szocik asztalához Lófej és két véresszájú szocit grabancánál fölemelve összekoccintotta homlokukat.
– Proszit elvtikéim! – mennydörögte, majd rájuk borította az asztalt.

Ebben a pillanatban elsötétedett a bejárati ajtó és két szekrény-termetű kormányőr lépett Tóni asztalához. Székestől felemelve, már vitték is kifelé. A tömeg szájtátva földbegyökerezett lábakkal és hokedlira ragadt seggel, némán szemlélte az eseményeket.
– Az anyjuk úristenit, mint a pufajkások a Kádár idejében! Gyula az anyád, pufajkás Gyula! – Ordították eszeveszetten a lefüggönyözött fekete autó után tódulva, majd lemondóan visszakuncsorogtak az ívóba. Ettől aztán egyből megszűnt a konfrontáció és összetolva az asztalokat, felrakták a két törpét, Pancsit és Jancsit, az asztal tetejére, és elkezdődött a mulatság. Megérkezett a vak zenészekből álló népi-zenekar is, és a tápéi darudöbögőst eljáratva a szerencsétlenekkel, Csócsa rézgyűrűt húzva ujjaikra, ki tudja hányadszor, összeadta őket.

Primőr ingyen sört, bort, pálinkát rendelt mindenkinek, és éjfél felé a bekáfolt társaság összekapaszkodva, kólózva elénekelte a „Hegyek völgyek között zakatol a vonat” című mozgalmi dalt. A zakatolókat Zagyva Pali vezette, egyenesen a tyúkól előtt veszteglő Utópiába indulószerelvényhez. Addig zakatoltak, míg mindenki el nem foglalta a helyjegyekkel megváltott helyét. Józsi bácsi meglengette a gömbös-villára feltűzött csillagos sávos lobogót és elindította szerelvényt. Az pedig átmasírozva a dimenzió kapun meg sem állt Utópiáig.

5.

Az országházban komor hangulat uralkodott. A választásokat elbukó Fideszisták lógó orral tartották utolsó kupaktanácsukat a kabinetirodában, míg a győztes szocik az ülésteremben a miniszteri posztokon való osztozkodással voltak elfoglalva. A feszültség nőttön-nőtt, s a várakozás gyötrelmes perceiben szinte vágni lehetett az indulatokban összesűrűsödő, kirobbanással fenyegető levegőt.

– Elvtársaim, hű lakájaim, szekértolóim, seggnyalóim! Ütött az utolsó óránk! Vége van a pünkösdi királyságnak! Négy évre el kell tűnnünk a közélet színpadáról. Természetesen, aki ellenzékben akar politizálni, azt is megértem. Hiszen nem kevés összeg a képviselői fizetés... de gondoljátok meg, hogy az eddig átmentett javakat nem fogják-e visszavenni a győztesek. – mondta aggódva a főminiszter.
– Igazad van főnök: ezek elszocializálják még tán az országházat is – vetette közbe a főtanácsadó.
– Éppen ezért el kell hagynunk az ország süllyedő hajóját. – Toldotta meg a másik nagyhatalmú miniszter.
– Hát, nekem van stratégiám arra az esetre, ha elbukunk. Mivel pedig éles a helyzet, most életbe léptetjük az A változatot – mondta a főminiszter és a kabinetfőnökre tekintett. Az meg el kezdte elővezetni a tervezetet.
– Mindenekelőtt a koronát biztonságba helyezzük. Egy ruháskosárba, szennyes-ruhák alá rejtve elszállításra vár.

– Helyes – vágott közbe a kulturális miniszter – menteni kell a kultúrát!
– Akié a korona, azé a hatalom! – szólalt meg a rendőrminiszter, patkány arcát kéjes vigyorra húzva.– na már most a termőföldet, amit lehetett, kiárusítottunk. A gyárakat, üzemeket elkótyavetéltük, az utakat, hidakat, bányákat koncesszióba adtuk. A pénzt aranyrudakba a Nemzeti Bank pincéjébe lezsíroztuk. Amit tudtunk a Comondor szigetekre részvényekben, Euróba átutaltunk. A szociknak kisöpörtük a kincstárt! Hehehe – kacarászott a pénzügyminiszter – Fújhatják a seggünket!
– Mi lesz az aranyrudakkal? – kérdezte a miniszterelnök.
– Konténerekbe rakva elszállításra várnak.
– Mi van a konténerekre írva?
– Atomhulladék, sugárveszély! Kinyitása tilos és életveszélyes!
– Nagyszerű, de hol találunk olyan szállítót, aki ezt elmeri fuvarozni? Repülőre nem rakhatjuk, hajóra sem. – morfondírozott a miniszterelnök. – na, majd megoldjuk valahogyan – zárta le a kabinetülést és így fordult hűséges fegyverhordozóihoz. – Uraim! Aki magyar velem tart! Ide rendelek egy leplombázott szerelvényt, amire kiíratom, hogy EURÓPAVONAT. Ezzel a diplomáciai területenkívüliséget élvező szerelvénnyel elhagyjuk az országot. Brüsszelben pedig átszállunk a Comodor szigeti járatra, és agyő Magyarország. A kabinetfőnök kiosztja a helyjegyeket. Fáradjanak a kabinetirodába az urak – mondta és elbocsátotta a stábot. Alighogy az ajtó bezárult mögöttük, máris hozták a biztonságiak Tónit és egyenesen a miniszterelnök irodájába, cipelték.

– Ó kedves barátom, megmentőnk! Úgy vártunk, mint a Messiást! – sietett kitárt karokkal Tóni felé a főminiszter.
– Mi baj van főnök? – kérdezte egykedvűen Tóni és a hajlongó étekfogókra tekintett. Azok tudták a dolgukat és máris gurították be a márkás italokkal, kaviáros szendvicsekkel megrakott zsúrkocsikat. Hatalmas billikom skót whiskyvel kedveskedett régen látott cimborájának, majd így fordult hozzá rókamosolyával a főminiszter.
– Nagy baj van cimbora!
– Mi, csak hát nem dőlt össze a világ? – rázta a fejét hitetlenkedve Tonca. A miniszter, lógó orral folytatta.
– A piedesztál, amit felépítettem, most összedőlni látszik: a szocik kihúzták alólunk a sámlit!
– Hű az anyjuk istenit: visszajöttek a komenisták? – kérdezte vissza kigúvadt szemekkel Tóni, és újabb adag whiskyvel erősítgette elveszni látszó öntudatát.
– De bizony ám: visszajöttek, és mi meg megyünk.
– Hát, ha jöttek, jöttek, majd elmennek ezek is négy év múlva! – próbálta megnyugtatni Tóni a felajzott főminisztert, de az, vigasztalanul folytatta a panaszáradatot.

– El kell menekülnünk még ma, mert a Szabadság téren gyülekező tömeg, lincselésre készül. Az országgyűlés tanácskozik. Az új kabinet pedig meg fogja szavazni a kiadatásunkat. Koncul vetnek oda a szocik a felheccelt tömegnek. Az összes szart ránk kenik, ami ötven év alatt felgyülemlett. Éppen ezért komám lezsíroztuk a javakat, s a stábbal, hűséges talpnyalóimmal menekülnünk kell!
– Hogy jövök én a képbe? Minden le van játszva, a szerelvények megrendelve. Minek kellek én ide?
– Cimbora, nagy a baj! Az Európa-vonatot Kelenföldnél megfogták. Nem engedik betolatni az országházba! – panaszkodott a miniszterelnök, amikor a titkár osont be és jelentést tett.
– Miniszterelnök úr: az APEH rendőrség megszállta a Comodor szigetek bankjait. Minden széfet befagyasztottak. Hova vitessük az aranyrudakat, részvényeket?
– Hű az anyjukat, de gyorsak...! Azért ennyire nem kellene sietniük! Na látod, ettől féltem komám! – kesergett a felajzott főminiszter és újabb adag italba fojtotta bánatát. Tóni így vigasztalta.
– Főnök, még nincs elveszve a fejsze nyele! Beszélek a felsőbb kapcsolatommal, azt ide irányítom a Mucsi tanyáról az egyik Utópiába induló szerelvényt. Ráíratjuk, hogy EURÓPA vonat, a helyjegyesek felszállnak rá, utána kapcsoljuk a kincstárat, azt irány Darány!
– És a koronával mi lesz? Hogy lopjuk ki a parlamentből?
– Majd megoldjuk, most magaddal meg a stábbal törődj! Mentsük a bőrötöket!

– Főnök, Bin Laden kér bebocsátást! – jelentette az ajtónálló.
– Engedd be! – adta ki az utasítást a miniszterelnök. Bin Láden hajlongva jő, fehér burnuszába burkolózva, szemein hatalmas napszemüveggel, fején kócsagtollas kalpaggal. Mögötte négy szolga két dollárokkal megrakott hajókoffert cipel.
– Hívtál, hát jöttem – mondta karjait üdvözlésre mellén összefonva. A miniszterelnök komoran nézett rá.
– Vissza az üzletet. Nincs hely a rakománynak. Nem eladó az Országház.
– De uram, a szerződést aláírtuk, itt a pénz, azt teszel vele, amit akarsz, de az országház az enyém!
– Jaj, még ez is! Mit tegyek ezzel a tengernyi dollárral? Elvinni nem bírjuk, hát kit rakjak le a vonatról, hogy helye legyen a bőröndöknek?
– Szórjad a nép közé! Legalább megemlegetnek!
– Mondasz valamit! – enyhült meg a miniszterelnök. A kerevetre Tóni és önmaga közé ültette Bin Ládent. Mivel az, mohamedán létére nem ihatott szeszesitalt, így bodzalével kínálták, ők meg méregerős sligovicával erősítgették tovább az öntudatukat. Aztán amikor már túl nagy volt a téren a hangzavar, Tóni munkához látott. Elővette hatalmas ingakoloncát és kapcsolatba lépett a Mindenhatóval.

– Mindenható Atyám, mit tegyek?
– Hozasd fel Zagyva Palival a szerelvényt a keleti kapu elé! A helyjegyeseket szállítsátok fel. A mozdony mögé akasszátok rá az aranyrudakkal megpakolt vagont. Aztán irány a Mucsi tanya.
– És az Országházzal mi lesz? – kérdezte aggódva Bin Láden.
– Robbantsa fel, a magáé!
– Nem, annyira marha én sem vagyok azért. Ha már ennyi pénzt kiadtam érte, elszállíttatnám. Mondja Tóni, nem lehetne a szerelvény mögé akasztva elhúzatni az Országházat Utópiába?
– Megkérdezem az urat.– mondta Tóni, és lábai között meglógatta hatalmas ingakoloncát. Az inga határozottan igenre lengett ki.
– Semmi akadálya főparancsnok, de csak üresen. A szocikat nem vihetitek magatokkal, azokra itthon is szükség lesz.
– Minek?
– Lecsillapítani a csőcseléket fiam!
– Vessük őket oda koncul?

– Eltaláltad. Eszerint cselekedjél. – szólott az úr és egy fényoszlop világította meg az egész Országházat.
– Csoda, csoda! – kántálta a tömeg és a kihangosítókon keresztül hallgatva az ülésen történteket, várta a kormányváltás bejelentését. A miniszterelnök bement az ülésterembe leadni a kormányrudat, míg Tóni Bin Ládennel a szállítmányozás technikai lebonyolításán munkálkodott. Hamarosan befutott a szerelvény és szolgálattételre jelentkezett Zagyva Pali, Mariska néni meg Józsi bácsi. Tóni azonnal intézkedett.
– Mariska néni, maguk Bin Ládennel meg Józsi bácsival a kincstárba mennek. Maga a bő szoknyájával felül a ruháskosárba a szennyes ruhák alá rejtett koronára, e két ember meg kicipeli magát a szerelvényre.
– Mi, hogy engem ruháskosárba, mint egy halas-kofát! Na, ezt nem tehetitek velem, öregasszonnyal, ezt a csúfságot! – berzenkedett, de Imre bácsi leintette.
– Ugyan már, ne kelepelj annyit asszony! Hát nem tanútad a történelmet! Mikor a törökök Mohácsnál legyőztek bennünket Kottameijer Ilona a bő szoknyája alá rejtve szintén szennyes kosárban, lopta ki a koronát Bécsbe, hogy nehogy a hitetlenek kezére jusson! Vedd úgy, hogy hazafias kötelességed! Nem hagyhatjuk a komenisták kezére jutni!
– Igazatok van! Meggyőztetek, gyerünk! – adta be derekát Mariska néni és a kincstár felé vették az útjukat.

Tóni egyedül maradva gondolataiba mélyedve, újabb adag, gyorsítóval próbálta csillapítani háborgó lelkiismeretét, amikor kipattant az ajtó és benyomult a tömeg. Kezek ragadták, meg és azonmód hurcolták ki a térre. Az országzászló rúdjára hurkolt kötél alá állították, és máris csomózták nyakára a kötelet. Mellette a tribünön már akasztásra előkészítve összeszart inakkal cidrizett a kabinet néhány kihurcolt vezetője. A többieknek már bottal üthették a nyomát, mert az Európa vonaton gubbaszkodtak. Tóni végső kétségbeesésében a felső kapcsolatát hívta.
– Mennyei Atyám! Még ez egyszer mentsél ki ebből a kutyaszorítóból. Soha többet nem ártom magam bele a politikába! – fohászkodott. Az úr megkönyörült rajta. Kifordult a tér és máris ötödik dimenzióba kerülve az úr előtt találta agát.

Az Úr monitorján nézte a Szabadság téren zajló eseményeket. Maga mellé ültetve Tónit, együtt izgulták végig a történteket. Látták amint a szerelvényhez kapcsolt Országházat maga után húzva elindult az Európa vonat a Mucsi tanya irányába, a bent rekedt kormányváltó szoci képviselőkkel együtt. A tömeg pedig kiguvadt szemeket meresztve bámulja az Országház hűlt helyét. Még az akasztásról is elfelejtkeztek, így a lámpavasra szánt miniszterek lekecmeregve a tribünről, felolvadtak a felheccelt csőcselék között.

A szerelvény pedig vígan haladt a Mucsi tanya felé. Igenám, csakhogy annyira túlterhelt volt már, hogy a tyúkól elé érve kisiklott és a budit telibe találva a hatodik dimenzió-kapun robogott át egyenesen a pokolba. Lett nagy sírás, rívás, sopánkodás, amikor a szerelvényen ülők Utópia helyett egy hatalmas szögesdrótokkal bekerített láger kapuján robogtak át. A főkapun a 666-os szám virított. Egyenesen a sátán száma.
– Mindenható Atyám! Állítsuk meg a szerelvényt, nem jó felé mennek! – rimánkodott Tóni, de az úr leintette.
– Nem tehetek semmit fiam, valaki átállította a váltót. A Sátán birodalmában nem parancsolhatok.
– Csupa igaz ember! Az ország krémje! Nem ezt érdemelnék uram!
– hja, kérlek, a pokolba vivő út csupa jó szándékkal van kikövezve! Lucifer irgalmazzon nekik!